Nail of the Day - Blue foil and flakes

by - február 25, 2015
Mivel közeledik a tavasz és lassan az élénk vagy pasztell színek kerülnek előtérbe a körmökön (is), gondoltam előtte még elkészítek egy rég megálmodott manikűrt. A körömfólia még anno érkezett tesztelésre, a csipkemintás mellé küldték. Viszont sosem éreztem magaménak ezt az árnyalatot és mindig is ódzkodtam egész körömre felvinni. Aztán eszembe jutott, hogy a fóliaragasztó nélkül, a félig megszáradt körömlakkra nyomkodva egész szép hatást lehet elérni, így pedig már nagyon kíváncsivá tett. Eredeti terveim szerint fekete alappal szerettem volna kipróbálni, a pelyhes lakk egy másik manikűr alapjaként szolgált volna. Valahogy mégis ez kerekedett ki belőle.


A manikűr elkészítéséhez kétféle pelyhes lakkot is felhasználtam: alulra az essence Night in vegas toppere került, a második rétegbe ragasztgattam a fóliát. Próbáltam óvatosan belenyomkodni, hogy ne sérüljön a félig megszáradt lakk és hogy csak kevés fólia ragadjon bele. Ezután a Lovely pelyhes lakkjából halásztam ki a nagyobb szilánkos darabokat, amiket a fóliás részre illesztgettem egy fogpiszkáló segítségével. Ebből azért nem került fel egy teljes réteg, egyrészt mert nem akartam, hogy annyira sok pehely kerüljön rá, másrészt tudom, hogy borzalmasan lassan száradt volna meg. Egy fedőlakkal viszont még fixáltam és egységesítettem a felületet.

Ahogy elkészült a manikűr, nem tudtam eldönteni, tetszik e az eredmény. De ahogy egyre többet nézegettem a körmeimet, annál jobban megszerettem és ebben a mennyiségben, a pelyhekkel együtt kimondottan tetszik is ez a kékes árnyalat - főleg, ha a pelyhek a zöld valójukat mutatják, na akkor a kedvencem. Tény, hogy nem a megszokott alkotás tőlem, mégis szívem csücske lett. Ezen felbátorodva pedig mindenképp kipróbálom az eredeti elképzelésemet is.


❤❤❤❤
essence Night in vegas
Kék körömfólia
Lovely Blink Blink Nr. 6
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Ti próbáltatok már körömfóliát?

You May Also Like

17 megjegyzés

  1. Gyönyörű a végeredmény, olyan, mint az opál :) Én még sosem próbáltam körömfóliát, de ilyen formában nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon futurisztikus, nekem is tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Imádom, nagyon tetszik, hogy 'pucér' körmökre vitted fel a pelyheket! :) Igazán egyedi!

    VálaszTörlés
  4. Úúúú sírok olyan gyönyörű!!!! *-* Lementem ezt a bejegyzést hogy majd visszajárjak csorgatni a nyálam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy :$ Hogy őszinte legyek, amikor az elkészült fotókat nézegettem az jutott eszembe, hogy olyan Lexásra sikeredett a manikűr :)

      Törlés
    2. :D És tényleg, 100%-ban el tudom magamon képzelni, sőt, majd lehet valamikor "lopom" is az ötletet, ha megengeded :)

      Törlés
    3. Nagyon kíváncsi lennék a te változatodra! :)

      Törlés
  5. Köszönöm, lányok! Nagyon örülök neki, hogy nektek is tetszik :)

    VálaszTörlés
  6. Igazán különleges és "jeges" :) Szépséges! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És tényleg, van benne valami jeges :) köszönöm szépen!

      Törlés