2/13/2014

6 Week Fashion/Beauty Photo Challenge #5 week

Szégyenemre ezt a tavaly nyáron elkezdett kihívást úgy ahogy van, abbahagytam. Valamiért az erre a hétre jutó öt téma kifogott rajtam, de most nagyon megerőltetem magam és befejezem azt, ami hátra van. Ez már az utolsó előtti adag. Így majd nyugodt szívvel kezdek bele egy újabb kihívásba :)

21) Your favorite brand — A kedvenc márkád
Egy átlagos egyetemistának (sajnos) nincs olyan sok lehetősége, hogy drágább márkákat kipróbáljon. Ez néha hátrány, mert azért én is szívesen kipróbálnék egy-két dolgot, de egyáltalán nem panaszkodom, mert így mindig megfontoltan vásárolok. Viszont ebből kifolyólag kivétel nélkül drogériás márkákat használok. Ha ki kéne emelnem egyet, akkor talán a Catrice termékeit választanám, azok győztek meg a leginkább ebből vonalból - mind árban, mind minőségben (az alapozója például abszolút kedvenc). A szemhéjalapozója még ugyan tesztelési fázisban van, de már első használat után éreztem a szoros barátságunk kezdetét. Szájfényt is próbáltam már tőlük, valamint szintén most kezdtem el használni a Better than false lashes Ultra Black szempillaspirált, ami az első alkalom után meggyőzött. A MUA sminktermékeivel vagyok még maradéktalanul elégedett, valamint említést érdemelnek a DM saját márkái, nagyon szeretem a Balea és Alverde szépségápolási termékeit, a fürdőszobapolcon és fiókokban körbenézve szinte mindenhol megtalálhatóak nálam.


22) An instant mood-booster — Azonnali kedv javító
Ez egy elég nehéz kérdés, pláne, hogy szerencsére elég régen volt rossz kedvem, így már azt se tudom, mi az, ami felvidít. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a sütés, mint tevékenység és maga az eredménye is állandóan jókedvre derít. Ha egy kis kikapcsolódásra vágyom, biztos, hogy nekiállok valamit sütni. A csokis sütemények után pedig garantált a jó kedv!


23) Outfit/FOTD/EOTD inspired by a TV show — Outfit/FOTD/EOTD, amit egy TV műsor inspirált
Ez az egy kérdés olyannyira kifogott rajtam, hogy igazából e miatt merült majdhogynem teljesen feledésbe ez az egész kihívás. Egyszerűen hiába agyaltam outfiten, vagy sminken, amit egy műsor inspirált és meg tudnék valósítani. Ha viszont nagyon választanom kéne, akkor szívem szerint Serena van-der Woodsen (Gossip Girl) által inspirálódnék, az ő ruháit szinte kivétel nélkül imádtam, a haja és a sminkje is mindig rendben volt (utóbbi általában a natúr vonalat képviselte, ami pláne tetszik). Viszont közel sincsenek hasonló ruháim, így végső megoldásként pár képet vágtam össze, remélem nem bánjátok.


24) Inspired by nature — Természet ihlette
Az ecotools termékei eléggé természetközelinek nevezhetők, mivel környezetbarát termékeket gyárt, ezért gondoltam, a természet inspirálta kategóriába beleillik az ecsetkészletem (még ha nem is feltétlenül eredeti, ugyanis eBay-ről rendeltem, de teljes mértékben elégedett vagyok vele, az első benyomásomat itt olvashatjátok, már érik róla a tesztes bejegyzés is). Imádom!


25) Makes you laugh — Ami megnevettet
Nagyon sok minden meg tud nevettetni, de mostanában az értelmetlen, bolondos képeken nevetek a legtöbbet. Aktuálisan pedig a 'pusheen' cica képeit szoktam nézegetni, hiszen olyan kis édes és infantilis, imádom! *purrpurr*

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó bejegyzés lett :) És Serena forever. A párom csak úgy hívja: ' a villantós' :D

    VálaszTörlés
  2. Anno én is elkezdtem, de csak a fotózásig jutottam el, a posztig már nem :D Pusheen <3

    VálaszTörlés
  3. Az a ciccmicc eszméletlen cuki :D

    VálaszTörlés