• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Amint megláttam Thimmykénél ezt a kihívást, azonnal tudtam, muszáj leszek csatlakozni hozzá. Ismét nagyszerű ötlete támadt, és egy szuper manikűrös kihívásra invitálta meg a blogger népet. Gondoltam, hátha most lesz egy kis időm kreatívkodni, így én is csatlakoztam hozzá!

Az első téma nem más, mint a nyár aktualitása, a kedvenc bikini. Az idén beszereztem egy neon pink fürdőruhát, ami persze hamar kedvencemmé vált, így egy hozzá passzoló manikűrt szerettem volna készíteni. Persze megint sokat agyaltam és annyi ötlet és elképzelés volt a fejemben, de egyik sem tetszett igazán. Aztán sokkal később eszembe jutott, hogy van egy nagyon egyszerű, de annál mutatósabb manikűr az inspirációs mappámban, amit nagyon régóta el akarok készíteni és erre épp ideális is lenne. Természetesen a neon pink Moyra elengedhetetlen kelléke a mostani manikűrnek, de hogy finomítva legyen ez az igazán vibráló szín, egy világosabb rózsaszínnel (mályva?!) párosítottam, amitől kifinomultabbá vált az egész. Az elegáns vonalat pedig a fehér csillámos homoklakk és a díszítőkövek viszik tovább.


❤❤❤❤
Lovely Crystal Strenght Nr. 44
Lovely Snow Dust Nr. 2
Moyra 64
Ezüst díszítőkő

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
14 megjegyzés
Kicsit sajnos későn jutott el hozzánk a DM hírlevele, így már a nagy kánikula lecsengése után kaptuk kézhez ezeket a Sundance termékeket. Persze attól még, hogy nincs minden nap 30 °C, ugyanúgy fontos a fényvédelem, csak már nem hiszem, hogy lesz alkalmam napozni. Természetesen így kipróbálni sem tudom őket, szóval várnom kell velük a következő szezonig. Amúgy sem vagyok híve a gyors termék tesztes posztoknak, szeretem őket rendesen kitapasztalni. Az aloe vera gélt viszont már volt alkalmam kipróbálni, róla lehet még idén tudok nyilatkozni, mivel szoláriumozás után is kiváló hűsítője lehet a bőrnek.


Sundance Sport áttetsző napozó spray (F20)
A normál, még nem lebarnult bőrre. Az széles sávú UVA/UVB szűrőt tartalmazó könnyed, áttetsző formula E-vitaminnal megbízható védelmet nyújt leégés ellen. Gyorsan felszívódik, nem ragad, nem hagy zsíros nyomot. Ideális szabadban végzett sportoláskor, csökkenti a csúszást sportoláskor.

Sundance Anti-age bőrfeszesítő naptej (F30)
Magas védelem különösen igénybe vett, és még nem barnult bőrre. Az UVA és UVB szűrőt, E-vitamint és havasi gyopár kivonatot tartalmazó receptúra védi a sejteket a napfény okozta bőrkárosodások ellen. A speciális bőröregedést gátló formula segít megelőzni a káros napsugárzás okozta bőröregedés, apró ráncok, és pigmentfoltok kialakulását. Segít megőrizni a bőr természetes rugalmasságát és feszességét.

Sundance Ajakápoló balzsam (F30)
Azonnali védelmet nyújt a Napra különösen érzékeny ajkaknak. A természetes és frissítő borsmenta olaj valamint az ápoló olajok hidratálják az ajkakat. Nem tartalmaz tartósítószert, ásványi olajokat és viaszt.

Sundance napozás utáni gél
A 98% Aloe Verát tartalmazó napozás utáni gél, amely magas Aloe Vera tartalmának köszönhetően nyugtatja és hűsíti a napozás által igénybe vett bőrt. Segít a bőr szép és hosszan tartó napbarnított színének megőrzésében. Kíméletességét bőrgyógyászati tesztek igazolják.

Nyáron, a szabadtéri sportok elengedhetetlen kelléke a naptej, már ha nem akarunk hamar pirosra égni. Nagyon kíváncsi leszek, mit is tud ez a kimondottan sportoláshoz kifejlesztett napozó spray, hiszen elég ígéretesen hangzik. Az anti-age naptej szilikontartalma miatt valószínűleg édesanyámnál landol, ráadásul kimondottan az érett bőr számára nyújt védelmet, hiszen egy feszesítő termékről van szó. De biztos vagyok benne, hogy ő ugyanolyan lelkesen fogja tesztelni :)

Ti milyen napozó termékeket használtok?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Egyre jobban úgy érzem, hogy kezd kialakulni az öltözködési stílusom, amit végre teljesen magaménak érzek, így lassan elégedett is lehetnék a ruhatárammal. Azonban egy ruha sajnos nem örök életű, kinyúlik, elfoszlik az anyaga, megfakul.. és sajnos néha ki is lyukad. Így elkerülhetetlen, hogy az elnyúzott darabokat pótoljuk (meg persze sosem árt a vérfrissítés). Idén ősszel pedig szinte kivétel nélkül csak ilyen ruhanemű került fel a listámra.

Az első és legnagyobbnak mondható tétel egy fekete műbőrdzseki lenne. Az előző majdnem teljesen végigkísért az egyetemi éveim alatt, de így is kimondottan elégedett vagyok vele, hogy csak 5 év után mondta fel a szolgálatot. Mostanában a féloldalas cipzáros fazonok tetszenek nagyon, aminél nem utolsó szempont, hogy ne legyen kint belőle a derekam, hiszen sajnos rengeteg ilyen dzsekit gyártanak már..


H&M Biker jacket, 12990 Ft / Bershka műbőr dzseki, 15995 Ft

Egy hihetetlen egyszerű, sötétkék skinny farmer is tervben van, az előző darabom szintén a végét járja, teljesen el van vékonyodva az anyaga és konkrétan már arra várok, mikor adja meg magát egyszer az utcán. Ősszel a ruhatáram egyik alapdarabja a sötét farmer, úgyhogy ő sem hiányozhat egy percig sem.


H&M Skinny Low Jeans 3490 Ft

Elviekben cipőt és táskát sem tervezek venni, de hát nálam sosem lehet tudni, mikor bolondulok bele valamelyikbe. Viszont néhány basic pólóra, esetleg valami csinosabb felsőre nem mondanék nemet, mert ezekből sosem érzem, hogy elég lenne a szekrényemben. Legyen szó ingről, blúzról, egyszerű pólóról, vagy hosszú ujjú fazonú felsőről, egyszerűen állandóan szükségem van rájuk. Pulcsiból jelenleg úgy érzem, van elég, de az alsó képen lévő két darab biciklizéshez annyira tökéletes lenne, hogy nem tudtam kihagyni a listáról.


H&M Jersey top 1990 Ft


H&M Oversized jumper 3990 Ft


H&M T-shirt with a print 2990 Ft / H&M Jersey top 1990 Ft


H&M Hooded jumper 5990 Ft / H&M Long-sleeved yoga top 3990 Ft 

Néhány fehérnemű is jól jönne, elsősorban melltartót szeretnék, habár azt állandóan nézegetek különböző üzletekben. Viszont mióta az F&F-nél megtaláltam a TÖKÉLETES - igen, csupa nagybetűvel - (balconett) melltartót, azóta pontosan ugyanolyat akarok. A zokni pedig állandó fogyó eszköz, szóval egy adagot abból is lehet be kellene szereznem.

Szerencsére nem végeláthatatlan a lista, ráadásul nem extrém darabokat keresek, így talán hamar megtalálom mindenből a megfelelőt. Most jó előre terveztem, de szeretném majd ezeket a Glamour napokra tartogatni, általában úgyis a H&M kínálatából csemegézem, oda pedig mindig van 20%-os kupon.

Ti összeírtátok már a beszerezni kívánt darabokat?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
A mostani zsákmányolós bejegyzés nem mondható túl izgalmasnak, sem tartalmasnak. Nyáron valahogy visszafogom magam, egyszerűen alig vásárolok valamit. Drogériás termékek terén csupán néhány hiánypótló darab került a kosaramba, a nyári leárazásokkal pedig nem igazán volt szerencsém.

Valamilyen nedves törlőkendőt már régóta ki szerettem volna próbálni, utazáshoz pedig egyértelműen jól jön egy univerzálisan használható tisztító kendő. A Babylove Sensitive törlőkendő az összetevői miatt győzött meg, valamint akciósan lehetett hozzájutni, így végre beszereztem belőle a 30 darabos kiszerelést. Sminkelmosáshoz már ki is próbáltam, szóval a franciaországi útra mindenképp viszem magammal. A Das Gesunde Plus hajra való vitamin komplex múltkori eredményes használata után gondoltam, ismét ideje újra belekezdeni egy ilyen kúrába, pláne, ha akciósan juthatok hozzá. A jelenlegi arclemosóm a végét járta, így végre kipróbálhatom a Rival de Loop arctisztítóját, amiből jelenleg a kisebb, 50ml-es kiszerelést választottam. A narancssárga Aden körömlakkal pedig láthattatok már egy manikűrt, ezt kifejezetten a Virágkarnevál miatt vettem.


Babylove Sensitive törlőkendő, 249ft
Das Gesunde Plus vitamin komplex, 719ft
Rival de Loop Szappanmentes arclemosó, 449ft - 10% = 404ft
Aden körömlakk, 170ft

A szezonális kiárusításon csupán egyetlen akciós ruhaneműhöz sikerült hozzájutnom, ez a neon rózsaszín (annyira csodás színe van élőben!) vékony kendő 50%-kal olcsóbban lett az enyém. Olyan régóta szeretnék egy rövid pizsamanadrágot, de eddig nem találtam meg a tökéletes anyagú, mintájú és persze nem több ezret kóstáló darabot. Viszont ennek a cuki rózsaszín, szívecskés alsónak egyszerűen képtelenség lett volna nemet mondani! A próbafülke után minden további gondolkodás nélkül vittem is a kasszához, mivel 1290ft-ért szerintem abszolút baráti áron kínálták. A piszkos rózsaszín csipkés felső pedig egy igazán jól kihasználható, elegáns darab, ami konkrét elképzeléssel került hozzám. A mostanában annyira elterjedt aszimmetria jellemzi, hátul minimálisan hosszabb fazonú, de egyébként peplum felsőnek mondanám.


F&F kendő, (1790ft helyett) 895ft
H&M pizsama alsó, 1290ft
Skála csipkés felső, 2190ft

Ti sikerrel jártatok a nyári leárazásokon?
Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés
Picit szégyellem magam, mert hónapok óta nem jelentkeztem egy ManiCute témával sem, de egyszerűen se időm, se ihletem nem volt. Ugyan most is egy nap csúszással posztolok, de mivel már régen tudtam, mit is fogok erre a témára alkotni, szerettem volna mindenképp megmutatni nektek, még egy kis késéssel is.


Debreceniként az augusztus 20. nekem nem is jelenthetne mást, mint a Virágkarnevált. Évek óta pedig szerves résztvevőjeként vagyok jelen, amire hetekkel hamarabb kezdünk el készülni. Részint ezek a reggel-este, időt és energiát nem kímélő próbák miatt napoltam el a manikűrkészítést, másrészről pedig most nem tudtam előre dolgozni, ugyanis ez az alkotás a 'nagy napra' készült. Minden évben egy adott szín köré építünk, idén a narancssárgára esett a választás.


Semmiképp nem akartam túlbonyolítani, holott több minta is megfordult a fejemben, mégsem akartam túl zsúfolt manikűrt készíteni. Így végül ez a roppant egyszerű, de (szerintem) igen mutatós díszítés mellett döntöttem. Igazából szerettem volna még egy kis feketét is belecsempészni, de nem bánom, hogy ez kimaradt, hiszen a ruhánk alapjáraton fekete (egy kis ezüst díszítéssel) és csak a kiegészítőink narancssárgák. Szóval így a fekete ruha mellett szerintem igazán jól fog mutatni. A narancssárga Aden körömlakkot direkt erre az alkalomra vettem, ami üvegben neonosabbnak tűnt, az már a körmön inkább sütőtök sárga, de szép árnyalat, csak sajnálom, hogy nem annyira vibrál, mint azt vártam. Maga a festés pedig most nem sikerült olyan szépre, de hát így néz ki, amikor két próba között, szünetben egy lépcsőn állunk neki körmöt festeni :)


❤❤❤❤
Aden (89) Bird of Paradise
Lovely Snow Dust Nr 3
Ezüst díszítőkő
essence Better than gel nails Top sealer

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés
Van egy tuti bevált csokis muffin receptem, ha muffinról van szó, mindig azt szoktam elkészíteni (nem is értem, eddig miért nem szerepelt a blogon). Viszont a múltkor rengeteg áfonya volt itthon, nekem pedig egyből valami finom áfonyás süti jutott eszembe. Gyorsan kerestem is egy szimpatikus muffin receptet, de a változtatás most minimális. Első alkalommal megint próbáltam a cukormennyiséget lecsökkenteni, így a 200 g helyett 175 g került bele, másodjára viszont maradtam az eredeti recept szerinti mennyiségnél. A különbség nem jelentős, persze a sütemény édessége erősen függ az áfonyától is.


Hozzávalók:

  • 15 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 2 darab tojás
  • 37,5 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 375 ml kefir (vagy joghurt)
  • 20 dkg áfonya


A margarint alaposan kikeverjük a cukorral, majd a két tojással. A száraz hozzávalókat (lisztet, sütőport és sót) külön tálba öntjük, amit három részletben a kefirrel párhuzamosan az eddig kikavart tésztához adagolunk, és folyamatosan csomómentesre kavarjuk. Végül hozzáadjuk a megmosott áfonyát is, a kész masszát pedig muffin papírral bélelt sütőformába öntjük és 180 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük 25 percre (tűpróbával ellenőrizzük, hogy alaposan megsült e a tészta). Én addig sütöm, amíg a teteje minimálisan barnára nem pirul, így ott roppanós lesz, de belül annyira puha marad, hogy hihetetlen. Nekem azonnal szívembe lopta magát ez a recept, remélem nektek is hamar elnyeri tetszéseteket, ha kipróbáljátok. Viszonylag nagy adag lesz belőle, de ez attól is függ, mennyi tésztát teszünk egy papírkosárba.
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Nem olyan rég Franciskánál leltem rá erre a nyári tag-re és mivel igencsak régen volt a blogon ilyen stílusú bejegyzés, gondoltam épp ideje ismét kitölteni egyet. Pár kérdést azonban kiszedtem, mert feleslegesnek vagy abszolút nem ide illőnek találtam, így minimálisan rövidebb lett.

1) Kedvenc nyári rúzsod?
Úgy mondanék valami igazán szép, erőteljes korallos rúzst, de sajnos még nem rendelkezem vele. Lehet most már tényleg be kéne szereznem egyet? Addig pedig be kell érnem a barackos, rózsaszínes rúzsaimmal, vagy a szájfényeimmel.

2) Kedvenc nyári körömlakkod?
Szerintem már az olvasóim is tudni fogják, hogy egyértelműen a Moyra 64-es, neon pink lakkja a kedvencem. Olyannyira, hogy ez az első lakk, amit újra is vettem! Nem csak, hogy gyönyörű a színe, neonosan vakít, de a minősége is kifogástalan. Idén viszont beszereztem az essence Show your feet kollekcióból a 29-es mint cream körömlakkot, azóta a lábkörmeimen szinte csak ezt viseltem, úgyhogy még ő is a nyár kedvenc lakkjaihoz sorolható.


3) Kedvenc bikinid ezen a nyáron?
Tavasszal a H&M-ben vettem egy új bikini alsót, amihez sajnos nem volt felső, de ő önállóan is a kedvencem. Nagyon szép a színe, az anyaga is olyan kis különleges számomra, valamint végre van egy fürdőruha alsóm, ami kimondottan jól áll a fenekemen :) Szintén idén vettem egy neon pink fürdőruhát, aminek viszont inkább a felső részét hordom (egy fekete alsóval), ami szintén elég közel áll a szívemhez, csak már pár használat után kiszívta a nap a színét, ami miatt nagyon haragszom rá..

4) Kedvenc nyári kiegészítőd?
Két órát említenék meg, mert tényleg ők azok, amiket mostanában állandó jelleggel viseltem. Az egyiket nemrég láthattátok az Apró örömök című bejegyzésben, ő egy igazán klasszikus darab, ráadásul jó pár év van már benne. A másikat pedig akkor hordom, ha edzeni megyek biciklivel, ugyanis ez a szilikonpántos karóra igazán nőies a díszítőkövekkel, mégis abszolút illik a sportos felszereléshez is.


5) Kedvenc nyári parfümöd?
Inkább testpermet párti vagyok ilyenkor, de ha nagyon választanom kéne, az Avon Femme parfümét tudom ilyenkor elviselni magamon. Igazán könnyed, kellemes illat, ami nem túl tolakodó még nyáron sem. Az utóbbi időben elhanyagoltam a Puma Sync női parfümömet, de valamelyik nap újra felfedeztem és őt is szívesen magamra fújkálom még nyáron is.

6) Kedvenc nyári könyved?
Amennyire biztosan nekiállok télen a Harry Potter könyvsorozatnak, annyira nincs olyan könyv, ami ehhez az évszakhoz kötődik nálam. Talán ilyenkor olvasom a legtöbb Stephen King könyvet, de idén nyáron Robin Cook-ra kattantam rá megint, a könyvajánlós bejegyzés óta a negyedik könyvét fejeztem be a héten.


7) Mit vársz ezen a nyáron?
Annak ellenére, hogy már nagyon a nyár végén járunk, még számos dolgot rejteget számomra augusztus. Legközelebb a Virágkarnevál lesz, amire hihetetlen nagy energiával készülünk, utána pedig Franciaországba utazunk, szóval nincs megállás :)
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Ilyet még nem csináltam, hogy egyszerre két lakkról írok tesztet, de annyira adta magát, hogy a két színt együtt kell kipróbálnom.. valamint nemrég érkezett meg a Lovely homoklakkhoz hasonló kék árnyalatú körömdíszítő kövem, amit szintén azonnal fel is avattam. Így lett kerek egész a manikűr.


Avon Gel Finish Limoncello

A Limoncello név szerintem nagyon találó erre a sárga árnyalatra, ami engem egyébként valamilyen vaníliás-krémes dologra emlékeztet, csak nem tudom, pontosan mire. Se nem túl élénk, vagy rikító, de nem is az a pasztell sárga. Egyébként nem vagyok egy nagy citromsárga rajongó, ezért nem is volt még a készletemben ez a szín (valóban), de ezt most kimondottan jól esett viselni ebben a kombinációban.

A külső az összes Avon lakkéval megegyező lapos, szögletes üveg, ami egyébként papírdobozban érkezik. Az ecsetével kicsit nehezebb a körömágynál szépen festeni, de ez annak is köszönhető, hogy nekem túl merevek a szálak. Sárga (és híg) lakkról lévén szó nem is vártam mást, az első réteg borzalmasan nézett ki. De ez egy ilyen világos lakknál mondhatni már egyértelmű. Ez az első réteg hiper-szuper gyorsan meg is száradt. A második réteget már vastagabban vittem fel, hogy ne csíkozzon, így értem el az alábbi eredményt. Viszont így nagyon buborékosra sikeredett és ez a réteg már sokkal lassabban is száradt.

Száradás után viszonylag elég fényes marad, bár nekem ez még nem igazán gél finis. Az üvegben és még az első rétegnél is látszódnak az apró pelyhek, amit a lakk tartalmaz, két rétegnél azonban ez már nem észlelhető. Ugyan én ezt nem bánom, még mindig jobban oda vagyok a sima krém finisért, aki viszont esetleg emiatt tervezi megvenni, az csalódni fog. Most kivételesen fedőlakkal próbáltam ki a körömdíszek miatt, így öt nap alatt semmi kopás nem volt észlelhető rajta. A tartósságán kívül nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a lakkal, mégsem fog a fiók mélyére kerülni, mert egy igazán üde szín a nyári napokon.


Lovely Baltic Sand Nr 6

A Lovely nagyon beletrafált nálam ezzel a kék színnel, ami ráadásul homoklakk is. Szóval úgy voltam vele, semmi más nem érdekel, csak legyen olyan az árnyalata, mint az üvegben. A design itt is a márkára jellemző, a szokásos hengeres üveg, bumszli kupakkal. Az ecsete széles, de nem lapított, nekem most kifejezetten vastag, ami rengeteg lakkot vesz fel. Ennek ellenére szépen lehet vele dolgozni.

Az első réteg itt is pikk-pakk megszárad, de még nem elegendő a tökéletes fedéshez. Aztán jött a második réteg, aminek a száradási ideje már kicsit lassabb volt, de így kaptam azt a színt, amire igazán vágytam. A sötétkék alapban rengeteg apró világosabb kék csillám is rejtőzik. A felülete nem annyira durva, mint eddig azt megszoktam a homoklakkoktól, ami végeredményül egyébként matt - talán pont ettől lesz még szebb az egész. Én teljesen oda meg vissza vagyok érte, azonnal szerelmes lettem ebbe a körömlakkba. A tartóssága sem kifejezetten rossz, negyedik napra kopott meg annyira, hogy esztétikailag már ne legyen hordható.

KKCenterHk körömdísz (itt tudod megrendelni)

A követ a második réteg lakkba nyomtam bele, természetesen még a száradás előtt. A fixálás érdekében került rá még egy réteg fedőlakk is. Így tökéletesen bírta az öt napot, amíg a körmeimen volt. Egyáltalán nem zavaró a viselése, nem akad bele semmibe. Nem kopik és nem is esik ki, szóval tökéletes kelléke az egyszerű, de mégis mutatós manikűröknek!

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!
Share
Tweet
Pin
Share
16 megjegyzés
Már lassan érik egy zsákmányolós poszt, de a kapott vagy nyert dolgoknak általában külön bejegyzést szoktam szentelni, így ez most sem lehet másképp. Az utóbbi hetekben összegyűlt pár dolog, most ezeket mutatnám meg nektek.

Realash szempilla kondicionáló

A Realash kapcsolattartója anno engem is megkeresett és végre sikerült is egyeztetnünk (valahogy sosem voltam gép/net közelben, így kicsit elhúzódott ez a folyamat). Aztán mikor a futár hozta volna, akkor meg nem voltam itthon, szóval még egy hetet várnom kellett az átvételére. De nagyon kedves és megértő volt mindenki, innen is köszönet érte. Szóval végre én is belekezdhetek a tesztelésébe, nagyon kíváncsi vagyok, mit tud. Engem már a csomagolása lenyűgözött, annyira szép a doboza, hogy hihetetlen. Szóval hosszú szempillákra fel!


Rózsás kendő; nyaklánc és fülbevaló

Szüleim a kettesben töltött nyaralásukról nem jöttek haza üres kézzel, a 'szokásos' szuvenírek mellett pedig személyesebb ajándékkal is megleptek. Párizsból egy csodás rózsás kendőt kaptam, Olaszországból pedig egy pár nagyon aranyos fülbevalót és nyakláncot is, amik a híres muranoi üvegből készültek.


Fehér vintage óra

Ez az óra valóban vintage darabnak mondható, ugyanis viszonylag régi, körülbelül a 70-es évekből való. Apum mostanában él, hal az órákért, így ezt is ő hozta rendbe nekem, ami végre működőképes, kapott új üveget és persze szíjat is. Eleinte kicsit nagyobbra és szélesebbre vágytam, de mióta megvan, majdnem csak ezt hordom kiegészítőként, szóval teljesen oda vagyok érte.


KKCenterHk körömdíszek

A kooperációnk legutóbb választott darabjai is megérkeztek a KKCenterHk-tól, amit már alig vártam. A mostani csomag tartalma kétféle körömdíszítő kő, valamint egy ezüst díszítőszalag volt. Kimondottan tetszik, hogy a kövek most nem apró kis zacskóban érkeztek, hanem nagyon praktikus, műanyag tégelyekben. A kék kövek már fel is lettek avatva, hamarosan a manikűr is napvilágot fog látni.


Nektek mi volt mostanában az örömforrásotok?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Igencsak feleslegesnek tartom olyan dologról tesztet írni, amit már nem forgalmaznak, ezért nem is volt eddig erről a két Catrice sminktermékről szó. Valahogy mégis sokáig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy pár szóban csak be kellene őket mutatnom, még ha nem is olyan részletesen, mint azt máskor tenném. Hátha mégsem olyan haszontalan említést tenni róluk. Vegyük is példának az alapozót, ugyanis a Catrice anno amint búcsút mondott az Infinite matt alapozónak, egyből be is került a szortimentbe az All Matt Plus, ami gondolom nagyon hasonló elődjéhez, hiszen az alapkoncepció szinte teljesen ugyanaz.

Az Infinite matt (up to 18h) alapozót a (020) honey beige árnyalatban szereztem be, ugyanis a teszter alapján ez passzolt leginkább a bőrömhöz (legalábbis akkor, télen). Akár 18 órás matt hatást ígér, ennek megfelelően a 30 ml-es üveg és a kupak is matt. A kupakot levéve egy pumpával találjuk szemben magunkat, ami összességében véve jól működik, bár az utóbbi időben huncutkodni kezdett és csak többszöri pumpálásra sikerült belőle bármit is kisajtolni. Az alapozó állaga nem túl híg, elég krémes, de nagyon könnyű felvinni és eldolgozni az arcbőrön (beauty blenderrel és kézzel egyaránt, de gondolom ecsettel is tökéletesen működik). A fedésével abszolút elégedett vagyok, a legnagyobb bőrhibákkal ugyan nem birkózik meg, összességében viszont csodásan teljesít. Maga az árnyalat inkább sárgás, ami az arcbőrhöz könnyen igazodik. A végeredmény valóban matt bőr, a nap végére sem fényesedek át túlzottan, persze a 18 órás ígéretet soknak érzem. Egyetlen problémám vele, hogy valamiért nem tetszik túlságosan a bőrömnek és ha tényleg egész nap viselem, egy-két nagyobb góc jelenik meg tőle az államon.


Régen nem éreztem hiányát a készletemből, de mikor kivonták a forgalomból a Prime and fine higlightert, természetesen nem tudtam tovább élni nélküle és azonnal lecsaptam rá. A csomagolása nagyon igényes, a letisztult vonalat képviseli. Elég masszív, a teteje kattanásig záródik, szóval nem nyílik ki egykönnyen. Nagyon sajnálom, hogy a képen nem látszódnak az apró csillámok, amik a highlighter értékét adják. Egyébként egy nagyon szép, halvány barackos púderben rejlenek ezek az arany mikrocsillámok. A bőrön ettől lesz minimálisan sárgás, de ez egyáltalán nem hivalkodó és csak napfényben látszik. Inkább már átlátszónak mondanám, aminek csak a csillogását lehet igazán észrevenni. Én a szemöldökcsontomra használom rendszeresen, az arcélemre még csak párszor mertem kipróbálni, így a tartósságáról nem tudok nyilatkozni. Viszont az eredménnyel kimondottan elégedett vagyok, mert egy nagyon szép árnyalatú highlighterről van szó, amivel könnyen kiemelhetjük az adott területet.

Én úgy gondolom, egyszer egy hozzá hasonló termék is újra bekerül majd a kínálatba. Egyébként ne felejtsétek, ősszel ismét érkeznek az új szortimentes darabok, tehát a kifutó termékeket most igazán kedvezményes áron szerezhetitek be.


Ti van, hogy jobban elcsábultok egy termékre, mert az megszűnik?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ▼  augusztus (10)
      • Matchy-matchy Nail Art Challenge #1 Kedvenc bikini
      • Sundance újdonságok
      • Őszi kívánságlista
      • Nyári zsákmányolás
      • ManiCute - Augusztus 20.
      • Áfonyás muffin recept
      • Beauty Tag #10 Summer lovin'
      • Avon Gel Finish Limoncello és Lovely Baltic Sand Nr 6
      • Apró örömök
      • Régi szortimentes Catrice alapozó és highlighter
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes