S.he Nail Polish Quick Dry 296

by - február 07, 2014
Ha szeretnétek egy sötét lakot, de ódzkodtok a feketétől, érdemes egy pillantást vetni erre a szürke S.he lakkra, ami már csak azért sem unalmas, mert néha még az sem igazán egyértelmű, hogy szürke. Az üveg a S.he stylezone megszokott szögletes vonalait követi, amivel még mindig csak annyi problémám van, hogy a magasabb és keskenyebb kialakítás miatt nem teljesen stabil. De a kupakja számomra abszolút kézre áll, és az ecsetével sincs semmi probléma, könnyen használható.


A száradási ideje közepes, még a korrekt időn belül van - az első réteg nagyon gyorsan, a második már kicsit lassabban szárad. Én szokás szerint maradtam a két rétegnél, a körmeimen is így láthatjátok. Élőben a laikusok egy unalmas szürke lakknak tarthatnák, azonban sokkal több ennél. Fényviszony függő: nappal általában krém finisűnek látszik, hol szürke, hol pedig inkább kékes oldalát mutatva. Lámpafénynél azonban inkább szürke, de közelről szemlélve még az igazán apró kék csillámokat is megpillanthatjuk, ami egyébként az üvegben jól látszik. A képeken azonban sikeresen előbújt az a sok mikrocsillám még természetes fényben is.

Most az egyszer azonban nem bírtam ki és muszáj voltam legalább egy körmömre valami csillámos fedőlakkot kenni már a körömlakk tesztelésénél, egyszerűen kérette magát. A megszokott gyűrűs ujj helyett azonban most a mutatóujjam részesült ebben a megtiszteltetésben. Eleinte féltem, hogy idétlen lesz, de napról napra, percről perce egyre jobban tetszik :)


A tartóssága is hozta az általam tapasztalt S.he minőséget, negyedik nap után kezdett kopni, mindezt természetesen alap- vagy fedőlakk nélkül. Nem is értem, miért váratott magára ennyi ideig ez a lakk, ilyen hideg időben tökéletes választás lehet a sötét árnyalata miatt, azonban számomra egyáltalán nem unalmas a benne rejtőző apró csillámok miatt. Egy jól megválasztott fedőlakkal pedig még izgalmasabbá tehetjük.


Nektek hogy tetszik ez a szín? Mi a tapasztalatotok a S.he lakkokkal?

You May Also Like

7 megjegyzés

  1. De szép tényleg! :)
    Én mostanában nem vagyok megelégedve a termékeikkel...:/

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép :)
    beusmink.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  3. Számomra picit túl sötét, de a csillámos lakkal nagyon jól mutat :)

    VálaszTörlés
  4. gyönyörű lakk, és díszítve is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  5. Hát ez valami eszméletlen szép, és csodásan áll a körmeiden!

    VálaszTörlés
  6. Nekem magában is nagyon tetszik, de csillámmal is jól mutat. Egyébként én sem vagyok megelégedve a lakkjaikkal...

    VálaszTörlés
  7. Az a csillám nagyon jól áll neki! :)

    VálaszTörlés