DM Drogerie Markt zsákmányolás

by - szeptember 12, 2014
A DM a szeptembert hatalmas árzuhanással kezdte, most rengeteg terméket kínál még kedvezőbb áron, amiről egyébként az aktuális akciós katalógusban tájékozódhattok bővebben. Én ismét konkrét listával indultam útnak, a szokásos hó eleji 10%-os végösszegi kupon miatt általában próbálom ekkorra időzíteni a szükséges dolgok megvásárlását. Igazából most az extra 100 pontra is gyúrtam, amit 4000ft feletti vásárlás esetén írnak jóvá. A lépés viszont úgy jött ki, hogy alapos megfontolás és mérlegelés után nem érem el ezt az összeget, ezért pár dolog beszerzését későbbre halasztottam. Szerintem az mindent elárul rólam, hogy majdnem fél órát töltöttem az üzletben, mire kialakult a végleges terméklista, hogy mi is landoljon most a kosaramban - pedig nem szoktam vásárláskor ennyit elidőzni és nem is vettem sok mindent.

Az utóbbi egy-két évben teljesen levettek a lábamról a DM különböző saját márkái, a kedvező ár mellett a minőséggel is teljes mértékben elégedett vagyok, szóval egyre több mindent próbálok ki tőlük és egyre szorosabb a barátság közöttünk. Így nem csoda, hogy a mostani zsákmányolásom minden darabja saját márkás, legtöbbször már tudatosan csak ezeket keresem, ha szépségápolásról van szó. Általában mindig tartom magam a listámhoz, a kifutó termékek polcán viszont megakadt a szemem egy Alverde hajápolási szeren, amit ilyen kedvező ár mellett nem tudtam otthagyni. Az allergiaszezon miatt pedig kénytelen voltam zsebkendőből is betárazni.


Babylove babahintőpor: 329ft helyett 299ft - 10% = 269ft
Alverde hidratáló hajkúra: 699ft helyett 419ft - 10% = 377ft
Balea Young Soft & Clear 2in1 krémes bőrradír: 899ft helyett 699ft - 10% = 629ft
Alverde testvaj ajándékcsomag: (899ft - 25%) - 10% = 607ft
Soft & Sicher papírzsebkendő: 229 helyett 189ft - 10% = 170ft
Soft & Sicher 100darabos papírzsebkendő: 219ft helyett 199ft - 10% = 179ft

Összesen: 3274ft helyett 2231ft-ot fizettem


Akárhogy is nézem, több mint egy ezressel kevesebbet fizettem a pénztárnál, mintha eredeti áron szereztem volna be őket. Pontosan ezért szeretek itt vásárolni, hiszen sosem az az érzésem, mennyit költöttem, hanem boldoggá tesz a tudat, hogy mennyit spóroltam! Szinte minden eleve is akciós volt, ez alól csak a testvajcsomag képez kivételt, arra viszont felhasználtam egy 25%-os joker kupont. Aki egyébként ritkán váltja be a pontjait, most érdemes lehet, ugyanis szeptember 30-án a két évnél régebben gyűjtött pontok törlődnek (erről itt olvashattok bővebben).

Ti odafigyeltek az akciókra, kuponlehetőségekre?

You May Also Like

9 megjegyzés

  1. Szupi dolgokat vettél! Én is nagyon szeretem a DM saját márkás termékeit. Viszont a héten én is betértem a DM-be, ahonnan kellett pár termék. Pont meghaladta az összeg a 4000 Ft-ot. Aztán a blokkot megnéztem, mert rémlett, hogy mostanság van a +100 pontos 'akció', de nem voltam benne teljesen biztos, aztán a blokkon láttam, hogy megkaptam az extra pontokat. Juhéé!

    VálaszTörlés
  2. A testvajakra kíváncsi vagyok, hogy milyenek. :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a testvaj nekem is kell. :D :D :D

    VálaszTörlés
  4. Azt a testvaj szetten én is kerestem, de nem találtam meg. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Külön pulton volt, nem al Alverde termékek között. Én is tettem egy teljes kört, mire meglett :) Egyébként érdemes ilyenkor az eladókat kérdezni, én tavaly jártam így a karácsonyi szettnél, hogy még nem pakolták ki, egy másik helyen pedig a pénztárnál volt és észre se lehetett venni.

      Törlés
    2. Azért tudom szeretni a DM rendszerét... valamit márka szerint csoportosítanak, valamit fajta szerint, de valamiből mindkét helyen van. Isteniek. Egyik nap tátottam a számat, mert megláttam egy mini Essie állványt a parfümök közt eldugva. Azért úgy meg lehet találni a dolgokat... :D

      Törlés
    3. Szerencsére már nagyjából tudom, mi nincs a többi hasonló termékek között - ilyen az Alverde teljes kollekciója. Habár igen, ez pedig még nem is ott volt.. furcsa, de én már azt hiszem, hozzászoktam :)

      Törlés
  5. A testvajak engem is érdekelnek :) Én is folyton figyelem a kuponokat, de ha tehetem a végösszegit még a Glamour napos kuponokkal is kombinálom, és akkor utánam a vízözön :D Egyszer így 15e helyett 7e-t fizettem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez nagyon jól hangzik :D Én a Glamour DM kuponjait nem szoktam felhasználni, habár pont így jutottam hozzá életem első Max Factor lakkjához :3

      Törlés