7/08/2012

Vizsgák kipipálva

Hihetetlen, de kedden nekem is véget ért a vizsgaidőszak, minden vizsgát sikeresen teljesítettem. Túl vagyok az első hét nyári gyakorlatomon is, nagyon aranyos mindenki, szerencsére jól érzem ott magam, így minden reggel szívesen megyek be 'dolgozni'. Így a héten nem sok mindenre jutott időm, igaz csak kora délutánig kell bent lennem, de egy ilyen nehéz vizsgaidőszakot ki kell pihenni, úgyhogy leginkább lustálkodtam és napoztam, olvasással egybekötve. Tegnap pedig kimentünk strandolni, máshogy szinte nem is lehetne bírni ezt a meleget. Sikeresen leégett a hátam és a fenekem.. most alig bírok itt ülni.
Képzeljétek, a héten jött egy e-mail, hogy nyertem a Rossmannba egy vásárlási utalványt, nagyon megörültem neki :) Összességében nagyon jól telt el ez a hét, hiába nem történt sok minden és az utolsó vizsgám is olyan távolinak tűnik.

Csütörtökön pedig a nyári leárazások elcsábítottak vásárolni. Persze mindig negatív tapasztalatokkal érek haza: valahol még nincs is akció; ami akciós, az legtöbbször gagyi; amelyik pedig tetszik, már nincs a méretemben. Ez valahogy nekem sosem ment. Viszont a New Yorkerben találtam egy szoknyát, ami persze nem volt akciós. Eleinte picit az öreges virágminta érzést keltette bennem, de felpróbálva megtetszett és hosszabb gondolkozás után visszamentem érte.


Ehhez a szoknyához a minta miatt csak egy egyszínű basic toppot (vagy egy csőtoppot) tudok elképzelni. Nekem pedig már nem nagyon van ilyenem, ami van, az pedig régi és csúnya. Ezért elmentem keresni hozzá olyan színűt, mint amilyenek a virágok (barackvirág vagy türkizkék). A Skálában nézelődtem, de alig volt pár darab, az se olyan színű, még egy sima fehér sem volt. Aztán megláttam ezt a neon sárga-zöld színűt.


Nézegettem, de először ez is visszakerült a polcra. Aztán mégis csak kézbe kaptam és felpróbáltam, magamon még jobban megtetszett. Végül persze jött velem haza. Természetesen még keresek a szoknyához passzoló basic topot, addig is nézzük, hogy nézne ki a kettő együtt. Így még nem próbáltam fel őket, ezért nem tudok dönteni, hogy nagyon elüt e a kettő egymástól vagy sem. Valamikor nagyon tetszik, máskor meg undorítónak tartom. Lehet, majd kedvfüggő lesz :)


Az tetszik nagyon a szoknyában, hogy akár mell alá fel lehet húzni, így egy rövidebb szoknyát kapunk, vagy teljesen leengedni csípőig/derékig, ekkor hosszabbat. Mindenhogy jól mutat, a pólót betűrve, vagy ráhúzva is. Még nem volt rajtam, de már imádom (nem is tudom, mióta nem hordok szoknyát, szerintem 4 éve nem volt rajtam utcai viseletre szoknya).

Ti inkább szoknya, vagy nadrág pártiak vagytok?

1 megjegyzés:

  1. Inkább nadrágos vagyok :$ de ez a szoknya nagyon tetszik, és tök jól megy hozzá ez a felső! :)

    VálaszTörlés