F&F kuponos zsákmányolás

by - június 09, 2013
A mai tervezett poszt helyett egy F&F-es hault hoztam, mivel egy kuponra szeretném felhívni a figyelmeteket, ami június 10-ig, azaz holnapig váltható be. Ezt az F&F facebook oldaláról tölthetitek le és 4500ft fölötti vásárlás esetén 1500ft kedvezményre jogosít fel. Én kapva kaptam az alkalmon, tegnap este elmentem megnézni a melltartó és fürdőruha kínálatot (a kiszemeltet persze nem találtam), az utóbbi helyett a szintén szükséges zoknikkal tértem haza - tehát semmi felesleges, impulzus vásárlás. De a kiegészítőknél szembe találtam magam a márciusban kiszemelt táskával. Úgy látszik, ide kicsit később érkeznek meg a dolgok, amit nagyon nem bánok, hiszen így ma, már másodjára volt alkalmam kihasználni ezt a kedvezményt és az 5290ft-os táskáért csak 3790ft-ot kellett fizetnem. Így összességében 2x1500ft-ot spóroltam, hiszen tényleg csak azt vettem, ami amúgy is szükséges volt.


Sajnos kénytelen voltam vakuzni, hogy visszaadjam élethűen a táska színét, különben hülye babarózsaszínnek látszott volna a képen, pedig egy pasztell barackos árnyalatról lenne szó. Bár lehet túl tavaszias, de oda vagyok érte és sok mindennel kombinálható. Gyorsan végigpörgettem a fejemben, mivel is tudnám hordani és szinte minden összeállításommal megállta a helyét. Reggel pedig úgy ébredtem, hogy muszáj vagyok visszamenni érte! Az üzletben láttam még türkizes kékben és egy szerintem nem túl szép barnában is.

Fehérneműt ugyan nem szokásom mutogatni, de ezt a két balkonett melltartót, amit párban árulnak, érdemes szemügyre venni. Így első körben kényelmesnek tűnt, az anyaga is kellemes és ami jelenleg a legfontosabb volt: nyáron a csőtoppokhoz és ruhákhoz megfelelő darabok. Zoknira szintén szükségem volt, ez ráadásul le is volt akciózva, egy pár kb. 200ft-ra jött ki.


Ti kihasználjátok/használtátok ezt a kedvezményt?

You May Also Like

14 megjegyzés

  1. én is vettem melltartót, csak más színűt. ugyanezt a fekete-fehéret néztem ki, de én egyszerűen ezt nem hiszem el! soha nincs a méretemben, mindenki 85C-s Magyarországon? :D a táska nem hangzik rosszul, bár engem inkább a türkizes érdekelne, lehet megnézem holnap :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A türkizes igazából nem tudom, hogy a megfelelő szó e rá, bár hozzád simán el tudom képzelni azt a színt ;)
      Érdekes, nem hinném, hogy mindenkit ilyen dús keblekkel áldottak meg :D

      Törlés
  2. Jaaj de szép a táska:) Melyik F&F-ben vetted?

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a melltartóval a méret volt a bajom. Istenke úgy döntött, hogy érjem be a kisebb mérettel, de egyszerűen nincs belőle. Vagy sokak van olyan, és én vagyok lassú. :)

    A zoknikat néztem én is, de pont múlt héten vettem a Kiks-ben 4 párat, darabját 130 Ft körül. Rózsaszín-szürke kombinációban. 2féle volt a csomagban. :)

    A táska pedig baromi jól néz ki, ezt nem láttam még. :)

    Használd mindet egészséggel! ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :3
      Zoknit én sem itt szoktam vásárolni, de most így alakult, remélem beválik majd. Melltartót pedig jó ideje nem sikerült beszereznem, ezért örültem neki, hogy most egyből kettőhöz jutottam hozzá!

      Törlés
  4. én is felhasználtam ma a kupont és itthon vettem észre, amikor átnéztem a blokkot, hogy kétszer vonták le nekem az 1500 ft-ot. Mivel elég nagy összegben vásároltunk, ott nem tűnt fel, itthon viszont örültem neki, hogy egy rövidgatyáért, egy fölsőért és egy bugyiért így 1800 ft-ot fizettem....:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor igazán nagy szerencséd van :D Én külön a ruhaosztályon fizettem, így esélytelen lett volna ez a baki :/ :P

      Törlés
  5. Awww, az a táska gyönyörű! :}

    VálaszTörlés
  6. Szerelem tatyó. :) Nekem is mindig melltartó gondjaim vannak, szerintem a héten ráveszem magam a vásárlásra, hátha találok ilyen szépeket, amik jók is.

    VálaszTörlés
  7. Én még nem láttam ezt a kedvezményt, de szetintem nem is fogom már holnap beváltani... De ki tudja. :D Én is vettem ilyen melltartó kombót. Imádom őket. Csak én a fehér, és fekete alapon fehér pöttyös változatot hoztam el. =)
    A táska meg isteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyan változatot szerintem nem is láttam :c
      Az eladónővel tegnap beszéltünk és mondtam neki, hogy úgyse fogok még egyszer jönni, hát mit gondol rólam.. nah hát ennyit erről, mégis mentem, szóval soha ne mondd, hogy soha ;)

      Törlés
  8. Ez a táska nekem fehérben van meg. IMÁDOM! Mióta megvan ,csak ezt cipelem magammal. Mindenhez megy és kényelmesen elférek benne. Más színben nem is láttam ott ,ahol én vettem ,de ez a barackos szín is szépséges :)

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű szép ez a táska, odavagyok ezért a színért! ♥

    VálaszTörlés