Hosszabb dilemma és a facebookon feltett kérdés után úgy döntöttem, egyelőre folytatom az elfogytak bejegyzés sorozatot. A termékek tesztelési idejét mindig próbálom hosszúra nyújtani, de valljuk be, a tényleges vélemény a termék teljes elhasználása után alakul ki. Arról már nem is beszélve, hogy valamiről nem is feltétlen írok külön tesztet. Szóval fogadjátok szeretettel a tizenhatodik elfogytak nevezetű bejegyzést :)
Balea Professional Koffein Sampon (teszt)
Ez volt az első sampon, aminél tényleg éreztem némi volumennövelő hatást. Nagyon jól habzik, így kevés is elég belőle, szóval lassan fogy. Szépen tisztit, viszont azt hiszem, az előző két flakon után hozzászokott a fejbőröm, ezért az utóbbi időben csak a ricinusolaj pakolás lemosásához használtam - ugyanis a vele egy időben használt Alverde szerintem azzal nem birkózott volna meg.
Balea Hajbalzsam füge- és gyöngy kivonattal (teszt)
Egy nagyon kellemes illatú hajbalzsamról lenne szó (nekem mindig a limitált kiadású Balea csokis-fügés macaron tusfürdőt juttatja eszembe), ami könnyen kifésülhetővé teszi a hajat és egy kis fényt is ad neki. A 300ml kiadós mennyiség, pláne, hogy nagyon keveset is elég eloszlatni a hajon, így nagyon gazdaságos.
Alverde Vitalizáló sampon koffeinnel (zöldkávé kivonattal)
Egy kicsit nehezen kezelhető sampon, ugyanis nem habzik túlságosan, ami megnehezíti a hajmosást és a megfelelő tisztítást. Az utóbbi időben viszont úgy használtam, hogy egy kisebb flakonban vízzel összekevertem, így jobban habzott és könnyebb volt eloszlatni a fejbőrön. Egyébként jól tisztít, ebből a szempontból nagyon megszerettem. Ha az aktuálisan vásárolt sampon nem válna be, tuti visszatérek hozzá.
Nivea Pure & Natural Action Jasmine Deo Spray
Kicsit intenzív az illata, de én szeretem és a legjobb benne, hogy nem tartalmaz alumíniumsót (alkoholt viszont igen). Sajnos én mindentől ugyanúgy izzadok, viszont ennek a kellemes illata egész nap megmarad, úgyhogy nem hiába vettem máris újra.
Isana Körömlakklemosó
Mióta kipróbáltam, csak őt használom, újra és újra megveszem. Azon kívül, hogy rendesen eltávolítja a lakkot, kíméletes a körmökkel és nem szárít!
Babylove Nedves törlőkendő pantenollal
Utazáshoz vettem, hogy ne kelljen külön smink- és arclemosót, vattakorongot magammal cipelnem. Ráadásul egy 24 órás buszútnál életmentő darab. Az összetevői miatt esett rá a választásom, ugyanis nem tartalmaz színezéket, illatanyagot, szilikont, alkoholt, paraffin olajat, szappant, ásványi olaj alapú és állati eredetű összetevőket. Maga a kendő kellően nedves (a táskámban sikeresen kilyukadt csomagolás ellenére sem száradt ki) és puha. A sminket szépen és kíméletesen távolítja el és utána nem hagy ragacsos érzetet a bőrön.
Lovely Classic Nr. 25 (teszt) | essence clour&go (42) Dress for a moment | H&M Into The Wild (teszt)
Mindhárom körömlakkot nagyon szerettem, de sajnos a használhatatlan állaguk miatt meg kell válnom tőlük. Egyébként egyik nagy kedvencem volt ez a lila essence körömlakk, szerencsére találtam egy hozzá hasonló árnyalatot szintén egy essence lakk személyében.
Alverde Testvaj (25 éves jubileumi limitált kiadás) Aloe vera és mangómagvaj (teszt)
A testvaj trió közül az első választásom a mangósra esett, ami egy kellemes, tavaszias (számomra nosztalgikus, gyerekkori rágógumi) illat. Nem mondanám kimondottan testvajnak, inkább sűrű testápoló, ami nem is hidratál olyan mértékben, mint a makadámdiós változat, de azért egyáltalán nem nyújt rossz teljesítményt, sőt.
Lovely Szemhéjtus (teszt)
Kimondottan kedveltem ezt a fekete szemhéjtust, aminek egyetlen hibája még előnyére is válhat: kicsit lassan szárad, ami viszont gyakorlatlan kézben hasznos lehet, ugyanis így könnyen lehet korrigálni. Ennek ellenére kiválóan a helyén marad napközben. Az ecsete kifogástalan, amivel vékony vonalat is lehet húzni.
The Body Shop Ajakápoló (teszt)
Eleinte amennyire tetszett ez az ajakápoló, a későbbiekben már annyira nem szívesen használtam. Aztán pár hete újból előkerült, hogy ne menjen kárba, de mintha csak ártott volna, még szárazabbak lettek az ajkaim. Mivel régóta bontva van, így gondoltam épp ideje megválni tőle.
Makeup Academy Krémes pirosító
Anno nagyon szerettem volna egy barackos színű pirosítót, úgyhogy a MUA akkori akcióját kihasználva került a birtokomba a Blossom árnyalat. Számomra új volt ez a krémes állag, próbáltam megbarátkozni vele, de nem sikerült megszeretnem, kényelmetlen volt a használata, ráadásul tartósnak sem mondanám. Szóval egy ideje nem is vettem elő - így sikerült megromlania, megbüdösödnie.
Verona Spa Papaja és grapefruit kézkrém (teszt)
A viszonylag gyors felszívódása miatt az itthonról való indulás előtt használtam mindig, aminek (meg persze az esti tápláló krémezéseknek) köszönhetően soha nem száradt ki nagyon a kezem. Az illata nekem túl parfümös, de egyáltalán nem büdös, csak valamiért sokkal gyümölcsösebbre számítottam.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?