Hajas helyzetjelentés - fodrásznál jártam

by - május 16, 2014

Aki régóta olvassa a blogomat, az tudja, hogy anno nagy hajnövesztési projektbe kezdtem (a blogon azóta is a legnépszerűbb helyen áll a ricinusolaj használatáról írt poszt), azonban már nagyon rég volt szó a hajam állapotáról és növesztésének sikerességéről. Ennek oka, hogy az utóbbi időben hagytam elfajulni a helyzetet és hiába szálkásodott a hajvégem, nem látogattam meg a fodrászt. Szerettem volna ugyanis jól megnöveszteni, mielőtt újra 'olló alá kerülök', mivel az eddigi fokozatosan vágott hajamtól akartam megszabadulni. Mivelhogy eleve is nagyon kevés és vékony szálú hajam van, a fokozatosság nem tett jót az összhatásnak. Ma viszont könnyű szívvel intettem búcsút annak a jó pár (~15) centinek.

Szerintem a kép magáért beszél, bár a bal oldalin nem igazán látszik, hogy a hajam felső rétege rövidebb, azért az észrevehető, hogy legalul lényegesen kevesebb haj van. Így viszont már sokkal szebb a látvány, dúsabb az összkép, arról már nem is beszélve, hogy végre újra egészségesek a hajvégeim! Szemből egyébként olyan, mintha teljesen egyhosszúságú lenne és habár egyelőre még rövidnek érzem, nagyon tetszik és kimondottan elégedett vagyok vele (az nem is kifejezés, mióta hazajöttem, állandóan a tükör előtt állok). Szóval most majd megint nagyon szívesen fogom ápolni (sajnos a ricinusolajat hanyagoltam mostanában) és újult erővel vágok bele ebbe a projektbe, bár már inkább az ápoltság, mint a hossz lesz szem előtt. Tavasz elején kezdtem el szedni egy hajvitamin komplexet, ennek újra vételét tervezem, újdonságként pedig szeretném majd kipróbálni a panthenol jótékony hatását is a fejbőrön.


Ti mennyire figyeltek oda hajatok ápolására?

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Sokkal többnek tűnik így a hajad tömege:) Ha szeretnéd megerősíteni, javaslom még a D3 vitamint (scitech boltokban lehet kapni) csodákat tud művelni a hajjal és a körömmel is.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg sokkal dúsabb és szebb most a hajad. :) Egy időben én is ricinusoztam, de ráuntam. Mostanában csak pakolást használok rá, ha van úgy időm.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a hajad. :) Egészséges és sokkal dúsabbnak látszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, tényleg látványosan dúsabb! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép a hajad. :) Nekem is kellene egy egészségügyi hajvágás. :S

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép így a hajad. :) Sokáig én is tépett párti voltam, de amióta elvágattam nagyon tetszik, hogy egy hosszú mindenhol és dúsabb a hatása is. :)

    VálaszTörlés
  7. Szép, természetes hajad van. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm mindenkinek és örülök, hogy szembetűnő a különbség! :))

    VálaszTörlés