A Beauty bloggerek körében elég elterjedt bejegyzést írni azokról a termékekről, amiket nemrég használtak el. Nagyon szeretem az ilyen jellegű posztokat, mert ilyenkor már egy tényleges kép alakul ki az emberben és ekkor derül ki igazán, mit érdemes megvenni, vagy mindenképp elkerülni. Még nem gyűlt össze túl sok minden, de úgy gondoltam, már megérett egy bejegyzésre.
Ezek az utóbbi pár hétben fogytak el. A képről lemaradt egy Caola Körömlakklemosó. Évekig ezt használtam, de az utolsó pár flakonnál már nagyon rossz hatással volt a körmeimre. Még pár kézmosás után is mintha egy fehér réteg lett volna tőle a körmömön, elég csúnya lett tőle. Kicsit mintha gyengített volna is, ezért épp ideje volt a váltásnak, most már nem venném újra.
Avon Nail Experts Strong Results Körömerősítő: Ezt még régebben véletlenül vettem meg, átlátszó körömlakkot szerettem volna rendelni, valahogy mégis ezt sikerült. Igazából nincs szükségem ilyenre, de elhasználtam és a Caola körömlakklemosó utáni problémát is orvosolta. Körömerősítő hatásáról nem tudok nyilatkozni, mert amúgy is viszonylag erős körmemim vannak.
Avon Foot Works Sarokpuhító: Rendszeres használattal segít a száraz sarkokon, de csodát nem tesz. Ennek ellenére mikor akciós volt, már megvettem az utánpótlást.
Dove Go Fresh Revive Tusfürdő: Nagyon szeretem, mostanában csak ezt használom. Nagyon finom illata van, krémes állagú, ahogy pedig kinyomom, mindig a joghurt jut eszembe róla. Engem nem szárít, hidratált érzést nyújt.
Avon Clearskin Tisztító Tonik Mitesszeres Bőrre: Február óta nem ezt használom, csak nagyon ritkán vettem elő, így lassan fogyott el. Nagyon sok ilyet használtam már el, de nem segített sőt, annyira szárította a bőröm, hogy csak rontott a helyzeten. Fura, ragacsos érzést hagyott az arcomon, ráadásul a szaga is borzasztó volt.
Wellness&Beauty Fürdősó - Kakao & Jojoba: Mivel mindig zuhanyzok, lábfürdetőbe szoktam fürdősót tenni, így nagyon sokáig elég egy ilyen kis zacskó (10 alkalomra). Puhább lett tőle a lábam és az ilatát is szerettem. A nyárra való tekintettel most a Citromfű és bambusz illatú válatozatát vettem meg.
Szintén nem szerepel a képen a Balea Tisztító Maszkja Cinkkel, mivel zacskós kiszerelés, nehéz belőle kinyomni és minden csupa arcmaszk lesz, ezért ezt nem tartottam meg. Ebből több tasaknyi is elfogyott már, mivel folyamatosan használom.
Ti szeretitek a hasonló jellegű bejegyzéseket? Hasznosnak, vagy feleslegesnek találjátok?

1 megjegyzés
Én szeretem az ilyen bejegyzéseket :$
VálaszTörlés