• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Épp a napokban fogyott el az őszi kedvencek között is szereplő Yves Rocher tusfürdőm, de úgy gondoltam, ha már ennyire megkedveltem, igazán megérdemel egy külön posztot. Bevallom, előtte még nem volt dolgom Yves Rocher termékekkel, ehhez a tusfürdőhöz is a blogger esemény keretein belül jutottam hozzá - habár már rengetegszer tervben volt a kipróbálásuk, a kínálatukban szereplő különböző illatok mindig olyan csábítóan hangzanak!


A 400 ml-es flakon nagyon masszív, kemény műanyag, jól záródó csavaros kupakkal. Eleinte azt hittem, kényelmetlen lesz a használata, de sosem folyt ki belőle egyszerre sok öntögetés közben. Ennek elkerülése érdekében egyébként kapható is hozzá külön pumpa, amit érdemes lehet beszerezni, pláne, ha állandóan ezt a kiszerelést választjuk.

Maga az illat kezdetben nem tetszett, a mai napig nem tudom behatárolni, mit is érzek, de egy régi testápolóra emlékeztet, amit nem kedveltem. Többszöri használat után viszont rájöttem, a hideg őszi napokon mennyire jól esik vele ellazulni a forró zuhany alatt, abszolút relaxáló aromája van számomra. Az állaga híg, de a krémesebb fajtából, ami jól habzik (habfürdőként viszont nem próbáltam). Nem szárít, zuhanyzást követően a bőröm puha és sima lett, az illatát pedig viszonylag sokáig lehet érezni, de nem tolakodóan. Az összetevői nem túl szépek, de tusfürdőnél nem szoktam ezen annyira problémázni. Összességében elégedett vagyok vele és ha egyszer véletlenül elfogyna az itthoni tusfürdő arzenálom, biztos ki fogom próbálni más változatban is.

Ti szeretitek az Yves Rocher tusfürdőit?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az albérlet miatt ugyan még mindig meg van kötve a kezünk, de a keddtől kezdődő lakásfelújítás (festés és hasonlók) után újra lesz kedvem a dekorációval foglalkozni - no meg persze az is sokat jelent, hogy lassan elővehetjük a karácsonyi, adventi díszeket. Ilyenkor nagyon szeretek ötletelni, inspirációkat gyűjteni, amire az egyik legjobb hely még mindig a Pinterest (a Home & decoration táblám folyamatosan bővülő képeit itt tudjátok megnézni). Mostanában úgy látszik, ha lakberendezésről van szó, nálam a letisztultságot kölcsönző világos (púder) színek és a fehér dominál, egy kis feketével és arannyal kiegészítve.


Szeretem apránként begyűjteni a különböző kiegészítőket a lakásba és csak azt megvenni, ami tartós megoldásnak tűnik és tudom, hosszú távon is szeretni fogom. Ugyanolyan megfontoltan vásárolok, mint ruhát vagy bármi mást :) Egyébként ha lakásdekorációról van szó, elsősorban az Ikea és F&F Home jön szóba nálam, de a H&M Home termékei közül is rengeteg minden tetszik (itt például most a díszpárnahuzatokra kattantam rá teljesen). Ismét rengeteg minden van tervben, egy kicsit talán túl sok minden is.. a listám pedig szokás szerint egyre csak bővül.


Ti milyen dekorációs ötleteket szeretnétek megvalósítani?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az utóbbi időben még nagyobb hangsúlyt fektettem az olyan termékek keresésére (és használatára), amik a legtöbb felesleges összetevőktől mentesek. Így leltem rá a Balea Med Ultra sensitive samponjára is, ami nem tartalmaz színezéket, tartósítószert, illóolajokat, parabéneket, szilikont, valamint alkoholt, parfümöt és még sok minden mást sem. Sosem hittem volna, hogy ilyen elérhető áron juthatok majd hozzá egy ilyen szép összetevőjű samponhoz, a 250 ml teljes áron 359 ft-ba kerül.

Water / Aqua  ,  Coco-Glucoside ti  ,  Glycerin h  0 0 ,  Sodium Coco-Sulfate ti I eu  ,  Sodium Cocoamphoacetate ti  ,  Citric Acid kh  , Panthenol v  0 0 ,  Niacinamide v  ,  Tocopherol a I v  2 2 ,  Ascorbyl Palmitate a I v I gy  2 0 ,  Glyceryl Oleate eo I eu  ,  Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride  ,  Hydrogenated Palm Glycerides Citrate eo  ,  Lecithin eo I eu  ,  Caprylyl Glycol eo I h  ,  Ethylhexylglycerin ,  Decylene Glycol  ,  Sodium Chloride  
forrás: krémmánia

A külsőségekről nem sok szót ejtenék, a flakon is azt a letisztultságot képviseli, amit a beltartalom: egyszerű és üde megjelenést kölcsönző fehér műanyag. Egy viszonylag híg samponról van szó, ami nem igazán jól habzik, így nehéz rendesen eloszlatni a fejbőrön - egy kis vízzel összekeverve viszont már sokkal kezelhetőbbé válik. Megfelelően tisztít és eleinte nem is volt probléma vele, idővel viszont száraz, sebes foltok jelentek meg a fejbőrömön, ami rettentően viszketett, ezáltal pedig a zsírosodás is hamarabb jelentkezett. Sajnos csak egyre rosszabb lett a helyzet, de a leváltása után idővel rendbe jött a fejbőröm állapota, így kiderült, hogy valóban ő volt a hibás. Végül csak egy másik samponnal felváltva tudtam elhasználni. Nagyon szerettem volna szeretni, egyszerűen fogalmam sincs, melyik összetevő nem tetszett az amúgy nem is érzékeny fejbőrömnek, de én jelenleg lemondtam erről a samponról.


A szenzitív samponokkal való kapcsolatom kezdeti nehézségei ellenére mégsem adtam fel és megpróbálkoztam egy hasonló, de drágább, azonban még mindig megfizethető alternatívával. Az Alverde Ultra sensitive samponja (ami szintén DM saját márkás) szintén nem tartalmaz színezéket, tartósítószert, parfümöt, parabéneket, szilikont, alkoholt, valamint állati eredetű és ásványi olaj alapú összetevőket, viszont jojobaolaj tartalma ápolja az érzékeny fejbőrt. Ez teljes áron 699 ft-ba kerül, amiért 200 ml sampont kapunk, de szerintem még így is közép árkategóriás.

Water / Aqua  ,  Sodium Coco-Sulfate ti I eu  ,  Lauryl Glucoside ti  ,  Glycerin h  0 0 ,  Sodium Lactate h  ,  Betaine h  ,  Sodium Chloride  , Simmondsia Chinensis (Jojoba) Oil eo I h  1 0 ,  Sodium Cocoyl Glutamate ti  ,  Xanthan Gum ti I eu  ,  Glucose Glutamate h  0 0 ,  Hydrated Silica 
forrás: krémmánia

A designt ennél a terméknél sem vitték túlzásba, a szokásos Alverde flakon egy 'szenzitív' külsővel. Sokkal gélesebb, sűrűbb állagú, mint az előbb említett Balea sampon, és kimondottan jól is habzik. Annyira semleges illata van, hogy nagyon nehéz lenne bármihez is hasonlítani (néha mégis a citromos túró jut eszembe), de én kedvelem ezt a natúr illatot. Szépen elvégzi a dolgát, megfelelően tisztít és szerencsére nem is szárít - sem a hajamat, sem a fejbőrömet. A hajmosást ugyan nem tudom kitolni vele, a zsírosodás elleni harcban ez sem segít (ugyan nem is ígéri), de nem ront a helyzeten. Egy egyszerű samponról van szó, ami szépen végzi a dolgát, megfelelően tisztít és az összetevői is nagyon szépek, nem utolsó sorban pedig megfizethető áron kínálják.

Nektek mi a tapasztalatotok a szenzitív samponokkal, termékekkel?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Habár az utóbbi hetekben igazán szép, napsütéses időnk volt, a reggeli hideg (és köd) nem kímélt bennünket és az esti levegő is egyértelművé tette, hogy valóban ősz van. Ilyenkor többségünk szépségápolási és sminkelési szokása is egy nagy fordulatot vesz: a táplálóbb krémekért, fűszeresebb illatokért nyúlunk. A mostani bejegyzésben azokat a termékeket gyűjtöttem össze, amik az ősz beköszöntével előtérbe kerültek nálam és kedvencekké avanzsáltak.


Yves Rocher Zabtej hab- és tusfürdő
Eleinte, a flakonból szaglászva nem tetszett annyira az illata, de mivel pont az Yves Rocher blogger találkozó napján fogyott el az előző tusfürdőm, így gondolkodás nélkül az ott kapott zabtejes darabot fogtam be. Aztán az egyik hűvös őszi este a forró zuhany alatt jutott el a tudatomig, hogy mennyire jól esik egy hosszú nap után vele relaxálni, a forró vízzel karöltve igazán el tud lazítani. A tavaszi-nyári időszakban nem esne ennyire jól ez az illat, ezeken az őszi estéken viszont kimondottan kellemes használni.

Yves Rocher So Elixir Bois Sensuel parfüm
A hideg idő beköszöntével a fűszeresebb, gazdagabb aromákat preferálom. Az Yves Rocher legújabb So Elixir parfüme számomra igencsak nehezen behatárolható illatot képvisel, de már első szaglásra levett a lábamról. A leírás szerint orientális-virágos parfümről van szó (vanília, pacsuli és írisz), ami eleinte töményen hathat az orrnak, de idővel előkerül az édeskésebb vonal, ami egész nap finoman érződik.


Alverde Color & Care alapozó
A DM blogger találkozóján jutottam hozzá ehhez az Alverde alapozóhoz a 20 medium caramel árnyalatban. Hétköznap reggel tökéletes választás, ugyanis nagyon könnyű eldolgozni - az Ebelein alapozó ecsetével használom, amivel kitűnő párost alkot. Maga az alapozó kicsit nehezebb állagú, így nem szárít és nem emeli ki a szárazabb foltokat, ami ősszel igencsak fontos szempont. Szépen egységesíti az arcbőrt és természetes hatást kelt.

Alverde arcpirosító
Amint beköszöntött az ősz, pirosító fronton az Alverde vöröses barna 03-as pretty terra árnyalatára váltottam. Kellően pigmentált, de a szín erőteljessége és a pirosító porzása a használt ecsettől is függ. A végeredmény matt és természetes, ha pedig nem piszkálom az arcomat, akár az egész munkanapot kibírja.


Golden Rose Rich Color 78 körömlakk
A kedvenc őszi körömlakkokat már egy külön bejegyzésben megmutattam, amiből az abszolút befutó ez a kicsit megfoghatatlan színű (rose taupe) Golden Rose lakk lett. A krém finis még mindig a gyengém, a színe mellett pedig a tartóssága is okot ad arra, hogy ennyire szeressem.

S.he Stylezone Volume-up szájfény (teszt)
A szájra való sminktermékek hirtelen előtérbe kerültek nálam, így fedeztem fel újra magamnak ezt a szájfényt is - aminek a színe egyébként majdnem teljesen megegyezik az előbb említett Golden Rose lakkéval. A száraz ajkak eltakarására kiváló megoldást nyújt, habár az ígért dúsító hatás részemről elmarad.

Avon Indulgence ajakrúzs (teszt)
Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ősszel imádni fogom ezt a Rose bouquet fantázianévre hallgató Avon rúzst! Szeretem a krémes textúráját, amit még építeni is lehet, így hangulattól függően fokozhatom a szín erősségét. Eleinte kicsit félénken viseltem, ma már viszont sokkal bátrabban használom. Szerencsére egyenletesen kopik, de hajlamos kifutni a száj szélére, szóval érdemes lehet ajakceruzával kontúrt rajzolni.

Rimmel Kate Moss rúzs
A legfrissebb kedvencem a 42-es sorszámot viselő Kate Moss nude rúzs, amit főleg a rohanós reggeleken veszek elő, ugyanis hihetetlen gyorsan fel lehet applikálni. Mostanában elég nehezen keltem, így nem sok időm maradt a sminkelésre, a felvitele viszont nem igényel túl sok precizitást, ennek köszönhetően ő lett a jolly jokerem.

Nektek mik lettek az őszi kedvenc szépségápolási terméketek?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Az őszt rendszerint az elmúlás évszakának titulálják, idén viszont tudtam, hogy nekem más lesz. Akartam, hogy más legyen. Szeptember kezdetekor megfogadtam, hogy nem fogom átvenni azt a melankolikus hangulatot, ami az évszakkal jár és megpróbálok pozitívan állni a dolgokhoz. Jelentem: sikerült és elmondhatom, hogy az idei ősz számomra - mondhatni - az újrakezdésé.


Nem kell ám nagy dolgokra gondolni, de a nyári semmittevés és letargia után próbáltam visszahozni az egyensúlyt az életembe, hogy jól érezzem magam. Igyekeztem mindent bepótolni, például az utóbbi időben elmaradt barátnős találkozókat is volt alkalmunk megejteni, rettentően hiányoztak ezek a csajos beszélgetések.

Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés
A Realash sokak számára nem ismeretlen, majdnem pontosan egy éve már a blogon is megismerkedhettetek vele egy tesztes bejegyzés formájában. Nem olyan rég viszont ismét lehetőségem nyílt az új Realash kipróbálására, amire az eddigi tapasztalataim után nem tudtam nemet mondani. Ráadásul az előző adag épp elfogyott, ami szomorúan érintett, ugyanis a kipotyogó szempillák látványától teljesen elszoktam a kondicionáló alkalmazása mellett, ami az utóbbi hetekben viszont ismét elég gyakori jelenséggé vált a Realash használata nélkül.


Aki esetleg még nem hallott erről a szempilla növelő szérumról, annak elárulom, a Realash lényegében erősebb, dúsabb és hosszabb pillákat ígér (83%-kal hosszabb és 79%-kal dúsabb eredmény). A szérum aktív összetevői stimulálják a pilla növekedését, megelőzik azok kiesését, így időt adva a megerősödésükhöz, megvastagodásukhoz. Használata egyszerű, a megtisztított, száraz szempilla tövekhez kell felvinni a folyadékot eleinte naponta, a későbbiekben, a kezelés után azonban elég hetente kétszer-háromszor használni.


A szérum az előző fekete tubus helyett egy új, letisztult fehér külsőt kapott, a mennyiség (3 ml) és tusos kialakítás azonban maradt a régi. A külsőségekkel egyetemben a beltartalom is változott, a dobozon az eddigitől eltérő INCI-vel kerültem szembe. Az idáig első helyen szereplő aloe vera például eltűnt az összetevők közül, viszont a továbbiakban is természetes lennel és körömvirág kivonattal gazdagították a kondicionálót. A zsurló kivonat megtisztítja, frissen és matton tartja a bőrt, a palkaszár kivonat pedig gyulladáscsökkentő hatású. A formula bőrgyógyászatilag és kozmetikailag tesztelt, nem okoz irritációt vagy allergiát. A terméket egyébként nem tesztelték állatokon.

Az alábbi képen a jelenlegi (2015. október 25.), kiindulási állapotot láthatjátok.

További információért, elérhetőségért és a rendeléssel kapcsolatos tudnivalókért látogassatok el a Realash weboldalára. Én pedig egy hónap múlva jelentkezem az első tapasztalatokkal!

Ti próbáltátok már a Realash szempilla növelő szérumot?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Idén az eddiginél talán még lelkesebben 'készültem' az őszre, ráadásul igen hamar elkapott ez az igazi őszi hangulat. Feltehetőleg ennek köszönhető, hogy már szeptember végén tudom, melyek is azok a körömlakkok, amiket ebben az évszakban úgymond előnyben fogok részesíteni.


A birtokomban lévő körömlakkok közül választottam ki azt az ötöt, amit a legsűrűbben fogok elővenni - vagy vettem elő már eddig is. A színek (és finisek) összeválogatása elég egyhangúnak tűnhet, de nincs mit tenni, ebben az időszakban ezekhez a meleg tónusú, barnás-vöröses árnyalatokhoz vonzódom, amik jól reprezentálják a természet színeit. A krém finis pedig még mindig a gyengém, ezen nincs mit ragozni. Bevallom, szívem szerint még egy meleg tónusú padlizsán lila lakkot beszereznék, de nem szeretek halmozni, így ez egyelőre várat magára.


#1 - Max Factor Glossfinity (155) Burgundy Crush (teszt)
A sort kezdeném is az abszolút, mindenkori első helyezettel, ami a Max Factor Glossfinity családjába tartozó Burgundy Crush nevet viselő (milyen meglepő) burgundi körömlakkja. Anno a meseszép színe csábított el, de csak Glamour napokon 50%-os kuponnal mertem megvenni. Azóta úgy vagyok vele, hogy a teljes árát is megfizetném: csodás krémes állag, szép fényesre szárad, tartós.. egyszóval tökéletes!

#2 - S.he Stylezone 329 (teszt)
Az öt közül két szempontból is kakukktojás, ugyanis ő az egyetlen, ami nem krém finisű és neki a leggyengébb a fedése is, ami a híg állagából adódik. (Én körömre két rétegben viszem fel, a stick-en azonban három rétegben láthatjátok.) Egy igazán kellemes, rezes avar színről van szó, tele apró csillámokkal, amik viszont a körmön már nem érvényesülnek.

#3 - Golden Rose Rich Color 78
Teljesen véletlenül botlottam bele neten ennek a lakknak a tesztjébe, és amint megláttam, fel is került a listámra, ugyanis idén ősszel ehhez a színhez vonzódom leginkább. Ami kifejezetten meglepett, hogy akár egy vastag rétegben is tökéletesen fed, két rétegben viszont sokkal szebb eredményt (színt) érhetünk el. Nagyon szeretem a krémes állagát, a széles lapított ecsetét és a tartóssága is kíváló. Az eddigi Golden Rose tapasztalatokból adódóan egyből a Rimmel alap- és fedőlakkommal használtam (egyszerűen tökéletes párost alkotnak!), így a hatodik napon kezdett csak kopni a körömvégeknél, addig tökéletesen bírta. Nálam versenybe szállt az év körömlakkja címért.

#4 - Rimmel Salon Pro Kate Moss (237) Soul Session
Az új Rimmel Kate Moss Nude kollekció darabja, amiből a hozzám került 237-es egy rózsaszínes nude árnyalat (kicsit olyan tüdőszínű). Egy rétegben szép fényt ad a körmöknek és így egyébként el tudom képzelni akár francia manikűr alapjaként is, két rétegben viszont már megállja a helyét. Az itt felsorolt öt lakk közül egyébként ő a legfinomabb árnyalat, amit teljes mértékben munka és iskola kompatibilisnek tartok.

#5 - S.he Stylezone 324
Szintén nem rég került hozzám ez a körömlakk, de nem volt nehéz azonnal megszeretni. Már-már inkább kávés barna, taupe, de nekem még belefér a nude kategóriába - valahol 'rosy taupe'-nak olvastam és talán ez a tökéletes meghatározás, ugyanis napfényben van benne valami plusz, ami miatt imádom. A szokásos S.he minőséget kapjuk, viszonylag híg állag, de két rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad és a tartósságával sincs kifogásolnivalóm.


Nektek mi a kedvenc körömlakkotok ősszel?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Ősszel valahogy mindig erősebb késztetést érzek arra, hogy új darabokkal bővítsem a ruhatáramat. Talán nyitottabb is vagyok az újdonságokra és az aktuális trendekre, mint általában. Emellett úgy érzem, ebben az időszakban tudom kihozni magamból a maximumot, már ami az öltözködést illeti. Bátrabban viselem a különböző anyagokat, színeket és mintákat. Az örök klasszikus arany-fekete páros magától értetődő, de imádom megjeleníteni az öltözködésemben az ősz színeit is. Hamarosan itt vannak azok a bizonyos kuponos napok is, a mostani lista már félig ennek a szellemében íródott.


#1 - Táska
Munkába menet majd búcsút inthetek a nyáron annyira kedvelt kistáskáimnak és mivel csak egy nagy pakolósom van, ideje egy másikat kerítenem mellé. Tavasszal már említettem, hogy fekete táska után kutatok, de még mindig nem találtam meg az igazit. Ez a bézs fekete díszítéssel viszont könnyen lehet, hogy felváltja a fekete táska iránti vágyakozásomat (és már megint az esztétikumot helyezem a praktikum elé), de még ez se biztos, hogy megfelel az igényeimnek méretügyileg.
H&M kézitáska, 6990ft

#2 - Karóra
Kizárólag fehér karóráim vannak, őszre pedig talán nem ártana egy fekete szíjas a készletembe. Ez a Daniel Wellington karóra egy álom (Classic Sheffield 36mm), anyagilag viszont kész csőd lenne - holott egy minőségi karórába érdemes lehet befektetni. Valószínűleg egy olcsóbb verzió fog hozzám vándorolni, de addig sem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lenne, ha az enyém lenne.. :)
Daniel Wellington karóra, 199$


#3 - Szőrme mellény
Már tavaly is szemezgettem a szőrme mellényekkel, de egyszerűen nem tudtam volna beépíteni a ruhatáramba. Mostanában viszont megint egyre többet fantáziálgatok és egyre jobban el tudnám képzelni magamon.
H&M műszőrme mellény, 9490ft

#4 - Cipő
Cipők terén egy kicsit el vagyok veszve, ugyanis még magam sem tudom, pontosan milyet is szeretnék. A legfontosabb paraméter, hogy lapos talpú és kényelmes legyen. Eredetileg mindenképp bokacsizmát szerettem volna, de megint a tornacipő fazonhoz húz a szívem és kora ősszel egy slip on tökéletes lenne.
H&M fekete slip on, 5990ft


#5 - Kalap
A kalap kicsit kakukktojás, ugyanis leginkább ésszerűtlen vágyakozásnak mondanám, mivel nem hinném, hogy túlságosan is jól állna az a fajta, ami nekem tetszik. De olyan jól mutat, mint kiegészítő, hogy nem hagyhattam le a listáról.
H&M kalap, 6990ft

#5 - Pénztárca
Van egy nagy tárcám, amit imádok, de világos színe lévén a másfél év alatt rendesen összekoszolódott, megtakarítani viszont nem lehet, mert akkor a színe is fakul (és már kopni is elkezdett). Nagyon szeretnék hasonlót, mint amim van - steppelt mintás, rengeteg kártyatartó résszel - csak fekete kivitelezésben, lehetőleg arany cipzárral.
Stradivarius pénztárca, 3995ft

Az utóbbi időben szinte csak farmernadrágot vagyok hajlandó hordani, szokásomhoz híven pedig ismét a H&M kínálatából szeretném beszerezni a legújabb darabot. Például egy high ankle fazont vagy ismét a jól bevált sima skinny-t. Amivel pedig a legnehezebb dolgom van mostanában, azok a felsők, de nem adom fel, folyamatosan keresem a ruhatáram jövőbeni darabjait. Talán egyszer elégedett leszek a szekrényem tartalmával :)

Nektek mi szerepel a(z őszi) kívánságlistátokon?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Ha már arra odafigyelünk, napközben mint kenünk az arcunkra (krémek, alapozók), miért lenne ez másképp a lemosókkal? Ennek tudatában kutattam egy olcsóbb alternatíva után és találtam rá a legújabb 'mindentől mentes' áldozatomra, a Balea Med arclemosójára. A termék nem tartalmaz szilikont, illatanyagot, illóolajokat, paraffinolajat, színezéket, valamint tartósítószert. A Balea Med vonala speciálisan az érzékeny, allergiára hajlamos bőrre lett kifejlesztve, melynél a termékek alapját egy a különösen érzékeny bőrre kifejlesztett hatóanyag komplex adja, ami amellett, hogy nyugtatja és gyengéden ápolja a bőrt, ellensúlyozza a bőrirritációt és erősíti a bőr védelmi funkcióját.


A praktikus tubusos kiszerelés (masszív puha műanyag, jól záródó kupakkal) óriási mennyiséget rejt (150 ml). Az átlátszó folyékonyabb gél állagú lemosónak a csomagolásban kicsit alkoholos szaga van, holott az összetevői között az nem szerepel. Használat közben azonban ez egyáltalán nem érződik, ilyenkor abszolút semleges és illatmentes.

'A Balea med ultra szenzitív arctisztító gél kíméletesen tisztítja az érzékeny és irritációra hajlamos bőrt. Az enyhén habzó receptúra eltávolítja a szennyeződéseket és sminket. A természetes bisabolol előkészíti a bőrt a későbbi ápolásra. A B5-provitamin megelőzi a bőr kiszáradását, és kellemes, ápolt bőrérzetet biztosít.'

Water / Aqua  ,  Glycerin h  0 0 ,  Cocamidopropyl Hydroxysultaine ti  ,  Methylpropanediol  ,  Sodium Acrylates / C10-30 Alkyl Acrylate Crosspolymer ,  Sodium Chloride  ,  Panthenol v  0 0 ,  Bisabolol gy  ,  Sodium Cocoamphoacetate ti  ,  Polyglyceryl-4 Caprate eu  ,  Coco-Glucoside ti  ,  Glyceryl Oleate eo I eu  ,  Glyceryl Caprylate eo I eu  ,  Sodium Methyl Cocoyl Taurate ti  ,  Ethylhexylglycerin  ,  Citric Acid kh ,  Hydrogenated Palm Glycerides Citrate eo  ,  Tocopherol a I v  2 2 
forrás: krémmánia

Főként az esti arcápolási rutinomba épült be, reggelente nagyon ritkán használom, csak ha túl zsírosnak érzem a bőrömet. Egy nagyobb borsónyi mennyiséget oszlatok el a tenyeremben, majd alaposan átmosom vele az arcom. Minimálisan habzik, de jól tisztít, eltávolítja a napi szennyeződést és az alapozót is (erősebb sminknél, alapozónál picit nagyobb mennyiséget használok). A szememet és szemkörnyéket nem csípi - egyszer kénytelen voltam ezzel lemosni a szempillaspirált és szerencsére nem okozott irritációt -, de azért szemfesték lemosót külön használok. Friss, tiszta érzetet hagy maga után és nem szárít. Nekem tökéletesen bevált, így az újravásárlását is fontolgatom. Teljes áron egyébként 699ft-ért juthatunk hozzá, ami igencsak jutányos ár, ha a minőséget és mennyiséget is figyelembe vesszük.

Ti mit használtok jelenleg a napi arctisztításra?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ▼  2015 (60)
    • ▼  december (1)
      • Yves Rocher Zabtej hab- és tusfürdő
    • ►  november (4)
      • Home & decoration (by Pinterest)
      • Balea Med vs. Alverde Ultra Sensitive sampon
      • Cozy weather - Autumn favourites
      • Instagram moments #5
    • ►  október (1)
      • Realash szempilla növelő szérum #1
    • ►  szeptember (5)
      • Körömlakkok őszre
      • Gardróbfrissítés ősszel
      • Balea Med ultra szenzitív arctisztító gél
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes