Akciós mini zsákmányolás

by - október 06, 2013
A Glamour napok előtti időszakban ruhát nem terveztem venni, de pár más dologra azért szükségem volt. Aki már egy kicsit is gyakorlott vásárló (és nem veti fel a pénz), az általában odafigyel az akciókra és megpróbálja úgy időzíteni a vásárlást és a termékek utánpótlását, hogy kedvezményesebben jusson hozzá. Sokszor a családtagjaim és a párom is ugratni szokott ezzel az 'akció mániámmal', de na, imádok spórolni és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Még a múlt hónapban volt kedvezmény a Baba tusfürdőkre több üzletben is, ha hármat vásároltál, darabja 399ft-ba került. Én a kakaóvajasat szeretem a leginkább, így ebből kettőt szereztünk be (az egyik már használatban is van, hideg időkben ez a kedvencem), de hogy ne unjuk meg, egy vörös szőlő és rózsás illatú is a kosárban landolt.


A múltkor szombaton a Müllerben volt 15%-os végösszegi kedvezmény, amit ki is használva vettünk pár fontosabb dolgot. Onnan most nekem nem igazán volt szükségem semmi szépségápolási dologra, de sikerült végre beszerezni egy új esernyőt (mert tavaly ellopták a szép szivárvány színűmet, hüpp). Épp időben vettük, ugyanis pár napra rá megérkezett a tipikusan esős ősz, ez a táskába férős méret pedig igazán hasznos, így most is minden nap nálam van. Szintén a táskámba szerettem volna venni egy kisebb krémet, ennek a cuki csomagolású Bebe krémnek pedig nehéz lett volna ellenállni. Sajnos szilikontartalmú, de a kezemre és az orromra tökéletesen megfelel a hideg, szeles időben.

A héten pedig a DM facebook rajongóinak szánt szokásos 10%-os végösszegi kedvezménykupont váltottuk be, ami csütörtökön-pénteken volt érvényes. Barátnőmmel összefogva vásároltunk, ugyanis rábeszéltem egy Alverde testvajra. Nálam a sampon volt a fő cél, aminél igazán kellemes meglepetés ért: a Balea Professional samponokból (vagy balzsamokból) ha vásárolsz egyet, a másodikat 1ft-ért kapod meg (végül is majdnem egyet fizet kettőt kap akció van). Egyértelműen azonnal kettőt le is kaptam a polcról. Az Alverde Vaníliavirág és mandarinos testvajáról sajnos lecsúsztam, de az új ajakápolómat ebben az ízesítésben szereztem meg. Az állatos zsebkendő pedig.. ajj, kellemes rágógumi illatú, tulajdonképpen gyerekzsebkendő, de olyan elragadó és még a minőségével is elégedett vagyok (csak pici, de hát gyerekeknek szánták). Végül pedig, amit nem tudtam sajnos szín hűen lefényképezni, vettem burgundi fonalat is. Először csak kettőt, a harmadikat tegnapelőtt szereztem be, de megint csak jól jártam, mert akkor már a fonalakra is 15% kedvezmény volt :)

Ti mennyire figyeltek oda arra, hogy akciósan vásároljatok?

You May Also Like

12 megjegyzés

  1. A vörös szőlős tusfürdőt nagyon szerettem! :) A koffeines sampon pedig egyre jobban piszkálja a fantáziámat. Csak, hát most van mit elhasználni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vörös szőlős tusfürdő nálam teljesen új, remélem nekem is beválik :) Most nekem is lesz mit bőven elhasználni, ezt a koffeines sampont nagyon megszerettem, nemrég írtam is róla egy tesztes bejegyzést, ha még esetleg nem láttad: http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2013/09/balea-professional-koffein-sampon.html

      Törlés
  2. Glamour napokkal kapcsolatban lenne egy kérdésem, remélem nem gond, hogy itt kérdezem meg. A dm-es kuponokat az ország össze boltjában fel lehet használni? mert ez lesz az első ilyen vásárlásom és valahogy nem tudok kiigazodni azon, hogy meg lehet nézni a Glamour honlapján, hogy hol lehet használni, de nem adja ki a városunkban lévő Dm-et :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A DM-be szóló kuponok (mint például a Garnier vagy Nivea, stb) hátulján az van, hogy az ország összes DM üzletében érvényesek. A Max Factorosat viszont ugye csak abban tudod beváltani, ahol van olyan állvány. Egyedül a S-he&Alverde kuponon nincs feltüntetve, hogy bárhol beváltható, de hát gondolom azt is csak el kéne fogadniuk mindenhol :/ Remélem tudtam segíteni :)

      Törlés
    2. Most nézem a Glamour honlapján, nekem se dobja ki Debrecennél a DM-ben beváltható kuponokat, ha város szerint keresek. De szerintem ez azért van, mert mindenhol beválthatóak, így nem rendelték hozzá az összes városhoz ezeket. Viszont ha beírod a keresőbe, hogy DM vagy Max Factor, akkor miután kidobta a lehetőségeket, rámutatva kiír minden lényeges információt :)

      Törlés
  3. Egy Alverde ajakápolóra mindig be akartam ruházni,de eddig valahogy mindig elmaradt. Esetleg próbáltad már? Neked bevált? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még bontatlan, az előző ajakápolóm elfogyására vár :) Ha kipróbálom, biztos vagyok benne, hogy lesz róla teszt a blogon!

      Törlés
    2. De örülök neki! :)) Köszönöm.

      Törlés
  4. Az esernyő de cuki, én is ilyesmit keresek :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is a kakaóvajas a kedvencem, de a húgom nagyon lelkesen vett magának szőlőset Londonban, aztán nálam felejtette, így most azt használom :D Az állatos zsepik nálam is nagyon mennek, a koffeines sampont pedig lassan engem is kezd érdekelni.

    VálaszTörlés
  6. amiket vettél egytől egyik mind cukii! *-*

    VálaszTörlés