Lush

by - május 08, 2012
Kicsit fáradtan, így nem túl sok kedvvel érkeztem haza, de a szobámba belépve egyből megpillantottam: egy boríték várt az asztalomon. Nagyon megörültem, gyorsan ki is bontottam. Jelentem, épségben került hozzám. Jelenleg még inkább képek készültek és csak az első benyomást tudtam leírni, de használat után még lesz szó a tapasztalatokról is.


Ahogy belekukkantottam a borítékba, láttam, van mellette egy kis levél is (kézzel írva, így sokkal személyesebb), nagyon jól esett, külön köszönet érte :) ráadásul már a szappan illata is érződött, már ekkor teljesen el voltam ájulva.


Amiről pedig szó van, az a (már említett) Niki honlapján megrendezett verseny nyereménye, egy Lush Honey I Washed The Kids Szappan. Az eredeti Lush csomagolásban kaptam, olyan jó vidám, élénk színű.  Azt kicsit sajnálom, hogy a ráragasztott magyar felirat szinte teljesen le volt kopva.


Nagyon kellemes illata van, jó mézes, de van még mellette valami más is, amit nem tudok megállapítani (talán az aloe vera, mert a szobámban hasonló illat lett tőle, mint az FLP-s aloe vera dezodornak). Legszívesebben beleharapnék. Az állaga is kellemesnek tűnik, kemény, hozzáérve viaszosnak mondanám, az ujjaimon mégis krémes érzést hagy (szárazon már agyon fogdostam).


Ilyen, vagy ehhez hasonló termékem még sosem volt, így még nagyobb az öröm, hogy kipróbálhatom, már nagyon kíváncsi leszek rá. Nikinek pedig még egyszer köszönöm :)

You May Also Like

1 megjegyzés

  1. Szia! Nekem vagy most egy Lush szappanom, nagyon szeretem, jó a bőrnek és tényleg tisztít.Én odavagyok a szappanjaikért, azok az illatok...Most Mirandám van, régebben meg volt egy nagyon citromos (nevére nem emlékszem). Szerintem imádni fogod. :)

    VálaszTörlés