Apró örömök a múlt hétről

by - szeptember 17, 2013
Amíg távol voltam, édesanyám kétszer is felhívott, hogy csomagom érkezett. Most kivételesen tudtam, hogy miről is lehet szó. Az egyiket már május óta várom, ugyanis akkor keresett meg a KKCenterHk, hogy küldenének pár tesztelni való terméket. Ez volt életemben az első ilyen felkérés és egy kisebb gondolatszünet után természetesen igent mondtam. Mindent megbeszéltünk, kiválasztottam két körömdíszt, a csomag azonban két hónap elteltével sem érkezett meg. Úgy gondoltam, nincs mit veszítenem, megírom nekik a hiányt és szerencsére teljesen készségesek voltak, mondták, hogy biztos elveszett a csomag, újraküldik, amennyiben kívánom. Ezután már 1-2 héten belül meg is jött a körömdísz, gondosan becsomagolva.


Augusztusban, mint megannyi más blogger, én is kaptam egy e-mailt a Prestige Products csapatától, egy kérdőív kitöltése ellenében megajándékoztak minket egy Puma Sync parfümmel. Azóta már megrendezésre került egy parfümtalálkozó is, ami sajnos aznap este volt, amikor én hazautaztam Budapestről, így nem tudtam rajta részt venni. Viszont most lelkesen állok neki tesztelni a Puma parfümöt, első körben szerintem kellemes illata van.


Aznap, amikor a parfümtalálkozó került megrendezésre, délelőtt még a fővárosban voltam, így legalább egy másik eseményről, a H&M Home megnyitójáról nem kellett lemondanom. Párom volt olyan kedves, hogy elkísért, így korán odaérve bekerültünk az első 50 sorban álló közé, ezért mindketten kaptunk egy-egy 3000ft-os ajándékkártyát is. Tulajdonképpen a kiszemelt bakancsom miatt mentünk el, ugyanis 10000ft feletti vásárlás esetén aznap egy 3000ft-os ajándékutalvány járt volna, de sajnos még nem volt a polcokon ez a cipő. A tömeg viszont rettenetes volt, páromon már láttam, hogy ennél többet ő nem vállal, így a H&M Home részlegének (szégyellem is, pont a lényeg..) megtekintése nélkül elhagytuk a boltot. A szerencsésebb látogatók még ajándékba kaptak egy nagyobb díszpárnahuzatot is, ez a párnahuzat a képen a kártyák 'háttere'. Ha a WestEnd közelében járok, biztos, hogy még benézek, nagyon kíváncsi vagyok a kínálatukra - ezért már a neten is csemegéztem a termékek között.

Nektek mi volt mostanában az örömforrásotok?

You May Also Like

2 megjegyzés