ManiCute - Vintage

by - május 26, 2014
Ha meghalljuk azt a szót, hogy vintage, szerintem a legtöbbünknek a rózsák, elsárgult papírok, régi kulcsok, madárkalitkát (és még sorolhatnám..) motívumok jutnak eszünkbe. Ha pedig mindezt a körmünkön szeretnénk megvalósítani, akkor a pasztell színek, csíkok és hasonló díszítések társulnak hozzá. Sajnos már én sem igazán tudtam elvonatkoztatni ezektől, ezért az alapkoncepció elég általánosra sikerült.


Már a szín kiválasztása is rengeteg gondot okozott, végül a levendula lilát hagytam ki és egy rózsaszínes és (menta) zöldes lakknál maradtam. Egyébként nagyon akartam pluszban még egy mintát az egyik ujjamra (fehér csíkokat vagy egy nagy glitteres fedőlakkot), de már nem mertem. Féltem, hogy túl sok lesz a szemnek és végül nem lesz egységes az összkép. A rózsamintákat a már említett Pet'la Plate lemezzel nyomdáztam. Első nekifutásra sikerült így, sajnos nem volt időm múlt héten kísérletezgetni a lakkokkal, ezért picit hiányosra sikerült a minta. De legközelebb már biztos jobban sikerül, hiszen maga a lemez csodás! A Golden Rose homoklakkot most három vékony rétegben láthatjátok a kisujjamon, rájöttem, így az igazi. Az összhatás viszont sajnos nem sikerült annyira vintage stílusúra, mint azt terveztem.. ha újra nekiállnék, biztos nem így készítettem volna el - de majd legközelebb (fejben már meg is van a következő vintage manikűr).


❤❤❤❤
Golden Rose Galaxy 21
Miss Sporty 485
essence Show your feet 29 mint&cream
Lora 57
Pet'la Plate lemez - Hours

Nézzétek meg a többiek munkáját is!

You May Also Like

13 megjegyzés

  1. Jó választás volt ez a Show your feet lakk :D Nekem üvegben nem tűnt ilyen szépnek, valószínű azért is hagytam ott :( Na meg az a Golden rose *-*

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszik ez a manikűr, és szerintem a színválasztás is tökéletes lett!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép ez a kék/türkiz lakk, nagyon tetszik! A köröm nyomda meg pont visszaadja ezt a 'vintage' stílust!:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű lett! Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  5. Szépséges lett, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon cuki és szép lett :) a színek nagyon jól harmonizálnak és a rózsák nagyon vintage hatásúak :)

    https://misssziszi.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  7. jaj nagyon jó ez a paletta.ez a kedvenc mintám,a rózsás :)

    VálaszTörlés
  8. Hogy nekünk mennyire egy rugóra jár mindig az agyunk... :D A menta és a rózsaszín... és a Golden Rose arany csillámos rózsaszín sand lakkja, ami ugyan olyan, mint a Moyra... :D Nagyon csini lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, igen, én is írni akartam, hogy már megint.. :DD még jó, hogy csíkokat végül nem festettem ;) :D

      Törlés
  9. Köszönöm, lányok! Örülök, hogy minden kis hibája ellenére nektek is tetszik a manikűr ♥

    VálaszTörlés