ManiCute - Barokk

by - április 28, 2014
Most a két kezemet összetettem volna egy barokk mintázatú körömnyomdalemezért! Ennek hiányában azonban kénytelen voltam ecsetet ragadni és szabad kézzel megfesteni a barokk korszakra olyannyira jellemző mintát - ugyanis nálam ez volt az alapkoncepció, valamilyen módon mindenképp szerettem volna megjeleníteni, ennek ellenére nem akartam túlbonyolítani a manikűrt. Először lila színvilágban gondolkoztam, de végül megmaradtam a tipikusnak mondható barokk duónál: a bordó/vörös és arany párosnál.


Az arany díszítés egyébként ismételten átlátszó lakk és dekor aranypor keveréke, mivel még nem pótoltam a tönkrement arany színű lakkomat. Azonban úgy tűnik, egyelőre ezzel az alternatívával is tökéletesen megelégszem. Persze ha arany, akkor muszáj voltam végre felavatni a Lovely arany homoklakkját, így került ő két körmömre. Attól féltem, hogy a színvilág miatt túl karácsonyi lesz, de szerencsére a minta teljesen elfeledteti velem azt a hangulatot. Az alaplakk egyébként jóval bordósabb, de ilyen napsütésben sajnos nem lehetett megörökíteni az igazi színét :) Picit büszke vagyok és nekem kimondottan tetszik az eredmény. Bár tény, hogy nem pontos, de első próbálkozásra számomra így is tökéletes. Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri!


❤❤❤❤
Herome W.I.C. - Sydney
Lovely Snow Dust Nr. 1
Dekor arany csillám
Lovely Nail hardener for weak nails


Nézzétek meg a többiek munkáját is!

You May Also Like

14 megjegyzés

  1. Nagyon szép, és olyan stílusos! :)

    VálaszTörlés
  2. Az alap vörös lakk naggggyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. ez tetszik a legjobban.nem kell ide nyomdalemez,ez szabadkézzel csodás lett.szerintem megérte a befektetett idő,minden elismerésem.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett. :) Az elképzelés nekem is ilyesmi volt, de nekem nem volt hozzá idegezetem most. :D

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű ez a két szín együtt, nagyon szépen festetted meg a mintázatot. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett! Én most nem mertem szabad kézzel vállalkozni a mintára...:D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett! Emelem kalapom, nagyon szép lett a minta is :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű lett *-* Én biztosan nem lennék képes ilyet csinálni, ráadásul szabad kézzel... Nagyon ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ügyi vagy, szép lett! :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen mindenkinek :))

    VálaszTörlés