Essence körömlakk

by - szeptember 28, 2012
Anno rocker lázadó korszakomban több üvegnyi fekete körömlakkot fogyasztottam el. Azóta nem volt fekete a körmöm és már nem is érzem annyira magaménak, de mindenképp szerettem volna kipróbálni, hogy teljesít önmagában az Essence új szortimentjéből való Colour & Go Black is back (144) körömlakk. Azért választottam őt, mert díszítéshez, mintákhoz szükségem volt egy feketére, plusz nyomdázáshoz nem szerettem volna külön speciális lakkot venni, ezért egy kevésbé folyós állagút kerestem. Hogy nyomdázáshoz mennyire válik be, majd később kiderül.


Eleinte (akkor még csak képek voltak az új szortimentről) nem voltam oda az új alakért. Mióta megszoktam ezt a formát, már nincs vele semmi bajom, kényelmes tenyérben fogni, barátságosan néz ki, de amúgy semmi különös.


A kupak nagyon jól zár, kattanásig tekerhető, így biztos nem nyílik ki magától. A tetején pedig egy kis e betű található, ami miatt talán még igényesebbnek hat. A kupak nagyon kényelmes, kézre áll, ami megkönnyíti a körömlakkozást.


Elég sok mindent újítottak a Colour & Go lakkokon, a kinézet mellett a tartalom is változott, valamint az ecset. Utóbbi szélesebb lett és lekerekített végű, amivel nagyon könnyű szépen dolgozni a körömágynál. Rengeteg festéket felvesz egyszerre az ecset, de nem folyik le róla, így akár több körmünket is kifesthetjük anélkül, hogy másodpercenként kellene újra az üvegbe mártani. Szinte 'siklik' a körmökön, gondolom ez a zselés hatásnak köszönhető. Egyáltalán nem csíkoz, szép a fedése, akár egy vastagabb réteg is elég, bár én inkább a két vékonyabb híve vagyok.


Tetszik, hogy ennyire egyenletes felszínt eredményez, ráadásul nagyon fényes (semmi fedőlakk). Gyors száradást ígér, amit be is tart. Nagyon elégedett vagyok vele, mert könnyen kezelhető és gyönyörű a végeredmény.


Mivel nem akartam, hogy ennyire fekete és snassz legyen, a gyűrűs- és hüvelykujjamra kentem egy réteget a H&M arany fedőlakkjából.


Kipróbáltátok már az új Colour & Go körömlakkokat?

You May Also Like

5 megjegyzés

  1. ilyet muszáj lesz vennem! amúgy meg nagyon szép hosszúak a körmeid! :)

    VálaszTörlés
  2. Igazán drámai! :) Nem semmi körmeid vannak! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok :) Viszont egy hibát találtam a lakkban: nagyon hamar elkezd kopni, legalábbis alaplakk nélkül :(

    VálaszTörlés
  4. Mindenhol azt olvastam, hogy nem nagyon tartósak :( . Nagyon szép fénye van a lakknak!

    VálaszTörlés
  5. Milyen szép hosszú körmeid vannak! Csak ámulok! :)
    Nagyon szép a lakk, nem is hittem volna, hogy ilyen szépen fed. Azt hiszem majd beszerzek én is valamit az újak közül (:

    VálaszTörlés