Zara Fruity eau de toilette

by - július 10, 2016
Tavasszal mindenképp szerettem volna egy könnyed illatot magamnak, amit melegebb napokon is szívesen viselek és ami úgy igazán én vagyok. Igazából egy régen használt parfümöt terveztem újravásárolni, de mint kiderült, azt már nem lehet kapni. Új illat után viszont bevallom, nem volt kedvem kutatni, szóval csak a szerencsés véletlennek köszönhetően futottam bele ebbe a gyümölcsös csodába. A Zara eddig valahogy mindig elkerülte a figyelmemet, a múltkor azonban az üzletbe lépve első utam a parfümös polchoz vezetett. Másodjára sikerült is leemelnem a Fruity teszterét, amit megszagolva azonnal tudtam, ő lesz az igazi!


A Fruity (és a többi parfüm is) elég sok méretben kapható, én egy nagyobb, 100 ml-es kiszerelés mellett döntöttem, amit 2995ft-ért vesztegetnek. Meg kell említenem, hogy a doboza mesés, egyszerűen odavagyok ezért a csomagolásért. A parfüm egy egyszerű üvegben kapott helyet, szeretem ezt a letisztultságot és a benne rejlő rózsaszín folyadék is mutatóssá teszi az összképet. Egyedüli hibájaként a kupakot tudnám megemlíteni, ami nem kattan az üvegre, szóval nem érdemes a kupakjánál fogva felemelni a parfümöt.

Fejjegy: grapefruit
Szívjegy: rózsa
Alapjegy: szantálfa, vanília, ámbra

Amint a rettentően 'találó' név is sejteti, egy gyümölcsös parfümről van szó, pontosabban egy citrusos eau de toilette-ről. Első kifújáskor egyértelműen a fanyar gyümölcsösség árad belőle, amit hamar felvált egy enyhébb, minimálisan édeskés illat.. és pontosan ezért szeretem annyira, mivel nem egy tömény, émelyítően édes illatról van szó. Hosszabb idő eltelte után előjönnek a fás illatjegyek is, aminek köszönhetően tökéletes harmónia bontakozik ki. Mivel kellően friss és üde, hétköznapra tökéletes, de nyár estéken is szívesen viselem. Tartósság szempontjából sem lehet rá panasz, de a nap végén érdemes lehet újrafújni vele magunkat - ezért tervezem egy kisebb, táskában hordható kiszerelés megvásárlását is.

Ti ismeritek ezt az illatot vagy más Zara parfümöt?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Imádom a Zara parfümöket. :)
    Nekem ez még a régi csomagolásban volt meg pár éve.
    http://2.bp.blogspot.com/-rbG2v2Uefq0/U2IJJcEJNuI/AAAAAAAAQxw/23fbLG8Fkwo/s1600/P4300074.JPG
    Most a Femme és a 9:00 PM Friday Night van meg, de előtte nagyon szerettem a Vienna Stock im Eisen Platz 4-et is. Örök kedvenc a Black.
    Az új illatok közül a Dark Emerald tetszik nagyon, a Delicious Blossom és a Twilight Mauve :) Ha Zarában jársz, ezeket feltétlenül próbáld ki! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos itt fogok körülnézni legközelebb is, ha parfümre lesz szükségem, mert tényleg nagyon elégedett vagyok ezzel a Fruity-vel :) Huuu, nem is tudtam, hogy ennyiféle illatuk van!

      Törlés
  2. Úúú ezt szagoltam már tavaly nyáron is, de nem volt belőle, csak a teljes méret, és ezért nem vettem, de be is megyek a héten, és megnézem, hogy van-e a 100 millisnél kisebb, mert így is túl sok parfümöm van, lehet, hogy el sem fogyna soha :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy rémlik, a 30ml-es 2000ft, nah pont ezért jött velem ez a nagy így első körben is ;) Meg hát én általában egy illatot használok hétköznap, szóval lelkesen fújkálom most ezt, habár pár hónap alatt is csak annyit fogyott, amennyi a képen látszik :D

      Törlés
  3. Ezt az illatot még nem szagoltam, de biztosan kipróbálom legközelebb, mert nagyon ígéretesnek hangzik! Nagyon szeretem a Zara parfümöket, mert megfizethetőek de ennek ellenére nagyon tartósak is. Az én kedvencem a Black, több üvegcsét elhasználtam már belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legközelebb biztos alaposabban körbenézek a Zaraban a parfümök között, engem abszolút meggyőzött :)

      Törlés