­

Elhasználtam, elfogytak #4

by - november 30, 2012
Ebben a félévben egyetlen egy órám volt (csütörtök reggelente), amire be kellett járnom, s már annak is vége, megkaptuk a jegyet. A többi időmet itthon a szakdolgozatírással töltöttem, múlthét szerdán sikeresen leadtam, azóta pedig államvizsga tételeket dolgozok ki és próbálom majd tanulgatni őket. A lényeg, hogy szinte sehova nem megyek, alig mozdulok ki itthonról, így nem is igazán használok semmilyen terméket (tusfürdőn és társain kívül), ezért nem fogyott el szinte semmi az utóbbi két hónapban :) Ez persze nem olyan nagy probléma, sőt talán örülnöm kéne, csak alig van most miről írnom - bár már elég sok minden a végét járja, de még nem ürültek ki teljesen, legközelebbre több minden fog összegyűlni. Arra is gondoltam, hogy most ezt elhalasztanám egy hónappal, de nem áll szándékomban szilveszterkor ilyen jellegű bejegyzést írni.


Garnier Natural Balzsam Avokádóval és Karitéval: Nagyon szeretem ezt a balzsamot, talán már több mint egy egy éve csak ezt használom (ezért épp ideje volt valami újat is kipróbálni). Tényleg elég csak pár pillanatig a hajon hagyni, szinte egyből leöblíthető és azonnal lehet érezni, hogy a haj pihe-puha lesz. Bár a töredezést nem hinném, hogy meggátolja. Mindenesetre nagyon elégedett voltam vele. Egy flakon nekem nagyon sokáig bírta, ugyanis csak a hajvégekre érdemes rakni belőle, különben zsírosít (de szerintem ez minden balzsamra igaz).

Dove Go Fresh Revive Tusfürdő: Ő már szerepelt az egyik ilyen posztban, igazi krémes tusfürdő, nagyon kellemes ez az illat. Most nem vettem belőle újat, ideje volt tusfürdőből is kicsit változtatni.

Avon Extralasting Sminklemosó: Vele is nagyon elégedett vagyok, még a múltkor akciósan meg is rendeltem a következőt. Kétfázisú, olajos lemosó, mindenképp arcot kell mosni utána, de számomra a legfontosabb, hogy kíméletesen távolítja el a szememről a sminket, nem csíp és persze hatékony is.

Miss Sporty Crack me up körömlakk: Őt még egy 1-et fizet 2-t kap akción szereztem be, így nem volt mit veszítenem. Sajnos nem igazán használtam, talán egyszer-kétszer kipróbáltam. Az állaga eleve is nagyon sűrű volt, mára már használhatatlanná vált, így teljesen felesleges őrizgetni. Fénykorában sem igazán voltam oda érte, valamiért nem az igazi repesztőlakk.

Rengeteg régi Avonos rúzsmintát is sikerült kiselejteznem, pedig voltak közöttük igazán szépek. Nagyon sajnálom, hogy az alján csak egy árnyalat szerepelt, semmi több, így nem igazán lehet beazonosítani. Nem vagyok rúzsos, de azért mielőtt kidobtam, kipróbáltam mindegyiket (sajnos a számnak ez nem igazán tett jót). Mellesleg meddig őrzi meg a szavatosságát egy rúzs? Lehet a meglévőket is érdemes lenne átnézni.

Dobtatok már ki kozmetikai terméket csak azért, mert lejárt a szavatossága?

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Kitartást kívánok a szakdoga íráshoz és az államvizsgához is! :)
    Én éppen egy hete dobáltam ki a lejárt sminkcuccaimat!

    VálaszTörlés
  2. SOk sikert az államvizsgához!!! :D
    Nekem mindig minden hamarabb elfogy, minthogy megromlana...:D
    A miss sporty repesztő lakkja meg nekem nagyon bejött...imádom! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is megvan a Crack me up és 1-2 használat után telejsen sűrű :S

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok, szükségem is lesz a szerencsére :)

    VálaszTörlés