2/25/2014

Tavaszi kívánságlista

Télre szerencsére nem volt nagy igényem, így úgy emlékszem, ruhát nem is kellett vennem. Viszont ahogy egyre tavasziasabb az idő, annál jobban kedvet kapok egy kisebb 'ruhatár frissítéshez'. Úgy érzem, most kicsit több minden összegyűlt, pedig itt csak tényleg a legszükségesebbek szerepelnek. De a szülinapom is közeleg, valamint végre tanulmányi ösztöndíjban is reménykedek, hiszen sikerült egy elég szép átlagot összehoznom (csak el ne kiabáljam), így remélhetőleg nem lesz akadály beszerezni a kiszemelteket :)

Egy világos farmerre amúgy is szükségem volt, hiszen az előző, kedvenc farmeremtől könnyes búcsút vettem tavaly (bár rövidnadrágnak levágtam, így részben megmaradt), valamint a másik egyetlen farmerem (hogy lehet ez?) szintén kezdi megadni magát. Nincsenek túl nagy igényeim, egy teljesen egyszerű, koptatásmentes, skinny fazonnal teljesen elégedett lennék.


H&M, Skinny világos farmer 3490ft

Menthetetlenül kendő mániás vagyok, bár nincs vészesen sok darabom, attól félek, ha mindig újat veszek, az előzőeket hanyagolni fogom. Azonban, ha emlékezetem nem csal, már több, mint egy éve nem vettem magamnak kendőt, így igencsak megérdemlek egy szép új darabot. Persze egyből két kiszemeltem is van - az egyiket itt a blogon, a másikat pedig facebookon mutattam már nektek.


H&M, Körsál 1990ft és kendő 1490ft

Tavasszal (és olykor nyáron is) előszeretettel hordok vászoncipőket, amik a lazább stílusú dolgaimhoz illenek. Épp ideje lenne megvennem a hőn áhított Vans/Converse darabot (tényleg évek óta ácsingózok értük), de legalább egy sima, olcsó alternatívát mindenképp be kell szereznem, mert összesen két ilyen cipő vár kidobásra a szekrényben, csak amíg nincs új, nincs szívem kidobni őket (szoktatok ti is így járni?). Meg hát oké, van még másik kettő, ami igencsak a végét járja.. A képen lévők közül a szürke most nagyon felcsigázott. Ha pedig már ilyen cipő, akkor szükségem lesz új titokzoknikra is, amit szintén a H&M kínálatából néztem most ki.


H&M, Vászoncipő 2990ft

Felsőkből, pulcsikból egyszerűen tényleg sosem elég. Ha már tavasz, akkor legyen színes.. a kötött pulcsikért az utóbbi időben oda meg vissza vagyok - egy vékonyabb, pasztell vagy neon színes felsőt mindenképp szeretnék. Néhány új póló is igazán jól jönne, ebből konkrét tervem nem igazán szokott lenni, ha valami megtetszik, akkor hazajön velem.


Szerepel még a listámon jó néhány szépségápolási termék is, elsősorban majd a fogyóban lévő dolgokat kívánom pótolni. De persze más is birizgálja a fantáziámat. Például még télen 'kinéztem' magamnak egy kellemes, édeskés illatú parfümöt, amit akkor tavaszra tudtam leginkább elképzelni. Hamarosan jön az igazán jó idő, akkor a nehéz illatok, amiket télen használok, nem esnek jól, így nem árt a frissítés. A Catrice leárazáson beszerzett új highlighterhez szükségem van külön púderecsetre, valamint egy satírozóecset is régebb óta szerepel a listámon, így jött az ötlet, hogy ismét rendelek eBay-ről egy 'ecotools' készletet, amiben mindkettő helyet kapott. Megpróbáltam tényleg csak a legfontosabbakat összeszedni, szeretném, ha minél hamarabb be tudnám szerezni mindegyik tételt, ezért annál jobb, minél rövidebb ez a lista. Utána már majd szabadabban garázdálkodhatok :)

Ti összeírtátok már a beszerezni kívánt darabokat?

6 megjegyzés:

  1. A farmer és a h&m körsál nagyon tetszik! :) Az utóbbit már láttam élőben is és nagyon kis tavaszias darab! :)

    VálaszTörlés
  2. A kívánságlistád egy az egyig megegyezik az enyémmel, igaz világos farmer helyett most egy sötétet szeretnék :) Nagyon problémás a nadrág vásárlás számomra,de a H&M és az F&F farmerjai tökéletesek:)

    VálaszTörlés
  3. Egy világos farmer nekem sem ártana, bár annyi tavaszi hosszú farmeres nadrágom van, hogy lehet elmarad... :) A sálakért meg egyszerűen oda vagyok egy ideje! :D A cipellők is nagyon tetszenek, de mindig lebeszélem magam az ilyen vászon cipőkről, mert kb 3 felvétel alatt tuti úgy összepiszkolnám, hogy hordhatatlan lenne. :D

    VálaszTörlés
  4. Jajj, egy farmernadrágra már nekem is égető szükségem van, ez a világoskék egész szimpinek tűnik. :)

    VálaszTörlés
  5. Debrecenben a Piac utcai Dimenzióban pont ma láttam ilyen világos farmert, amin nincs semmi csicsa, se kövek, se glitterek és csinosnak tűnt. :) De én meg pont sötétet szeretnék, mert van már 2 ilyen világos nacim.

    VálaszTörlés
  6. Jajj de szép a színe ennek a pulcsinak :) de a többi dolog is tetszik :)

    VálaszTörlés