Visszafogott vásárlás

by - április 20, 2012
Múltkor írtam egy rövid listát arról, hogy mi az, amire tényleg szükségem van. Ebből sikerült megszerezni a fehér körömlakkot és végre a színes nadrágot is. Valamint úgy döntöttem, hogy a pólót is leveszem a listáról, mert arányaiban nincs olyan szükségem rá, mint másra. Ha találok valami szépet, lehet megveszem, de nem kutatok utánuk olyan eszeveszetten, mint eddig.

Szóval úgy döntöttem, visszafogom magam és elég sok mindenre nemet mondtam a héten. Ennek ellenére ma hazajött velem egy fürdőruha felső. Fekete, szóval elég alapdarab, de ennyiért nem akartam otthagyni, (akciós volt, így még könnyebb volt elcsábulni). De úgyis volt egy önálló fekete alsóm és a színesekkel is lehet variálni.


Ha konkrét elképzelésem van, akkor a legnehezebb megtalálni a megfelelőt. Elég sok helyen kerestem nadrágot, de szokás szerint vagy nem volt jó a fazon, vagy túl drága volt és nem akartam sokat kiadni egy ilyen vékony nadrágért. Aztán lassan egy hónap után sikerült megtalálni az igazit. Elég nehéz volt lefényképezni az eredeti színét, még ez sem adja vissza teljesen. Ennél még egy árnyalatnyival halványabb és pasztellesebb, barackosabb színű. Talán ehhez a nadrághoz hasonlít a legjobban (a színéről van szó).



A képeken szerepel még két termék, amit anyumnak vettem szülinapjára. Az egyik egy natúr levendulás Yamuna szappan, kíváncsi leszek rá, hogy milyen. Ha használatba vesszük, lehet írni fogok róla külön. A másik pedig egy Helia-D kézkrém extra száraz bőrre, nagyon finom illattal.
A múlthét végén még beszereztem egy felsőt (ezután döntöttem úgy, hogy lehúzom a pólót a listáról) és egy alkalmi szoknyát, mert rájöttem, hogy nincs miben vizsgáznom.

Hirtelen ötlettől vezérelve pedig keresem a tökéletes menta színű körömlakkot. Valakinek valami jó ötlete? Az Essence Replay-t például lehet valahol kapni?

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. nagyon tetszik az a fürdőruhafelső:)

    VálaszTörlés
  2. húú nekem a nadrág *-* olyan régóta szeretnék egy barack vagy egy narancs nadrágot, de egyszerűen ilyen nagy méretben nem gyártanak, L a legnagyobb amit eddig láttam, szóval egyelőre reménytelen, hogy megtaláljam álmaim nadrágját ?(

    VálaszTörlés