S.he Nail Polish Quick Dry 311

by - november 03, 2013
Hogy őszinte legyek, a DM-es csomagból én erre a zöldes lakkra voltam a leginkább kíváncsi és mivel külön nem jeleztétek, titeket melyik érdekelne, bátorkodtam ezzel kezdeni. A színe talán 'emerald' zöld-re hajaz, csak pár árnyalatnyival sötétebb és a finise miatt ez nem is olyan egyértelmű. De az idei ősz egyik divatos színéről lenne szó.


A csomagolás a S.he termékekre jellemző szögletes üveg, ami tárolási szempontból nagyon praktikus, használat közben viszont már kevésbé, ugyanis én könnyen borítok (ha egy picit alacsonyabb vagy szélesebb lenne, tökéletes is lenne). Az ecsete átlagos, de könnyen kezelhető. Maga a lakk állaga elég híg, talán már túl folyós is, de legalább könnyen terül a körmökön. Viszont az ecsete így túl sokat vesz fel egyszerre és ha nem figyelünk oda, esetleg sietünk, nem nehéz a körömágybőrt is összekenni. Állagából és finiséből arra következtethetnénk, hogy csíkoz, de szerencsére nincs ilyen probléma vele. Egy réteg édes kevés, de a második rétegnél már megállhatunk, mert csodásan mutat és gyönyörűen fed. A száradási ideje meglepően gyors, az első réteg pikk-pakk megszárad, a bal kezemmel mire végzek, jöhet is a jobb. A másodikkal azért már óvatosabban kell bánni, de az sem vészes.

A tartósságával rendkívül elégedett vagyok, mint minden lakkot, ezt is alap- és fedőlakk nélkül teszteltem és öt nap meg se kottyant neki. Csak minimálisan kopott meg a körömvégnél, szerintem még két napot simán bírt volna (pedig volt ám hajmosás, takarítás..). Maga az árnyalat kicsit szokatlan volt a körmeimen, még csak hasonlóm sem volt eddig. De nagyon szép lakk és igazán tetszik. Ezt a színt egyébként valahogy a vörös hajúakon tudom elképzelni :) vagy karácsonykor egy kis arannyal, hmm.


Nektek hogy tetszik ez a szín? Mi a tapasztalatotok a S.he lakkokkal?

You May Also Like

14 megjegyzés

  1. Nagyon szép szín *-* Régóta nem vettem S-he lakkot, mert gyorsan besűrűsödik, viszont ez a szín most nagyon azért kiáltozik, hogy megvegyem :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép színe van, nekem 2 db S-he lakkom van, nem is értem miért nem vettem még tőlük többet, mert nagyon szép árnyalatok vannak mindig a polcokon.

    VálaszTörlés
  3. Ó, nagyon szép ez a szín! *.*

    VálaszTörlés
  4. nagyon szép ez a zöld lakk.nekem a Kari jutott róla eszembe.pár hópehely és vilogó karácsonyfa

    VálaszTörlés
  5. De gyönyörű!!!!!!! :D
    Még lehet megnézem én is élőben is :) (bár spórolnom kéne)

    VálaszTörlés
  6. Annyit vacilláltam ezen a lakkon a Glamour napokon, végül egy másik zöldes árnyalatot választottam, de ez is nagyon nagyon szép!

    VálaszTörlés
  7. Hú ez a szín gyönyörű! *-* Még sosem volt S-he lakkom,de majd egyszer...:D

    VálaszTörlés
  8. Kb. első S-He lakk ami úgy tetszik, hogy akár meg is venném :):)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép! Több hasonló árnyalatom is van. A MissSporty 060-as lakkja is hasonló, csak talán kicsit világosabb. :)

    VálaszTörlés
  10. Hűűű, ez nagyon szép! Remélem összefutok vele a polcokon, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  11. Eddig még nem volt S-he lakkom, de ezt a színt nézve valószínűleg hamarosan lesz. Olyan első látásra szerelemnek nevezhető. :D

    VálaszTörlés
  12. Örülök, hogy nektek is elnyerte a tetszésetek ez a lakk :) tényleg nagyon szép árnyalat!

    VálaszTörlés
  13. Aww, beleszerettem ebbe a színbe!! *.*

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörű ez a zöld... Volt régebben She lakkom, de nem nagyon tetszett a minőség. Talán két éve nem is vettem ezt a márkát, pedig a színei csábítóak..

    VálaszTörlés