­

ManiCute - Jégvilág

by - december 09, 2013
Ha december, akkor fagy, hó és ehhez hasonló dolgok juthatnak eszünkbe. Mi sem voltunk másképp és ezt a témát céloztuk meg, jégvilág címmel. Ha fagy, akkor kék, ezüst és csillogás, amire asszociálok, így e köré összpontosítottam és hamar meg is fogalmazódott bennem a manikűr, hogy egy igen visszafogott, könnyen elkészíthető alkotást fogok készíteni.


Magamhoz híven nem bonyolítottam túl a dolgot, de sokszor az egyszerű is lehet ugyanolyan szép. Nem is volt szükségem másra, mint három csupa-csillám fedőlakkra, valamint egy ezüstös szemhéjpúderre, ami egy kicsit jobb fedést biztosított az amúgy átlátszó lakkban úszkáló glittereknek. Először csak két Jollie france lakkot használtam, egy kék és egy ezüst glittereset (ebbe kevertem a szemhéjfestéket), utána nem hagyott nyugodni a gondolot és még átmentem rajta a Moyra kékes-zöldes csillámos lakkal is. Mindegyiket szivaccsal vittem fel, majd végül két réteg fedőlakk érkezett a Rimmel lakkom személyében. Az eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok - élőben még szebb és szikrázóbb volt, nagyon sokszor a körmömet nézegettem. Egy teljes hétig viseltem és annyira imádtam, hogy szinte csak hasonlóban tudok mostanában gondolkozni. Remélem nektek is elnyerte legalább annyira a tetszéseteket, mint amennyire én oda voltam ezért a manikűrért.


❤❤❤❤
Jollie France 17
Jollie France 80
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Nézzétek meg a többiek munkáját is!

You May Also Like

12 megjegyzés