­

RuHaul

by - június 02, 2012
Mostanában annyira nincs időm semmire, nagyon be vannak sűrítve a vizsgáim (heti 2-3 vizsga, ráadásul elég nehezek). Néha egy rövidebb ruhavásárlást azért be tudtam iktatni pihenésképp, most ezt a pár darabot szeretném bemutatni. Ennél tartalmasabbat sajnos most nem igazán tudok nyújtani.


Még két hete néztem ki egy fehér rövidnadrágot, amiért eddig nem is tudom miért nem mentem vissza. Természetesen már elfogyott, de az eladó nagyon kedves volt és keresett nekem a méretemben egy másik fazonút. Ez is nagyon tetszik, talán még jobban is jártam vele. Felvéve passzos, ráadásul sztreccses anyagú, ami azért fontos, mert az összes nadrág egy-két felvétel után kinyúlik rajtam (mosás után persze megint jó). Kaptam hozzá egy aranyos kis övet is.

Ott akkor kinéztem egy egyszerű pólót is, jó kis élénk rózsaszín (pink, bár utálom ezt a szót) volt, valamiért mégsem próbáltam fel. Délután visszamentem érte, mert rájöttem, hogy mégis csak kell, úgyis szükségem van még ujjatlan pólókra. De már egy darab sem volt belőle, pedig csak fél nap telt el.


Ezt a ruhát felsőként vittem be a próbafülkébe, csak ott tudatosult bennem, hogy ez valójában egy ruha. Annyira jó a mintája, bár hátul teljesen fehér, ezért kicsit átlátszó. Amikor megláttam magamon, tudtam, hogy egyszerűen kell. Szerintem 1700ft-ért amúgy is kár lett volna otthagyni.


Ez a topp pedig a C&A-ból van. A képen kéknek látszik, pedig inkább türkizzöld (olyan bosszantó, hogy a színeket nem lehet normálisan megörökíteni). Annyira feldobja az a sok kis pötty. Gondolkoztam a feketén is, mert nem nagyon van fekete felsőm, a színes rövidnadrágaimhoz pedig szükségem lenne rá. Megpróbálok legközelebb céltudatosan, csak fekete pólót venni. Lehet, visszamegyek még a feketéjéért, pedig nem szeretek két ugyanolyan, csak más színű ruhát venni. Mondjuk magamat ismerve, mire visszajutok venni egyet, már nem lesz a méretemben.

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik mind a 3 ruha :$ szuperek!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy nektek is tetszik :) Alig várom, hogy felvegyem őket

    VálaszTörlés
  3. húú ez a ruha valami brutál jó! kérünk majd outfit postot, mert megakarom nézni rajtad is, biztos irtó szexi vagy benne :)

    VálaszTörlés