• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Mivel idén - magamhoz képest - viszonylag sok karácsonyi filmet néztem meg, arra gondoltam, ezeket egy rövid kis leírással megosztanám veletek is, amit igyekszek spoiler mentesen megtenni. A legtöbb egyébként számomra is újdonság volt, tudatosan figyeltem arra, hogy ne csak a jól megszokottakat nézzem újra. (Megjegyzés: mindegyik filmet eredeti hanggal néztem, sokszor tényleg érdemes az angolt választani, hogy élvezhetőbb legyen a film.)


The Princess Switch - Karácsonyi cserebere (2018)
Stacy egy karácsonyi cukrász versenyre utazik Belgravia-ba legjobb barátjával (és annak lányával), ahol az ottani herceg menyasszonyáról kiderül, annyira egyformák, mintha ikrek lennének. A jövendőbeli hercegné a lehetőséget kihasználva esküvője előtt szeretne még néhány napot kötelezettség mentesen eltölteni, így - ahogy azt a címből is lehet sejteni - helyet cserélnek. Ez persze eleinte bonyodalmakat, majd új szerelmi szálakat sző... Szerintem egy meglepően aranyos és kellően bájos filmet sikerült összehozni, így egyszer érdemes lehet megnézni.


The Princess Switch: Switched Again - Az új hasonmás (2020)
Ennél a filmnél tipikusan beleestek abba a hibába, hogy "hogyan húzzunk le még egy bőrt ugyanarról a történetről". Ha a két hasonmás nem lenne elegendő, érkezik egy harmadik, aki teljesen felforgat mindent. Persze dupla csavarral. Ennek ellenére nekem erőltetett és unalmas, a stílusa is inkább a régi Disney korszakos Vanessa Hudgens-hez passzol, legalábbis ami a harmadik hasonmást illeti.


Alkalmi randevú (2020) Holidate
Sloane és Jackson, egy kapcsolatilag elkeseredett nő és férfi, egyezséget kötnek, hogy ne kelljen pár nélkül töltenikük az ünnepeket. Ezért (és egyébként a családi nyomás miatt) minden nagyobb ünnepen együtt vannak - de csak mint barátok. Évente csak ezen a pár napon látják egymást. Persze minél többet találkoznak, annál jobban megismerik egymást, így egyre nehezebben maradnak semlegesek egymás iránt. Alapvetően nem szeretem a romantikus vígjátékokat, vagyis sokkal jobban kedvelem a mélyebb értelmű filmeket. Néha viszont kimondottan jól tud esni egy könnyedebb film. Ez ugye nem csak karácsonykor játszódik, mert egy teljes évet és vele az összes ünnepet felöleli, de keretes szerkezetű, karácsonykor kezdődik és végződik, így szerintem helye van a karácsonyi filmek között.


Karácsonyi krónikák (2018) The Christmas Chronicles
Teljesen véletlenül láttam meg ezt a filmet és mivel minden konkrétum nélkül kapcsoltam be a Netflixet, "miért ne" alapon (na meg nagyon kíváncsi voltam Kurt Russel-re ebben a szerepben) elindítottam a Karácsonyi krónikákat. A történet ott kezdődik, hogy Kate és bátyja, Teddy, egy házi videofelvétel miatt (amin látható, feltehetőleg, a Mikulás egy részlete) szeretnék őt meglesni karácsony éjjelén. A terv sikerül és kíváncsi gyerekekként a szánba is bemásznak. Persze közben a Mikulás visszatér az ajándékosztásból és elindul a szánnal, a felhők között a nagy meglepetésnek köszönhetően pedig lezuhannak, így veszélybe kerül a karácsony. A sztori adott és megszokott, a kivitelezést viszont sikerült a szokásostól kicsit máshogy formálni, amiből egy kedves, de nem giccses karácsonyi film kerekedett ki.


Karácsonyi krónikák: 2. rész (2020) The Christmas Chronicles: Part Two
Újra veszélyben a karácsony, Kate pedig ismét segít a Mikulásnak, ezúttal az Északi-sarkon. Alapvetően vannak benne számomra kedves részek és szerethető is a film, de valahogy nem érzem egyben az egészet, egyes jeleneteket, szálakat pedig kifejezetten feleslegesnek tartottam. Úgy gondolom, az alap talán jobb, mint az első részé, a kivitelezés miatt viszont mindenképp előbbihez húz a szívem.


Az öt legenda (2012) Rise of the Guardians
Talán a "Dreamworks" keresőszóval leltem rá és azt hittem, egy teljesen új megjelenésről van szó, annyira ismeretlen volt számomra a film. Egyáltalán nem a megszokott értelemben karácsonyi, ráadásul a főszereplő jelen esetben a sokak számára idegen Jack Frost (avagy Fagy Jancsi). A csodákban hívő gyerekek ellen hadjáratot indít a gonosz, így Jack-et kiválasztják ötödik őrzőnek. Ugyanis, ha a gyerekek nem hisznek ezekben a lényekben, eltűnik a varázslat. Eközben pedig Jack arra keresi a választ, ki is ő valójában. Eleinte nem tudtam hova rakni a karaktereket, de a tetovált Mikulás az orosz akcentusával, Hugh Jackman, mint húsvéti nyuszi, a főszereplő is, mind, mind jól el lettek találva. Ennek és a történetszálnak köszönhetően egy valamelyest komolyabb, de melegséget árasztó film lett az eredménye.


A karácsonyi lovag (2019) The Knight Before Christmas
Nah, ezzel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim voltak, mivel oké, kellenek a karácsonyi csodák, a szeretet és a kedvesség, de ebben már (nekem) túlcsordul az egész. Túlontúl bájos szeretne lenni, ezért már inkább bugyuta. A középkori lovag, aki egy varázslónak köszönhetően a jelenbe csöppen, igyekszik megállni a helyét, miközben küldetését teljesíti, amit ő maga sem tud, mi is pontosan. Persze végül mindig ugyanaz. Nem bánom, hogy megnéztem, de egyszer talán elég is volt.


A Grincs (2000) How the Grinch Stole Christmas
A Grincset szerintem nem igazán kell bemutatni senkinek. Egy kirekesztett lélek, aki utálja a karácsonyt, ráadásul el is akarja lopni azt. Viszont a karácsony sokkal többről szól, mint az ajándékok vagy a karácsonyfa... Bevallom, régen nem voltam annyira oda érte, az utóbbi időben viszont kimondottan megszerettem és évről évre újra is nézem általában.


Klaus - A karácsony titkos története (2019) Klaus
Emlékszem, tavaly az ajándékok csomagolása közben szerettem volna valami karácsonyi mesét hallgatni és a Netflix kezdőlapján szerepelt a Klaus. Semmit nem tudtam róla, de olyan magával ragadónak tűnt már maga a rajzolási stílus. Aztán persze leragadtam rajta és abban az évben még kétszer megnéztem, megnéztük és megfogadtam, ez lesz A mese, amit minden évben meg fogok nézni karácsony előtt. A magyar cím egyébként sok mindent elárul, ennél többet nem is szeretnék mondani, de rég éreztem azt, hogy ennyire szép, megható és végig az érdeklődést fenntartó mesét készítettek volna. A szereplők is egytől egyig szerethetők, tényleg minden korosztálynak csak ajánlani tudom.

(képek forrása: imdb.com)

Ti milyen karácsonyi filmeket néztetek meg mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
A december számomra egyet jelent az adventtel, a karácsonyra való hangolódással. Ilyenkor nem csak a lakást igyekszem ünnepi hangulatúvá varázsolni, hanem a szépségápolásomban is megjelennek a karácsonyhoz köthető illatok: fahéj, gyömbér, bogyós gyümölcsök és társaik. Szinte minden márka szeret erre az alkalomra koncentrálni, különböző új, limitált termékekkel, illatokkal előrukkolni.


Alverde Merry & Bright kézkrém csomag
Minden évben alig várom, hogy megjelenjen az Alverde legújabb téli illatú testvaj triója, idén azonban a 2 évvel ezelőtti Frosted Berries-t lehetett kapni, ami azért nem vett le annyira a lábamról, hogy újra vegyem. Ezért amolyan 'miért ne' alapon jött velem haza ez a hihetetlen édes csomagolású kézkrém csomag - és igen, bevallom, annak ellenére, hogy tényleg szükségem volt kézkrémre, a csomagolás döntő tényező volt, ami miatt egyébként tökéletes karácsonyi ajándék lehet. A kis mézeskalács házikó papírdoboz 3 különböző illatú kézkrémet rejt: az alap összetevők azonosak, viszont a barna kakaó-, a piros cseresznye-, a képen pedig nem szereplő, rózsaszín kupakos mandulakivonattal gazdagított. Számomra elsőre a cseresznyés illata tetszett a leginkább, ezért őt vetem be minden reggel, indulás előtt, míg a kakaós (aminek egyébként inkább gyömbéres, mézeskalácsos az illata) a táskámban kapott helyet. A mandulás sorsáról még nem döntöttem, de nekem ez már túl mű illat. A krémek textúrája sűrű, krémes, könnyen eloszlanak. Egész hamar beszívódnak és azonnal pihe-puha bőrt ererdményeznek, valóban hidratálják a kiszáradt kézfejet.


Avon Naturals Vörös áfonya és fahéj testpermet*
Egy ideje már nem hoznak lázba a testpermetek, pedig volt egy időszakom, amikor előszeretettel használtam őket (hah, megkerestem, van egy 2012-es bejegyzés róluk :), a fahéjas-áfonyás illatkombináció azonban újra elcsábított. Kifújáskor először tipikusan az alkohol érződik, viszont egyből elpárolog és azonnal átveszi a helyét az édeskés illat. Engem egyébként valahol a Star Nature vattacukros parfümjére emlékeztet, az áfonyát vagy fahéjat sajnos nem érzem ki külön.

Avon Senses Winter Treasure málna és vanília folyékony szappan*
Miért ne adjuk meg a módját karácsonykor a kézmosásnak is? Az élénk piros folyékony szappan cukros málna illatával könnyedén ünnepi hangulatba hoz. Megfelelően habzik és tisztít, mialatt nem szárítja ki a kézfejet. Nem utolsó sorban pedig a fürdőszobát is díszíti a csomagolás és a bogyós gyümölcs szín!


Yves Rocher Téli alma hab- és tusfürdő
Talán kezd hagyománnyá válni nálam, hogy minden évben megajándékozom magam az Yves Rocher egyik új téli illatával tusfürdő formájában. A 2020-as illatok közül nehezen választottam, de végül azért az almás illatot hoztam el, mert törzsvásárlóként ajándékba járt mellé az Éjféli gyümölcsökből egy mini tusfürdő és kézkrém. Ismét egy inkább édes illatról van szó, semmiképp sem fűszeres, mintha karamellás lenne. Nem túl intenzív, zuhanyzás után a bőrömön már nem is érzem, de a fürdőszobát azért belengi egy ideig. Minőségre egyébként tipikus Yves Rocher tusfürdő: kevés is elég belőle, jól habzik és nem szárít. A csomagolás pedig annyira kedves számomra a miniatűr arany szarvassal!

*A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a róluk kialakított véleményem.

Ti milyen szépségápolási termékekkel hangolódtok karácsonyra?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Megérkezett az igazán hűvös, esős, szeles idő, amit a kézfejem azonnal megérez, egyből ki is száradt. Ennek apropóján gondoltam, megmutatnám nektek a jelenleg használt kézkrémeimet. A kézkrém az a szépségápolási termék, amit egyértelműen szeretek váltogatni, mindig újakat kipróbálni, ráadásul egyszerre több is használatban van: egy a hálóban estére, egy az előszobában reggelre, egy pedig a táskámban.


Yamuna levendulaolajos kézkrém (30 ml)*
A Yamuna a 'temperás tubushoz' a fém helyett műanyagot alkalmaz, aminek egyetlen hibája, hogy a végén nehezebb kiütögetni belőle a krémet. Maga a fehér színű, sűrűbb krém nem oszlik el nehezen, viszont nem azonnal szívódik be. Ennek ellenére a hétköznapi neszesszeremben tartom, mert nagyon jól tud jönni, ha nagyon kiszárad a kezem. Használatakor az az érzésem támad, mintha egy levendula mezőn sétálnak, igazán kellemes, friss levendula illata van. Összességében tehát egy nagyon jó kis kézkrémről beszélünk, habár az itt említett kézkrémek közül ez a legdrágább.

Eveline I Love Vegan Food mangós kézkrém (50 ml) (link)*
Az Eveline Cosmetics I Love Vegan Food kézkrémek értelemszerűen vegánok, amik közül én most a mangó-zsálya verziót próbáltam ki. Nagyon kellemes, enyhén citrusos, enyhén édeskés mangó illata van, ami még nem a tolakodó, túl mű kategóriába esik. Állaga könnyed, szilikonos (holott nem tartalmaz szilikont), ami hamar beszívódik, így ideális kézkrém reggel, indulás előtt. Mellette nehezebben szárad ki a kezem a hűvös napokon, de inkább ilyen megelőzésre való, a már túl száraz kézfejnek kevés lenne.

Dove Nourishing Secrets Restoring Ritual kókuszos kézkrém (75 ml)
Talán épp a kókusz olajnak és mandulatejnek köszönhető gazdag formulája miatt nem szívódik be azonnal, ami nem is lenne probléma, az állaga azonban valahogy nem az igazi, minta ‘szemcsés’ lenne, ezért az éjjeliszekrényemen kapott helyet. Azonnal hidratálja a kézfejet, az illata pedig kimondottan tetszik: elsőre egyértelműen a kókusz dominál, de nem az a tipikus nyári naptej illatot képviseli, így ősszel is abszolút megállja a helyét. A mennyiség kiadós, a pattintós kupak köszönhetően a használata is egyszerű.

*A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a róluk kialakított véleményem.

Ti milyen kézkrémet használtok jelenleg?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Elég rég volt már nyereményjáték, így arra gondoltam, dobjuk fel ezt az esős őszi időjárást egy kis kellemes meglepetéssel. A képen látható termékeket nyerheti meg egy szerencsés, a játékban való részvételhez pedig nem kell mást tenni, mint:

· Like-olni a Wish for beauty Facebook oldalt és
· Like-olni a nyereményhez tartozó bejegyzést.
· plusz 1 esély szerezhető, ha instagramon (@daily_dii) is követsz, ebben az esetben írd meg a nyereményjátékhoz tartozó kép alá kommentben, milyen néven.

A részletes játékszabályzatot itt találjátok.


BE CREATIVE MAKE UP körömlakk - 004 Caramel árnyalatban
YVES ROCHER Feel Stronger szempillaspirál - 01 Noir
YAMUNA mandulaolajos testvaj (50 ml)
AVON Color Trend Savanna Look szemhéjpaletta
HIMALAYA Fresh Start barackos arclemosó
ALVERDE habfürdő mandarin és vanília illattal

A játék 2020. október 14. 8:00-tól 2020. október 30. 23:59-ig tart.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Már tavaly is volt egy hasonló képes inspiráció, amolyan őszi hangulatfestés, akkor össze is írtam címszavakban, mit szeretek az őszben. Hangulatilag egyértelműen a kedvenc évszakom: ilyenkor a színek semmihez sem foghatók, számomra a legszebb az őszi napsütés, a ködös reggeleknek pedig megvan a maguk varázsa, a benti kuckózós hangulatról nem is beszélve. Valahogy olyan csodálatos tud lenni az egész!




(képek forrása: pinterest.com)

Ti mit szerettek az őszben?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
A kényelmes használat ellenére alapvetően a nem a tégelyes hajápolókat preferálom, mert legtöbbször, annak ellenére, hogy tiszta kezzel nyúlok bele, sikerül összeszöszölnöm őket. De most extra hidratálásra volt szüsége a hajamnak, és mivel a Cameleo chia olajos hajvégápolóját nagyon szerettem, legutóbb a hajmosás előtti maszkot próbáltam ki a márkától.


A 250 ml elsőre nem tűnt soknak, de fél év használat alatt körülbelül a fele fogyott el, pedig nem spórolok vele. Viszonylag sokat szoktam felvinni, körülbelül egy fél diónyit először a tenyeremben oszlatok el, majd a fültövemtől lefelé a hajhosszon. Hajmosás előtt legalabb fél órával viszem fel, hogy legyen ideje valamennyire beszívódni, hatni. De ha tehetem, reggeli hajmosás esetén már előző nap este alkalmazom, ekkor egy picit kevesebbet használok. Egyébként nem szívódik be teljesen, így hajmosások közötti hajvégápolóként nem érdemes bevetni, viszont valóban hidratálja a száraz hajvéget. Könnyű kimosni, szerencsére ezzel sincs probléma, egy samponozás bőven elegendő. Nekem nagyon sokat segitett a sprőd, száraz hajamon. Azonnal érződik, ha 1-2 alkalommal elfelejtem használni, hamar dehidratálttá válik a hajam, igényli ezt a kis extra ápolást. Egyébként inkább krémes, de nem túl nehéz textúrája van és az illata is kellemes. Összességében tehát egy kellemes és valóban hasznos hajmaszkról van szó, ár-érték arányban kiváló.

A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a róla kialakított véleményem.

Ti milyen hajápolót használtok jelenleg?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Lakásfelújításkor az egyébként is száraz és sprőd hajam extrém módon kiszáradt a szálló pornak, glettelés és csiszolás kombinációnak köszönhetően. Ezért fogadtam örömmel tesztelésre a Cameleo kollagén és biotin hajerősítő és regeneráló sampan-balzsam párosát, ami kifejezetten töredezett hajra lett kifejlesztve. A biotin erősíti és rugalmassá teszi a hajat, a kollagén helyreállítják a haj hidratációját, a legfontosabb szempont nálam mégis a szilikonmentesség volt.


Mindkettőnek amolyan fodrász által használt (erőteljesebb) hajápoló illata van - a sampon édeskésebb, míg a kondicionáló szúrósabb szagú. A pumpás kiszerelésű sampon (250 ml) megfelelően habzik, a középhosszú, vékonyszálú hajamra körülbelül 3-4 pumpálásnyi szükséges, ami az általam megszokottnál valamivel több (annak ellenére, hogy inkább csak a fejbőrre viszem fel). Nem szárít, kellően tisztít, viszont inkább átlagosnak mondanám, számomra nem nyújtott semmi extrát. Kicsit sajnálom, hogy a balzsam (200 ml) nem kapott pumpát, de a pattintós kupak is teljesen jól működik. Az állaga nem híg, a hajra kerülve azonban eltűnik az eredetileg krémesebbnek tűnő textúra, könnyen eloszlik, nem kell belőle sok. Már leöblítéskor egyértelműen érezhető a különbség, azonnal simább hajat eredményez, könnyebben kifésülhetővé teszi és valamelyest hidratálja is. Szárítás után sem nehezíti el a hajat, viszont tényleg csak a hajvégekre érdemes felvinni, különben zsírosít. A szúrós szag egyébként hamar elillan, úgyhogy összességében a balzsamot kimondottan megszerettem.

A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a róluk kialakított véleményem.

Ti milyen sampont, balzsamot használtok jelenleg?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Sikerült ismét elhúznom ennek a bejegyzésnek a megírását, így ismét bőven van miről írni - már ha csak az elmúlt 5-6 hónap elfogyott tusfürdő mennyiségét is nézzük. A home office alatt egyébként nem igazán változott a szépségápolási rutinom, csupán nem sminkeltem annyit.


Eleinte nagyon tetszett a YOPE St. John's Wort tusfürdő szolid fűszeres, nyugtató illata, de egyáltalán nem habzott, ami miatt nehéz volt vele a zuhanyzás és még gyorsan is fogyott. A YAMUNA mandulaolajos tusfürdő (teszt) szintén nem a habzásáról híres (mindkét tusfürdő SLS mentes egyébként), valahogy mégis könnyebb volt vele a mindennapi tisztítás. A NIVEA Clay Fresh gyömbér és bazsalikom tusfürdő (teszt) nagy kedvencem lett, az állaga és illata miatt is tervezem újra megvenni. Még sosem próbáltam tusfürdőt a márkától, holott a dezodorait szeretem, de az ajándékba kapott REXONA Lychee Fresh tusfürdő is azonnal a szívemhez nőtt édes illata miatt. Ráadásul mivel az új lakásban használtam először, a költözéshez kötöm, így lehet, alkalomadtán visszatérek hozzá is. Az YVES ROCHER Első hópelyhek tusfürdőt nem is tudom, végül miért tavasszal használtam el. Elviekben mandulás, engem valamiért a vaníliára emlékeztet, egy nagyon enyhe karácsonyi fűszerkeverékkel meghintve. Állaga inkább selymes, mint krémes volt, épp emiatt nem lett a kedvencem.


Nagyon vegyesek az érzéseim ezzel az YVES ROCHER Jardins du Monde kínai zöld tea golyós dezodorral, mert az illata annyira frissítően kellemes, viszont valahogy mintha nem száradna meg kellően a hónaljamon és éppen emiatt nem gátolná a szagok kialakulását.. a REXONA Motionsense Biorhythm dezodorát viszont kimondottan szeretem, nem ez az első flakon, amit elhasználtam belőle. A YAMUNA mandulaolajos testápoló és kézkrém (teszt) is kedves volt számomra, jól hidratálnak, de egyáltalán nem a megszokott mandulás illatot kapjuk. Alapvetően egyáltalán nem mondanám magaménak a LOVE BEAUTY & PLANET murumuru vaj és rózsa testápoló (teszt) illatát, valahogy mégis azonnal megszerettem. Intenzív, hosszan érződő illata inkább tavaszias és őszies, maga a testápoló nagyon hamar beszívódik és egy nap alatt segít a száraz bőrön. A VIS PLANTIS vékony szálú hajra való balzsamot (teszt) azonnal beszippantotta a hajvégem, így mindig úgy éreztem, túl keveset viszek fel. Valóban kifésülhetőbbé tette a hajam, viszont nem ápolt eléggé, hiába csak egy balzsamról beszélünk. Az YVES ROCHER hajtöredezés elleni erősítő szérumot (teszt) eredetileg csak hajszárítás/hajvasalás elé alkalmaztam, mint szilikonmentes hővédőt, viszont végül napi használatú hajvégápolóként is bevált, úgyhogy épp ideje, hogy újra beszerezzem. A YAMUNA hidegen sajtolt szappanjaival szerettem meg a tömbszappan használatát, mivel jól habzanak és nem szárítanak, az uborkás változat pedig egy kellemesen friss illatot képvisel.


Majdnem egyszerre fogyott el az YVES ROCHER Hydra Végétal termékcsalád tonikja, zselés arcradírja és szemkörnyékápolója is. Nem vagyok nagy tonik használó, de ezt meglepően kedveltem, mivel nem hagyott ragacsos érzetet maga után. A radír (teszt) igazi tavaszi darab frissítő hatása miatt, a szemcsék finoman radíroznak. A szemkörnyékápoló (teszt) sem volt rossz, de kifejezetten extra hatást nem érzékeltem. A 60 éves limitált kiadású YVES ROCHER aloe vera testápolóját kézkrémként használtam el, ami ebben a formában bevált: nem neház állagának köszönhetően gyorsan beszívódott és kellően hidratált. A YAMUNA Stop! acne gél meglepően hatékony volt a már megjelent, gyulladt pattanásokkal szemben, így nem állandó jelleggel, csak tűzoltásra használtam. A BIOHAIR zöldalmás samponja elviekben érzékeny bőrre van. Nagyon finom illatú, jól tisztít, de az én fejbőröm és hajam nem annyira kedvelte. Az ISANA antibakteriális kézfertőtlenítője eddig is állandó lakója volt a táskámnak és nem csak a jelenlegi vírus helyzet miatt fogyott el. Szeretem, mert nincs zavaróan erős alkoholos szaga, hamar elillan és még csak ragacsos érzetet sem hagy maga után. Az EVELINE Gold Lift Expert intenzív ránctalanító szem alatti tapaszhoz (teszt) nem sok reményt fűztem, az eredmény azonban látványos volt: azonnal feltöltötte (ideiglenesen) az apróbb szem alatti ráncokat, szóval valamilyen különleges esemény előtt kitűnő választás lehet. Az agyagos maszkoktól eltérően kicsit hígabb állagú az EVELINE 3 az 1-ben tisztító maszkja. Az allergiától száraz és kisebesedett orromat kicsit csípte, de máshol nem okozott irrittációt. Enyhe melegítő hatást vettem észre, de nem sok mindent csinált a bőrömmel.

A FOR YOUR BEAUTY konjac szivacs visszatérő darab volt nálam, nagyon szeretem tisztító, radírozó hatását, higiéniai szempontból viszont jelenleg inkább a Dermofuture arctisztító készülékét használom. A THE ORDINARY C-vitamin szuszpenziójáról (Vitamin C Suspension 23% + HA Spheres 2%) nem is tudom, miért nem írtam külön a blogon. Nagyon szerette az arcbőröm, látványosan simább és szebb összképet eredményezett, viszont nehezen kezelhető és kimondottan büdös termékről van szó, ezért inkább más alternatívát fogok keresni helyette. Elég régi darab az YVES ROCHER Meseerdő gyümölcsei tápláló ajakbalzsam (teszt), ami az éjjeliszekrényem lakója volt. Mivel nem szívódott be azonnal, hanem inkább egy réteget képzett, ezért esténként használtam, de a nagyon száraz, kicserepesedett ajkakon sajnos nem segített. Az AVON Planet Spa Aromatherapy Beauty Sleep kézkréme tökéletes választásnak bizonyult a táskás neszesszerembe, mert gyorsan beszívódott. Ellenben az ALVERDE Naturschön olívás kézkrémét még esténként sem szerettem használni, mert nem volt kellemes állaga, a zsírossága ellenére pedig nem is ápolta kellően a kiszáradt kézfejem.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Ha megtalálom a kedvemre való arcápolót, nem szívesen cserélem le, de mivel éreztem, hogy most változásra volt szüksége a bőrömnek a szebb összképért, ezért több új termék is bekerült az esti arcápolási rutinomba. Természetesen az egyes termékeket nem egyszerre, hanem több hét különbséggel kezdtem el tesztelni, ugyanis kíváncsi voltam, mit tudnak önmagukban.


Eveline Glycol Therapy 5% Glikolsavas bőrhibák elleni arcszérum (link)
Habár mindig úgy terveztem, hogy ha egyszer végre kémiai hámlasztásra szánom el magam, azt télen fogom megtenni. Most mégis úgy alakult, hogy tavasszal kezdtem el használni az Eveline 5%-os glikolsavas szérumát. A glikolsavról érdemes tudni, hogy fényérzékenyít, az 5%-os mennyiségtől azonban nem kell félni - de erről itt olvashatok bővebben -, azonban fényvédő használata kötelező mellette, de az persze egyébként is a reggeli rutinunk része ;) A 18 ml-es szérum pipettás kiszerelést kapott, amivel könnyű kiadagolni a szükséges pár cseppet. Az állaga nagyon híg, így könnyű eloszlatni, de érdemes vele sietni, mert hamar be is szívódik. Ennek ellenére azért 5-10 percet szoktam várni az arckrém felvitele előtt. Sajnos a mitesszerek eltüntetéséhez, a pórusaim összehúzásához kevésnek bizonyult, niacinamid és cink tartalma miatt viszont egy időre kiváltotta nálam a The Ordinary szérumát. A mennyiségtől egyébként eleinte féltem, hogy mivel nem a szokásos 30 ml-ről beszélünk, kevés ideig lesz elég, de 4 hónap alatt a fele fogyott el.

Eveline Bio Vegan aktív mattító nappali-éjszakai arckrém (link)
Az Eveline 50 ml-es vegán arckréme csavaros kupakos tégelyben kapott helyet, amit a dobozon kívül fémfólia is védett belülről. A picit sűrűbb, tartalmasabb krém valahogy mégis könnyed állagú és gyorsan, viszonylag teljesen beszívódik, habár én este, lefekvés előtt használom. Tavasszal, vagy éppen a home office miatt, hogy nem nagyon mentem utcára, nagyon szerette a bőröm ezt a krémet, mert valóban sokkal mattabb volt napközben, ami különösen a homlokomon volt szembetűnő. Nyáron már kevésnek bizonyul, mellette is fényesedik a bőröm, de ilyen nagy melegben ez természetes. Kellő hidratálást is nyújt az alapvetően nem száraz arcbőrömnek. Bevallom, szkeptikusan álltam hozzá, de az ígért mattító hatásával meglepően elégedett vagyok, így nagyon megkedveltem ezt a krémet.


Dermofuture Szónikus arctisztító és masszírozó készülék
Mióta megjelent a Foreo arctisztító, én is szerettem volna valami hasonlót kipróbálni. Ezelőtt konjac szivacsot vetettem be a hétköznapi alapos tisztításhoz, amit azonban nem éreztem higiénikusnak hosszú távon, úgyhogy nagyon megörültem, amikor megláttam a Krémvarázs kínálatában a Dermofuture márka saját verzióját. Ez a csepp alakú utazáshoz lett kifejlesztve, aminek az akkumulátora kb. egy hétig bírja egy feltöltéssel. Öt fokozat közül választhatunk: eleinte változtattam az erősségek között a területtől függően, az utóbbi időben viszont voltam annyira lusta, hogy mindenhol közepes erősséggel menjek végig, de természetesen az érzékeny területeket sem sérti. Az arctisztító folyadékot közvetlenül a készülékre viszem fel, a szilikonsörték finoman masszírozzák, alaposan tisztítják az arcbőrt. Magához az arcmosáshoz hatékonyabbnak érzem, a szemöldökfesték maradványainak eltávolításához például kimondottan hasznos, érdemi változást viszont csak a halánték körüli területen érzékeltem a bőrömön, ahol sokkal kevesebb mitesszer jelenik meg azóta.

A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a róluk kialakított véleményem.

Ti szoktatok újdonságokat kipróbálni, vagy megvannak a jól bevált termékeitek?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Bizonyos szépségápolási termékeknél jogosan tesszük fel a kérdést, hogy esetükben valóban hasznos dologról, vagy csak marketingfogásról van szó. Persze a luxus fogalma is relatív, de nekem az alábbi posztban említett termékek első hallásra épp a határvonalon lebegnek, ezért teszteltem őket, hogy valóban hatásosak-e vagy csak az érzékeinket kényeztetik.


Revitalash Revitabrow® Advanced szemöldökszérum
Annak ellenére, hogy beauty blogger vagyok, a szemöldökszérum számomra már egy kicsit a luxus kategóriába esik. Habár lehet azért, mert nincs problémám a szemöldököm dússágával, így eddig nem foglalkoztatott a téma. A Revitalash szemöldökszéruma ígérete szerint helyreállítja a kémiai és környezeti hatások okozta sérüléseket, a szemöldököt egészségessé, a szemöldök szálakat rugalmassá és fényessé teszi. Az applikátorral könnyen felvihető a szérum, amitől nem ragadnak össze a szálak és szerencsére hamar is beszívódik. Habár én az esti rutinomban alkalmazom, fontos, hogy lefekvéskor ne maradjon nedves a szemöldököm, különben képes vagyok elaludni :D azonban szerencsére ezzel a termékkel ez nem fordul elő. Mint ahogy említettem, mivel nincs kifejezetten problémám a szemöldökömmel, ezért ritkán, inkább csak a vasárnap esti ápolási rutinomban alkalmazom, azonban ez a kevés alkalom is elegendő ahhoz, hogy puhábbá, ezáltal szebbé varzsolja a szemöldök szálaimat.

Eveline Gold Lift Expert intenzív ránctalanító szem alatti tapasz
Az arany a komzetikai iparban ismét népszerű összetevő lett, ugyanis számos módon segíti fenntartani, javítani a bőr egészséges állapotát - többek között fokozza a kollagén- és az elasztin termelést, nagy vízmegkötő képessége révén pedig rendkívül hidratálja a bőrt. Az Eveline szem alatti tapasza hidratálja, felfrissíti és ragyogóvá varázsolja a bőrt, azonnali, intenzív lifting hatást ígérve. A szokásos alakú szemmaszkok egy merev műanyag csomagolásban lapulnak, amik folyadékban úsznak, vagyis kellő mennyiségű nedvességgel vannak átitatva. Ennek ellenére felhelyezés után nem csúsznak el, a 15-30 perces hatóideig a helyén maradnak. Én bő fél óra után vettem le a tapaszokat, a hatás pedig teljesen lenyűgözött: az apró, kezdetleges ráncokat látványosan feltöltötte, gyönyörű kisimult lett a szemem alatti terület. Persze ez csak ideiglenes hatás, fontos események, kialvatlanság esetén azonban tökéletes azonnali megoldást nyújt.


Yves Rocher fejbőrradír városi hatások ellen
Nah ennél - a számomra először rendkívül furcsa - hajápolási terméknél már az első használat közben éreztem, hogy imádni fogom. Az Yves Rocher fejbőrradírja moringamag hozzáadásával veszi fel a harcot a városi hatásokkal (por, szmog, stb.) szemben. Védi a hajat a külső káros hatásoktól, amik elnezehezítik és nem hagyják szabadon lélegezni. Az állaga kellemes géles, még habzik és tisztít is, így utána sokkal kevesebb samponra van szükség. A benne található radírozószemcsék (amik 100%-ban természetes eredetűek) hatalmasak, mintha sókristályok lennének (egyébként az összetevői között a só szerepel az első helyen, szóval feltehetőleg tényleg az), de nem sértik fel a fejbőrt. Egy kicsit nehézkés eloszlatni a hajon ezeket a szemcséket, hogy a fejbőrhöz jusson belőle, de érdemes vele megszenvedni és legalább a kiöblítéssel nincs semmi probléma. Összességében azt kell, hogy mondjam, nagyon megszerettem ezt a fejbőrradírt, mert évek óta ez az első termék, ami a hajam zsírosodását lassítja, egy nappal ki tudom vele tolni a hajmosást. Ráadásul 98%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaz, míg szilikon-, parabén- és színezékmentes.

Ti milyen luxusnak számító szépségápolási terméket használtok?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Már szinte szokásommá vált, hogy tavasszal egy rövidebb szépségápolási kívánságlistával jelentkezem. Ha beválik egy termék, szeretem újra megvásárolni, de néha a kíváncsiság hajt és azért idővel nálam is kialakul egy rövidebb lista - ami persze nem jelenti azt, hogy mindent meg is veszek, a tavalyi posztban szereplő termékeknek például csak a 60%-át próbáltam végül :)


Isana szárazsampon
Szárazsamponból még mindig az olcsóbb kategóriában kutatom a megfelelőt. A tavalyi listán a Balea Bloomy Dreams szárazsamponja szerepelt, amit be is szereztem, de olyan se veled, sem nélküled a kapcsolatunk, ezért szívesen kipróbálnám most a Rossmann sajátmárkás verzióját.

Balea Lovely Rose szilárd sampon
A szilárd sampon már nem újdonság, viszont végre a Balea is megjelent a saját változatával. Valamiért eddig ódzkodtam ettől a formulától, talán félek, hogy nem tisztít megfelelően, vagy kiszárítja a hajam, de hamarosan lehet, beadom a derekam és teszek egy próbát ezzel a minden hajtípusra valóval. (Habár közben megláttam a Nature Box szilárd samponjait is..)

Alverde Tagtraum EDP
Az alverde új, vegán parfümei megjelenésukkor a külsejükkel fogtak meg, viszont egyelőre még nem volt alkalmam megszaglászni őket. A parfümök 100%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaznak és a leírások alapján ígéretesnek tűnnek, miközben a még kedvező árkategóriába tartoznak. A Tagtraum (álmodozó?) nevet viselő EDP vadrózsából és muskátliból álló illatkompozícióját lágy fás jegyek, valamint édes vanília és tonkabab illata egészítik ki.


Dove matcha tea és cseresznyevirág dezodor
Mielőtt a Nivea dezodoraira szoktam volna át, rengeteg Dove spray-t elhasználtam. A matcha tea (és cseresznyevirág) miatt viszont újra kedvet kaptam a márkához, ez a típus pedig ráadásul nem tartalmaz alumíniumsót.

Alverde krémdezodor
Ez a krémdezodor már régóta a kívánságlistámon szerepel. Annyira érdekesnek találom a megoldást, szerintem hamarosan a kíváncsiságom fog győzni, bár lehet, nem épp a meleg idő közeledtével kellene először kísérletet tennem vele.

Sundacne oktokrilénmentes naptej
Mióta elköltöztünk, nem győzöm kihasználni a francia erkély nyújtotta előnyöket, nagyon szeretek ott olvasni. Ehhez viszont fényvédőre van szükségem és jelenleg nincs semmilyen naptejem itthon m. A Sundance eddig nem okozott csalódást, az INCI alapján pedig most ez a mikroműanyag- és oktokrilénmentes, 30-as fényvédőfaktoros naptej keltette fel az érdeklődésem.

Colgate bamboo charcoal fogkefe és smile for good fogkrém
Nagyon megörültem, hogy a Colgate is beállt a sorba és előrukkolt egy környezetbarát, bambusz nyelű fogkefével, bár én kicsit drágállom. A fogkrém viszont tényleg áttörést jelent, mert a csomagolás mellett maga a tubus is újrahasznosítható és eddig is Colgate fogkrémet használtunk, szóval egy próbát mindenképp megérne.

Nektek mi szerepel a tavaszi kívánságlistátokon?
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
A testradír számomra nélkülözhetetlen eleme a szépségápolási rutinnak, amit hetente egyszer-kétszer, elsősorban a lábamon használok. Nem csak, hogy a száraz bőr állapotán javít azonnal, de a benőtt szőrszálak, a gyulladt szőrtüszők kiküszöbölése érdekében is érdemes rendszeresen eltávolítani az elhalt hámsejteket. Én azokat a testradírokat preferálom, amelyek érezhetően leszedik az elhalt hámréteget, erre pedig kiváló alternatívát nyújt a Vis Plantis cukros testradírja.


’A Vis Plantis testradírjai cukrot, sót és természetes olajokat tartalmaznak. A cukor és só hámlasztó hatású, serkentik a vérkeringést, míg a természetes olajok hidratálják a bőrt és simává, rugalmassá teszik azt. A yerba mate tea stimulálja, míg a monoi olaj hidratálja a és puhítja a bőrt, így az bársonyos és rugalmas lesz.’

A csomagolás az egyszerű, de nagyszerű alapelvet követi, nekem kifejezetten tetszenek a Vis Plantis termékek egy sémára épülő motívumai. A 200 ml-es tégely kézre áll, jól zár, a kupak alatt pedig fémfólia védi a testradírt. Alapjaiban véve nagyon hasonlít a Green Pharmacy testradírjához, ennek viszont nem annyira olajos a bázisa, a cukorszemcsék kisebbek, valamint sót is tartalmaz mellette. Valahogy homogénabb az egész, könnyű eloszlatni a bőrön, nem hullik le felesleg használata közben. Kiválóan radíroz, nem sérti fel a bőrt, de azért érzékeny bőrűeknek nem ajánlanám.


Számos ápoló összetevőt, mint szójababolajat, sheavajat és kókuszolajat (monoi olajat: tiarévirág szirmai kókuszolajba áztatva) tartalmaz, amik már radírozás közben hidratálják a bőrt, mégsem marad utána kellemetlen olajos érzés, csak ápolt, puha bőr. Különlegessége a maté tealevélben rejlik, ami nem csak friss, 'zöld' illatot biztosít a terméknek, de a benne lévő koffein miatt ráadásul élénkítő hatással bír. A testradír egyébként vegán - és itt megsúgom, a krémvarázs webshopban már külön menüpont alatt megtalálhatók a vegán termékek - és 97%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaz, míg szilikontól és parabéntól mentes.

Összességében tehát a testradír jól végzi a dolgát, miközben valamelyest hidratálja és azonnal puhává varázsolja a bőrt. Az illata számomra nagyon kellemes, leginkább a frissen nyírt fűre emlékeztet, az állaga, szemcsék mérete pedig egyszerűen tökéletes.

Ti milyen testradírt használtok?
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Tavaly ilyenkor az Yves Rocher Oui a l'amour EDP parfümét használtam, így a Mon Evidence egy teljes évet várt, hogy kipróbálásra kerüljön. A leírások alapján tudtam, hogy inkább a melegebb időben fogom szívesen használni, ezért amikor a télikabátot leváltotta a farmerdzseki, vele együtt cseréltem le a parfümömet is.


’A teljesség érzését a természet adja, mely egyben energiával is feltölt. Megálmodtunk egy parfümöt, mely dinamikus, mégis megnyugtató, mellyel újra önmagára találhat. Melyben a Mandarin pezsgése, az előkelő Damaszkuszi Rózsa eleganciája, valamint az édes Vanília és a Pacsuli energiája egyesül. A Mon Évidence illata a teljesség érzésével ajándékozza meg.’

Szeretem, hogy az Yves Rocher ennyire odafigyel a környezetudatosságra: az üveg és a papírcsomagolás újrahasznosítható, utóbbi ráadásul fenntartható erdőgazdálkodásból származik, maga a termék pedig vegán. A parfüm megjelenése egyszerű, amit a doboz motívuma (nagyon szép a minta) valamelyest egyensúlyoz. De az én kedvencem a fa kupak, valahogy önmagában is elegendő designelemnek tartom. Talán a betűtípus az egyetlen, ami részemről egy fokkal nagyobb komolyságot tükrözhetne, annak ellenére, hogy az illat inkább fiatalos - de nem bohókás.

A parfüm kifújáskor hirtelen erős, a citrusos illatjegyektől nem egyértelműen különül el a pacsuli és rózsa kettősége. Viszonylag gyorsan szelídül és ekkor kerül elő az édeskés vonal, ami a gyümölcsös és virágos illatjegyekkel keveredik. Számomra tavaszias, esetleg kora őszi illat, nem émelyítően nehéz, a vaníliát csak elvétve érzem benne. Összességében szeretem magamon, viszont rajtam sajnos csak fél napot bír, estére teljesen eltűnik, így napközben érdemes egyszer újrafújni.

Ti szeretitek az Yves Rocher illatokat?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Április 6-án lett 8 éves a blog, ígéretemhez híven pedig szeretném ezt veletek is 'megünnepelni', méghozzá egy nyereményjáték keretén belül. Ennek során a képen látható tavaszias szépségápolási csomagot nyerhetitek meg. A játékban való részvételhez nem kell mást tenni, mint:

· Like-olni a Wish for beauty Facebook oldalt és
· Like-olni a nyereményhez tartozó bejegyzést.

A részletes játékszabályzatot itt találjátok.


PALMOLIVE Pampering Clay tusfürdő
REVITALASH Double-ended szempillaspirál
KNEIPP mandulavirág tusfürdő minta
YAMUNA cseresznyevirágos hidegen sajtolt növényi szappan
BALEA Von Mir Für Dich kézkrém (kókuszdió és tiaré virág illattal)
YVES ROCHER Sensitive Végétal nyugtató micellás víz
AVON Show Glow holocrome szájfény - Rose Quarz árnyalatban

A játék 2020. április 9. 8:00-tól 2020. április 22. 23:59-ig tart.
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Ismét eltelt néhány hónap, ami újabb rengeteg kiürült flakont jelent. Kicsit kezdek megijedni a mennyiségtől, ugyanis a blog kezdetekor ugyanennyi idő alatt feleennyi dolog fogyott el. Habár tény, hogy a tesztelésre érkezett termékeknek köszönhetően sokkal több mindent kipróbálok, mint egyébként megtenném, megtehetném.


Tavaszra egy kicsit már túl erős számomra az YVES ROCHER Oui a l'amour parfüm (teszt), de virágos illatjegye alapján mindenképp erre az időszakra ajánlanám. Kellően intenzív és fűszeres az YVES ROCHER So Elixir Bois Sensuel parfüme (teszt), ami már a második üveg volt és egyébként ismét újravettem, szóval tényleg nagyon szeretem. Igazi téli illat, ráadásul egész nap érződik rajtam. Ugyan nyári új kiadás volt, citrusossága miatt én télen használtam a YAMUNA grapefruit testápolót és tusfürdőt (teszt). Előbbi kellően sűrű és nagyon jól hidratál, mégis hamar beszívódik. Míg a tusfürdő SLS-mentes, ezért nem igazán habzik, cserébe nem is szárítja a bőrt. A DOVE Purifying Detox tusfürdő zöld agyaggal (teszt) alapvetően egy jó tusfürdő lenne, viszont mivel több márka agyagos tusfürdőjét is próbáltam, így inkább a Niveat ajánlanám helyette. A tusfürdőjét imádtam, így megörültem, hogy végre a kézkrémek között is megtalálható ez az illat, az YVES ROCHER lótusz-zsálya kézápoló krém azonban mégsem volt olyan jó, mint a mangós-barackos társa. Az illata kellemesen szolid, viszont az állaga túl híg és nem hidratált kellően. Megjelenéskor nagyon kíváncsi lettem az YVES ROCHER málna-borsmenta haj- és testpermetre. Édes illata a tavasz-nyár átmenetet idézi, de inkább hajra, mint testre használtam szívesen. Az ALVERDE Frosted Berries málnás testvaj még a 2018 limitált kiadás, így épp ideje volt elhasználnom. Imádom ezt mini, fém kupakos kiszerelést, utazáshoz is kiváló, a testvaj hidratáló hatásával pedig maximálisan elégedett vagyok. A REXONA Tropical dezodor számomra már nem elég neutrális illat, valamiért nem is volt a kedvencem ez a spray, így ismét visszatértem a Biorythm változathoz. Talán végleg feladom a próbálkozást ezekkel a hideggyantákkal, mert még a VEET érzékeny bőrre való hideggyanta csíkkal sem vagyok elégedett maradéktalanul. Elsősorban intim fronton használtam, de mindig maradtak nem kívánatos szőrszálak, a lábamon pedig még ennyire sem volt hatékony. A YAMUNA Boldogság kézkrémet viszont nagyon szerettem, akár egy parfüm, olyan az illata és tökéletes 'indulás-előtti-kézkrém', mert azonnal beszívódik.


A száraz sarkaimat jól hidratálta az AVON Foot Works intenzíven hidratáló lábkrém (teszt), zsírossága miatt viszont elsősorban lefekvés előtt érdemes alkalmazni (de én még ilyenkor is zoknit húztam). Az AVON Foot Works többfunkciós (3 az 1-ben) krém pedikűrhöz (teszt) effektíve egy lábradír, ami mentolossága révén nagyon jól felfrissíti a fáradt lábfejet. A vége felé kicsit besűrűsödött és zselésebb állagú lett az AVON Planet Spa Korean Charcoal testradír (teszt), amit így még jobb volt használni. A radírozószemcsék mérete pont megfelelő, hatékonyan radíroznak, de nem sértik fel a bőrt. Kiárusításon vettem két darabot az ALVERDE #eins zwei Chai habfürdőből, ami az első használatkor nem váltott ki belőlem semmi extra érzést, most viszont kimondottan elégedett voltam vele. Megfelelő méretű habot képzett, az illata is kellemes, habár viszonylag hamar elillan. A HERBARTING babatestápoló mintát apróbb száraz foltokra használtam, de egy viszonylag híg testápolóról van szó, ezért inkább a mindennapos használatra, mint a már száraz területek dehidratálására alkalmas. A HERBIOTICUM BabaMama védőkrém minta viszont nagyon jól jött a szeles, hideg időben, amikor kijött az ekcéma a szám körül. Legalább egy hete már csak romlott a helyzet, amikor kipróbáltam ezt a sűrű, tápláló krémet, és 2 nap alatt teljesen elmúlt a piros száraz folt. A YAMUNA grapefruit hidegen sajtolt növényi szappannak (teszt) köszönhetően szoktam le a folyékony szappan használatáról itthon. Nagyon jól felhabzik, jól tisztít, miközben nem szárítja a bőrt. Sajnos már nem lehet kapni az YVES ROCHER radírozó hatású szappanját, amiből nekem a kókuszos volt meg. Ugyan csak bizonyos, nem érzékeny területek radírozására volt alkalmas, az élesebb szemcsék könnyen megkarcolták például a lábszáram csontosabb területét. Alapvetően viszont nagyon szerettem, a kivitelezés és radírozó hatása kiváló volt, ráadásul éveken keresztül használtam.


A L'OREAL Botanicals koriander hajerősítő sampon végül ecsettisztítóként végezte, a hajam nem annyira szerette, mivel szárította. Ellenben a VIS PLANTIS sampon vékony szálú hajra (teszt) kellően bevált, jól tisztított, nem szárított és nem is zsírosodott tőle hamarabb a hajam. Vegyes érzéseim vannak az EVELINE #Clean Your Skin! 3 az 1-ben arctisztítóval kapcsolatban, mert alapvetően jól tisztította az arcbőrt, 3 az 1-ben termék lévén azonban se maszkként, se arcradrként nem vált be és így az arclemosáshoz sem volt megfelelő állaga. Eleinte szerettem használni az YVES ROCHER Elixir Jeunesse Légző bőr maszkot (teszt), mert kellően hidratált, aztán valahogy mégis feledésbe merült, így nem mondanám kiemelkedőnek. Az YVES ROCHER Sebo Vegetal tisztító arcradír bázisának állaga nem volt a kedvencem, a benne található radírozószemcsék viszont kiválóak voltak. Tartottam egy 7 napos kúrát az AVON Anew Skin Reset ampulla szetttel, amit nagyon szeretett a bőrőm, már a második ampulla után valóban kisimultabbnak éreztem, ráadásul külön hidratálóra sem volt szükségem mellette. A CAMELEO Max Volume szárazsampon (teszt) az eddig legjobb, amit próbáltam. Valóban megszünteti a zsírosságot, így egy nappal ki tudom tolni a hajmosást. A L'OREAL Botanicals levendulás olaj elviekben érzékeny fejbőrre lett kifejlesztve, én azonban elsősorban hajvég ápolásra használtam. Hajmosás előtti este oszlattam el egy nagyobb adagot a száraz hajvégeken, amit volt, hogy azonnal beivott. Szerencsére könnyű volt kimosni, viszont nincs is olyan hosszú távú hatása, mint egy ricinusolajnak. Az YVES ROCHER Elixir Jeunesse micelláris arclemosó zselé (teszt) már-már örök kedvenc, a reggeli arcápolási rutinom szerves része. Imádom az állagát, illatát és jól végzi a dolgát. A legutóbbi EBELIN mikroszálas arctisztító kesztyű körülbelül fél évet bírt, ennyi idő után tűnt el a puhasága, így már nem volt olyan hatékony és kezdett elszakadni. Sminklemosó helyett ismét ezt vettem újra, mert hatékony és igen kedvező az ára is. Nagyon örültem, hogy kipróbálhattam a KRISTEN HAIR hajvitamint (teszt), amivel rég nem látott növekedésnek indult a hajam.

Az AVON K-beauty Glow Double fátyolmaszk különlegessége abban rejlik, hogy fólia csomagolású, mely megőrzi a maszk nedvességtartalmát, intenzív hidratálást biztosítva a bőrnek. Kibontáskor szó szerint csöpögött belőle a folyadék, annyira át van itatva. Két részből áll, így tökéletesen illeszkedik az arcra. Az EVELINE New hyaluron second generation arcmaszk (teszt) kétlépéses: az enzimes rész után bőrpírt tapasztaltam, a hidratálórész azonban azonnal leviszi a pirosságot. Az eredmény pedig pihe-puha arcbőr. Ezzel szemben viszont nem annyira szerettem az EVELINE Magic Mask Llama Queen insta effect mattító textil maszkot (teszt), mert túl kicsi volt az arcomra. De legalább fél napig valóban matt homlokot eredményezett. Nagyon viccesnek találtam az EVELINE Hidratáló habzó textil arcmaszkot (zöld tea és grapefruit) (teszt), mert a képződő hab csikizi az arcom és látványra sem utolsó. Ráadásul valóban hidratál. A cuki pingvines csomagollású AVON K-beauty hidrogél tapaszt a szemem alatti területre használtam el, ami aloe vera tartalma miatt azonnali hidratálást nyújt. A NIVEA Urban Skin Detox éjszakai regeneráló arcmaszk (teszt) nagyon jól jött a hidegebb, szelesebb napokon, amikor extra hidratálásra volt szüksége a bőrömnek. Ellene szól viszont, hogy a nagyon száraz területeket minimálisan csípte. Az ESSENCE szemöldökceruza (04) blonde (teszt) ár-érték arányban tökéletes. Gyorsan lehet vele szép szemöldököt rajzolni, habár én csak a hézagok feltöltésére alkalmaztam. Nap végére minimálisan megkopik, de alapvetően nagyon elégedett voltam vele. A CATRICE Liquid Camouflage korrektor a pattanások elfedésére sem rossz, viszont mivel a világosabb (010) Porcellain árnyalatot vásároltam meg kifejezetten a szem alatti karikák eltüntetésére, így erre vált be leginkább. Nem ül meg a ráncokban, a vékony bőröm alatti ereket pedig majdnem tökéletesen elfedi és üdébbé teszi a tekintetet. Végül pedig a GREEN PHARMACY intenzív hidratáló ajakápolója - aloe és lime (teszt), ami csomagolásával inkább a régi gyógyszertéri szőlőzsírokra elmékeztet, az illata viszont kellemes és a hatása is kiváló.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az Avon havonta bővülő termékkínálata az utóbbi időben igen figyelemre méltó, izgalmasabbnál izgalmasabb szépségápolási termékkel rukkoltak elő az elmúlt hónapokban. A jelenlegi bejegyzésben az általam kipróbált és kedvenccé avanzsált Avon újdonságokat mutatnám be, amik beépültek a mindennapi rutinomba.


Distillery Sleep Potion éjszakai arckrém
Megjelenésekor nagyon megtetszett az Avon Distillery termékcsaládja, ami természetes, vegán összetevőket, magasan koncentrált hatóanyagokat tartalmaz, viszont alkoholtól, illatanyagoktól, kémiai fényvédőktől, illóolajoktól és ásványi olajoktól mentes. Hosszas gondolkodás után az éjszakai arckém tesztelésére esett a választásom, ami a leírás alapján gondoskodik bőrünk nedvességtartalmának megtartásáról, halványítja ráncainkat és elszíneződéseinket. A csomagolás egyszerű, de nagyon impozáns. A krém doboza letisztult, a 30 ml-es tégely átlátszó, a réz színű kupak és feliratok viszont mégis elegáns megjelenést kölcsönöznek neki. Az INCI szintén minimalista, de a jó értelemben, az ígéretes niacinamid pedig nem az utolsó helyen kullog az összetevők között (így a niacinamid szérumom háttérbe is szorult). Ugyan szelesebb időben felteszek egy hidratáló arcmaszkot, de egyébként - ami talán az állagából adódóan meglepett - a hétköznapokon önmagában is elegendő hidratálást nyújt a kombinált bőrömnek.

Sminkecsetek arcra
101 - ecset púderekhez és ásványi alapozókhoz | 102 - ferde ecset pirosítóhoz és kontúrozáshoz | 103 - ecset pirosítóhoz, highlighterhez
Az ecsetek nagyon jó minőségűek: puhák, tömöttek, nem hullik a száluk, jól bírják a mosást. A leírás alapján a puhább, vegán sörtéknek köszönhetően hibátlanul oszlathatjuk el sminkünket arcbőrünkön. Az olyan por állagú dekorkozmetikummal is jól működnek, amik másik ecsettel eddig poroltak. A ferde végű (102) ecsetet használom a legtöbbet, kontúrozáshoz, barnítóhoz tökéletes. A púderecset (101) is kiválóan végzi a dolgát, míg a 103-as ugyan a highlighterhez kicsit nagy, meglepően jól működik annak a felviteléhez is, de talán a pirosítóhoz praktikusabb választás lehet.


True Metallic Matte folyékony ajakrúzsok
Az applikátoros folyékony rúzsok felvitele ugyan egyszerű, a széleken azért némi precizitásra van szükség, a sötétebb színnél pedig mindenképp kontúrceruza használatát javasolnék. Nem 'köt' rá teljesen az ajkakra, viszont nem mászik el és a viselése egyáltalán nem zavaró. A rose-t (1) egy csodaszép rózsás mályvának mondanám, ami arany pigmentekkel irizál, akár egy highlighter, nekem ő lett az abszolút kedvenc. Míg a bordeaux (2) esetében egy alapvetően meleg bordó árnyalatról van szó, ami - persze a képen nem látszik, de - egy enyhe hideg fényben játszik. Egyébként mindkettő egyenletesen fed, viszont fél nap alatt megkopik az ajkak belső felén. Ilyenkor én inkább lemosom és teljesen újrakenem, különben kukacosodásra, morzsolódásra hajlamos.

Ti milyen újdonságokat próbáltatok ki mostanában az Avontól?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Hiába vágyom már a tavaszra, még a hűvös nappalok és hideg éjszakák a jellemzőek, az állandó szélről már nem is beszélve. A Yamuna ősszel megjelent, mandulás termékcsaládja pedig tipikusan 'hideg idő' illat számomra, ezért kellően aktuálisnak mondható.


'Kiváló hidratáló, mivel olein glicerid lenolajsavat tartalmaz. Könnyen felszívódik, puhítja a bőrt, segít megelőzni a vízvesztést. Jól tolerálja még az érzékeny bőr is. Ezenkívül E-vitamint tartalmaz, ami üdévé, ragyogóvá teszi a bőrt. SLS-, paraffin és parabénmentes.

A kézkrém (50 ml) állaga az eddigi Yamuna tégelyes kézkrémektől eltérően kicsit sűrűbb és krémesebb, így nehezebben terül és picit lassabban is szívódik be. A termékcsalád tagjai közül talán ez nőtt a legkevésbé a szívemhez, annak ellenére, hogy napi szinten használom és nincs kifejezetten bajom vele. Viszont az illata kicsit eltér a többi mandulás terméktől, mintha lenne benne egy plusz aroma, ráadásul a száraz kézfejnek már kevés hidratálást nyújt.

A tusfürdő (200 ml) SLS mentes, így minimálisan habzik, cserébe viszont nem szárítja a bőrt. A lágy, meleg illata, ami sajnos hamar elillan, megnyugvást hoz a fáradt testnek/léleknek egy hosszú nap után. Géles, de hígabb állaga van, amit a billentős kupaknak köszönhetően könnyű adagolni. Kevés is elég belőle, viszont nehéz ráérezni a mennyiségre, így hajlamos vagyok túlzásba esni vele, szóval nálam a kelleténél kicsit gyorsabban fogy.

A kedvencem egyértelműen a testápoló (250 ml) lett, mivel hihetetlen sűrű krémes állaga és szolidan fűszeres, de nagyon kellemes illata van, ennél pedig határozottan hosszabb ideig meg is marad. Talán nehezebb eloszlatni, mint a többi Yamuna testápolót, de kitűnően hidratál és nem hagy maga után zsíros, zavaró réteget. Viszonylag hamar beszívódik, reggeli zuhany után is bátran merem használni, ami nálam mindig mérvadó egy testápolónál. A pumpás kiszerelésért plusz pont jár, ráadásul az adagolót vissza is lehet zárni, ami utazáskor praktikus, hogy ne nyomódjon meg véletlenül.

Nektek melyik a kedvenc Yamuna illatotok?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Nézzétek el nekem, de másfél hónapja csak a lakásfelújítás és lakberendezés körül forog az agyam. Ennek megfelelően időnként elmerülök a Pinterest inspiráló képáradatában, és mostanra kezd körvonalazódni bennem, mi is tetszik igazán. A képeket elnézve könnyen rá lehet jönni, hogy a natúr vonal kedves a szívemnek: a fehéret a fával szeretném kombinálni, színek terén pedig a szürke és a bézs az abszolút nyerő. Lehet, túl egyszerűnek és valakinek már unalmasnak tűnik, de engem ez a letisztult világ vonz. Na és persze a zöld növények.

(képek forrása: pinterest.com)
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ▼  2020 (20)
    • ▼  december (2)
      • Karácsonyi filmajánló
      • Karácsonyi hangolódás szépségápolási termékekkel
    • ►  november (1)
      • Kézkrém kalauz - Yamuna, Eveline, Dove
    • ►  október (3)
      • Őszi nyereményjáték
      • Őszi hangulatfestés
      • Cameleo chia olajos hajmaszk
    • ►  szeptember (2)
      • Cameleo kollagén és biotin sampon, balzsam
      • Elhasználtam, elfogytak #30
    • ►  augusztus (1)
      • Újdonságok az arcápolási rutinomban
    • ►  május (3)
      • Hasznos vagy luxus szépségápolási termékek? #1
      • Tavaszi szépségápolási kívánságlista
      • Vis Plantis testradír yerba mate tea kivonattal és...
    • ►  április (2)
      • Yves Rocher Mon Evidence EDP
      • Nyereményjáték - 8 éves a Wish for beauty
    • ►  március (2)
      • Elhasználtam, elfogytak #29
      • Avon szépségápolási kedvencek
    • ►  február (2)
      • Yamuna mandula tusfürdő, testápoló és kézkrém
      • Homespiration
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes