Most vasárnapra ismét egy könnyedebb hangvételű bejegyzést hoztam nektek. Októberben volt a legutóbbi instagramos összefoglaló, ezért a jelenlegi gyűjteményben még őszies képek is helyet kaptak. Így, egy csokorba szedve látom, mennyire egyhangúra sikeredtek mostanában a fényképeim, úgy tűnik, utóbbi időben a 'flatlay' stílust preferálom, ami remélem, nem túl unalmas számotokra!
'A régi trükk: kapaszkodunk a világba, és panaszkodunk, hogy nem ereszt.' Franz Kafka
Már alig várom, hogy a mai naphoz hasonlóan tartósan jó idő legyen és folyamatosan süssön a nap, hogy akár a szabadban is lehessen fényképezni. Egyáltalán nem bánnám, ha vége lenne ennek a depresszív, hideg időszaknak. Addig viszont a meleg tea vagy kakaó és könyv párost élvezem a leginkább. Idén kifejezetten figyelek arra, hogy főleg eddig még nem olvasott könyvek kerüljenek a kezem ügyébe: januárban eddig négyet sikerült elolvasnom, amikről idővel a blogon is szeretnék majd beszámolni.
Mint ahogy tavaly, idén is az új év újra elindított bennem valamit, így próbálom ismét életre kelteni a blogot, egyelőre több kevesebb sikerrel. Még mindig főként a fotózás hátráltat, amit csak hétvégén tudok kivitelezni, de van, hogy még ekkor sem. Mindenesetre jelenleg pozitívan állok a dologhoz és sokat ötletelek. Ehhez hűen január elején új külsőt is kapott a Wish for beauty, ami a legfontosabb számomra, végre saját fényképekkel a fejlécen.
instagram: daily_dii
0 megjegyzés