2/23/2014

NYX (185) Emerald Forest

Nem mondom, mostanában rendesen akad dolgom a körömlakkok megfelelő árnyalatú fényképezésével - csupa olyan lakkról írok tesztet, amiről nehéz megfelelő, valósághű képet készíteni. Ma a porondon a Marcsitól nyert lakkok közül egy gyönyörűséges zöld csillámcsoda látható. Már az első kép is csalóka, ugyanis az üveg szélén picit kékesnek látszik maga a lakk, pedig köze sincs hozzá (oké, ha nagyon megerőltetem a szememet, egy nagyon kevés türkizes csillámot is látok benne), pontosan olyan, mint középen: egy igazi zöld/emerald, melyben közelről apró sárgás, arany csillámokat lehet felfedezni.


Az üvege a nemrég bemutatott Hema lakkéhoz hasonló, annyiban tér el, hogy picit lekerekítettebb a sarka és ebben 'csak' 10ml folyékony csoda kapott helyet. Az ecsete se nem lapos, se nem lekerekített, teljesen átlagos, a minősége viszont kimondottan jó, nagyon könnyű vele felvinni a lakott. Holott a lakk állaga már nem ennyire segítőkész használatkor, a sok csillám miatt az első rétegnél, ha nem vigyázunk, könnyen zselésedik és ekkor már nehezebb vele dolgozni. Az első rétegnél mindenképp legyünk pontosak és gyorsak!


Élőben a felülete egységesebbnek hat, szép egyenletes a felszíne. A száradási idejével nem voltam kibékülve, a második rétegnél akadtak gondjaim, de egy délután, ha rászánom magam, még elviselhető. Mindenesetre nem ez után fogok nyúlni, ha sietek. Egyébként pont ebből kifolyólag maradtam meg a két rétegnél, szívem szerint ráhúztam volna még egyet. Így sem rossz a fedése, de ha nagyon kukacoskodni szeretnék, erős fényben a körömvégeknél megkívánja a harmadik réteget. Összességében tényleg nagyon szép ez a NYX lakk, de sajnos az összes körmömön még mindig nem vagyok oda a zöld színért, valahogy nem passzol hozzám. Viszont már konkrét manikűr tervem van vele, így valószínű, hogy a közeljövőben még találkoztok vele a blogon. Egyébként erről a lakkról már Marcsi is írt tesztet, az ő képeit, véleményét is érdemes megnézni!

Csendben megjegyzem, hogy az utolsó képen már harmadnaposan láthatjátok, a körömvégeken minimális kopás vehető észre, de ez igazából csak a képeken látszik. Teljes mértékben elégedett vagyok a tartósságával, öt napot gond nélkül kibírt, nem pattogott, csak kopott és szerintem ha nem mosogatok, takarítok ilyen intenzíven a héten, még bírta is volna egy picit tovább.


Ismeritek a NYX lakkokat? Szeretitek a tömény csillámos darabokat?

17 megjegyzés:

  1. A csillámokat annyira nem szeretem az eltávolítás miatt, de ez csodaszép! :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom az ilyen lakkokat!:) Nagyon szép ez a zöld!*-*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik, gyönyörű színe van. :)

    VálaszTörlés
  4. Mostanában teljesen odáig vagyok a tömény csillám lakkokért, úgyhogy ez is "első látásra szerelem". :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lakk, már Marcsi bejegyzése után kívánságlistára került nálam :))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lakk, de az üveg alapján kicsit különlegesebbre számitottam. Persze a szine igy is gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  7. Hú de imádom ha valami tömény és csillámos. *-* Ez pedig számomra kicsit olyan megfoghatatlan zöld, tetszik! :)

    VálaszTörlés
  8. Engem ez Ariel uszonyára emlékeztet :D Egyébként csodálatos egy körömlakk! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép :3 De a pink azért jobban tetszik! :)

    VálaszTörlés