12/06/2013

Őszi kívánságlista - zsákmányolt darabok

Most már tényleg érzem, hogy belecsöppentünk a télbe, december van, hideg, ráadásul ma már arra keltem, hogy minden tiszta havas - a mikuláscsomagról már nem is beszélve. Szóval épp ideje volt összegeznem, mit is sikerült beszereznem és mennyire tartottam magam az idei őszi kívánságlistámhoz. Szinte el se hiszem, hogy ennyi mindent sikerült kihúznom. Mindig összeírom a szükséges ruhadarabokat, szépségápolási dolgokat, aztán valahogy sosem találom a megfelelőt és szinte semmit nem sikerül beszereznem, de most meglepően jól jártam. Persze farmeringhez sajnos idén sem jutottam hozzá, pedig jó pár darabot felpróbáltam, de egyik sem volt megfelelő. A blogra csupán néhány dolog került fel ősz elején, mint kívánságdarab, magamnak viszont egy picit bővebb listát írtam össze.


Nadrágból a fekete volt a legfontosabb, ugyanis négy éve nyúzom az előzőt és igencsak megkopott már (így annak most rövidnadrág lett a sorsa). Több helyen is körbenéztem, de elfogadható áron nem leltem rá a megfelelőre. Mígnem a Takkoba kuponokkal elindultam és próba szerencse alapon felhúztam az egyiket, amit egyébként vonakodva tettem meg, ugyanis több sikertelen nadrágpróba után elhatároztam, a Takkoban nem keresek magamnak nadrágot. Most valahogy mégis motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha most még is jó lesz és láss csodát: teljesen jó volt rám! (5990ft - 30% = 4193ft)

A két leggings igazából nem volt a listán, de egy burgundi nadrágra tavaly óta pályázok - sikertelenül. Ezzel a leggings-zel egy picit megbékélek, így nem fogok eszemet vesztve kajtatni nadrág után. Mivel nagyon jó áron volt, hihetetlen vastag és nagyon puha, ezért még egy feketét is mellécsaptam és névnapi ajándékként megkaptam őket. (Skála, 1190ft/db)

A bakancsért (nem túlzok) két hónapig jártam a H&M-be, majdhogynem folyamatosan. Sosem volt, már kezdtem lemondani róla, hogy valaha is lesz, de aztán a Glamour napokon sikerült hozzájutnom, így ráadásul még kedvezménnyel is, tehát megérte várni. Imádom, tényleg nagy szükségem volt egy lapos talpúra, nagyon kényelmes és annyira a magaménak érzem, hogy hihetetlen. (8990ft - 20% = 7192ft)


Ugyebár nem volt a bakancshoz illő a táskám, ami kellőképpen nőies, de fazonban (és persze színben) passzol a cipőhöz. Erre a Cosmos city-ben bukkantam rá, nagyon megtetszett, a mérete és fazonja tökéletes, és a szegecsek tették fel az i-re a pontot. Arról nem is beszélve, hogy tényleg csak leheletnyi különbség van a cipő és közte árnyalatban, pedig vásárláskor sajnos nem a bakancsban voltam. (3495ft)

Drága anyukámnak köszönhetem a burgundi sapkát és csősálat. A sapka volt igazán fontos, a csősál már csak extra, ugyanis találtam szép vörös-bordó fonalat, ő pedig hajlandó volt nekem kötni. Igaz a sál egy kisebb darab, így inkább melegebb őszi napokra való, de nagyon szeretem. Ráadásul így 1200ft sem volt a kettő és még a fonalból is maradt.


A régi mini Alverde testvajam már el is fogyott, de még időben pótoltam a karácsonyi limitált kiadású trióval. Nem akarom ragozni, egyszerűen oda meg vissza vagyok ezért a testvaj csomagért, telitalálat! (DM, 900ft - 10% = 810ft) A Catrice szemhéjalapozó már nagyon rég óta tervben van, de csak most szántam rá magam, hogy megvegyem. (Müller, 1245ft - 15% = 1058ft) A Max Factor Burgundy Crush lakkjával is sokáig szemeztem, amit sikerült hihetetlen jó áron beszerezni a Glamour napokon. (DM, 1699ft - 50% = 849ft)

Nektek sikerült beszereznetek a kívánság listás darabokat?

9 megjegyzés:

  1. Szép ez a táska, a cipőről már volt kép felrakva? Kíváncsi lennék arra is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen, a Glamour napok haul posztban, ezért nem is raktam be most képet :) De be is linkeltem direkt a bejegyzésben, egyébként itt találod: http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2013/10/glamour-napok-zsakmanyolas.html

      Törlés
  2. A Burgundy Crush-sal én is régóta szemezek, de eredeti áron azért elég húzós. A tartósságáról tudsz vmit mondani? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már mióta meg akarom írni róla a bejegyzést.. most már tényleg igyekszem minél hamarabb :) egyébként a tartóssága is teljesen jó, két réteggel és fedőlakk nélkül is kibír körülbelül egy hetet :) De egyébként érdemes figyelni, mert mindig van valahol egy kisebb akció, a Rossmannban például jövőhét végén lesz 25% kedvezmény a dekorkozmetikai termékekre (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=556859797733138&set=a.432583896827396.1073741830.432515500167569&type=1)

      Törlés
  3. Tök jó a táska! <3 A leggingsek és a lakk is nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  4. Az Alverde testvajait már én is szeretném beszerezni magamnak. :)
    Egyébként nagyon szeretem a képeid. Mivel szoktad őket szerkeszteni és milyen gépet használsz? :) Előre is köszönöm a választ. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A testvajat érdemesebb minél hamarabb, ugyanis sok helyen már el is fogyott :/
      Köszönöm! Egyébként egy Fujifilm Finepix S6500fd géppel fényképezem, és Gimp-et használok szerkesztésre :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a táska! :)

    Nyereményjáték van nálam, ha gondolod nézz be:
    http://stylelounge.me/karacsonyi-nyeremenyjatek/

    VálaszTörlés