• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Az első ilyen bejegyzés óta nem sok minden fogyott el, de ezeknek a tárgyaknak szánt dobozom kezdett megtelni és úgy gondoltam, július lezárásaként éppen megfelelne ez a témájú poszt. Nálam nagyon ritka, hogy egy terméktípusból egyszerre több félét használok (kivétel erre a testápoló és a tusfürdő), így lassan fogynak a dolgok. Ezt persze egyáltalán nem bánom, de van olyan is, hogy olykor-olykor mellényúlok választáskor, ekkor alig várom, hogy kiürüljön a flakon.


Körömdíszítő Csillám: A kép alján egy kicsi átlátszó tégelyt láthattok, ebben voltak az apró csillámok. Én nem körömdíszítésre használtam, hanem fellépéseken ezzel festettük ki a szemünk: szerintem gyönyörű, ahogy csillog a tömény ezüst csillám.

Aveo Kézkrém Méhviasszal: Ezt a mini kiszerelést tavaly nyáron vettük az allergia szezonra. Amikor állandóan fújom az orrom, nagyon praktikus, mivel a zsebkendő kidörzsöli és kiszárad, kipirosodik tőle az orrom. Maga a krém megfelelő volt erre a célra, elég zsíros, ennek ellenére hamar beszívódik. Télen már kézkrémnek használtam, csak aztán megvettem az Essence sütis kézkrémeket és ez feledésbe merült. Végül a szám szélét kenegettem vele, amikor nagyon ki volt száradva, így lassan, de biztosan ez a kis mennyiség is elfogyott. Még van egy másik tubussal is, nemsokára ismét szükségem lesz rá az allergiaszezon közeledtével.

Ovenall Szájvíz: Egy tömény szájvízről van szó, csak pár csepp kell belőle egy fél pohár vízbe, így sokáig elég egy ekkora flakon. Fogselyem használat után szoktam öblögetni vele, gyulladáscsökkentő hatása van, valamint a baktériumok ellen véd. Kellemes az íze, én a hatékonyságával is meg vagyok elégedve.

SensiDent Szájvíz: Mivel aktuálisan nem tudtunk Ovenall szájvizet venni, egy másik alternatívát kerestünk. Ez a Müller saját márkája, már eleve híg szájvíz, így gyorsabban fogy, bár én ennek ellenére is hígítottam. Az íze eleinte borzasztó volt (ezért voltam muszáj mindenképp felvizezni), mintha szappant ettem volna. Később már teljesen hozzászoktam, a vége felé már egész kellemesnek tűnt. Fogszuvasodás ellen véd, e mellett ez is antibakteriális.


Garnier Natural Sampon Avokádóval és Karitéval: Sérült, töredezett hajra ajánlják, és mivel egy ideje ezt a fajta balzsamot használom (azt nagyon szeretem), gondoltam épp ideje kipróbálni a sampont is (előtte az Aloe Verás változatát használtam, azzal teljes mértékben meg voltam elégedve). Az én hajamra viszont nem ez a megfelelő választás: túl hamar kezd el zsírosodni tőle a hajam, bár nekem eleve is hamar zsírosodott, de a második napon azért még nem látszott ennyire, mint ennek a használatakor. Nem érezem úgy, hogy megfelelően tisztítaná a hajam, nem tetszett az állaga sem. Olyanoknak lehet megfelel, akiknek a fejbőrük is száraz, de akinek a hajtöve inkább zsíros, ezt ne próbálja ki, mert csalódni fog.

Dove Pro Age Dezodor: Ez a dezodor eleinte nagyon kellemes illatúnak tűnt, az első hetekben imádtam. Aztán egy idő után valahogy teljesen megváltozott, kicsit nyers leszek, de büdösnek éreztem magam, pedig előtte sosem büdösödtem. Alig vártam, hogy elfogyjon, a végén már csak próbákra használtam. Biztos, hogy nem venném újra.


Dove Indulgent Nourishment Testápoló: Nagyon elégedett vagyok ezzel a testápolóval. Legtöbbször télen használtam, akkor van szükségem ilyen mértékű hidratálásra, nyáron ritkán vettem elő, csak ha már túl száraz volt a bőröm. Nem kell belőle túl sok, és nem is kell minden nap használni. Az illatát is szeretem, de nem tudom mihez hasonlítani. Ha megint jön a hideg idő, valószínűleg ezt fogom megvenni.

Alterra Sensitive Ajakbalzsam: Erről már régebben írtam egy külön bejegyzést, még mindig nagyon elégedett vagyok vele, szerencsére két darab volt egy csomagban, így már a másodikat használom. Ilyenkor nincs rá olyan nagy szükségem, de esténként általában vékonyan bekenem vele a szám.

Van, amit ezek közül ti is használtok? Nektek mi vált be, vagy épp ellenkezőleg?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Egy a H&M-ben vásárolt karkötőm inspirált, így készült el a most látható kiegészítő. A technikáját nem netről, vagy könyvekből szedtem, hanem én dolgoztam ki, bár hasonlóval talán lehet találkozni.


Nem sok időt és kelléket igényel. Két 1 méteres zsinórt vettem egy rövidáru boltban (összesen kb 70ft volt), valamint egy erősebb karton volt a segítségemre. Ez a zsinórhossz egy kicsit sok is magához a karkötőhöz, de az elkészítés módja miatt érdemes ekkorát vásárolni.


Egy viszonylag négyzet alakú karton közepét kivágtam és a négy oldalt minimálisan bemetszettem. Elég merev karton szükséges, különben meghajlik és úgy használhatatlan. Nem törődtem a küllemével, elég igénytelen hatást kelthet, de nehéz volt vágni és különben sem ezt fogom hordani.


Első lépésként a két zsinórt összefogjuk, pont a közepénél kettéhajtjuk és összecsomózzuk. Ezt átdugjuk a karton közepén és egy kicsit nehezebb tárgyat rögzítünk hozzá. Én kulcscsomót használtam, mert könnyen le lehet róla szedni a végén. A következő kép mutatja a kiinduló helyzetet:


A készítés lépéseit inkább képeken keresztül mutatom meg, így sokkal egyszerűbb:
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az utóbbi időben igen elterjedt körömfestési technika a szivacsos megoldás, amivel könnyen színátmenetes (ombre) manikűrt készíthetünk. Már régebben is próbálkoztam elkészíteni, de nem tetszett a színválasztás. Most, hogy végre van három hasonló színű körömlakkom, ismét nekivágtam.


Szerintem senkinek nem kell magyaráznom, hogyan kell elkészíteni. Alapnak egy barackosabb árnyalatot választottam, ez a leghalványabb szín a három lakk közül. Ezután a Moyra neon pink, végül egy erősebb pink körömlakk következett. Az egészre került egy átlátszó lakk is fedésként.


Sajnos nem lett a legszebb kivitelezés, mivel szerintem nem száradt meg teljesen az első lakk, így a szivacs nyomott hagyott benne, kicsit rücskös. Néhány helyen pedig nem egyenletes a színátmenet, lehet látni az árnyalatok határait. Így jár, aki este kezd neki az ilyen dolgoknak.


Még ha nem is tökéletes, nagyon tetszik a végeredmény, örülök, hogy végre meg tudtam csinálni. Valószínűleg legközelebb is (ha több időm lesz rá) el fogom készíteni, mert nagyon könnyű bal kézzel is megfesteni, ennek ellenére mégsem a szokásos egyszínű körömlakkozás.

Ti próbálkoztatok már ezzel a módszerrel?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Még május közepén, a Joy napok keretein belül vásároltam az Essence My Skin színezett hidratálóját, amiről épp ideje lenne írnom. Mivel elég világos bőrű vagyok, a light skin árnyalat mellett döntöttem (csupán két árnyalat közül lehet választani).


A csomagolás nagyon aranyos, nem feleslegesen nagy, a 75ml-es tubus tele volt (lámpafénynél szoktam vizsgálni, hogy mennyi van benne). Egy egyszerű csavarós kupakkal lehet visszazárni, ami jól zár, így szerencsére nem folyik. A krém könnyen kinyomható belőle, nem jön egyszerre sok, de nem is kell erőlködni érte.


Az illatán érződik az őszibarack, szerintem nagyon kellemes. Könnyű felvinni az arcbőrre, egyenletesen eloszlik, szinte eggyé válik a bőrrel, igazodva a színéhez. Az állaga egy kicsit sűrűbb egy könnyű arckrémhez képest, bár én inkább alapozóként veszem figyelembe. Pedig hidratáló hatásával is meg vagyok elégedve, mióta használom, nem igazán van kiszáradva az arcbőröm, mellette az arckrémemet nem is használom minden nap.


Azért ne várjunk nagy fedést tőle, mégsem egy alapozóról van szó, de számomra tökéletesen megfelel, a nem egyenletes arcbőr színét kiegyenlíti. Nem nehezíti el az arcom, nagyon hamar beszívódik, aztán nem is érződik, hogy rajtam lenne valami. Nekem a homlokom sem fénylett tőle, nem pattanásosodtam ki tőle, szóval semmi rosszat nem tudok rá mondani.


Teljesen meg vagyok vele elégedve, nyáron nem is tudnék mást elviselni az arcomon. Úgy érzem, nagy barátságot kötöttünk egymással.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Annyira megszerettem a neon pink Moyra körömlakkot, hogy muszáj voltam megint elővenni, sőt igazából nem is raktam el messzire. Mivel még mindig nyári gyakorlaton vagyok, így nem akarok sok időt egy-egy körömfestésbe belefektetni, mert a laborban hamar lekopik. Ezért döntöttem ismét a francia köröm mellett, csak nem fehér körömlakkal, hanem a 64-es Moyrával.


Nekem ez a színes francia köröm teljesen új, de meglepően jól mutat. Szerettem volna ma feldobni egy kis díszítéssel is, de a jobb kezemen már is kezd lekopni, így teljesen feleslegesnek tartom. A mutatóujjamon a sárga folt még mindig a salétromsavtól van, nem fog lekopni, csak lenőni :/


Úgy gondolom, sokat fogjátok még látni ezt a körömlakkot, sok körömminta elképzelés van a fejemben, remélem hamarosan meg tudok párat valósítani.
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Az előző posztban láthattátok, hogy végre sikerült hozzájutnom a Moyra 64-es lakkjához, ami egy igazi neon pink árnyalat. Az üvege inkább lapos, amiért én nem vagyok oda, mivel könnyen borítok. Ezt még szerencsére nem sikerült felborítani, de nem álltam messze tőle. 12ml gyönyörűség van benne, nekem 350-ért sikerült beszereznem (valahol olcsóbb, de láttam már drágábban is Moyra lakkot). Előre leszögezném, hogy a színét ismételten képtelen voltam lefényképezni, pedig próbáltam napon, árnyékban, este, vakuval és anélkül. Ennél még rózsaszínesebb. A neont talán egy kicsit sikerül visszaadni.


A lakk nagyon folyós állagú, így szükségem volt két vékonyabb rétegre, hogy szépen fedjen. A végeredmény pedig.. ajj nem tudok ellenállni neki. Napnyugtakor a legszebb, amikor már sötétedik, de van még egy kis természetes fény, akkor igazán neon.


Tartósságával sincs semmi probléma, negyedik napra kopott meg a köröm vége annyira, hogy leszedjem, de az is csak a jobb kezemen két ujjamon, amit legjobban strapál az ember. A bal kezemen szerintem még kibírna ugyanennyit.


Van még pár neon szín a Moyra lakkok között, a narancs is felkeltette az érdeklődésem. Nektek megvan valamelyik?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
A mai gyakorlat után konkrét céllal a New Yorkerbe vezetett utam. Rengeteg basic top 890-1490ft-ért kapható, még elég nagy volt a választék is. Találtam is párat, ami tetszett, lelkesen vittem őket próbálni. Természetesen egyik sem állt jól, leginkább nagyok voltak rám. Úgy látszik, a legkisebb méret fogy el a leghamarabb.


Helyette beszereztem a fogyóban lévő termékeket. Először a DM-be ugrottam be, ahol végre eljutottam odáig, hogy igényeltem pontgyűjtőkártyát, sok kicsi sokra megy alapon. A nyári napozós időszak miatt két testápolóm is a végét járja, ezért megvettem a kiszemelt Balea Grapefruitos Testápolót. Hazajött még velem a szintén Balea márkájú Professional Sampon Barna Hajra, erre nagyon kíváncsi leszek. Eredetileg egy Alterra sampon volt tervben, mindenképp ki szerettem volna próbálni valamilyen szilikonmentes sampont, de anyagi megfontolásból egy olcsóbb alternatívát kerestem.


Aztán Verusnak köszönhetően végre megleltem a Moyra 64-es neon pink körömlakkját, előtte egy boltban sem volt ez az árnyalat. Nagyon örülök neki, le se tudom venni róla a szemem. Ezt remélhetőleg még ma felavatom. Végül pedig a múlthavi Avon rendelésért mentem el, az egyik egy Footworks Sarokpuhító Krém, a másik pedig Dinnyés Testpermet, isteni illata van. Az előbbi visszatérő vendég, az utóbbi pedig csak illatában új számomra.


Már alig várom, hogy mindent kipróbálhassak. Mire lennétek a leginkább kíváncsiak?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Muszáj vagyok erről a tusfürdőről külön szót ejteni. Annyira fantasztikus illata van, hogy tényleg nem lehet nem megvenni. Igazából az illatán kívül semmi különös nincs benne, de az (majdnem) mindenkit rabul ejt. Már a csomagolás is megfogott, tetszik a tubus alakja, a színek és úgy az egész összességében.


Egy sárgás színű, az általam megszokottnál kicsit hígabb tusfürdőről van szó. Mivel elég 'könnyű' állagú, ezért a nyári zuhanyzásokra ez a tökéletes választás. Egyetlen problémája, hogy nem igazán habzik. A zuhany alatt intenzíven érződik a sárgadinnye illat (szerintem egyáltalán nem mű és nem is émelyítő), utána viszont hamar elillan (érdemes lenne megvenni a testápolóját). Nem mondom, hogy hidratál, de nem éreztem úgy, hogy szárítaná a bőröm.


Az összetevőkkel sincs problémám. Kicsit elszomorít, hogy limitált kiadású, mondjuk télen nem tudom mennyire venném ezt elő. A kiszerelés 300ml tusfürdőt tartalmaz, így pláne megéri azt a 300ft-ot, ár-érték arányban verhetetlen.

Ti megvettétek valamelyik nyári limitált kiadású Balea tusfürdőt?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Benéztem egy illatszeres/fodrászkellékesbe, ahol rátaláltam erre a szépségre. A Butterfly nails 137-es számú körömlakkjáról van szó, számomra teljesen ismeretlen volt eddig ez a márka, csak a színe miatt kaptam le a polcról (bár még mindig nem ez az a szín, amit keresek).

A csomagolásban semmi különös nincs, viszonylag stabil, a kupak jó nagy, de kézre esik. Az ecset is megfelelő, közepes méretű, könnyű vele dolgozni. A körömlakk állaga inkább folyósabb, de ez is a pont jó kategóriába tartozik. Ha vastagabb réteget viszünk fel belőle, elég csupán egy réteg! Ezen nagyon meglepődtem, egyáltalán nem csíkoz, tényleg szép a végeredmény. Szerintem nagyon hamar meg is szárad. Egyedül ami nagyon nem tetszik, az a szaga. Hihetetlen büdös, mint egy frissen vásárolt kínais táska. Egy ideig érződik a körmökön is, de pár óra elteltével teljesen elillan.


Csupán 300ft, amiért 16ml-t kapunk, ez tényleg óriási adag. A tartósságáról nem igazán tudok még mit mondani, mivel tegnap használtam először. A körömvégek minimálisan kezdenek kopni, de ez csak nagyon közelről vehető észre. Remélem nem fog lepattogni.


Legalább 20 képet kellett csinálnom, hogy a színét vissza tudja adni. Az üvegben halványabbnak tűnt, mint a körmön (ezért szoktam kibontani a boltban is). A középső ujjamon lévő sárga foltért elnézéseteket kérem, kedden a laborban kiborítottam a salétromsavat..


Mit gondoltok erről a színről/árnyalatról? Szerintem nyári lakknak tökéletes :)
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Már régebben írtam, hogy nyertem egy Lush szappant, erről itt olvashattatok. Egy hónapja kezdtem el használni, minden nap ezzel mosok arcot, úgyhogy bátran merem leírni a róla kialakult véleményem.


A kényelmes használathoz félbevágtam, a túl nagy mérete miatt nem esne kézre (a nem méhviaszos részt kezdtem el használni). Első fogásra kemény szappannak tűnik, de mégis krémes, viaszos, egy egyszerű konyhakéssel könnyen szét lehetett vágni. Az illatát még mindig imádom, az egész fürdőszobában csak ezt érzem.

Kézben eleinte nem habzik, de innen az arcra kenve már sokkal jobb, nem kell percekig dörzsölni. Megfelelően tisztít, kellemes vele az arcmosás, könnyen lemosható vízzel. Ami a legjobb benne: nem szárítja az arcbőröm (ami a előzőleg használt Dove szappanról sajnos nem mondható el)! Tény, hogy kombinált bőröm van, de a szárazabb területeken, mint az orrom környéke, könnyen kiszárad. Ezzel a szappannal nem voltak ilyen problémák. Egyszer-kétszer éreztem csak, hogy húzódik az arcbőröm, de akkor nem volt megfelelően hidratálva.


Megszerettem ezt a szappant, mert a napi arctisztításhoz tökéletesen megfelel, így nem kell külön arctisztítót vennem. Egy ekkora szappan 1500ft körül mozog, így biztos nem veszem újra, de örülök, hogy kipróbálhattam. A másik fele még a szekrényemben van, és a most használatban lévő is bírni fogja még pár hónapig, egy ideig biztos nem lesz gondom, hogy mit használjak helyette.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Hihetetlen, de kedden nekem is véget ért a vizsgaidőszak, minden vizsgát sikeresen teljesítettem. Túl vagyok az első hét nyári gyakorlatomon is, nagyon aranyos mindenki, szerencsére jól érzem ott magam, így minden reggel szívesen megyek be 'dolgozni'. Így a héten nem sok mindenre jutott időm, igaz csak kora délutánig kell bent lennem, de egy ilyen nehéz vizsgaidőszakot ki kell pihenni, úgyhogy leginkább lustálkodtam és napoztam, olvasással egybekötve. Tegnap pedig kimentünk strandolni, máshogy szinte nem is lehetne bírni ezt a meleget. Sikeresen leégett a hátam és a fenekem.. most alig bírok itt ülni.
Képzeljétek, a héten jött egy e-mail, hogy nyertem a Rossmannba egy vásárlási utalványt, nagyon megörültem neki :) Összességében nagyon jól telt el ez a hét, hiába nem történt sok minden és az utolsó vizsgám is olyan távolinak tűnik.

Csütörtökön pedig a nyári leárazások elcsábítottak vásárolni. Persze mindig negatív tapasztalatokkal érek haza: valahol még nincs is akció; ami akciós, az legtöbbször gagyi; amelyik pedig tetszik, már nincs a méretemben. Ez valahogy nekem sosem ment. Viszont a New Yorkerben találtam egy szoknyát, ami persze nem volt akciós. Eleinte picit az öreges virágminta érzést keltette bennem, de felpróbálva megtetszett és hosszabb gondolkozás után visszamentem érte.


Ehhez a szoknyához a minta miatt csak egy egyszínű basic toppot (vagy egy csőtoppot) tudok elképzelni. Nekem pedig már nem nagyon van ilyenem, ami van, az pedig régi és csúnya. Ezért elmentem keresni hozzá olyan színűt, mint amilyenek a virágok (barackvirág vagy türkizkék). A Skálában nézelődtem, de alig volt pár darab, az se olyan színű, még egy sima fehér sem volt. Aztán megláttam ezt a neon sárga-zöld színűt.


Nézegettem, de először ez is visszakerült a polcra. Aztán mégis csak kézbe kaptam és felpróbáltam, magamon még jobban megtetszett. Végül persze jött velem haza. Természetesen még keresek a szoknyához passzoló basic topot, addig is nézzük, hogy nézne ki a kettő együtt. Így még nem próbáltam fel őket, ezért nem tudok dönteni, hogy nagyon elüt e a kettő egymástól vagy sem. Valamikor nagyon tetszik, máskor meg undorítónak tartom. Lehet, majd kedvfüggő lesz :)


Az tetszik nagyon a szoknyában, hogy akár mell alá fel lehet húzni, így egy rövidebb szoknyát kapunk, vagy teljesen leengedni csípőig/derékig, ekkor hosszabbat. Mindenhogy jól mutat, a pólót betűrve, vagy ráhúzva is. Még nem volt rajtam, de már imádom (nem is tudom, mióta nem hordok szoknyát, szerintem 4 éve nem volt rajtam utcai viseletre szoknya).

Ti inkább szoknya, vagy nadrág pártiak vagytok?
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Mivel nyáron (júliusban és augusztusban) nem kapok ösztöndíjat, ezért kénytelen leszek még jobban visszafogni magam vásárlás terén, tényleg csak a leglényegesebb dolgokat szeretném csak megvenni (mondjuk nagyon ritka, hogy nem szükséges dolgot vásárolok). Szokás szerint van pár dolog a listámon, amik hamarosan elfogynak, vagy esetleg nyári trendkiadás. Kíváncsian várom például, hogy hozzánk mikor jut el az Essence Rebels TE, amikor megláttam a Peach Punk névre elkeresztelt körömlakkot, azonnal beleszerettem.

De ezeken kívül megláttam még pár dolgot, amiről nem tudom eldönteni, tényleg annyira fontos e nekem, vagy csak hirtelen fellángolás. Ezért bárkinek bármilyen tapasztalata van az alábbi dolokról, nagyon szívesen várom :)

Az első az Essence Long Lasting szemceruzái közül a Bling Bling (arany színű). Sok jót olvastam ezekről a szemceruzákról, ezért az árnyalatért pedig oda vagyok, szerintem több, mint egy hónapja gondolkozok rajta. Már sokszor kézbe vettem a boltban is, nem is tudom miért nem jutott el eddig velem a kasszáig, pedig az ára is kifogástalan.


A következő a Catrice Coolibri kollekció közül a Virgin Forest fantázianevű szemhéjpúder toll. Annyira csodálatos színe van, bár még csak képeken láttam, szerelem volt első látásra. A limitált kiadású dolgok ráadásul könnyebben csábítanak.


Jelenleg elég testápolóm van, de nyáron hajlamos vagyok reggel és este is használni őket, így gyorsan fogynak. A Balea Grapefuit testápoló az ár-érték aránya miatt csábít. Ugyebár megvan a kókuszos testvére, aminek már több, mint a fele hiányzik és nem hittem volna, de kezdek ráunni az illatára, most valahogy teljesen más, mint amikor megvettem. Ráadásul ennek az összetevőiben nem szerepelnek parabének.


Az utolsó pedig két Essence Color & go körömlakk. Az egyik az 'I want that' pink, de nem tudom, mennyire hozzám való ez a szín. Mindenesetre nyáron olyan szépen mutatna. A másik a 'Viva la green', amihez hasonló színt kevertem ki a múltkor, de olyan keveset, hogy hamar el fog fogyni. Az utóbbival már régebben is szemezgettem, aztán úgy voltam vele, nincs rá szükségem, ma viszont megint az 'akarom érzés' fogott el.


Kedden van az utolsó vizsgám, ha pedig sikeres a szóbelim, ünneplésképp elmegyek vásárolni. A kérdés már csak az, hogy mit vegyek? :)
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ▼  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ▼  július (12)
      • Elhasználtam, elfogytak #2
      • Do it yourself - Karkötő
      • Nail of the Day - Színátmenetes köröm
      • Essence színezett hidratáló
      • Nail of the Day - Színes francia köröm
      • Moyra 64
      • Beauty Haul
      • Balea Juicy Melon
      • Butterfly nails
      • Lush szappan
      • Vizsgák kipipálva
      • Kell vagy nem?
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes