eBay rendelés #4

by - május 20, 2015

Magam sem tudom, hogy történhetett, de az utóbbi időben az eBay-es rendeléseim száma rettentően lecsökkent, pedig általában mindig kerül valami új a wish list fül alá. A most összeszedett pár dolog több mint fél éves termés. Jelenleg nem is várok csomagot, így gondoltam, megmutatnám nektek, milyen édes vagy szép dolgokhoz jutottam hozzá néha már pofátlanul olcsón. Egyébként a legtöbb termék már szerepelt is a blogon valamilyen formában. Az árak minden darabnál az akkori árat jelölik, azóta lehetett változás.

Kék statement nyaklánc (innen)
$3.18 ~ 752ft

Egy régi bejegyzésben összeszedtem néhány eBay-es statement nyakláncot, ahol ez is szerepelt, csak más színben. Nagyon sokáig vacilláltam, milyen is legyen, végül egy királykék mellett döntöttem, mert tudtam, ez a szín biztos jól fog állni. Sajnos eleve úgy érkezett, hogy két kis kő hiányzott belőle (amiből az egyik a zacskóban benne is volt), de szerencsére nem feltűnő helyről estek ki és azóta nem potyogott ki belőle még több. Habár viszonylag ritkán hordom, inkább alkalmi öltözékekhez veszem elő, hétköznap nem igazán tudom kihasználni, mégis nagyon szeretem, mert számomra különleges darab.


HTC One X szilikon telefontok (innen)
Ł4.95 ~ 1900ft

Amint meglett a telefonom, első dolgom volt rendelni hozzá egy tokot. Mivel sajnos elég ügyetlen vagyok és minden kiesik a kezemből, a szilikon tok jó választásnak bizonyult, ugyanis rugalmassága miatt nem sérül annyira. Egyébként alaposan körbenéztem telefontok fronton, a választék eszméletlen, viszont nem egy kétfilléres darabról van szó, de ennyit igazán rá tudtam szánni arra, hogy ne a telefonnak essen baja. Ugyan a festés fél év után elkezdett kopni a kamera körül, imádom ezt az álomcsapdás mintát a kis szöveggel. Mivel az Egyesült Királyságból küldik, egy hét alatt meg is érkezett a csomag.

Háromszöges nyaklánc (innen)
$0.99 ~ 255ft

Rá viszont majdnem három hónapot kellett várnom, már nem is reménykedtem, hogy valaha megérkezik. Eleinte kicsit csalódtam benne, mert nagyon vékonynak tűnt a lánc és hosszabbnak is, mint vártam (ezen persze lehet segíteni). Első viselése után azonban annyira úgy éreztem, hogy ez a kiegészítő egy az egyben nekem lett kitalálva, hogy gyorsan a tavasz kedvencévé is vált.


Macaron dobozkák (innen)
rózsaszín: AU $1.29 ~ 273ft
lila: AU $1.00 ~ 212ft

Ezekre a macaron alakú kis tartókra egyszerűen nincsenek szavak, annyira édesek! Még nem találtam ki nekik semmi konkrét funkciót, de úgy gondoltam, ha csak mint dekorációs elem használom, már akkor is megérte beszerezni őket. Mint ahogy láthattátok, blogbejegyzéshez fényképezésnél többször is előkerültek már.

Rózsaszín csíkos szívószál (innen)
0.11$ ~ 33ft

Életem legjobb eBay-es vétele volt, ugyanis licitálás keretén belül mindössze 33ft-ért jutottam hozzá a 25 darabos csomaghoz. Amúgy is pár dollárba kerülnek a különböző mintájú (csíkos, pöttyös) és színű papír szívószálak. Gondolom többeknek már ismerős lehet a különböző inspirációs oldalakról, amik a legegyszerűbb limonádét is feldobják vidám külsejükkel. Bár tény, hogy alig van szívem elhasználni őket. Ennél az eladónál mindig van licitálásra (is) lehetőség, ha egy kicsit olcsóbban szeretnénk hozzájutni - én valószínűleg benevezek majd még egy-két tartalék csomagra.

Ti szoktatok eBay-ről rendelni?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Nagyon szép dolgokat szereztél be. :) Sokszor szoktam rendelni ebay-ről hisz remek termékekhez lehet hozzájutni az itteni árak töredékéért. :) Például egy gyönöyrű nyakláncra tudtam lecsapni, aminek a csillogásával nem bírok betelni. :D Ha gondolod nézz be hozzám és lesd meg a nyakláncot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, ékszert például üzletben már nem is veszek, hanem eBay-en keresek olcsó alternatívát. Rohanok is megnézni a te szerzeményed :)

      Törlés
  2. Jaj, ilyen cuki macaronokat én is rendeltem :) Én 5 db-ost vettem 3,10 dollárért. Szerintem nagyon megéri :) Remélem nemsokára megérkezik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy még jobban megéri :) Én kizárólag a színválasztási lehetőség miatt rendeltem így, darabra - habár itt nem volt barna, pedig azt is elfogadnám. Meg akkor nem volt pisztácia zöld sem. Hm, lehet, még rendelni fogok.. :D

      Törlés
  3. Szuper dolgokat vettél. :) Szívószálat én is szeretnék majd nyárra. A macaron dobozka nagyon cuki én mini sminktáskában nézegettem ilyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szívószál tényleg olyan nyárias, grill és kerti partik 'kötelező' kelléke :) Mini macaronos sminktáska? *-*

      Törlés