• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Ebben a félévben egyetlen egy órám volt (csütörtök reggelente), amire be kellett járnom, s már annak is vége, megkaptuk a jegyet. A többi időmet itthon a szakdolgozatírással töltöttem, múlthét szerdán sikeresen leadtam, azóta pedig államvizsga tételeket dolgozok ki és próbálom majd tanulgatni őket. A lényeg, hogy szinte sehova nem megyek, alig mozdulok ki itthonról, így nem is igazán használok semmilyen terméket (tusfürdőn és társain kívül), ezért nem fogyott el szinte semmi az utóbbi két hónapban :) Ez persze nem olyan nagy probléma, sőt talán örülnöm kéne, csak alig van most miről írnom - bár már elég sok minden a végét járja, de még nem ürültek ki teljesen, legközelebbre több minden fog összegyűlni. Arra is gondoltam, hogy most ezt elhalasztanám egy hónappal, de nem áll szándékomban szilveszterkor ilyen jellegű bejegyzést írni.


Garnier Natural Balzsam Avokádóval és Karitéval: Nagyon szeretem ezt a balzsamot, talán már több mint egy egy éve csak ezt használom (ezért épp ideje volt valami újat is kipróbálni). Tényleg elég csak pár pillanatig a hajon hagyni, szinte egyből leöblíthető és azonnal lehet érezni, hogy a haj pihe-puha lesz. Bár a töredezést nem hinném, hogy meggátolja. Mindenesetre nagyon elégedett voltam vele. Egy flakon nekem nagyon sokáig bírta, ugyanis csak a hajvégekre érdemes rakni belőle, különben zsírosít (de szerintem ez minden balzsamra igaz).

Dove Go Fresh Revive Tusfürdő: Ő már szerepelt az egyik ilyen posztban, igazi krémes tusfürdő, nagyon kellemes ez az illat. Most nem vettem belőle újat, ideje volt tusfürdőből is kicsit változtatni.

Avon Extralasting Sminklemosó: Vele is nagyon elégedett vagyok, még a múltkor akciósan meg is rendeltem a következőt. Kétfázisú, olajos lemosó, mindenképp arcot kell mosni utána, de számomra a legfontosabb, hogy kíméletesen távolítja el a szememről a sminket, nem csíp és persze hatékony is.

Miss Sporty Crack me up körömlakk: Őt még egy 1-et fizet 2-t kap akción szereztem be, így nem volt mit veszítenem. Sajnos nem igazán használtam, talán egyszer-kétszer kipróbáltam. Az állaga eleve is nagyon sűrű volt, mára már használhatatlanná vált, így teljesen felesleges őrizgetni. Fénykorában sem igazán voltam oda érte, valamiért nem az igazi repesztőlakk.

Rengeteg régi Avonos rúzsmintát is sikerült kiselejteznem, pedig voltak közöttük igazán szépek. Nagyon sajnálom, hogy az alján csak egy árnyalat szerepelt, semmi több, így nem igazán lehet beazonosítani. Nem vagyok rúzsos, de azért mielőtt kidobtam, kipróbáltam mindegyiket (sajnos a számnak ez nem igazán tett jót). Mellesleg meddig őrzi meg a szavatosságát egy rúzs? Lehet a meglévőket is érdemes lenne átnézni.

Dobtatok már ki kozmetikai terméket csak azért, mert lejárt a szavatossága?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Az utóbbi egy hétben tényleg csak a legfontosabbakat próbáltam megvenni, amik épp fogyóban vannak, vagy most voltak akciósak és a későbbiekben úgyis szükségem lesz rájuk (csak így lényegesen olcsóbban jutok hozzá). Amik már nem sürgős dolgok, azokat próbáltam elhúzni következő hónapra, úgyis jön a névnapom, majd akkor meglepem velük magam :)


A körömlakklemosó mostanában nálam elég gyorsan fogy, pláne akkor, amikor rám jön az a hülyeség, hogy egy nap háromszor festem újra a körmöm és az utolsót is leszedem.. a 'válság'. Az Alterra ajakápoló nekem nagyon bevált, az előzőnek éppen hogy csak az alján van egy kevés, ezért ideje volt újravásárolni. Az X-epil gyantacsík múlthéten volt akciós, bár még az előzőnek is megvan a fele, inkább megvettem most. A Lovely körömlakk az végül is csak becsúszott, az akciós pult most az egyszer elcsábított.

A DM-be konkrétan az almás-fahéjas gyertyák miatt mentem, ez névnapi ajándék lesz. Van mézeskalácsos is, ajj isteni illata van mindnek! Természetesen ha már ott voltam, nézelődtem is, ismét találtam egy testápolót, ami nagyon tetszik (Bale mandulás), de jelenleg tényleg felesleges lenne, így szépen visszatettem a helyére. Ráadásul tényleg próbálok ésszerűen vásárolni, és végre megvenni majd azokat a dolgokat, amiket már hetek-hónapok óta szeretnék.
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Ma ismét inkább levágtam a körmeim reszelés helyett, még hagyok nekik pár hét pihenési időt. De a rövid ideig tartó 'pucérság' után már ordított a körmöm egy kis lakkozásért, így két államvizsga tétel között akadt időm magamra is.



Mióta legutóbb felfedeztem egy régen használt lakkomat, motoszkált a fejemben, hogyan is mutatna ez a lila egy kis piros csillámmal. Ma végre megvalósítottam és azt kell, hogy mondjam, igencsak szép a kettő együtt! Sajnos üres üvegem nem volt, ezért egy fóliára öntöttem egy kevés lakkot és abba szórtam a piros csillámból, aminek a dobozkája véletlenül megbillent, így a kelleténél több került bele. Szerintem ez már túl sok (nem tudom, miért nem adtam hozzá még lakkot), ráadásul rontott a lakk állagán és lassabban is száradt így. A felülete száradás után nagyon rücskös, egyenetlen lett, ezért fedőlakkot mindenképp igényelt. Az eredmény azonban mindenért kárpótol, fényben gyönyörűen játszanak a színek, amit persze a képek sehogy sem akarnak visszaadni. Nagyon jó párosnak tartom, azóta állandóan csak ezt bámulom (ahelyett, hogy tanulnék).

Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés

Szokás szerint a csomagolással kezdeném. Nagyon elégedett vagyok vele, masszív kis műanyagról van szó, aminek viszonylag nehéz felpattintani a tetejét, teljesen táskabarát. Először meglepődtem, hogy milyen pici az egész (kb. 4x4cm), valamiért a képeken nagyobbnak tűnt. Első pillantásra érdekes lehet ez a lego-ra emlékeztető kialakítás is, de szerintem jól néz ki. Nincs telenyomva felesleges szöveggel, a tetején csak a márka neve, az alján pedig egy kicsi címke található. Utóbbin viszont kevés az információ, nincs rajta, hogy hány gram szemfestéket tartalmaz, mik az összetevők, szóval semmi fontos dolgot nem tüntettek fel rajta.


Jár hozzá egy mini applikátor is, ami elég használhatónak tűnik (a képeken is látszik, hogy már kipróbáltam), de ecsettel sokkal szebben lehet dolgozni. A festék minimálisa porzik, de felvitelekor ez nem zavaró. A színek nem túl pigmentáltak, csillámokban azonban nincs hiány. Mivel nem erőteljes színekről van szó, elég nehéz megállapítani a tartósságát. Mindenféle alap nélkül 4-5 óra után azért már látszik, hogy kopik, kicsit megül a ráncokban is és a szem alá leporzik, s bár csak a benne lévő csillámok potyognak le, nem túl esztétikus.


Karon talán még intenzívebbek a színek, mint a szemhéjon, pedig itt is látszik, hogy nem egy nagyon pigmentált dologról lenne szó. Mivel natúr színek, ezért szerencsére ez nem okoz gondot, könnyen lehet vele természetes sminket készíteni és ez az, ami miatt igazán megszerettem: a nude szín kerül a szemhéjra, a sötétebb, barna pedig a felső szempillasorhoz és a mélyítővonalra. Egy nem túl hosszú napra tökéletes választás. Tény, hogy lehetne jobb minőségű is, de alappal talán még tartósabbá tehető.
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Most van pár termék, ami még tesztelés alatt áll, nem akarok róluk elhamarkodottan írni, ezért úgy gondoltam, addig összeírom a téli kívánságlistám. Úgyis épp ideje elkezdeni készülni a fagyos, hideg téli napokra. A vastag zokni, sapka-sál-kesztyű már megvan, most az alapdarabokon van a hangsúly, pont a leglényegesebb ruhadarabok hiányoznak a szekrényemből.

  • Téli kabát: Egy ideje télen is a műbőr dzsekimet hordom, mert egyszerűen nem vagyok hajlandó felvenni a bokáig érő szövetkabátomat, de ezt nagyon meguntam, úgyhogy keresem a megfelelő darabot. A lényeg, hogy ne fázzak benne.
  • Csizma, bakancs: Szinte az összes csizmám beázik, de amúgy is jól jönne egy újabb darab. A képen lévő két cipőt még régebben néztem ki. A baloldalival már élőben is találkoztam, az túl magas számomra (mármint a talpa), de a jobb oldalit eddig még nem láttam, hátha az alacsonyabb, bár már lehet nem is lehet kapni. Tetszik ez a bakancs stílus, a H&M-ben is láttam egy lapos talpút, de olyan vékony volt, hogy az télre szerintem kevés.


  • Ujjatlan felső, body: Nekem nagyon fontos, hogy ne legyen kint a derekam, ezért a pólók, felsők alá szeretek valami hosszabbat felvenni. Ami nekem teljesen bevált, az a body, mert nem csúszik ki a nadrágból. A derékmelegítőn is gondolkoztam már, de az előbbiekkel ellentétben az nem melegíti a mellkasomat is.
  • Fekete táska: Konkrétan kinéztem magamnak egy táskát eBay-en és habár ez aktualitását tekintve nem csak téli dolog, mostanában láttam meg és azóta az az érzés van bennem, hogy kell. Egy fekete táskával nem igazán lehet mellélőni (huh, ha jobban belegondolok, még nem is volt fekete táskám), ez pedig valamiért nagyon megfogott. Már csak rá kell szánnom magam, hogy megrendeljem.


Egyelőre ennyi, persze megint van pár apróság ezeken kívül is, de ismételten csak a legfontosabb dolgokat szedtem össze. Most nem sikerült túl hosszúra a lista, de nem is bánom, mert a cipő és a kabát amúgy is nagyobb befektetés, ezért nem nagyon szeretnék több mindent felírni. Ha ezeket sikerül beszereznem, már elégedett leszek :)
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Ebben az esős, hideg időben egyre jobban oda kell figyelni, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, ugyanis hamar elkaphatunk valami bacit, könnyebben megfázunk. Az utóbbi napokban nem voltam teljesen jól, eléggé legyengültem, de szerencsére ennyivel meg is úsztam. Én a természetesség híve vagyok, ezért csak ritkán nyúlok gyógyszerhez, ugyebár jobb megelőzni a bajt, ennek ellenére még a multivitaminokat és társaikat se szedem. Akkor én hogyan is próbálom átvészelni ezt az időszakot?

1. Méz és fokhagyma
A fokhagyma elég sok oldalú, de legfőképpen erős baktériumölő hatásáról ismert, mely még a különböző gyógyszerekre rezisztens baktériumokat is elpusztítja, s erősíti az immunrendszert. Ugyan a fokhagymától sokan ódzkodnak, szerintem megér ennyit az egészségünk, ráadásul egy hétvégi napon nincs is probléma a másnap is tartó kellemetlen szagok miatt. A méz szintén jótékony hatású, segít a fáradtság leküzdésében, mivel gyorsan felszívódó energiaforrás, valamint segít legyőzni a már kialakult betegséget, ugyanis számos vitamint (B vitaminok, C-vitamin) és antibakteriális anyagot tartalmaz.
A kettőt én együtt szeretem a legjobban, egy evőkanál mézbe egy gerezd felaprított fokhagymát szórok és egyszerűen megeszem, kiskoromban télen rengetegszer kaptam így. A méz édes íze ellensúlyozza a fokhagyma csípősségét, érdemes kipróbálni.

2. Grapefruit
Ilyenkor már egyre kevesebb az idény gyümölcs, így előtérbe kerülnek a déligyümölcsök, citrusfélék. Nálam tavaly óta első helyen szerepel a grapefruit, mert magas a C-vitamin tartalma (egy grapefruit fedezi a felnőtt ember napi C-vitamin-szükségletét) és más értékes tápanyagokat is tartalmaz. A C-vitamin hiányomat a folyamatos fogínyvérzésből érzékeltem, de már 2 nap után meg is szüntette. Nekem egy grapefruit két alkalomra elég, egyszerre csupán egy felet eszek meg. Nem is szükséges minden nap enni, átlagban heti 2-3 alkalom bőven elég a vitaminpótlásra.

forrás: weheartit.com

3. Tea - minden mennyiségben
Egy esőben való rohangálós nap után nincs is jobb, mint egy bögre meleg tea (bár én ilyenkor amúgy is szinte egész nap csak azt iszok). Torokfájáskor ez az egyetlen, amit meg tudok inni, bár nem kimondottan gyógyteát iszok, mégis sokat segít. Alapvetően nem ízesítem, de olykor teszek a (nem forró) teába egy kis mézet.

Természetesen nem utolsó szempont a réteges, hideg időnek megfelelő öltözködés, én itthon is egy ideje már mamuszban vagyok :) Ti mivel próbáljátok túlélni ezt az időszakot?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Péntek reggel még be kellett ugranom a könyvtárba, ami nem sok időt vett igénybe, így egész korán sikerült eljutnom a bevásárlóközpontba és szerencsére nem a tömegnyomor fogadott, még csak szállingóztak az emberek. Néhány boltban felmértem a kínálatot, de hamar ráuntam, ugyanis semmi érdemlegeset nem láttam. Konkrét célom a (lehetőleg burgundi) hosszúnadrág volt, de sehol nem találtam az igazit. Amit pedig felpróbáltam, abszolút nem passzolt, most valahogy nincs szerencsém nadrágok terén. A DM facebook oldaláról egy végösszegi -10%-os kupont lehetett kinyomtatni (a Joy napoktól függetlenül), természetesen éltem ezzel a lehetőséggel, így gyorsan beugrottam még a DM-be a legalapvetőbb szükségletekért: a fogyóban lévő samponomat pótoltam, valamint beszereztem a hőn áhított Alverde testvajat.


Este még elmentünk máshol is körbenézni, ekkor leltem rá a C&A-ban erre a vékony barna övre. A Müller volt a fő célom, ide egy szép kis listával is készültem. Csalódottan kellett kijönnöm, ugyanis a drogériás részlegen csak a megjelölt termékekre vonatkozott a 20%-os kedvezmény, ami még nem is lett volna baj, mert ez szerepelt a kuponon, de nem volt közöttük az, amiket én összeírtam. Így kicsit dühösen és üres kézzel távoztam, már csak azért sem vettem meg semmit. Végül még ma este elmentünk a Libribe, ha már ruhát nem, legalább könyvet vegyek. A kiszemelt könyv természetesen nem volt, ehelyett hoztam haza ezt a különleges borítójú John Burnham Schwartz regényt (Haruko hercegnő). Igazából ez elég spontán döntés volt, nem ismerem az írót és a könyvről se hallottam még, de néha ilyen is kell.

Összességében nem mondanám nagyon hasznosnak a mostani kuponozást, nem igazán tudtam kihasználni, de legalább felesleges holmi se jött velem haza és nem költöttem el egy rahedli pénzt. Nektek mi a tapasztalatotok ezekről a kuponos lehetőségekről?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Előre leszögezném, hogy most nem a festésen, hanem magán a körmöm alakján van a hangsúly. Amint lereszeltem a bal kezemen a körmöm éreztem, hogy valami nincs rendjén. A hideg időt a körmeim is megérzik és egy kicsit megpuhultak, így nem volt könnyen formázható. Úgyhogy eldöntöttem: épp itt az ideje egy vágásnak. Szerintem mióta elkezdtem a blogot, azóta nem is volt levágva a körmöm, mindig csak reszeltem, nagyon furcsa most ilyen picinek és gömbölydednek látni őket :) Gondoltam nektek is megmutatom, milyen az aktuális helyzet.


Igazából nem bánom, mert elég gyorsan megnő a körmöm, 1-2 hét alatt már újra normális alakúra lehet reszelni. A fagyos hideg közeledtével, a kesztyűs időszakban amúgy is lehet érdemesebb lesz inkább vágni, a szögletes köröm könnyen kilyukaszthatja a kesztyű végét.

Magáról a manikűrről csak annyit, nem hittem volna, hogy idén még előveszem ezt a lakkot, de elegem lett a sötétből. Ez még félhomályban is rikít és ránézve egyből felpezsdülök, nagyon élénkíti a kedvemet is.
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés

Úgy döntöttem, ma ismét egy kicsit pihenek, de nem akartam haszontalanul tölteni az egész napomat, ezért nekiálltam sütni. Pár hete leltem rá erre a receptre, és mivel oda vagyok az ilyen jellegű kis sós süteményekért, azonnal el akartam készíteni, de hol sajt, hol túró nem volt itthon. Na de ez a problémám mára megoldódott, úgyhogy nagy örömmel álltam neki a végtelenül egyszerűen elkészíthető rágcsálnivalónak. Az eredeti recepthez képest csak a só mennyiségét csökkentettem.

Hozzávalók:
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 tojás sárgája és egy kis reszelt sajt a tetejére

A hozzávalókat egy tálba mérjük és alaposan összegyúrjuk, majd hűtőbe tesszük pihenni (én pár órát hagytam állni). Ha eleget pihent, egy lisztezett deszkán kinyújtjuk, a tetejét megkenjük a tojás sárgájával és megszórjuk a reszelt sajttal. Apró, keskenyebb csíkokra vágjuk és sütőpapíros tepsire helyezve 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 25perc alatt aranysárgára sül, ekkor ki is lehet venni a sütőből és készen is vagyunk. Egy ekkora adagból két nagy tepsinyi finomság lesz.


A konyhában már sütés közben is isteni illatok voltak. Nagyon könnyen és a hűtőben állást leszámítva gyorsan elkészíthető kis receptről van szó. Az íze pedig.. hát mindenképp érdemes kipróbálni, ha szeretitek a sós-túrós péksüteményeket :) Megy is a receptkönyvembe! Most pedig egy bögre tea és a süti társaságában végre megyek olvasni.
Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés

Eper és fehér csokoládé? Hmmm, szerintem sokaknak felkelthette az érdeklődését ez az illat a megjelenésekor. A testpermetet már használom, mióta megérkezett ez a csodás szett, de a tusfürdőt csak pár hete próbáltam ki először (ugyanis nem szeretek egyszerre több félét használni). Egy tusfürdővel szemben nincsenek nagy elvárásai az embernek, csak megfelelően tisztítson, ne szárítson és legyen jó illata. Szerencsére mind a három tulajdonságát jól teljesíti. Nagyon finom illata van. Tény, hogy kicsit mű, de valóban érződik az eper mellett az a tipikus fehér csoki illat is. Kis ideig még használat után is érződik, abszolút pez cukorkának érzem ilyenkor magam :)

Az állaga se nem krémes, de nem is az a nagyon folyósan híg. Kicsit selyemfényű, tipikus csajos rózsaszín. Már a csomagoláson megakadhat a szemünk, igencsak kívánatos a rajta lévő kép. Számomra ez a hengeres tubus újdonság volt, de természetesen nem okoz gondot használat közben. Talán a kupakon lévő lyuk lehetne egy kicsit nagyobb, de így legalább nem ömlik az egész a tenyerünkbe. Nem érzem úgy, hogy szárítana, de nem is a hidratáló hatása miatt szeretem (ugyanis az sincs neki). Összességében egy kellemes tusfürdőről van szó, bár nem az a tipikus őszi illat, most is szívesen használom. Az ára miatt viszont biztos nem venném újra, nekem ennyit nem ér (most akciósan is 600ft volt, ráadásul csak 200ml-es). A legújabb illat a vörös áfonya és fahéj is izgatja ám fantáziám, de az előbb leírt okok miatt nem hinném, hogy meg fogom rendelni.

Ti próbáltátok már az Avon Naturals tusfürdőit? Melyik a kedvencetek?
Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés
Egy szakdolgozatmentes napot tartottam, így jutott idő egy kis vásárlásra. Oké ez így nem teljesen igaz, valójában elmentünk nézelődni-vásárolgatni, amivel eltelt az egész nap, ezért nem jutott időm a szakdolgozatra. De azzal nyugtatom magam, hogy néha pihenni is kell :)

A fekete kötött, denevérujjú felsőt (elég semmilyen lett szegény a képen) és a szegecses burgundi kendőt még hét elején néztem ki, de akkor valamiért nem jöttek velem haza. Ma persze visszamentem értük, szerencsére még mindkettőből volt. Pontosítok: a kendőből nem ezt, hanem egy nagyon hasonlót néztem ki, de aztán szerencsére megláttam ezt is. Ennek sokkal jobb az anyaga, nagyon puha és kétszer körbetekerve vastag, télen is hordható darab. Már látom előre, csak ezt fogom hordani az elkövetkezendő (hidegebb) időkben.



Fehérneműket és hasonlókat nem szoktam mutogatni, de most sikerült beszereznem pár irtó édes téli zoknit. Egyet már fel is avattam, olyan jó puha és vastag, a mintájáért meg egyszerűen oda vagyok, igazi téli hangulatot kelt ezekkel a rénszarvasokkal. A sapkát és a kesztyűt még a múltkori vásárlások alkalmával szereztem be, csak valamiért kimaradt az előző ilyen jellegű posztból. Szerintem ezek még tavalyi darabok lehettek a New Yorkerben, mert igazán jó áron jutottam hozzájuk, ma már sajnos egy sapkáért is képesek horribilis összegeket elkérni.



Próbálom tartani magam az őszi kívánságlistámhoz, de valahogy mindig közbejön valami plusz is, ami kell, így még hiányzik róla egy-két darab. Legközelebb jövőhét végén, a Joy vásárlási láz keretein belül tervezek vásárolni. Remélem a csábító akciós kuponok nem térítenek el a konkrét céljaimtól és nem veszek semmi olyat, ami nem létszükséglet.

Ti részt vesztek a Joy vásárlási lázon?
Share
Tweet
Pin
Share
11 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ▼  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ▼  november (11)
      • Elhasználtam, elfogytak #4
      • Drogériás haul
      • Nail of the Day
      • S.he szemhéjpúder duo (165)
      • Téli kívánságlista
      • Házi prakitkák: Megfázás ellen
      • Joy vásárlási láz
      • Nail of the Day
      • Túrós stangli recept
      • Avon Naturals Eper és fehércsokoládé tusfürdő
      • Heti zsákmányolás
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes