Barangolás a Zempléni-hegységben - képes beszámoló

by - május 12, 2014
Múlthét hétfőn egy személyes, képes összefoglalót láthattatok az előző hetemből és akkor ígértem a kirándulásról készült fotóknak egy külön posztot. Nagyon furcsa érzés, máris olyan távolinak tűnik ez a kis utazás. Egyszerűen imádok a hegyekben barangolni, mert fizikailag lefáraszt, de szellemileg feltölt (a hegyről nyújtott látkép). Számomra ez a legjobb relaxációs módszer, csak ülni a hegytetőn és nézni a messzeséget.

A szállás Sátoraljaújhelyen volt, innen közelítettük meg a különböző célpontokat. Bár kizárólag olyan helyre mentünk, ahol már jártunk, én ugyanúgy élveztem, mintha első alkalommal tettem volna meg az utat. Az időjárással szerencsénk volt, első két nap gyönyörűen sütött a nap, így lehetett hegyet mászni. Első nap a tengerszemhez mentünk el, másnap pedig a Magyar Kálváriához és a Füzéri-várhoz: mindenhonnan gyönyörű kilátás tárul elénk. Vasárnapra elért minket is ez eső és a viharos szél, így a Sárospataki várat céloztuk meg, mondván az mégiscsak valamennyire zárt. Próbáltam visszafogni magam és nem túl sok képet kiválogatni. Mint ahogy azt majd a képeken láthatjátok, párom akkor szeret engem fényképezni, amikor én épp valami mást :)

A toboz, és ahogy a tobozos fénykép készül :)

Ilyen az, amikor próbálok aranyos fejet vágni. Persze sosem jön össze, mindig csak valami grimasz lesz belőle :D


Jártatok már a környéken? Ti szerettek kirándulni?

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. Gyönyörű helyen jártatok,faltam a képeket és végig ezt gondoltam magamban: ez mind M.o-n van?! :o
    Nagyon jól fotózol! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) Örülök, ha tetszettek a képek! :3

      Törlés
  2. Gyönyörű képek!:) Megkérdezhetem milyen kamerát használsz?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)) Egy Fujifilm Finepix S6500fd géppel készítem a képeket :)

      Törlés
  3. nagyon szép képek lettek. én itt lakom <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :3 Ó de irigyellek most ezért! Alföldi gyerekként mindig is hegyek közelében akartam lakni.. :)

      Törlés
  4. Nagyon szép kis hely lehetett a képek alapján, szupik a fotók. :) "Amikor a fotóst fotózzák" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)) Hát igen, párom fejébe vette, hogy mindig csinál egy képet rólam, amikor fényképezek, szóval elég sok kép készült most rólam.. hátulról.. :D

      Törlés
  5. Nagyon szépek a képek, szívesen néztem volna még meg többet is :) És szívesen barangolnék én is arrafelé :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :$ Nem mertem többet berakni, nehogy túl hosszú legyen vagy ráunjatok :)

      Törlés