• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Valamilyen oknál fogva a sminkek nem kerültek bele az utolsó néhány 'elfogytak' bejegyzésbe, úgyhogy viszonylag sok elhasznált dekorkozmetikum gyűlt össze. Ebből kifolyólag úgy gondoltam, egy külön bejegyzést szánok ezeknek a kiürült üvegeknek és tubusoknak, hogy egy helyre gyűjtsem az utóbbi, körülbelül másfél év elhasznált sminktermékeit.


A TREND IT UP Matte Beauty Perfection alapozót a kiárusított termékek standján találtam, mindössze 200 Ft-ért, így nincs mit veszíteni alapon jött velem haza a 030-as ányalat. A csomagolás semmi extra, de jobban szerettem, mint az új verzióét. Egy erős közepes fedésű alapozóról van szó, ami jól terül és nagyon jól idomul a bőröm színéhez. Valóban matt, kicsit púderes vele az eredmény, de abszolút természetes hatást lehet vele elérni vékony rétegben. Az erős piros foltokat ugyan nem fedi el teljesen, a nem egyenletes bőrfelszínt szépen egységesíti. Annyira megszerettem, hogy az új fajtát (ami lényegében beltartalmilag nem változott, csak új csomagolást kapott) már két másik árnyalatban is beszereztem. A CATRICE Liquid Camouflage korrektor a pattanások elfedésére sem rossz, viszont mivel a világosabb (010) Porcellain árnyalatot vásároltam meg kifejezetten a szem alatti karikák eltüntetésére, így erre vált be leginkább. Nem ül meg a ráncokban, a vékony bőröm alatti ereket pedig majdnem tökéletesen elfedi és üdébbé teszi a tekintetet.

Kiváló fedése és állaga miatt szerettem a MAX FACTROR Facefinity All Day Flawless 3in1 alapozóját, habár a 80-as Bronze árnyalat határeset volt számomra - éppen, hogy nem lett túl sötét a bőrömhöz. Ezzel szemben az YVES ROCHER Pure Light hidratáló alapozója bekerült az anti-kedvenceim közé, hiszen nem csak, mint könnyed, hidratáló alapozó nem vált be (számomra nehéz és fullasztó volt viselni), de konkrétan gyulladt pattanásokat okozott az arcomon. Az igen népszerű CATRICE HD Liquid Coverage alapozót két árnyalatban (020 Rose beige és 030 Sand beige) is kipróbáltam, de a két üveg elhasználása után sem tudtam eldönteni, hányadán állok vele. Néha gyönyörűnek éreztem tőle a bőröm, néha azonban kimondottan látványossá tette a tág pórusaimat és poros, maszkszerű hatást keltett. Lehet, még egyszer adok neki egy esélyt, egyelőre viszont azt kell, mondjam, sokakkal ellentétben nekem nem lett a kedvencem.


FOR YOUR BEAUTY alapozószivacsból előzőleg a nem lapos végűt használtam, de talán még inkább szerettem ezt a csapott verziót. Vizesen nem túl kemény, de nem is túl puha, az általam használt alapozók felviteléhez kiválóan működött. A MAX FACTOR Velvet Volume False Lash Effect szempillaspirál dús és egyszerre hosszú szempillákat varázsol már egy rétegben, míg az YVES ROCHER Sexy Pulp Ultra-Volume inkább csak dúsít, de azt nagyon. Utóbbit főként a szempilla tövekhez vittem fel, különben rajtam elég természetellenesen hatott, és az ALVERDE False Lashes spirállal egészítettem ki, viszont úgy vettem észre, az Alverde szempillaspirálok hajlamosak leperegni és/vagy elkenődni. Legjobb tudomásom szerint a MAYBELLINE Master Graphic szemhéjtus (teszt) már kifutott termék, nekem szerencsére még a kiárusításakor sikerült beszereznem az utánpótlást belőle. A szövegkiemelőhöz hasonló kialakításának köszönhetően ugyanis nagyon könnyű vele szép cicás vonalat húzni, ami miatt számomra tökéletes darab. Sajnos száradás után nem az az igazi mélyfekete, kezdő sminkeseknek viszont tökéletes darab lehetett.

A MAKEUP ACADEMY szemöldök szettjét nagyon szerettem, annak ellenére, hogy nem használtam ki azt, hogy egy szettről van szó. Főként a benne található világosbarna színt vittem fel a szemöldökömre, nagyon ritkán, ha hangsúlyozni akartam, a sötétebbet is használtam. Kimondottan tartós és igen egyszerű volt használni. A S.HE szemöldök szettel is pont ez volt a problémám, hogy teljesen felesleges számomra a benne található két szín, a képen is látható, hogy csak az egyik felét sikerült elhasználnom. Ez már nem bizonyult annyira tartósnak rajtam, nap végére hajlamos volt kicsit megkopni és eredményében is inkább a MUA paletta állt hozzám közelebb.

Kijelenthetem, hogy elhasználtam életem első rúzsát! Pedig a LOVELY K-Lips folyékony matt rúzs (Neutral árnyalatban) nem is a legrégebbi rúzsaim egyike, de ez bizonyítja leginkább, mennyire szerettem viselni. Drogériás viszonylatban, ár-érték arányban egyszerűen tökéletes, a hozzá tartozó ceruza puha, a használata könnyű, miközben valóban tartósabbá teszi a folyékony rúzst. A rúzs ténylegesen mattra szárad, nem ragad, nem csúszkál. Napközben általában elég volt egyszer, ebéd után felfrissítenem, szóval még a tartósságával sem igen vannak problémák, egyedül annyi, hogy evéskor nem szépen kopik. Nem is tudom, hogy az ESSENCE ajakceruzájánál van e olcsóbb, ami ráadásul ilyen jól is teljesít. Maga a ceruza a keményebb fajta, legalábbis ez a Satin mauve árnyalat, így nehezebb az egész ajkat kitölteni vele, inkább valóban csak kontúrozásra való, arra viszont tökéletes. Végül, de nem utolsó sorban az ALVERDE pórusösszehúzó krémjétől is meg kellett válnom, ami sajnos nekem egyáltalán nem nyújtott megoldást tág pórusokra a sminkelés során, bárhogy próbáltam is használni.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Ugyan idén valahogy nem volt olyan sok igazán tavaszias napunk, így május végéhez közeledve összegyűlt több olyan termék is, amik az elmúlt hónapokban számomra újdonságként kerültek be a szépségápolásomba és tavaszi kedvenccé avanzsáltak. Ilyenkor valahogy egyébként is szívesebben próbálok ki újdonságokat.


Nivea Clay Fresh gyömbér és bazsalikom tusfürdő
Az agyag, mint összetevő, nem újdonság a szépségiparban, tusfürdőkben alkalmazva azonban csak most lett igazán elterjedt. Több márka közül elsőként a Nivea verzóját próbáltam ki, ez a gyömbéres-bazsalikomos pedig telitalálat nálam. Kellően frissítő illata miatt tökéletes tavaszi darab, pedig alapvetően én a krémes tusfürdőket ősszel-télen preferálom. Megfelelően habzik, nem szárítja a bőrt, sőt meg merem kockáztatni, hogy valóban hidratálja is.

Green Pharmacy testradír muscat rózsa és zöld tea kivonattal (teszt)
Ez a testradír annyira szívem csücske lett, mivel a cukorszemcsék kimondottan jól radíroznak, miközben a különböző olajok azonnal hidratálják a bőrt, úgyhogy akár a zuhanyzás közbeni testápoló is kiváltható vele. A friss rózsa illatáról nem is beszélve, egyszerűen élmény vele a zuhanyzás. Az általam eddig próbált olajos-cukorszemcsés testradírral ellentétben ez nem hagy maga után ragacsos érzetet, nem képez kellemetlen réteget a bőrön.

Yves Rocher Hydra Végétal hidratáló gél
Eddig is használtam szemkörnyékápolót, mióta viszont bekerült az esti arcápolási rutinomba az Yves Rocher hidratáló géle, a szemem alatti terület valóban sokkal kisimultabb. Nagyon kevés is elég belőle, nem szívódik be azonnal, de nem lesz zavarósan ragacsos utána a bőröm és maga a gél is szerintem izgalmas, a tubusból kinyomva ugyanis mintha apró csillámokkal lenne tele.

The Ordinary Vitamin C Suspension 23% + HA Spheres 2% szérum
Noha a C vitamin rendszeres használat mellett fejti ki hatását, a benne lévő dehidratált hialuron gömböknek köszönhetően már egy este alatt látványos eredményt lehet vele elérni: reggelre kisimult és sokkal egységesebb bőrképet ad. A szaga először nagyon kellemetlen és az állaga is rendkívül furcsa, apró szemcsékkel teli. A reggeli lemosást követően is érződik a bőrön, de ez már nem az a festékszerű szag, amit a tubusból kinyomva érezni. Ebből kifolyólag nem szívesen vettem elő és csak ritkábban használtam, de a hetekben újra felfedeztem magamnak. A pattanás utáni hegen (ami már pár hete erősen látszódott) azonnal segített és valóban sokkal szebb, egységesebb bőrképet ad reggelre.


Eveline Cosmetics Volumix Fiberlast Ultra False Lash Effect szempillaspirál
Néha velem is megesik, bevallom, ezt az Eveline szempillaspirált is elsősorban a külseje miatt választottam, de szerencsére a belseje is azonnal meggyőzött! Banán alakú kefés szempillaspirált még nem próbáltam ezelőtt, de a gumis rövid sörték szépen ívelik a pillákat. Eleinte sok festéket vesz fel, érdemes a felesleget leszedni róla, így szép, hosszú szempillákat lehet vele elérni. Egy rétegben egész természetes hatást nyújt, ráadásul nem nehezíti el a pilláimat, sokszor meg is feledkezem róla, hogy lenne rajtam szemfesték. Amit viszont mindemellett pláne imádok benne, hogy nem kenődik el, nem pereg, valóban tartós egész nap, ugyanakkor mégis könnyű lemosni.

essence szemöldökceruza (04) Blonde
Eddig szemöldökpúdert használtam és valójában most is azt szerettem volna beszerezni, de a kinézett darabot nem találtam. Így hirtelen, gyors és olcsó megoldásként választottam az essence szemöldökceruzáját. Azonban már az első alkalom után feltettem magamnak a kérdést, hogy én ezt miért csak most próbálom ki?! Annyira könnyű vele precízen dolgozni, szépen lehet formálni a szemöldököt és ugyan nekem inkább csak kitöltésre szükséges, érzem, hogy sokkal hangsúlyosabb vele a szemöldököm, mint az eddig használt kompakt púderekkel. Ezenfelül kimondottan tartós is, nem mászik el napközben.

Nektek milyen szépségápolási termékek lettek a kedvenceitek tavasszal?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az arcmaszkokat (pláne az egyedi csomagolású, nem tubusos verziókat) nem feltétlenül hatóanyaguk, mint inkább relaxációs hatásuk miatt kedvelem. Így alapvetően nincsenek is nagy elvárásaim velük kapcsolatban, néha azonban szerencsére pozitívan csalódok és akár már egy használat után is látványos eredményt tud nyújtani egy-egy darab. Még ha nem is kifejezetten hosszú távú ez a hatás, bizonyos alkalmak előtt igencsak jól jön egy kis extra ápolás. Az Eveline termékkínálata arcmaszkok tekintetében igen széles, ezek közül mutatnék be ma néhányat - a fátyolmaszkokról pedig egy későbbi bejegyzésben olvashattok majd.


A képen ugyan nem szerepel, de a Facemed+ Active detox 3 az 1-ben egy tisztító hatású, aktív szenet tartalmazó maszk. Állaga sűrű és krémes, könnyű eloszlatni az arcon, viszont nem szeretem a lemosás procedúráját (nálam ez tipikusan 'zuhany alatt érdemes lemosni' arcmaszk). Az illata kellemes, hatása viszont igazából semmi különleges: valamelyet valóban tisztít, a felszíni mitesszerek állapotán javít, de nem kell csodát várni tőle, használata után pedig mindenképp ajánlott hidratálni. A bemutatott arcmaszkok közül egyébként ez az egyetlen, aminek kiszerelése külön, 2 alkalomra való adagot tartalmaz.

A New hyaluron second generation különlegessége abban rejlik, hogy esetében egy kétlépéses arcmaszkról van szó. Az elsőt, ami egy enzimes hámlasztó, 5 percig kell fennhagyni, aminek vízzel való lemosása után máris pihe-puha lett a bőröm. A második részt elég sokáig hagytam fent, körülbelül egy óra elteltével azonban még mindig volt mit letörölnöm az arcomról, az esti használat után ráadásul még másnap is érződött ez a réteg. Viszont nem hittem volna, de reggelre valóban sokkal kisimultabb lett az arcbőröm. Mintha teljesen feltöltődött volna, ami ugyan csak egy napig okozott látványos változást, de azonnali segítségként tökéletesnek bizonyult.

Könnyed állag és kellemes illat jellemzi a Hyaluron expert hidratálót, amiből bőven van a zacskóban, így mindenhova, akár nyakra és dekoltázsra is jut belőle. Pár napja már nem használtam hidratálókrémet, mikor kipróbáltam, mert alapvetően nem érzékeltem hiányát, a maszk használata után azonban érezhető volt a különbség, teljesen 'feltöltődött' és hidratálttá vált a bőröm. A 10 perces hatóidő elteltével, egy átmasszírozást követően, a felesleget vattakoronggal távolítottam el. Ugyan ragacsos érzet maradt utána a bőrömön, ami minimálisan még reggel is érződött, de lemosását követően csak a puha arcbőr maradt.

Nagy reményeket fűztem a Face therapy SOS blackhead (5 az 1-ben melegítő tisztító) nevezetű arcmaszkhoz, valahogy mindig hiszek a mitesszer elleni gyors segítséget hirdető feliratnak. Nem túl kellemes illata van, az állag pedig számomra különleges, igen sűrű, nehezen kenhető és szemcsés. A mennyiség (7 ml) pont megfelelő, végre egy zacskós arcmaszk, aminél nincs az az érzésem, hogy feleslegesen sok került egy adagba. A csomagoláson sajnos nincs feltüntetve, hogy mennyi ideig kellene/lehet fent hagyni a maszkot, úgyhogy én 15 percet vártam, majd lemostam. A melegítő hatását valóban érezni, de nem okozott irritációt, sőt még csak pirosságot sem. A pórusaim ugyan nem lettek tisztábbak, talán mintha segített volna a felszínre hozni a mitesszereket és ami nagy pozitívuma, hogy a többi mitesszer elleni arcmaszkkal ellentétben ez nem szárított, sőt nagyon simává varázsolta a bőrt.

A Face therapy SOS cellular renewal (5 az 1-ben fiatalító maszk) különlegessége, hogy arany és gyémánt kivonatot tartalmaz, aminek köszönhetően segít megújítani a bőrt. Valóban, mintha aranyló csillámokkal teli barackos smoothie-t kennék az arcomra! Szóval engem már itt megvett kilóra ez az arcmaszk, de megpróbáltam nem elfogult lenni. A 7 ml itt is tökéletes mennyiség, a nem túl sűrű, de nem túl híg, kicsit pudingos állagú maszkot könnyű eloszlatni az arcbőrön. Felvitelkor minimálisan csípte valamiért az orrom körüli területet, nem tudom, miért volt ott most érzékenyebb a bőröm. Ennek ellenére nem okozott bőrpirosságot vagy egyéb irritációt. Ugyan most nem éreztem kifejezetten száraznak a bőröm, de az esti használat után (15 perc hatóidő után a felesleget vattakoronggal töröltem le), reggelre nagyon sima, puha és feszes bőrt eredményezett. Főként a szemkörnyék tűnt sokkal frissebbnek és kisimultabbnak, noha hétköznap volt, úgyhogy biztos, nem aludtam többet a szokásosnál.


Összességében a kedvenceim a bőrmegújító maszkok lettek: a kétlépéses enzimes peeling, valamint az arany és gyémánt kivonatot tartalmazó is másnapra kisimultabb és feszesebb bőrt eredményezett, azonnali és látványos hatást nyújtva. A hidratáló arcmaszk is jól teljesít, a tisztító maszkok pedig valamelyest ugyan tisztítják a bőrt, de a mitesszerekkel nem tudnak elbánni. Érdemes egyébként elolvasni az Eveline Cosmetics honlapján az arcmaszkok helyes használatával kapcsolatos bejegyzést is, hogy azok maximálisan ki tudják fejteni hatásukat.

Ti szeretitek az ilyen típusú arcmaszkokat?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Alapvetően elég pozitív személyiségnek gondolom magam, így nehezen írok olyan termékről önálló tesztet, ami nem vált be - ami persze nem azt jelenti, hogy nem osztom meg az őszinte véleményem róla, de elsősorban ezek inkább csak az 'elfogytak' típusú posztokban szerepelnek. Szerencsére az évek alatt nem sok olyan szépségápolási termék gyűlt össze, amit valamilyen oknál fogva egyszerűen nem csak, hogy nem tudtam megszeretni, de kifejezetten anti-kedvenccé vált és nem is feltétlenül tudtam végül teljes mértékben elhasználni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az adott márkával van problémám, más termékeiket nagyon szeretem, csupán az itt láthatók valamilyen oknál fogva nekem nem váltak be.


Yves Rocher Pure Light hidratáló alapozó - Beige 200
Noha alapozó fronton nem vagyok annyira kísérletezős, amikor tavaly tavasszal megjelent ez a termék, éppen elfogyott az aktuális alapozóm és volt is egy 50%-os Yves Rocher-s kedvezménykuponom. Nagyon tetszett a leírás, miszerint egy könnyed hidratáló alapozóról van szó, amit kifejezetten tavaszra és a melegebb napokra szántam. Viszont számomra borzasztóan nehéz, már-már fullasztó réteget képez a bőrön. Nehéz eldolgozni, gyorsan kell a bőrbe építeni, különben foltos lesz az eredmény. Valahol olvastam, hogy látszatra öregíti a bőrt és lehet, hogy az árnyalat miatt, de egyetértek vele. Valamennyire ragacsos érzetet is hagy maga után, így tényleg nem kényelmes a viselete, pedig még a viszonylag gyenge fedését is meg tudtam neki bocsátani, hiszen egy hidratáló alapozóról van szó. Ami miatt viszont abszolút csalódás lett számomra, hogy gyulladt pattanások jelentek meg tőle az arcomon, főként az állam területén. Többször is újrateszteltem, hogy valóban ettől van e, sőt még alapozó sötétítésére is kipróbáltam, hátha úgy beválik, de egyszerűen nem kompatibilis az én arcbőrömmel.

Isana textilmaszk aktív szénnel
A kényelmes használat miatt kedveltem meg a fátyolmaszkokat és a Balea szenes textilmaszkja után gondoltam, kipróbálom a Rossmann saját márkás verzióját is. Azonban már kibontásakor nem voltam túl bizakodó, elég kellemetlen szaga van. Emellett a textil túl kemény, szinte már merev és a felhelyezés után nem akart fennmaradni az arcomon, állandóan felvált és le akart esni, ráadásul folyamatosan csepegett belőle a fekete lé. Az összetevői egyébként szépek és használata után puha lett az arcbőröm, de semmilyen tisztító hatást nem vettem észre, számomra felesleges a használatával járó macera.

Balea Med Ultra sensitive sampon (teszt)
Anno annyira bíztam ebben a minden (SLS, szilikon, parfüm, parabén) mentes samponban, hogy jót tesz majd a hajammal. Helyette azonban borzasztóan szárazzá vált tőle és a fejbőröm is csak kárát látta, konkrétan sebesre szárította. Hosszú hónapok kellettek, mire valamelyest rendbe jött a hajam állapota. A leginkább azt bánom, hogy elhasználtam az egész flakonnal, holott már az elején meg kellett volna válnom tőle.

Avon mark. folyékony matt rúzs - Passion It
Mivel alapvetően folyékony matt rúzs párti vagyok, nagyon megörültem, amikor az Avon is előrukkolt velük, szóval én annyira nagyon szerettem volna szeretni ezt a rúzst! Az illata, az állaga, a színe, minden annyira tetszik benne. Viszont a fedése borzasztó, nem egységes, és mivel nem köt rá az ajkakra, mint amit eddig megszoktam a folyékony típusúaktól, ezért állandóan attól félek, hogy elmászik a számon (a fogamat is rendszeresen összekente), így pedig nem éppen komfortos a viselése. Sajnos szájkontúrceruzával sem volt szép vagy tartós az eredmény, ezért a végén lemondtam róla.

Nektek van olyan termék, ami egyáltalán nem vált be?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Mondhatni mindig is hadilábon álltam a hajam egészségével, szépségével. Alapvetően szálkásodásra hajlamos, száraz, vékonyszálú, kevés hajam van, ami a hajtöveknél hamar zsírosodik és lelapul - szóval a lehető legrosszabb kombináció. Az utóbbi időben ráadásul több negatív környezeti hatásnak (szőkítés, hajvasalás) is kitettem, ami csak még inkább rontott a helyzeten, az őszi-téli időjárásról nem is beszélve. Így valahol érthető, hogy gyorsan akartam eloltani a nagy tüzet, és - ugyan valamelyest fokozatosan, de - több újdonságot is beépítettem a hajápolási rutinomba. Ezenfelül a tavaszt egy frissítő vágással kezdtem, hogy megváljak a visszatöredezett résztől.


Vis Plantis Basil Element hajhullás elleni sampon (link)
Pár éve még egy erősebb hajhullás is megkoronázta a problémáimat, ezt megelőzendő választottam a Vis Plantis bazsalikom kivonatot tartalmazó samponját, ami ígérete szerint 4 hét használat után a hajat fényesebbé és puhább tapintásúvá varázsolja, hidratálja és erősíti a hajat, meggátolja a túlzott hajhullást és stimulálja a hajnövekedést. Az olajokon és bazsalikom kivonaton felül az INCI vége felé a tejsav is megtalálható: bőrünk mikroflórájában egyébként is jelen vannak a tejsavbaktériumok, amik tejsavat termelnek, enyhén savas pH-t eredményezve, védelmet nyújtva bizonyos kórokozók ellen. Összetevőként azonban hámlasztó hatása mellett hidratáló képességéről is ismert. A sampon gélesebb állagú, jól habzik és tisztít, nem szárítja a fejbőröm, sem a hajam, sőt már első használat után azonnal puhábbnak éreztem. A hajhullást megelőző hatását pár hét elteltével, hajmosás közben vettem észre: a szokásosnál meglepően kevesebb hajszál maradt a kádban.

L'Oreal Paris Botanicals sampon előtti olaj levendulával
Tavaly ilyenkor használtam a termékcsalád sampon-balzsam párosát, az olaj megvásárlását azonban addig halogattam, míg végül a kiárusítás darabjai között találtam meg. Az, hogy olajat kenjek a fejbőrömre, nem újdonság számomra, régen rengetegszer tettem fel ricinusolaj pakolást. A felkenés és lemosás procedúrája miatt azonban idővel elhagytam ezt a lépést a hajápolási rutinomból. Azóta helyette kókuszolajat használtam, azt viszont csak a hajvégekre. Most viszont újítani akartam, úgyhogy féláron beszereztem ezt a verziót, amit a leírás alapján a fejbőrre és az egész hajhosszra kell felvinni. Az illata ugyanolyan intenzív, mint a samponé és balzsamé. Állagra valóban olajos, de híg, így könnyű a fejbőrbe masszírozni és eloszlatni a hajvégekig. Általában egész estére fent hagyom, hogy még inkább ki tudják fejteni hatásukat a benne található különféle olajok. Ha nagyon száraz a hajvégem, szinte azonnal beszippantja az olajat, ilyenkor ide egy extra adagot még fel szoktam vinni. Szerencsére egy samponozással könnyedén kijön és nem is zsírosítja a hajtövet. A fejbőröm megnyugtatásáról sajnos nem tudok beszámolni, nálam a hidratálás volt a szempont és ezt teljesíti is, az egész hajam valóban puhább és selymesebb tőle.

Cameleo Natural Aqua hajszérum hidratáló chia kivonattal (link)
A (Delia Cosmetics) Cameleo márka újdonság volt a számomra, a termékkínálatot nézve azonban azonnal szimpatikussá vált a számomra. Olyan hajápolót kerestem, amit két hajmosás között is tudok használni anélkül, hogy elnehezítené a hajam. A pumpás kiszerelésnek köszönhetően könnyen adagolható, kinyomáskor azt hinné az ember, hogy tejszerű hajápolóról van szó, a tenyérben eloszlatva azonban érződik, hogy testesebb, szinte vajszerű állaga van. Nem is csoda a benne lévő sheavaj miatt, amit egyébként a chia olaj követ az összetevő listában. Kicsit féltem, hogy túl zsírosnak bizonyul majd, de meglepően könnyedén beszívódik és nem hagy maga után ragacsos érzetet (2-3 pumpálásnyit szoktam reggelente, fésülködés előtt a hajvégen, ritkábban az egész hajhosszon eloszlatni). Nagyon kellemes illata van, azonnal hidratálja a száraz hajvéget, mindennapi használatra egyszerűen tökéletes. Az 55 ml ellenére a kiszerelés kiadósnak bizonyul, mivel rendszeres használat mellett is igen lassan fogy.

Altapharma sörélesztő tabletta
Úgy gondolom, nem csak kívülről, hanem főként belülről van szükség a haj ápolására. Télen ugyan szedtem multivitamint, a sörélesztő tabletta napi adagja messze meghaladja annak biotin (B7-vitamin) tartalmát, ezért gondoltam, tartok egy ilyen kúrát. Sokan az ízére/szagára panaszkodnak: engem egyáltalán nem zavar, az ízét pedig teával nem is igen érezni. Ár-érték arányban kiváló, a 300 db 1200 ft, ami 100 napi adagnak felel meg, vagyis naponta 3 szemet kell bevenni. De valójában azért esett most erre a tablettásra választásom, mert a dm kapszulás verziójától az arcomon gyulladt pattanások jelentek meg és én magára a kapszula anyagára gyanakodtam, mint kiváltó ok. Szerencsére ezzel azonban ilyet nem tapasztaltam. Konkrét pozitív hatásról egyelőre nem tudok beszámolni, de szerintem a hajam hosszú távon fogja meghálálni ezt a plusz vitaminbevitelt.

Nektek milyen a hajápolási rutinotok? Mit használtok az egészséges haj érdekében?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ▼  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ▼  május (5)
      • Elhasználtam, elfogytak #26 - sminkes különkiadás
      • Szépségápolási kedvencek - 2019 tavasz
      • Eveline Cosmetics arcmaszkok
      • Anti-kedvencek #1
      • Újdonságok a hajápolásomban
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes