­

Éves összefoglaló

by - december 30, 2012
Azt hiszem, a 2012-es év több szempontból is jelentős volt számomra. A blog szemszögéből a leglényegesebb, hogy áprilisban megszületett az első poszt. Hogy őszinte legyek, elég hosszú ideig érlelődött bennem a gondolat, érdemes e belekezdenem egy 'beauty blog'-ba, de úgy érzem, jó döntés volt. Örülök, hogy belecsöppentem ebbe a világba, elég sokat tanultam a blog kezdete óta, kizárólag pozitívumként tudom emlegetni. Sokkal jobban odafigyelek magamra és a vásárolt termékekre is. Köszönöm, hogy már ennyien követtek, remélem, lesz ez még több is :)

A blog által, de az életben is rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, s volt pár nagyobb fordulópont is az életemben. Nyáron 6 hetes gyakorlaton voltam egy laborban, eljutottunk a családdal Rómába, ami együtt járt életem első repülőútjával is. Végre megcsináltam az angol nyelvvizsgát (a szóbeli rész hiányzott), megírtam a szakdolgozatomat, valamint megszereztem az első diplomámat - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mind közül az utóbbira vagyok a legbüszkébb, összességében sikeresnek tartom ezt az évet.

New year = new life?
Általában nem fogadok meg semmit az új évre, ha valamit el szeretnék érni, azt év közben is ugyanúgy megtehetem. Nem ígérgetek magamnak hatalmas változásokat, amiket úgyis képtelen vagyok betartani. Viszont ilyenkor tényleg érdemes összegezni az évet (mint ahogy én azt az előbb már megtettem). Ezért gondoltam arra, hogy - a blog témájához hűen - összegyűjtöm azokat a termékeket, amik idén a szívemhez nőttek és kedvencekké váltak. Nagyon nehéz volt a döntés, próbáltam többféle terméket is összeválogatni.

Körömlakk: Moyra 64 (teszt)


Sminktermék: Miss Rose Szemhéjpúder (teszt)


Hajra való: Balea Barna Hajra való sampon (teszt) és balzsam


Testápolási termék: Balea Grapefruitos Testápoló (teszt)


Szívem szerint még legalább kétszer ennyi dolgot össze tudtam volna szedni (pl. testradír, ajakápoló vagy még több körömlakk), de visszafogtam magam és tényleg csak a 'legeket' írtam össze. Ráadásul van egy-két dolog, ami még tesztelés alatt áll, ezeket december elején szereztem be és nem akarom elhamarkodottan a kedvencemnek nyilvánítani, pedig elég közel állnak hozzá.

Számotokra mi az idei év legkedvesebb terméke?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Gatula a nyelvvizsgához, és a diplomához! =)

    VálaszTörlés
  2. Még egyszer gratulálok a diplomádhoz és hasonlóan sikeres Új Évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  3. Gratula a diplomádhoz és a nyelvvizsgádhoz. :)
    az a Moyra lakk pedig szépséges. :)

    VálaszTörlés
  4. Gratula csajszi, ügyes vagy. :) Boldog új évet Neked is, majd koccintunk! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Vigyázz, szavadon foglak! :D

      Törlés