My week in pictures #1

by - május 05, 2014
Hogy lehet egy hét ilyen hosszú és mégis ennyire rövid? Nagyon örültem a hosszú hétvégének, ráadásul nekem így csak szerdán volt sulim, szóval a hét eleje elég pihenősen telt. Talán pont innen jött az ötlet, hogy fényképezzek párat és lehetne belőle egy személyesebb bejegyzés, hát így született meg az első heti összefoglalóm. Hétfőn-kedden jóformán semmit nem csináltam, kiélveztem, hogy végre süt a nap: napoztam és olvastam - végre a Glamour áprilisi számát is volt időm végigolvasni, valamint befejeztem Az idők végezetéig című könyvet Ken Follett-től, ami egyébként A katedrális folytatása és ugyan már olvastam, de nagyon magával ragadó a történet, így érthető, hogy másodjára is kedvet kaptam hozzá. Délutánonként viszont biciklivel eltekertem próbára vagy edzeni, tehát mozogni természetesen mozogtam. Hihetetlen jól esett újra biciklire ülni és azzal közlekedni a városban! Egészen csütörtökig minden nap tekertem egy keveset, persze a szeszélyes időjárásnak köszönhetően sikerült majdnem minden nap meg is ázni.


Próbálok megint odafigyelni, hogy normálisan, megfelelő mennyiségűt egyek és ne habzsoljak. Hét elején házi gyros volt terítéken, de a húshoz csak zöldséget ettem tzatziki szósszal. Szerencsére jön a gyümölcs szezon, így a tízórait, vagy esetleg vacsorát már könnyen megoldom. Facebook-on olvashattátok, hogy mostanában előszeretettel iszok smoothie-t, vagy csinálok egy joghurtos-túrós-gyümölcsös finomságot. Természetesen mindegyiket hozzáadott cukor nélkül :) Általában abból élek, ami itthon van, így a képen látható smoothie az alábbiakból készült: 1 zöldalma, 1 banán, 2 szem eper és egy kis mentalevél a díszítéshez. Hihetetlen finom és még csak 200kcal-t sem tartalmaz. Persze azért néha egy kis csoki is belefér.. A lent látható e-mail részlet pedig a DM kapcsolattartójától van. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek lesz alkalma kipróbálni az új Alverde termékeket, hihetetlen boldog és hálás vagyok érte, már alig várom a csomag érkezését :)


Ha már hosszú hétvége, muszáj kihasználni a szép időt, így a Zempléni-hegységbe mentünk kirándulni, túrázgatni. Ennek valószínűleg egy külön fényképes bejegyzést fogok szánni, így most csak pár képet osztanék meg veletek. Nagy szerencsénk volt az időjárással, majdnem végig sütött a nap, csak vasárnap ért el minket ez a viharos szél. Az úton pedig kénytelen voltam kihasználni, hogy van egy kis időm tanulásra, mivel péntekre már elővizsgát tervezünk.


Ti mivel töltöttétek az előző, csodás hetet?

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. Szép képeket készítettél. Kíváncsian várom a túrázós bejegyzésedet is!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó képeket készítesz. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen :)) Örülök, hogy tetszett nektek!

    VálaszTörlés
  4. nagyon hangulatos kis bejegyzés lett :)

    VálaszTörlés
  5. Jöhetnek még ilyen posztok :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm! Ennek igazán örülök :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon hangulatos. :)
    megkérdezhetem, hogy a napszemüveged honnan van? nagyon nagyon tetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Húú, azt hiszem, tavaly nyáron vettem a Rossmannban :)

      Törlés