Az utóbbi időben valahogy nem a blog körül jártak a gondolataim, így szégyenszemre teljesen elfeledkeztem a manikűrvadászról. Amiről persze semmiképp nem akartam lemaradni, így a minap azonnal pótoltam is a hiányosságot. A 17. manikűrvadász alkalmával a Lakkvilág blog házigazdájától, Adéltól kellett vadásznom. Ezért is szeretem ennyire ezt a kezdeményezést, mert számomra új blogokkal és bloggerek munkásságával ismerkedhetek meg. Általában nehezemre esik a választás, most azonban egyből tudtam, mit is szeretnék újraalkotni, mégpedig egy neon waterfall festés személyében.
Nagyon szeretem a rózsaszín-arany párost (mostanában a rózsaszínt különösképp), a nyári meleg miatt pedig indokolt a neon körömlakk használata, még ha csak ilyen kis mennyiségben is (egyébként alig vártam, hogy elővehessem a kedvenc Moyra neon pink lakkomat). Az eredeti változathoz képest csupán a színekkel variáltam kicsit, összességében úgy tetszett az egész, ahogy van és ezt szerettem volna visszaadni az én verziómmal.
Kimondottan elégedett vagyok a végeredménnyel, a pasztell és neon rózsaszín komnibációja, valamint a minta is nagyon tetszik. A waterfall technikát egyébként még csak egyszer próbáltam (szintén egy manikűrvadász alkalmával), de nagyon megkedveltem, mert könnyen és gyorsan lehet mutatós körmöket készíteni. Ebben a formában pedig, hogy csak a gyűrűsujjamon szerepel, még jobban tetszik. Ráadásul skittlette stílusúra is sikerült a manikűr, ami az utóbbi idők kedvenc festési 'technikája' nálam.

Az eredeti manikűr by Adél

❤❤❤❤
Golden Rose Rich Color 46
Moyra 64
Rival de Loop Young Nail Colour (25) Gold rush
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk
Moyra 64
Rival de Loop Young Nail Colour (25) Gold rush
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk
Nézzétek meg a többiek munkáját is!
1. | IsaBella | 15. | Judit | 29. | Panni (Panka's beauty) | |
2. | Cinc | 16. | Andi | 30. | Manna | |
3. | Csilla, Marcsi, Bandita, Ildi | 17. | Bia | 31. | Megaera | |
4. | Thimmyke | 18. | Ági | 32. | PAncsi | |
5. | Judy Körömlakkok | 19. | Szilvi | 33. | ZsebBoszi | |
6. | Anna (Moon Angel) | 20. | Ciiska | 34. | Brigi | |
7. | Dorcy | 21. | Szandra | 35. | Nera | |
8. | Nikkii | 22. | Noémi (NaomiBlog) | 36. | P.Barbi | |
9. | Lolli | 23. | Yndre | 37. | Fanni | |
10. | Dóri (nail-maniacs) | 24. | Doró | 38. | Flóra | |
11. | Azrail | 25. | Niki (Lakkjegyzet) | 39. | Petra (MyNailsP) | |
12. | Elíz | 26. | Adél lakkvilága | 40. | Dii | |
13. | Mesy | 27. | Nóri ( Nora's Diaries ) | 41. | zizitim | |
14. | Mazsola | 28. | Noémi |
(Cannot add links: Registration/trial expired)
10 megjegyzés
Nagyon finom manikűr lett, mostanában én is rákaptam a rózsaszínre, erről főleg a Moyra tehet.
VálaszTörlésCsodaszép ez a manikűr, egyszerre élénk és bájos :)
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszik az újraalkotásod. :)
VálaszTörlésNagyon szép az eredeti alkotás is és a tiéd is :)
VálaszTörlésNagyon baba lett. :3
VálaszTörlésImádom! Nagyon csajos és nyárias. :)
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszik, egyszerre nőies, mégis vidám:)
VálaszTörlésNagyon szép lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindenkinek :3
VálaszTörlésCsodaszép lett ^^
VálaszTörlés