Glamour napok - zsákmányolás

by - október 18, 2014
Már egy teljes hete, hogy végeztem a Glamour napokkal, eddig viszont nem volt alkalmam megmutatni, miket is szereztem be. Általában minden vásárlást próbálok péntek reggelre időzíteni, hogy elkerüljem a tömeget és a kiszemelt termékek ne fogyjanak el. Az egész délelőttöm ráment a vásárolgatásra, és még így is volt, amit este vettem meg, holott nem jártam sok üzletben. Egyébként nem szoktam sok időt eltölteni egy ruhaboltban, most viszont igen alaposan végignéztem a kínálatot és sajnos már korán reggel sorba kellett állni a próbafülkéhez (ahova többször is bementem), úgyhogy a H&M-ben például másfél órát eltöltöttem.


Idén ősszel az alapdarabokra szerettem volna fektetni a hangsúlyt, néhány basic póló beszerzése volt az egyik fő cél. Ezt főként a H&M-ben terveztem, több kiszemelt is volt, a próbafülkében azonban egyik sem tetszett magamon.. rengeteg hosszú ujjú felsőt is kinéztem, azonban ez az egy szürke, laza esésű kardigánon kívül egyik sem volt az igazi (ez viszont a szívem csücske lett). A fehér ujjatlan top atlétaként funkcionál majd, a leopárdmintás hosszú pizsama alsót pedig lehúzhatom a kívánságlistámról. Valamint beszereztem a zokni utánpótlást is.


H&M
Ujjatlan póló: 1290ft - 20% = 1032ft
Pizsamanadrág: 3990ft - 20% = 3192ft
Kardigán: 2990ft - 20% = 2392ft
5 pár zokni: 1990ft - 20% = 1592ft

Az F&F kínálatát már a múltkor szemügyre vettem és akkor is erőteljesen gondolkoztam ezen a házi papucson. Mivel a H&M-ben nem volt az, amelyiket szerettem volna (a cuki rózsaszín mamusz), e mellett a  - pizsamanadrágra hajazó, szintén - szürke leopárdmintás darab mellett döntöttem. Persze akkor már a kiszemelt pizsamapólót is beszereztem. Úgy látszik, most leginkább itthoni ruhákhoz sikerült hozzájutnom :)


F&F
Pizsamapóló: 2190ft - 20% = 1752ft
Otthoni papucs: 2790ft - 20% = 2232ft

A C&A-ba már csak azért mentem be, hogy hátizsákot nézzek, ami kirándulásokra és biciklizéshez alkalmas, de akár hétköznap is felvenném. Ahogy megláttam ezt a virágos darabot, azonnal elrabolta a szívem - azonban délelőtt még inkább visszatettem a polcra, mert nem voltam biztos benne, hogy csak hirtelen fellángolás, vagy tényleg ennyire az én ízlésemnek megfelelő. Persze estére már majd' megőrültem, úgyhogy ugyan egy másik C&A-ban, de beszereztem ezt a gyönyörűséget.


C&A hátizsák: 5590ft - 20% = 4470ft

Kozmetikumot most nem igazán akartam, csupán pár dolog volt felírva, ezeket sikeresen kipipálhatom. A fedőlakk már nagyon hiányzott a készletemből, de inkább kivártam, hogy féláron juthassak hozzá. Az Alverde alapozót a gyönyörű összetevői miatt akartam beszerezni, hátha ezt jobban tolerálja az arcbőröm. A Müllerben az essence lakkon kívül még a szokásos zsebkendőt és vattakorongot vettük meg. Persze már itthon jutott eszembe, hogy a nyomdázólakkal jobban jártam volna, ha a Rossmannban veszem meg, ugyanis ott 25% kedvezmény volt a dekorkozmetikai termékekre.


DM
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk: 1199ft - 50% = 599ft
Alverde kompakt alapozó: 1899ft - 50% = 949ft

Müller
essence nyomdázó lakk: 545ft - 20% = 436ft

Nektek sikerült beszereznetek a kiszemelt darabokat?

You May Also Like

11 megjegyzés

  1. Nekem kemény egy darab volt azt igen, és még bűnöztem is picit...de egyébként nagyon jó cuccokat gyűjtöttél be! :D
    Legközelebb én is jobban szétnézek majd, csak most úgy igazából semmire se volt szükségem (csak megláttam A spirált...és azt muszáj volt megvennem...meg egy utolsó darabos rimmel bb+púder csomagot...főleg, hogy 50% lejött belőle összesen mert Müllerben volt)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, akkor nagyon jól jártál a Rimmel csomaggal! Általában nekem is csak azért lesz hosszú a listám, mert ekkorra tartogatok mindent :)

      Törlés
  2. Zoknit én is mindig a H&M-ben veszek, annyira jó mintásak meg színesek vannak :D Bár én a sportzoknikat preferálom, a sima bokazoknit nem bírom elviselni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon bejött, annyira puha anyaga van és nem is nyúlnak ki. Ez sima zokni, bokazoknit télre nem vennék ;)

      Törlés
  3. Gyönyörű a hátizsák :)

    VálaszTörlés
  4. Szuper dolgokat vettél! :)
    A hátizsák engem is majdnem elcsábított. Már régóta tervezgetek egy ilyen fazont, de a nálunk található C&A-ban csak a barna verziója volt, azaz a műbőr rész barnák voltak, amit nehezebben tudnék beépíteni a ruhatáramba és a méretében sem voltam biztos, így a boltban hagytam. Ha viszont a te daraboddal találkozom tuti megvettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én gondolkoztam azon is, de szerencsére megerősítettek abban, hogy ez jobban néz ki :) teljesen bele vagyok habarodva, azóta szinte csak ezt hordom :D Sajnálom, hogy neked nem sikerült összefutnod vele :(

      Törlés
  5. Rimmel Nail Neurse lakkot én is vettem, csak nem ezt. :) Azt a C&A-s hátizyákot én is megcsodáltam, mert olyan szép, csak nem vagyok hátizsákos... :D Még hozzá illő virágos körsál is volt, nem tudom figyelted-e, vagy abban az üzletben volt-e. De én úgy elképzeltem őket együtt, milyen jól néznének ki... :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, én nem találkoztam vele - habár lehet jobb is, mert akkor tuti gondolkodás nélkül jött volna velem haza :D

      Törlés
  6. Szuper dolgokat vettél, nagyon tetszenek a ruhák :)

    VálaszTörlés