Májusi zsákmányolás

by - június 03, 2013

Balea Professional Sampon Koffeines: A barna hajra valót most lecseréltem, amit ugyan nagyon szerettem, de valamilyen oknál fogva mostanában hamarabb zsírosodott a hajam. Így gondoltam megér egy próbát ez a testvére is, egy kis változatosság amúgy sem árt, remélem elégedett leszek vele is.

Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk: A Müllerben le voltak akciózva az ilyen jellegű lakkok, a majdnem 1200ft-os eredeti áruk helyett 600ft körül adták őket. Valamint szereztem -20%-os kupont (a Joy napok keretein belül), így 500ft-ot sem fizettem érte. Már nagy szükségem volt egy alaplakkra, amiben van némi körömerősítő tulajdonság is. Bár nem ezt néztem ki, de eléggé le volt fosztva az állvány, ebből is ő volt az utolsó darab (vasárnap este nem tudom, mit várok).

Fekete vászoncipő (butik: Zéró): Van egy kis fekete tavaszi vászoncipőm, ami a második szezon után kezdi megadni magát. Azt nagyon imádom, mert irtó édes, nem az a tipikus vászoncipő, kicsit nőiesebb. Nah, hogy ne mindig azt strapáljam, vettem egy másikat, ami már nem az az elegánsabb ruhával is felvevős típus, de nagyon megtetszett. Van nem szegecses változata is, de a nagy vacillálás után e mellett döntöttem. Szívem szerint vettem volna még más színben is, de jelenleg a fekete volt a cél.


Fekete szoknya és mintás csőtopp (H&M): Tipikus, ha elindulok konkrétan valamiért (jelen esetben fehér blúzt kerestem), azt nem kapok, de ami nem volt tervben, az hazajön velem. Amint megláttam ezt a két ruhadarabot (nem is olyan messze voltak kirakva egymástól), azonnal tudtam, együtt tökéletes párost alkotnának. Felpróbáltam és szerelem volt első látásra, nagyon jól éreztem bennük magam, ami nálam azért szokatlan, mert eddig nem igazán voltam szoknyás típus, valamiért mindig feszélyeztek. Azért is szeretem nagyon a H&M-et, mert az ilyen alapdarabok potom pénzbe kerülnek: a szoknya 1290ft volt és a felső sem volt sokkal drágább.

Magassarkú cipő (Skála): Anno volt egy poszt arról, hogy alkalmi cipőt keresek. Igazából egy fekete, vagy egy pasztell színű volt tervben, hogy szolid megjelenést kölcsönözzön. De ezen most nagyon megakadt a szemem.. és olyan jól fel tud dobni egy fekete-fehér szettet (mint például az előbb említett szoknya-csőtopp kombinációt)! A felpróbálásakor kényelmes is volt, stabilan álltam benne, úgyhogy nem haboztam, azonnal a kosaramba tettem. A cipő belső talpa bőr és ez nagyon meglepett, ugyanis 3290ft-ért kacsingatott rám a polcról.


Vettem még fehérneműt és végre kaptam egész jó áron fekete sportmelltartót is. Még pár dolgot szeretnék beszerezni nyárra, zokniból is nagy hiány lépett fel nálam az utóbbi időben, valamint kinéztem pár körömlakkot akciósan, de aztán kicsit ismét visszafogom magam (az alapdolgok, sampon, tusfürdő stb. vásárlásán kívül, persze, hogy egyszerre fogy el minden), mert jelenleg más terveim vannak a pénzzel :)

Ti mit vásároltatok mostanában?

You May Also Like

16 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik a felső, olyan szép a mintája! A cipőnek meg a színe és a formája, maga a tökély. :)
    Mostanában nem igen vásárolgatok felesleges dolgokat (pl 26541564. körömlakk) mert új asztalra, kanapéra és nyaralásra gyűjtök/gyűjtünk. És persze, hogy mind júniusba kerül sorra, nem ám elosztva mondjuk havi felosztásba. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cipő formája számomra is a tökéletes: pont annyira kerek, amennyire kell ^^
      Én is nyaralásra 'gyűjtök', azaz már van összegyűjtve pénz és nem költöm el felesleges dolgokra :)

      Törlés
  2. Megnézném azt a cipőt a szoknya csőtopp kombóval, és egy korall lakkal. :D Nagyon tutik. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, alig várom, hogy végre felvehessem őket, de hát az időjárás.. :( Korall körömlakkot épp most megyek nézni, azaz kinéztem egyet neten és most megnézem, milyen is élőben ;)

      Törlés
  3. Ez a vászoncipő annyira jó *.* sosem tetszettek az ilyen topánok, de ez nagyon bejön. Én egy szegecses, kicsit magasabb szárú tornacsukát néztem ki magamnak, ugyan van majdnem olyanom, szegecsek nélkül, na de azt az egyet nem lehet cserélgetni :D

    VálaszTörlés
  4. Szuper dolgokat vettél, nagyon tetszik a szoknyás "összeállítás", szívesen megnézném egy outfit-ben a magassarkúval. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy szeretnék néha outfit posztot csinálni, de valamiért sosem akar összejönni (nagyon rohanok, nincs fény, nincs ki fényképezzen, stb..) :(

      Törlés
  5. Ez a magassarkú úgy tetszik :]

    VálaszTörlés
  6. a felső és a szoknya tetszik a legjobban. :) bztos csini vagy benne. :)

    VálaszTörlés
  7. Ejjj ez az alkalmi cipellő, nagyon szépséges :)

    VálaszTörlés
  8. Ejjj ez az alkalmi cipellő, nagyon szépséges :)

    VálaszTörlés
  9. Juj ez a cipő nagyon tetszik. :) Egerben pont van skála. :P Vagyis volt, most Centrum, vagy valami hasonló a neve. :) Folyton változik, de a tartalom marad.

    A szoknya is tetszik. Jó ízlésed van! :)

    VálaszTörlés
  10. De jó az a cipő meg az H&M-es cuccok is :)

    VálaszTörlés
  11. Minden nagyon tetszik. :-) Cipővásárlást én is msot tervezek, nagyon rámfér egy kis frissítés :-)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Nem nagyon van nekem sem cipőm, nemrég viszont én is vettem egy a Tiédhez hasonlót, csak az bézs színű és telitalpú! :) A cipő és a ruha nagyon jó választás volt, nekem is nagyon tetszik! :D És látom, hogy valaki Egerből ír, mint én is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy bézs nekem is jobb választás lett volna, mármint a hordhatóság szempontjából :) Ha rám gondoltál, én debreceni vagyok :3

      Törlés