• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Emlékeim szerint sokkal régebben volt az utolsó elfogyott termékes bejegyzés, valójában pedig csak 4 hónap alatt gyűlt össze ennyi kiürült flakon - ami igazából nem is olyan sok, de ezek még tavalyról maradtak, úgyhogy ideje végre megszabadulni tőlük. Néhány dekorkozmetikum is elfogyott egyébként, de majd szeretnék tartani tavasszal egy szelektálást a sminkek között, így kivételesen külön bejegyzést szánnék nekik.


A L'OREAL PARIS Botanicals levendulás sampon és balzsam (teszt) nagyon jól működik együtt, valóban kiváló párost alkotnak vékonyszálú, száraz hajra. Szerencsére nem nehezítik el, vagy zsírosítják jobban a hajtövet, úgyhogy valószínűleg vissza fogok térni hozzájuk. A BABYDREAM Extra sensitive fürdető és sampont a gyönyörű összetevői miatt arcmosáshoz vásároltam meg, a zsíros, kombinált bőrömnek azonban egy valódi arctisztítóra van szüksége, így végül ecsetmosáshoz használtam el. Erre a célra tökéletesen bevált, nem bántja a sminkecsetet, kellemes puha marad, miközben a szennyeződést kiválóan eltávolítja belőle. Az ISANA vitamin és joghurt tusfürdő vásárlás utáni sorsjegy nyereményeként került hozzám, de nagyon jó választásnak bizonyult, mert imádtam használni. Tényleg, mintha egy gyümölcsös vitaminbombával zuhanyoztam volna. Ezzel szemben az YVES ROCHER tápláló tusfürdő krém zabkivonattal (teszt) kimondottan a semleges illatot képviseli. Annyira krémes a formulája, hogy eleinte nem tudtam eldönteni róla, nem zuhanyzás közbeni testápolóról van e szó, de megfelelően tisztít, miközben hidratálja a bőrt. Az ISANA olajmentes szemfesték lemosó állandó lakója a fürdőszobámnak, nekem nagyon bevált, mert hatékonyan távolítja el a sminket, mégsem irritálja a szemem. Limitált kiadás révén megjelenésekor azonnal rohantam megvenni az YVES ROCHER maracuja hab- és tusfürdőt, aminek illatáról 'egy frissítő gyümölcsös koktél a tengerparton' jut eszembe. Azóta egyébként az állandó termékek közé is bekerült ez a maracuja-gyömbér változat. Örök kedvenc az YVES ROCHER Plaisirs Nature mangó-koriander hab- és tusfürdő, amit biztos, hogy többször újra fogok vásárolni, mert egyszerre édes és fanyarkás az illata, nyárra egyszerűen tökéletes választás. Szintén nagy kedvenc az YVES ROCHER Elixir Jeunesse micelláris arclemosó zseléje, ami igazából egy gélesebb-vizesebb állagú arctisztító. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyszerűen imádom a hatását, reggel-este ezzel mosom át az arcom, úgyhogy természetesen ismét újravettem. Az YVES ROCHER Hydra Végétal frissítő arctisztító zselé nevéhez hűen valóban igen zselés állagú, sokszor nehéz is volt eltalálnom belőle a megfelelő mennyiséget. A termékcsalád frissítő illatvilága jellemzi, végzi a dolgát, de egyébként nem hagyott bennem különösebben mély nyomot.


A DAS GESUNDE PLUS ausztrál teafaolaj egy ideig az arcápolási rutinom része volt, makacsabb, gyulladtabb pattanásokra használtam, vagy időnként hígítva áttöröltem vele az egész arcom. Szárító hatása miatt azonban féltem, hogy nagyobb problémát okozok vele, ráadásul sok esetben nem is segített annyira látványosan. Már régóta a birtokomban volt az AVON Femme EDP (teszt), az utóbbi időben ugyanis nem szívesen használtam, mert magamon már túl soknak, fullasztónak éreztem. Az ORIFLAME intenzív kézápoló koncentrátumot enyhe (talán pez) cukorka illata miatt hamar megszerettem, sőt még a szilikonos, kézmaszkos hatás is tetszett - de egyáltalán nem egy nehéz, zsíros krémről van szó. Mivel nagyon szerettem az YVES ROCHER Jardins du Monde Mexikói zöldcitrom golyós dezodort (teszt), újravettem, ezzel azonban már nem voltam annyira elégedett, így helyette a kínai zöld teás változat került most hozzám. A LUSH Ro's argan testkondicionálót (teszt) én rendes testápolóként alkalmaztam esténként, ami nehezen szívódott be, de kiválóan hidratált. A BABYDREAM Extra sensitive parfümmentes arc- és kéztörlő kendőt időnként újraveszem, főként utazásokra, akkor nagyon jó szolgálatot tesz, akár smink lemosásához is nyugodtan használható. Egy nagy nem számomra az ISANA aktív szenes textilmaszkja, de úgy minden tekintetben: a textil túl kemény, leesik az arcomról és szerintem rettentően büdös is. Lehet, kicsit infantilis vagyok, de imádom a LUSH The Comforter habfürdő rágógumis illatát és a rózsaszín vizet, amit csinál! Nem szárítja a bőrt, de az illata sajnos csak a fürdőszobában érződik sokáig. A limitált kiadású ALVERDE fügés testvaj szett (teszt) utolsó darabja volt a fügés-levendulás, ami állagából adódóan ugyan nem kifejezetten tavaszi-nyári testápoló, de finom friss levendula illata miatt ekkor használtam előszeretettel. Viszonylag sokáig nyúztam az YVES ROCHER arclemosó kesztyűjét (teszt), amin ugyan már igencsak látszik a használat, de még mindig puha maradt az anyaga. Higiéniai okok miatt viszont muszáj voltam lecserélni, de egyébként maradéktalanul elégedetlen voltam vele, mert kiválóan eltávolította lemosó nélkül is a sminket.

Két mini kiszerelésű termék is elfogyott, az EUCERIN DermoPure Mélytisztító arclemosó zselét barátnőmtől kaptam egy trnd projekt keretén belül, kellemes volt használni, de önmagában szerintem nem lett volna elegendő problémás bőrre. Az YVES ROCHER Sensitive Végétal Nyugtató hidratáló arckrém termékmintához pedig a törzsvásárlói programba való belépéskor jutottam hozzá, utazások alkalmával nagyon jól jött ez a kiszerelés, azalatt a pár nap alatt számomra elegendőnek bizonyult a hidratáló hatása.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
A stressz komoly dolog és nem győzöm hangsúlyozni, elsősorban magunkban kell helyre tenni a dolgokat, hiszen agyban dől el minden. (Ha ez önállóan nem megy, mindenképp érdemes szakorvoshoz fordulni!) Az állandó terhelés miatt azonban hajlamosak vagyunk már akkor és azon is szorongani, ami egyébként nem feltétlen lenne stresszforrás. Első lépés természetesen a felismerés, ha pedig észrevettük, hogy magunknak generáljuk a problémát, igyekezzünk kiiktatni, elengedni a felesleges dolgokat. A stressz ugyanis nem csak szellemi, de komoly fizikai problémákat is okozhat.

(képek forrása: weheartit.com)

#1 - Forró fürdő
A meleg víz ellazítja az izmokat, így egy nem túl forró fürdő stresszoldó hatású lehet. A stresszt 'veszélyként' érzékeli testünk, ha pedig ez huzamosabb ideig fennáll, az izmok tartósan megfeszülnek, azok görcsbe rándulhatnak. A leginkább érintett terület a váll és a nyak, ha itt észlelünk fájdalmat, valóban érdemes elgondolkodni, milyen stresszforrások érnek minket folyamatosan. Egy illatos, színes habfürdővel izmaink mellett érzékeinket is kényeztethetjük.

#2 - Nyugtató hatású tea
A kamilla és levendula mellett érdemes kipróbálni a citromfű teát, ugyanis hatóanyagának köszönhetően valóban nyugtató hatással rendelkezik, de (migrénes) fejfájásra és alvászavarok esetén is ajánlott kipróbálni. Nem utolsó sorban pedig a lefekvés előtti rutinunkba beépítve egyfajta biztos pontot ad, valamint egy forró bögre tea már önmagában is jót tesz a lelkünknek.

#3 - Levendula illat
Már a népi gyógyászatban is ismerték a levendula fájdalomcsillapító, görcsoldó hatását, amit ma már számos tudományos eredmény alátámaszt. A benne található hatóanyag(ok) miatt alvást könnyítő hatásáról is ismert. Ezért érdemes lehet levendula illóolajat párologtatni, vagy levendulát tartalmazó permetet használni, de akár szárított levendulát is tehetünk a hálószobánkba. A hangulat fokozása érdekében válasszunk egy levendulás gyertyát, ami melegsége miatt fokozhatja a nyugodt környezet megteremtését.

Nektek mi vált be praktikaként a stresszes kezelésére?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
A The Ordinary márka igen népszerű és nem hiába, ugyanis nagy hatóanyagtartalmú termékeket kínál kedvező áron. A márka termékeinek többsége illat- és irritáló összetevőktől mentes és nincsenek tesztelve állatokon. Már nagyon régóta szerepelt a listámon a The Ordinary már-már ikonikusnak mondható széruma, a tavaly év elején írt esti arcápolási rutinom posztban is említettem, hogy mindenképp szeretném beszerezni a C vitaminos (Vitamin C Suspension 23% + HA Spheres 2%) társával együtt. Hosszas gondolkozás után végül a Skinsmart oldalán rendeltem meg őket, ez tűnt árban ugyanis a legmegfelelőbbnek, ráadásul budapestiként éltem a személyes átvétel lehetőségével, megspórolva a postaköltséget. A honlapon egyébként ajánlom figyelmetekbe a 'használat' fül alatti leírásokat is, ugyanis az általam rendelt két szérumot például pont nem szabad egy rutinban alkalmazni, mivel a niacinamid befolyásolhatja a C-vitamin hatását.


‘Nagy mennyiségű, 10% niacinamide-ot (B3-vitamint) és 1% Zinc PCA-t tartalmazó szérum a bőrhibák ellen és a faggyútermelés kiegyensúlyozására. ’

A 30 ml-es üvegcse papírdobozban kerül hozzánk, rajta nem túl sok információval. A design puritán, de a szemnek kellemes fajta letisztultság jellemzi. A csavaros kupak egyetlen hibája, hogy a szérum hajlamos a csavaros részre kiülni és rászáradni, így néha megnehezítve annak letekerését. Az adagolást a pipettás vég segíti, ami abszolút jól működik, könnyen lehet vele cseppenteni. Én a tenyerembe szoktam egy nagyobb cseppet nyomni, amit inkább tapogató mozdulatokkal viszek fel és pár perc alatt teljesen be is szívódik, ezután jöhet a hidratálókrém az esti arcápolási rutinomban. A friss sebekkel egyébként óvatosan, azt hajlamos csípni, ezen kívül azonban semmilyen irritációt nem tapasztaltam. Nem is csoda, az összetevői gyönyörűek, szinte valóban csak a hatóanyagokat tartalmazza, illat- és színezékmentes. Az átlátszó, minimális illattal rendelkező szérum állaga egyébként híg, de nem vízszerű, minimálisan ragacsos.

A pattanások kialakulásával szemben valóban hatásosnak bizonyul, mióta használom, nagyon ritkán jelennek meg, de akkor is csak az apróbb fajta, ami hamar el is múlik. Magam sem tudom, mikor volt utoljára ilyen szép állapotú bőröm! Az összkép is sokkal szebb és egyenletesebb. Sajnos nekem a mitesszerekkel és tág pórusokkal nem tud mit kezdeni, erre a problémára nem nyújt megoldást, de a faggyútermelést valóban kordában tartja. A szérumhoz én még 1990 ft-ért jutottam hozzá, azóta azonban már 2290 ft-ért lehet megvásárolni, de még ez is igen kedvező ár egy ilyen hatóanyagokkal teli termékért. Ráadásul 4 hónap alatt, napi használat mellett a harmada fogyott el, így körülbelül egy évre elegendő a 30 ml, szóval igen gazdaságos is. Összességében zsíros/kombinált, pattanásos bőrre mindenképp ajánlani tudom!

Ti használtok valamilyen szérumot bőrhibák ellen?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Rájöttem, hogy egyrészt nem szabad online nézelődnöm, mert azonnal rengeteg minden megtetszik az üzletek kínálatából, amire nem is feltétlenül van szükségem, mégis nagy késztetést érzek rá, hogy beszerezzem. Másrészt viszont, ha ezekből listát készítek, valamelyest megnyugszom és sokkal reálisabban át tudom gondolni, valójában mi is az, ami csak a marketing miatt fészkelte be magát a tudatomba és mire van ténylegesen szükségem. Tehát a webshopok összességében számomra remek lehetőséget nyújtanak, hogy megfontoltan döntsek és elkerüljem az impulzus vásárlást.

Az ackiók kecsegtető felirata azonban egy kicsit frusztráltabbá teszik a vásárolót olyan értelemben, hogy nem szívesen marad le az ember egy remek lehetőségről. Egy kicsit én is így éreztem, amikor a Reserved webshopjára keveredtem és megláttam a téli leárazást, ennek ellenére úgy tűnik, még így is egy rövid és egész átgondolt listát sikerült összeszednem instant szerelem néven.

Szürke sál
Rózsaszín pomponos sapka

Ceruzaszoknya
Garbós kötött pulcsi


Rose gold pénztárca
Hátizsák

Nektek mi szerepel a kívánságlistátokon?
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Bevallom, annak ellenére, hogy szerettem volna megírni, most nem álltam neki olyan könnyen ennek a bejegyzésnek - és nem azért, mert nem kedveltem 2018-at. Talán épp ellenkezőleg, valahogy nem éreztem szükségét, hogy lezárjam, lezártnak tekintsem az évet.


'Those who are free of resentful thoughts surely find peace.' Buddha

Azt kell mondjam, egy igazán fantasztikus évet tudhatok magam mögött, ami főként az utazások miatt lesz emlékezetes számomra. 2018-ban összesen 7 országban jártam és mindegyik utazás különleges volt számomra valamiért ♥ csodás helyekre juthattam el, amiért hihetetlen hálás vagyok. De szerencsére egyébként is rengeteg boldog pillanatot köszönhetek az évnek és ami talán a legfontosabb, újra megtanultam az apró dolgokat is értékelni az életben.

Ennek értelmében (és mert alapvetően egy elég pozitív személyiségnek tartom magam) a pozitív mantrát, hozzáállást igyekszem ebben az évben még inkább erősíteni magamban. Tekinthetjük ezt akár újévi fogadalomnak is, ami elég tágan értelmezhető, de éppen ezért könnyebb sikerélményt elérni, ami még inkább motivál és visz előre. Egyébként is hiszem, hogy nagyon sok múlik a hozzáálláson és először magunkban kell helyre rakni mindent. Meg kell tanulni elengedni azokat a dolgokat, amelyek mérgezik a mindennapjainkat. Ugyan sokat kellett dolgoznom az elmúlt időben ezen, de meghozta gyümölcsét és nem sok ennél jobb érzés van, mint ilyen nyugodtan kezdeni a 2019-es évet!

Szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánni!
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Nem szeretnék belemenni a karácsonyi ajándékozás mai fogalmába és hogy úgy érzem, sok esetben mennyire elment egy olyan irányba az egész, ami főként az anyagi és dologi oldaláról közelíti meg ezt az ünnepet. Hiszen adni én is nagyon szeretek, főleg akkor, ha sikerül egy valóban személyes ajándékot kitalálnom. A felesleges és haszontalan meglepetésekre való pénzköltést elkerülendő, barátnőknek, édesanyáknak azonban nem tartom sem személytelen, sem klisés ajándéknak egy otthoni wellness csomag összeállítását, amibe olyan dolgokat gyűjtünk össze, ami lehetővé teszi az adott személy 'én idejének' megvalósulását, ezzel egy kis kikapcsolódásra ösztönözve őt. Pláne, hogy mostanában annyira népszerűek a különböző beauty dobozok.


AVON Planet Spa Radiant Gold fátyolmaszk
TREACLEMOON Crazy Orchid Love habfürdő
ALVERDE Frosted Berries málnás testvaj
DAY UP Pearls málnás desszert
AIR WICK fehér vanília virág mini illatgyertya
ESMARA bolyhos zokni

Hogy mi kerüljön az általunk készített kényeztető szépségcsomagba, természetesen függ a megajándékozottól. Amennyiben például tudjuk, hogy szeret forró fürdőt venni, érdemes lehet egy fürdősót vagy fürdőbombát belehelyezni, esetleg valamilyen testápolót, ami gondoskodik a fürdés utáni megfelelő ápolásról. Nálam mostanában előtérbe kerültek a fátyolmaszkok, amiknek nagy előnye a gyors és kényelmes használat, így kulcsszerepe lehet az otthoni lazításban. Egy kis nassolni való is kerülhet a szépségápolási termékek közé, de mivel ebben az időszakban hajlamosabbak vagyunk a dőzsölésre, válasszunk valami egészségesebb alternatívát!

Természetesen ezek az összeállítások még inkább személyre szabhatók, hiszen amennyiben tea kedvelőről van szó, egy különlegesebb, kimondottan karácsonyi ízesítésű tea jó választás lehet, de kerülhet a csomagba egy puha, meleg zokni, illatos gyertya is. Készíthetünk akár tematikus dobozt, valamilyen téma, esetleg szín köré csoportosítva a választott termékeket, a lényeg, hogy próbáljunk meg valóban hasznos, elhasználható dolgokat összeválogatni.

Ti kit ajándékoznátok meg egy ilyen csomaggal és mit tennétek bele?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Igazán nagy szerencsénk volt ősszel az időjárással, nem is tudom, mikor volt utoljára ennyi napos időnk ebben az évszakban. Rengeteg minden történt velem az elmúlt 3 hónapban, s habár a korán sötétedést nem, egyébként minden percét élveztem. Lehet, kicsit elfogult is vagyok, a hangulata miatt mindig közel állt hozzám az ősz.

Az időjárásváltozást azonban egyből megérzi a bőröm, ilyenkor előkerülnek a táplálóbb krémek, fűszeres illatok, sminkek terén pedig a sötétebb színek. A mostani bejegyzésben azokat a szépségápolási termékeket szeretném bemutatni, amiket előszeretettel használtam ősszel és kedvencekké léptek elő.


Catrice Shape in a box (010 Light) kontúr paletta
Rengeteget gondolkoztam, hogy milyen lenne a tökéletes arcra való paletta, ami tartalmazza a számomra legfontosabb dolgokat. Hosszas kutakodás után végül a Catrice új palettájában (010) rejlő kontúr szín, highlight és fixáló púder győzött meg. Olyat kerestem, amit teljes mértékben ki tudok használni és utazások alkalmával akár univerzálisan, a kontúr színt például a szemöldökömhöz is be tudom vetni. Kicsit ugyan porol, de abszolút megszerettem ezt a palettát, ár-érték arányban szerintem tökéletes.

Marionnaud (14) Rose muse körömlakk
Állandó időhiányban szenvedek, így ha körmöt festek, a gyorsan száradó darabokat preferálom. Ez a Marionnaud körömlakk ráadásul egy rétegben is csodásan mutat. Az árnyalat egy kicsit meghatározhatatlan, hol a melegebb őszi színét, hol pedig egy kicsit hidegebb tónusú arcát mutatja. Egyedül a tartósságával nem vagyok megbékélve, ugyanis már egy nap alatt hajlamos megkopni a körömvégnél, de fedőlakkal szerencsére ez könnyen orvosolható.

Avon True matt hatású Wistful Wine ajakrúzs
Annak ellenére, hogy a csomagolásban egy piszkos, nem feltétlen élénk színű rúzsnak tűnik, igenis pigmentált az ajkakon, gyönyörű ez a burgundi vörös! Krémes állagú, mégis matt, szépen, egységesen terül, könnyű a felvitele, kontúrceruza használata azonban mindenképp ajánlott.

The Ordinary Niacinamide 10% + Zinc 1%
Annyira régóta a kívánságlistámon szerepelt, nem is tudom, mért nem szereztem be már korábban a sokak által csodaszerként emlegetett The Ordinary terméket. Két hónapja viszont beadtam a derekam és leadtam egy rendelést a Skinsmart webshopban, azóta napi szinten használom és rövid idő alatt látványos javulást sikerült elérni vele, ami az arcomon lévő pattanásokat illeti. Természetesen mindenképp szeretnék majd külön beszámolni róla, elöljáróban csak annyit, hogy sokszor már nem érzem akkora szükségét, hogy alapozót használjak a hétköznapokon :)

Lush Ro's Argan testkondicionáló
A Lush honlapján tudtam csak meg, hogy zuhanyzás közben kellene használni a testkondicionáló névvel illetett ápolót, nekem ahhoz viszont túl testes, így inkább hagyom, hogy fürdés után, egész este kifejtse hatását. Kicsit olajos érzetet hagy maga után, hiszen az összetevői között számos bőrpuhító (pl. mandula és argán) olaj szerepel, de így valóban jól hidratálja a száraz területeket és puhává varázsolja a bőrt.

Ti milyen szépségápolási termékeket szerettetek ősszel?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ▼  2022 (2)
    • ▼  március (1)
      • Instant szerelem - Manzara
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes