Szépségápolási 'wish list'

by - április 22, 2012
Nem szeretem halmozni a a dolgaimat, mivel sosem használok egyszerre például több tusfürdőt vagy sampont. Viszont mindig ilyenkor jut eszembe, mit kéne majd legközelebb venni és így szépen összegyűlt már pár dolog. Igazából ha valami bevált, általában ragaszkodok hozzá, nem szoktam kísérletezni dolgokkal, de most kivételesen szeretnék pár új dolgot is kipróbálni. Ezek nem olyanok, amikre azonnal szükségem van, csak akkor fogom őket megvenni, ha a jelenleg használt már elfogyott (vagy épp a végét járja).

  • Isana kókuszos tusfürdő: Igaz tusfürdőből most tele vagyok, nemrég vettem egy 500ml-es Dove tusfürdőt, ráadásul még az előzőnek is bőven megvan a fele, de jön a nyár és teljesen ráhangolódtam a kókusz illatra.
  • Balea tubusos kókuszos testápoló: Ha már a kókusz illatnál járunk. Ezt igazából arra az időszakra szeretném venni, amikor nyáron utazok, mert a mostani tégelyes nem igazán a hordozható kategóriába tartozik.
  • Alterra sampon, balzsam és hajpakolás: Elég sok baj van a hajammal, szálkás, hamar zsírosodik, egy nap után nincs tartása. Ráadásul kevés és ami van, az is vékony szálú. Úgyhogy egy év folyamatos Garnier használat utána úgy döntöttem, most szeretném kipróbálni ezt a natúr kozmetikumot is.


  • Alumíniummentes  dezodor: Kettő között vacilálok, Alterra Deobalzsam Citromfűvel és Zsályával vagy Alverde Sensitive Dry Deobalsam.
  • Essence színezett hidratálókrém: Ilyenem még nem volt, de szívesen kipróbálnám. A hétköznapokon is ráférne az arcomra egy egyenletes bőrszín és jelenleg ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Mindegyik termékről szívesen olvasok véleményeket, ha bármelyikről van jó vagy rossz tapasztalatotok, írjátok meg nyugodtan!

You May Also Like

0 megjegyzés