• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty


Ha pasztell színek, akkor nálam első helyen a levendula/orgona lila áll, így egyértelműen erre szerettem volna helyezni a hangsúlyt. Végül úgy döntöttem, csupán egy fehér lakkot választok mellé, amire viszont muszáj voltam színátmenetet festeni, annyira adta magát. Úgy érzem, életem eddigi legjobb ombre festését készítettem el, ami élőben természetesen sokkal szebb, mint a képeken.. viszont nem bírtam magammal, a fedőlakk használata után ki kellett próbálnom, amit mindig is akartam és szerintem jól tettem: a pasztell lila körmökön valóban szépen mutat egy sötétebb lila! Mindenesetre én oda vagyok érte. Összességében egyébként nagyon minimalista manikűr lett, legalábbis a nyomdázás előtt, de most ehhez volt hangulatom.



❤❤❤❤
essence Show your feet 16 miss lavender
Lovely Classic Nr. 25
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk
Only You - 810 Metal Dust
Pet'la Plate lemez - Hours

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
21 megjegyzés
Az utóbbi két hónapban rengeteg dolog összegyűlt, legalábbis átlagosan nem szokott egyszerre ennyi minden elfogyni. Örülök, hogy végre elérkezett a poszt ideje (na jó, hivatalosan holnap van a hónap utolsó napja, de akkorra az aktuális körmös kihívás manikűrje van beidőzítve!), már alig fértem az üres flakonoknak szánt dobozomban.


Alverde Testápoló Pisztácia- és Tejkivonattal: Ez a termék amennyire nem volt kedvemre való eleinte, a végén annyira megszerettem. Egyébként a Balea akkor még új pisztáciás testápolóját szerettem volna megvenni, de barátnőm mondta, hogy neki van ez az Alverde-s változat, amit ő sosem fog elhasználni, így megörököltem tőle (egyébként elég régi kis darab). Az állaga nagyon híg, amiben mintha cukorszemcsék lettek volna. De könnyen el lehetett oszlatni a bőrön és gyorsan beszívódott, a hidratálóhatásával pedig elégedett voltam. Az illata is igazán kellemes, néha inkább marcipános már volt.

Balea Creme Öl Dusche Peeling Indian Chai (teszt): Annyira szerettem ezt a testradírt, hogy egyszerűen alig akartam elhasználni! Az illata valami csodás volt, apró szemcsékkel, amik mégis megfelelően eltávolították az elhalt hámréteget. Sajnálom, hogy ami ennyire bejön, az általában mindig limitált kiadású. Most viszont nem vettem helyette semmit, egy ideje kávézaccal radírozok :) semmi felesleges káros anyag és persze milyen baráti, hogy a 'szemetet' hasznosítom fel, így nem kell külön pénzt kiadni érte.

Dove Purely Pampering Tusfürdő Kókusztejjel és Jázmin szirommal: Nagyon kellemes illatú krémes tusfürdő, amiről nekem valamiért mindig a joghurt jut eszembe (pedig semmi köze hozzá). Használatakor olyan, mintha testápolóval zuhanyoznék, nagyon sima lett tőle a bőröm (legalábbis közvetlenül utána finom puha volt), de nem habzott eléggé, ami engem nagyon zavar egy tusfürdőnél.

Balea Body Borotvagél: Nagyon érdekes, mert konkrétan ezzel a tubus borotvagéllel nem voltam kibékülve, de párom meglepett egy ugyanilyennel (mondván mindig elhasználja az enyémet) és ezzel a példánnyal már simán ment a borotválkozás. Talán a pumpája nem volt megfelelő, ezért nem habosodott fel eléggé és a bőrömön már körülbelül semmit nem ért. Magamtól nem vettem volna újra, de nagyon örülök, hogy így alakult, hiszen kiderült, nem konkrétan a termékkel volt a baj, a mostanit már szeretettel használom.


Balea Professional Sampon Koffeinnel (teszt): Nagyon megkedveltem ezt a sampont, mert nem csak szépen tisztítja a hajamat, de (optikailag) dúsítja is - használatakor nem laposodik le egyhamar. Az utóbbi időben viszont mintha kezdett volna hozzászokni a fejbőröm, ezért egyre hamarabb is zsírosodott, úgyhogy jelenleg mást használok, de van még belőle egy tartalék tubussal.

Isana Körömlakklemosó: Ez a körömlakklemosó állandó lakója a fürdőszobapolcnak, természetesen már jó előre, akciósan újravásároltam. A nagy kiszerelés mostanában viszonylag sokáig elég, a bőrrel kíméletes, a lakkokkal viszont könyörületlen.

Vipera (Creation Nail Design) 444 (teszt): Nagyon sokáig volt ez a lila lakk a birtokomban, hűen szolgált, mert még csak most kezdett besűrűsödni, úgyhogy le a kalappal előtte. Kedvemre való volt ez az árnyalat, egy időben csak ezt viseltem (még anno gimiben), de sajnos megérett a kiselejtezésre.

Alverde Clear Iszapos Arclemosó Tonik: Talán a kedvenc arcra való termékem, amit ismét újra is vettem. Sajnos csodát nem művel, de az eddig használt tonikokkal ellentétben ez nem szárítja ki az arcomat. Szinte azonnal lehet akár rá sminkelni is, szóval tényleg nagy kedvencem.

Das Gesunde Plus Étrend-kiegészítő Kapszula Hajra: Teszt ugyan még nem volt róla, de pár sort itt olvashattok erről a vitamin komplexről. A hatását igazából akkor vettem észre, miután abbahagytam a szedését - a hajam megint jelentősebb mértékben hullott, mint mikor folyamatosan szedtem. Egy rövidebb szünet után szeretném majd újra kúraként szedni, mert abszolút elégedett voltam vele.

Lush Honey I Washed The Kids Szappan (teszt): A képen természetesen nem szerepel, de végre teljesen elhasználtam ezt a szappant, ami nagyon sokáig elég volt. Az utóbbi időben a reggeli arcápolási rutinomba építettem be, nem szárította az arcbőrömet, teljesen meg voltam elégedve a tisztítóképességével is.


Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Nem hittem volna, hogy ez lesz az első Alverde termék, amiről írni fogok, ugyanis még télen is csak nagy ritkán válik szárazzá a kezem (bár ez köszönhető a folyamatos kézápolásnak is). Ezért nem hittem volna, hogy már tavasszal lesz alkalmam kipróbálni ezt a kézápoló olajat. Viszont pár nappal később, hogy megérkezett a csomag, a körmöm melletti rész és az egész körömágybőröm valamilyen oknál fogva szörnyen kiszáradt. Szerencsére hamar eszembe jutott, hogy íme a nagyszerű alkalom, kipróbálhatom, mit is tud az Alverde új terméke.


'Intenzív ápolás az igénybe vett, száraz kezeknek. Az alverde kézápoló olaj bio sárgabarackmag-olajat, sheavajat, szójaolajat és bio napraforgóolajat tartalmaz, melyek puhává és selymessé varázsolják kezeit. Egy pipettával csak pár csepp olajat kell a kézre adagolni, majd bemasszírozni. Könnyű eloszlatni és gyorsan felszívódik. Nem tartalmaz szintetikus tartósítószereket. A kézápoló olaj vegán termék.'

A kis üvegcse 13ml olajat tartalmaz, ami első látásra talán kevésnek tűnhet, de én a két kezemre összesen 2-3 cseppet szoktam használni egy alkalommal. A műanyag kupak egy pipettahegyben végződik, amivel könnyű az adagolás. A beszívódásától eleinte féltem - mégiscsak egy olajról lenne szó -, így mindenképp este szerettem volna kipróbálni. Azt viszont tudni kell rólam, hogy elalvás előtt mindig olvasok, egy olajos kéz pedig nem tenne jót a könyv lapjainak. Viszont! Hiába érződik a bőrön az olaj, pár perc alatt mégis beszívódik annyira, hogy utána ne kenjen össze semmit, szóval az aktuálisan olvasott könyvnek nem lett semmi baja :) Számomra először nagyon szokatlan volt az állaga, a tradicionális hidratálókrémekhez vagyok szokva, de mivel hígabb, mint például az olívaolaj, nagyon könnyű eloszlatni a kézfejen. Utána érdemes egy kicsit bele is masszírozni a bőrbe és valóban nagyon gyorsan beszívódik. Az illata pedig igazi barack, nyami!


Egy-két alkalom után nem művelt csodát, mivel eleinte csak este használtam. De kipróbáltam picit sűrűbben (naponta kétszer-háromszor, ahogy eszembe jutott), így pedig már szépen helyrehozta a hihetetlen száraz körömágybőrömet. Folyamatosan javult az állapota, már egyáltalán nem olyan kemény és berepedezett. Azóta nincs is szükség rá, hogy ilyen rendszeresen elővegyem. Pár naponta esténként használom, így kordában tartja a szárazságot. Most nagyon hálás vagyok ennek a kézápolónak, mert tényleg már-már tragikus volt a körmöm melletti bőr állapota és szépen megbirkózott a feladattal.

Ti mit használtok kezeitek ápolására?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Ha meghalljuk azt a szót, hogy vintage, szerintem a legtöbbünknek a rózsák, elsárgult papírok, régi kulcsok, madárkalitkát (és még sorolhatnám..) motívumok jutnak eszünkbe. Ha pedig mindezt a körmünkön szeretnénk megvalósítani, akkor a pasztell színek, csíkok és hasonló díszítések társulnak hozzá. Sajnos már én sem igazán tudtam elvonatkoztatni ezektől, ezért az alapkoncepció elég általánosra sikerült.


Már a szín kiválasztása is rengeteg gondot okozott, végül a levendula lilát hagytam ki és egy rózsaszínes és (menta) zöldes lakknál maradtam. Egyébként nagyon akartam pluszban még egy mintát az egyik ujjamra (fehér csíkokat vagy egy nagy glitteres fedőlakkot), de már nem mertem. Féltem, hogy túl sok lesz a szemnek és végül nem lesz egységes az összkép. A rózsamintákat a már említett Pet'la Plate lemezzel nyomdáztam. Első nekifutásra sikerült így, sajnos nem volt időm múlt héten kísérletezgetni a lakkokkal, ezért picit hiányosra sikerült a minta. De legközelebb már biztos jobban sikerül, hiszen maga a lemez csodás! A Golden Rose homoklakkot most három vékony rétegben láthatjátok a kisujjamon, rájöttem, így az igazi. Az összhatás viszont sajnos nem sikerült annyira vintage stílusúra, mint azt terveztem.. ha újra nekiállnék, biztos nem így készítettem volna el - de majd legközelebb (fejben már meg is van a következő vintage manikűr).


❤❤❤❤
Golden Rose Galaxy 21
Miss Sporty 485
essence Show your feet 29 mint&cream
Lora 57
Pet'la Plate lemez - Hours

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
13 megjegyzés
A kihívás mai színeinél, a 'lilától a rózsaszínig' témánál úgymond egy kicsit csaltam, ugyanis ezt a manikűrt pont pár nappal a felhívás előtt készítettem. Azonban úgy gondoltam, ha eddig nem sikerült posztolni, akkor a lila-rózsaszín kategóriába pont megfelel. Szóval ez most nem konkrétan erre a témára készült, de minden kétség nélkül megállja itt a helyét.


Ismét egy skittlette típusú manikűr, egyszerűsége ellenére mostanában ez lett a kedvenc technikám (inkább díszítési formának nevezném). Nagyon szívesen viseltem, talán pont a színvilága miatt kimondottan elégedett voltam vele. Sajnos a csipkemintás fólia alá úgy gondoltam, egy réteg fehér lakk is elég lesz, de utólag, a képeget nézegetve kevésnek bizonyult (a múltkori sokkal szebbre sikerült). Ez a neon Moyra lakk pedig tényleg a szívem csücske, remélem nem unjátok még. Lassan érik az újra vásárlása is (arra még gondolni se merek, mi lesz, ha nem sikerül beszereznem). Erről a lila lakkról meg egyszerűen nem bírtam levenni a szemem: végre egy körömlakk, ami nem az üvegben mutat jobban! Az árnyalata tökéletes és a benne lévő apró csillámok annyira csodálatossá teszik.


❤❤❤❤
Moyra 64
Lovely Classic Nr. 25
Csipkemintás körömfólia
Only You - 810 Metal Dust
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
15 megjegyzés
Ez a hetem borzalmasan sűrű volt, szinte el se hiszem, hogy végre péntek van! Ilyenkor az ember minden apróságnak örülni tud, bár én amúgy is nagyra tudom értékelni a kis dolgokat is :) A mostani bejegyzésben ugyan nem is olyan kicsi dolgokról lenne szó - a legtöbbjük ha méretükben nem is, de értékben számomra igazán nagyok.


Még május elején érkezett egy csomagom, amiben az új Alverde termékek kaptak helyet. Már többször is áradoztam a DM saját márkás natúr kozmetikumáról, úgyhogy nagyon boldog voltam, amikor értesítettek róla, hogy lehetőségem lesz kipróbálni őket. Kettőt már elkezdtem tesztelni, az egyikről - a kézápoló olajról - hamarosan várható is egy bejegyzés (persze semmiképp sem akarok elhamarkodottan írni róluk).


A másik örömforrásom a pont egy hete kézhez kapott Pet'la Plate lemez. A facebook oldalukon meghirdetett nyereményjátékon az egyik szerencsés nyertes lettem, ami egész napra mosolyt csalt az arcomra. Még meg sem érkezett a nyomdalemez, már azon törtem a fejem, milyen manikűröket is készíthetnék majd vele. Sajnos tényleg nem volt egy szabad percem sem a héten, így már annak is örültem, hogy egyszer volt alkalmam kipróbálni. Ennek eredményét pedig szintén hamarosan látni fogjátok a blogon ;)

Ti mire lennétek a leginkább kíváncsiak?
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Sajnos eddig elmaradtam a S.he rúzsok tesztelésével, de igazából ennek az az oka, hogy a hidegebb időszakban nem indulok el úgy otthonról, hogy valami szájra valót viselnék. Nem feltétlenül a kiszáradt ajkak miatt, sokkal inkább az orromig felhúzott sál akadályoz meg olyankor a rúzsozásban, hiszen teljesen értelmét vesztené.


Mióta beköszöntött a tavasz, azóta viszont előszeretettel nyúlok a két rúzs után, még az egyszerű hétköznapokon is, holott ez rám nem volt jellemző. De mielőtt rátérnék magukra a rúzsokra, előtte a külsőségekkel kezdeném. A csomagolása egyszerű, fehér műanyag, ami a S.he termékeire jellemző négyszögletes vonalat képviseli, így könnyedén egymásba pattinthatók, ami az esetleges tárolást akár meg is könnyítheti. Önmagukban nem nyújtanak túl esztétikus látványt, de amíg jól zárnak, ez számomra annyira nem is fontos. Sajnos az egyiket sikeresen leejtettem, ezért megrepedt a kupakja, viszont előtte tökéletesen rápattant az aljára, így tulajdonképpen nyugodtan magunkkal cipelhetjük, ha napközben frissítésre szorulnánk. A rúzs alján megtaláljuk az árnyalat számát, valamint magának a rúzsnak a színét is, ami az átlátszó kupak hiányát tökéletesen ellensúlyozza. Én fejjel lefele tartom őket, így reggelente nem kell nyitogatni, melyikben melyik szín lapul. A csomagoláson nem, de a DM német honlapján megtaláltam, hogy 4.5g terméket tartalmaz.

'Puha és gyengéd - ezeket a szavakat hamarosan egyre gyakrabban fogja majd hallani, ha a szájáról lesz szó. A Magic Colours ajakrúzsok ugyanis nem csak vonzó színekben kaphatóak, hanem alaposan ápolják is ajkait. Akárcsak a s.he stylezone összes többi rúzsa, ezek is mentesek a tartósítószerektől és E-vitamint is tartalmaznak.'


A színválasztás abszolút személy függő, ki mit szeret viselni, kinek mi áll jól. Nekem szerencsém volt, mert mindkettő hamar elnyerte a tetszésemet. Bár a pirosas (137) nekem hétköznapra túl erős: egyszerűen nem áll jól ez a szín, túl hivalkodó az arcomhoz. Ezért csak egy picit viszek fel belőle, majd ujjal (jobb esetben egyébként ajakecsettel) egyengetem el a számon a színt, hogy egységes legyen, de ne legyen erős a fedése. (A képen teljes valóságában, normálisan használva láthatjátok. Sajnos ennek az igazi színét nem tudtam elkapni, élőben kicsit bordósabb, nem ennyire piros - legjobban a fenti képen, a rúzs alján található papír adja vissza a színét.) Az eredetileg baracknak (122) hitt rúzs a számon inkább nude hatást kelt, de nagyon oda vagyok érte! Ennek a fedése gyengébb, sajnos nem is teljesen egyenletes. De nagyon természetes hatást kelt, persze mégis sokkal szebb összképet érhetünk el vele, mint csupasz ajkakkal.


Szerencsére a két rúzs egyéb tulajdonságaiban nem annyira különbözik, állaguk, tartósságuk majdhogynem teljesen egyforma. Mindkettő közepes keménységű (inkább a puhábbak közé tartoznak), könnyen siklik az ajkakon, de annyira azért kemények, hogy egyszerre ne kerüljön fel túlzottan sok. Tartósságuk ivás és evés nélkül sem túl hosszan tartó, pár óra elteltével érdemes felfrissíteni. Szívesen mondanám, hogy egyenletesen kopik, de a világosabb szín sajnos csomósodik. Ápolásról nem tudok nyilatkozni, használata előtt azonban érdemes leradírozni a szánkat, mivel a szárazságot sajnos kihangsúlyozza. Összességében viszont két remek rúzsról van szó, amit még számos másik árnyalatban érhetünk el a DM polcain.

Ismeritek a S.he rúzsait? Milyen színt viseltek szívesen az ajkatokon?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Ugyan most semmilyen ruhadarabnak nem érzem égető szükségét (most inkább apróságok szerepelnek a listámon), azért így is szívesen nézelődök, legalább is interneten szeretek garázdálkodni, ez szerencsére semmibe nem kerül. Szóval tanulás után, hogy pihenjek egy keveset, ismét fogtam magam és összeszedtem pár nekem tetsző darabot. Nem kell túl extrém dolgokra számítani, leginkább az egyszerű, basic darabok közül csemegéztem (persze azért az egész kínálatot végigböngésztem).

A múltkor beszereztem egy világos farmert a H&M kínálatából, de a sötétem is kezdi a végét járni, így ezt az árnyalatot is szívesen megkaparintanám innen. Basic pólóból mostanában egyre kevesebbet veszek, de itt mindig olyan jó áron kínálják őket, ráadásul megint tervben van a mintafestés, úgyhogy nem ártana hozzá egy póló sem. Ezek a lenge fazonú ujjatlan felsők pedig előkelő helyen szerepelnek nálam az utóbbi időben.


Nem tudok szó nélkül elmenni a virágos kis ruha mellett, mert olyan egyszerű a szabása, de pont ez tetszik az egészben (azt a kalapot is elfogadnám hozzá). A farmermellény régi kívánságlistás, télen volt egy csodás darab, amit sajnos nem vettem meg, persze azóta is bánom. Ez az alul bolyhos, világos példány viszont hamar elnyerte a tetszésemet, feledtetné velem a traumát :) A sima felsők mellett ez a mintás is telitalálat nálam, aminek a hátulján lévő kis cipzár teszi fel az i-re a pontot, nagyon tetszik. A mellette lévő sport topot is minden gond nélkül elfogadnám, nyáron úgyis napi jelleggel hordok ilyet a rendszeres edzések, próbák miatt. A nagy melegben az édes sortos pizsamák kihagyhatatlan darabnak számítanak, szeretnék végre én is beszerezni egyet. Néhány fürdőruhát viszont már vettem idén, egy felső azonban még beleférne.


A végére pedig a kiegészítőket gyűjtöttem össze. Igazából egyikre sincs szükségem, de olyan édes külsejű dolgokat kínálnak, hogy nem lehet nem észrevenni őket. Vegyük például az első képen látható útlevél borítót(!), annyira szépséges. A leírás szerint a testpermetnek rózsa és ibolya illata van, de ismét a külső az, ami miatt levett a lábamról. Utazás előtt pedig sosem lehet elég a neszesszerekből és mini kiszerelésű dolgokból (pláne, ha azok ilyen színben pompáznak). Az abszolút kedvencem viszont ez a két virágos hajpánt.


Nektek van valami aktuális kiszemeltetek?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Mára az élénk színek jutottak, ami nálam nem eléggé lehatárolt kategória (nekem még az is élénk, ami másnak esetleg már nem). Végül csupán egyetlen árnyalatot választottam, amit egyértelműen élénknek tartok, ezt pedig arannyal kombináltam. Most nem voltam túl kreatív, de már nagyon régóta tervezem elkészíteni ezt a manikűrt. A ruffian körmöket már első alkalommal megszerettem, ezt a színkombinációt pedig olyan régen megálmodtam és fejben akkor a 'coral meet gold' nevet adtam neki. Azonban végül sosem készült el, természetesen ezidáig, végre nyomós okom volt rávenni magam. Először az arany színt vittem fel, majd száradása után ecsettel alakítottam ki a korall félhold ívét, a körömágybőrtől pár milliméterrel feljebb. Ergo sablont nem használtam, de hát ez meg is látszik rajta (a törött körmöm meg még mindig nem nőtt meg).


❤❤❤❤
New York Color 027 Love match
Dekor arany csillám
Lovely Nail hardener for weak nails

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
12 megjegyzés

Aki régóta olvassa a blogomat, az tudja, hogy anno nagy hajnövesztési projektbe kezdtem (a blogon azóta is a legnépszerűbb helyen áll a ricinusolaj használatáról írt poszt), azonban már nagyon rég volt szó a hajam állapotáról és növesztésének sikerességéről. Ennek oka, hogy az utóbbi időben hagytam elfajulni a helyzetet és hiába szálkásodott a hajvégem, nem látogattam meg a fodrászt. Szerettem volna ugyanis jól megnöveszteni, mielőtt újra 'olló alá kerülök', mivel az eddigi fokozatosan vágott hajamtól akartam megszabadulni. Mivelhogy eleve is nagyon kevés és vékony szálú hajam van, a fokozatosság nem tett jót az összhatásnak. Ma viszont könnyű szívvel intettem búcsút annak a jó pár (~15) centinek.

Szerintem a kép magáért beszél, bár a bal oldalin nem igazán látszik, hogy a hajam felső rétege rövidebb, azért az észrevehető, hogy legalul lényegesen kevesebb haj van. Így viszont már sokkal szebb a látvány, dúsabb az összkép, arról már nem is beszélve, hogy végre újra egészségesek a hajvégeim! Szemből egyébként olyan, mintha teljesen egyhosszúságú lenne és habár egyelőre még rövidnek érzem, nagyon tetszik és kimondottan elégedett vagyok vele (az nem is kifejezés, mióta hazajöttem, állandóan a tükör előtt állok). Szóval most majd megint nagyon szívesen fogom ápolni (sajnos a ricinusolajat hanyagoltam mostanában) és újult erővel vágok bele ebbe a projektbe, bár már inkább az ápoltság, mint a hossz lesz szem előtt. Tavasz elején kezdtem el szedni egy hajvitamin komplexet, ennek újra vételét tervezem, újdonságként pedig szeretném majd kipróbálni a panthenol jótékony hatását is a fejbőrön.


Ti mennyire figyeltek oda hajatok ápolására?
Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Régen nem is tudom, hogyan élhettem szemöldökfestés nélkül.. ma már a sminkelési procedúrám egyik legfontosabb és kihagyhatatlan lépésének tartom. Emlékszem, mikor megrendeltem a palettát, sokáig nem is nyúltam bele. Aztán amikor elővettem, a saját kis ecsetét használtam, ezzel pedig nem voltam túl sikeres, így újabb időre a szekrényembe került. Már kacérkodtam a szemöldökceruza megvételével, amikor újult erővel kipróbáltam, csak most már egy normális minőségű ecsettel, az EcoTools szettem ferde végű ecsetével próbálkoztam. Nah ez volt az az alkalom, amikor nem értettem, hogyan is lapulhatott ez hónapokig használatlanul a sminkek között és rájöttem, milyen sokat is jelent egy szépen formált szemöldök.


A fekete kis doboz elég strapabírónak tűnik (utaztattam már, de leejteni szerencsére még nem ejtettem le), viszont sajnos nem zár jól - nem pattan vissza, így könnyen szétnyílhat, ami azért nem lenne túl kellemes a táskánkban. A belső kialakítása szimpatikus, a négy különböző pan jól elkülönül egymástól, alul pedig megtalálható egy mini ecset és szemöldökcsipesz. Utóbbit még nem próbáltam, az ecsetről pedig az előbb már leírtam a véleményem, számomra használhatatlannak bizonyult. Talán egy kis igazításra alkalmas lenne, de erre szerencsére sosincs szükség. A paletta tetejében még található egy tükör is, amit szerintem sok mindenből hiányolni szoktunk, így én kifejezetten örülök neki.

A szettben a barna három árnyalatából választhatunk, így nagy valószínűséggel mindenki megtalálja benne a számára megfelelőt. Én a két felsőt szoktam 'keverni', azaz az ecsetemmel egyszerre mindkettőt felveszem és így viszem fel a szemöldökömre. A sötétbarna hétköznapokra túl sötét lenne, viszont a hármas számmal jelölt már világos, ezért gondoltam a kettő pont megfelelő lesz. Ha véletlenül még így is túl sötétre sikerül, a legvilágosabb színnel szoktam átmenni rajta, hogy finomítson rajta egy kicsit. Kellően pigmentáltnak tartom, az ecsettel könnyen felvehetjük a megfelelő mennyiséget és könnyű is vele megfesteni a szemöldök ívét. A tartósságával pedig kimondottan elégedett vagyok, nap végére csak minimálisan kopik meg, de nem mozdul el, a helyén marad. A jobb alsó sarokban lévő zselét viszont nem használom, túlságosan összeragad tőle a szemöldököm és az nem mutat valami természetesen.


Én azt mondom, a teljes árát is abszolút megéri a termék, bár aki nem használja ki a különböző pan-eket, annak felesleges lehet készletet venni. Én anno az 50%-os akcióban jutottam hozzá ingyenes házhoz szállítással, szóval minden forintját megérte. Jelenleg is kapható, a webshopban 3.50Ł-ért rendelhetitek meg, ami igen jutányos ár egy ilyen minőségű szettért (mely egyébként összesen 5.9g-ot tartalmaz és nagyon sokáig elég lesz).

Ti mit használtok a szemöldökötök formálására?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Múlthét hétfőn egy személyes, képes összefoglalót láthattatok az előző hetemből és akkor ígértem a kirándulásról készült fotóknak egy külön posztot. Nagyon furcsa érzés, máris olyan távolinak tűnik ez a kis utazás. Egyszerűen imádok a hegyekben barangolni, mert fizikailag lefáraszt, de szellemileg feltölt (a hegyről nyújtott látkép). Számomra ez a legjobb relaxációs módszer, csak ülni a hegytetőn és nézni a messzeséget.

A szállás Sátoraljaújhelyen volt, innen közelítettük meg a különböző célpontokat. Bár kizárólag olyan helyre mentünk, ahol már jártunk, én ugyanúgy élveztem, mintha első alkalommal tettem volna meg az utat. Az időjárással szerencsénk volt, első két nap gyönyörűen sütött a nap, így lehetett hegyet mászni. Első nap a tengerszemhez mentünk el, másnap pedig a Magyar Kálváriához és a Füzéri-várhoz: mindenhonnan gyönyörű kilátás tárul elénk. Vasárnapra elért minket is ez eső és a viharos szél, így a Sárospataki várat céloztuk meg, mondván az mégiscsak valamennyire zárt. Próbáltam visszafogni magam és nem túl sok képet kiválogatni. Mint ahogy azt majd a képeken láthatjátok, párom akkor szeret engem fényképezni, amikor én épp valami mást :)

A toboz, és ahogy a tobozos fénykép készül :)

Ilyen az, amikor próbálok aranyos fejet vágni. Persze sosem jön össze, mindig csak valami grimasz lesz belőle :D


Jártatok már a környéken? Ti szerettek kirándulni?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ▼  május (17)
      • Colourful nail art challenge #5 Pastel colours
      • Elhasználtam, elfogytak #13
      • Alverde kézápoló olaj
      • ManiCute - Vintage
      • Colourful nail art challenge #4 From purple to pink
      • Apró örömök - Újdonságok érkeztek
      • S.he Lipstick Magic Colours 122 és 137
      • Instant szerelem - H&M
      • Colourful nail art challenge #3 Vivid colours
      • Hajas helyzetjelentés - fodrásznál jártam
      • Makeup Academy (MUA) szemöldök szett
      • Barangolás a Zempléni-hegységben - képes beszámoló
      • Colourful nail art challenge #2 From green to blue
      • Balea Napozás utáni tusfürdő
      • Blogszülinapi nyereményjáték - eredményhirdetés
      • My week in pictures #1
      • Colourful nail art challenge #1 Candy colours
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes