Már több apró
részletben olvashattatok a hajápolásomról, de leginkább a ricinusolajról kialakított véleményemről és néha egy kis helyzetjelentésről, hányadán is állok aktuálisan a hajammal. Most azonban átfogóan, az egész hajápolási rutinomat szeretném veletek megosztani. Tulajdonképpen semmi extrát nem kell elképzelni, pár dologra azonban kimondottan odafigyelek.
Igen fontos szerepet tulajdonítok a megfelelő sampon kiválasztásának. Pár éve tudatosan keresem a szilikon- és parabénmentes termékeket (habár mint utólag kiderült, az előtte használt sampon-balzsam kettős sem tartalmazott szilikont). Az SLS (Sodium Lauryl Sulfate) mentesség nálam nem fő szempont, legutóbb mégis sikerült olyan mellett döntenem, ami ezt az összetevőt sem tartalmazza. A sampon kiválasztásával kicsit mindig hadilábon állok, hogy vajon alkalmas lesz e az én hamar zsírosodó hajtöveimnek, miközben nem árt a száraz hajvégeknek. Elsősorban a megfelelő tisztítás (és irritációmentesség) a célom, nem várok különösebb pluszt tőle. Viszont szeretek kísérletezgetni, így 2-3 flakon elfogyasztása után általában váltok.
Egy ideig a Balea koffeines samponját használtam, de azt hiszem, hozzászokott a fejbőröm (létezik ilyen?), így most áttértem az Alverde koffeines samponjára, ami ráadásul még natúr termék is, elég szép összetevőkkel. Nagyon elégedett vagyok vele, de persze ismét van két újabb kiszemeltem, úgyhogy valószínűleg tovább próbálkozok.
A balzsammal szemben nincsenek nagy elvárásaim, a könnyű kifésülhetőség miatt használom. A Balea gyöngykivonatos balzsamja tökéletes és költségkímélő megoldás: nem keletkeztek gubancok és könnyen ki tudtam fésülni a hajam, miközben egy kis fényt is adott neki. Viszont mivel elfogyott, a leértékelt Alverde hidratáló hajkúra (Aloe Vera és hibiszkusz) elcsábított, ami remélhetőleg balzsamként is jól fog funkcionálni, miközben ápolja is a hajvéget.
Konkrét ápolásra azonban a ricinusolaj vált be leginkább, ami nem csak hidratálja, de gyorsítja is a haj növekedését - tehát a fejbőrre és hajvégekre is egyaránt felviszem a pakolást. Az időigényes procedúra miatt azonban sokszor kimarad, ezért próbáltam ki a panthenol habot, aminek használata közben viszont nem érzékeltem lényeges változást, holott sokaknak ez vált be. Mindkettőt közvetlenül hajmosás előtt alkalmazom: a ricinusolajat legalább 4 órán át fent hagyom, a panthenolnál viszont ez igen rapszodikus. A hajmosások között pedig a jól bevált Alverde hajápoló vaját veszem elő egy kis extra hajvég ápolásért. Legközelebb viszont mindenképp egy kókuszolajra szeretnék befektetni.
A külső hidratáláson kívül természetesen ne feledkezzünk meg a belső ápolásról sem. Tavasszal már említettem, hogy télen a friss zöldségek és gyümölcsök hiányában számos vitaminforrásom kiapad, ezért gondoltam, kipróbálom a DM saját márkás Das Gesunde Plus, kifejezetten hajra való vitamin komplexét. Ez az étrend kiegészítő különböző B vitaminok mellett cinket is tartalmaz. Utóbbi hiánya törékeny hajhoz és töredező körmökhöz vezethet, ezért érdemes lenne ismét belefognom egy kúrába.
Nem csak az ápolásra, hanem a védelemre is kifejezett figyelmet fordítok. Próbálom a hajamat a legkisebb/legkevesebb mechanikai sérülésnek kitenni, például a törölközővel nem dörzsölöm, csurom vizes hajat nem fésülök és nem is szárítok. Nyáron szívem szerint teljesen lemondanék a hajszárítóról, de néha kénytelen vagyok használni, hogy legyen formája, tartása a hajamnak, de ezt a műveletet mindenképp hideg fúvással fejezem be, mint ahogy a hajmosásnál is az öblítést langyos-hideg zuhannyal zárom. Egyéb felesleges hőhatásnak nem is teszem ki, nyáron pedig a napozáshoz elengedhetetlen kellék számomra a kalap, ami nem csak a napszúrás megelőzésére jó, hanem a káros sugarak ellen is véd. Télen pedig a hajhagyma védelme érdekében (is) sapkát veszek.
Fodrászhoz régen ritkán jártam, mióta viszont nem fokozatos a hajam, itthon is könnyedén elvégzem a frissítő hajvágást (szigorúan hajvágó ollóval), kicsit sűrűbben, mint eddig. Összességében egyébként próbálok mindent minimalizálni, a káros dolgok mellett az ápoló szereket sem viszem túlzásba, ugyanis itt is a kevesebb-több elvet vallom.

Milyen a hajápolási rutinotok? Mit használtok az egészséges haj érdekében?