12/31/2013

Év végi blogösszegzés

Tavaly év végén is volt egy összefoglaló, akkor a személyes dolgokat is belevettem, hiszen büszke voltam magamra, főképp az államvizsga miatt - így idén folytattam az egyetemet, mégpedig mesterképzésen. Úgy érzem, ez az év sem telt haszontalanul, olyan nagy fordulópont mégsem történt velem. Szerencsére az utazások most sem maradhattak el, nyáron sikerült eljutnom Prágába, valamint Olaszországban már negyedjére jártam (de ismét új helyen). A nyaram csak úgy hipp-hopp eltelt, az utazások mellett ismét voltam nyári gyakorlaton, valamint az egész augusztus a virágkarneváli próbák jegyében telt. Hogy lehet az, hogy visszatekintve olyan hosszúnak tűnik az év, pedig megint olyan gyorsan telt el?


De mi is történt a blog életében?! Úgy érzem, elég sok minden. Ezzel együtt összesen 149 bejegyzés született, ami átlag 2-3 naponta való közzétételt jelent, szerintem ez teljesen korrekt, bár voltak csendesebb időszakok, pláne év vége fele (csúnya szorgalmi időszak, most minden energiámat elszívta).

Év elején nekikezdtem az ..and that's who I am nevű rövidebb sorozatnak, hogy egy picit jobban megismerhessetek - ekkor döntöttem el, hogy épp ideje többet mutatnom magamból, a személyesebb hangvételű bejegyzések is megállják a helyüket. Februárban nekikezdtem a 15 Week nail challenge-nek, ami eredetileg egy 15 napos körmös kihívás volt (tehát az alapötlet nem tőlem származott), de annyira megtetszett, hogy lefordítottam és átszerveztem 15 hétre, hogy jobban tudjam tartani az iramot. Sokan csatlakoztak is és velem együtt csinálták a kihívás állomásait hétről-hétre, aminek külön örültem. Volt egy másik hasonló kezdeményezésem, amit ugyan már nem fordítottam le, de szintén nem napi rendszerességgel szerettem volna jelentkezni, így született meg a 6 Week fashin/beauty photo challenge. Ez is sok más bloggernek megtetszett és rengetegen megcsinálták. Én viszont csúnyán elbuktam vele, az utolsó két heti adag kimaradt, nem is vagyok rá büszke. Viszont még pótolható a dolog, így nem felejtem el jövőre, hogy még tartozásom van :)

Áprilisban az a megtiszteltetés ért, hogy a NailClub vendégbloggereként szerepelhettem, mégpedig az elegancia témában, ami az idei bejegyzések közül a legnépszerűbb volt. Ezen kívül további két körmös megmozduláshoz csatlakoztam: a Manikűrvadász második fordulójától kezdve állandó tagjának tekintem magam, ráadásul az év utolsó fordulóját volt szerencsém nekem megrendezni. A másik a ManiCute, ami a többi ilyen klubhoz hasonlóan bizonyos témákkal jelentkezik bizonyos időközönként. Ezt sajnos nem mertem 'teljes munkaidőben' vállalni, de jelentkezek, amint tudok.

Maga a blog más bloggerektől sok díjat kapott, amit még egyszer köszönök mindenkinek. Ezek között is volt több olyan, amikor magunkról kellett írni, vagy kérdésekre válaszolni, egy picit remélem ez is segített a megismerésemben - ami hihetetlen nehéz neten keresztül, de nem szeretném, ha a blog csak egy monitorra vetített valami lenne. Szeretném megköszönni azt is, hogy idén is velem voltatok és remélem, jövőre sem lesz másképp, hiszen a blog (részben) értetek, miattatok van.


Ha már újév, gondoltam aktuális lenne egy újabb design, igazán megérdemli a blog. Az előző majdnem egy teljes évig volt látható, ami nem igazán jellemző rám, de nagyon a szívemhez nőtt. Viszont már tényleg újításra vágytam és most ez a stílus tetszik, remélem a ti tetszéseteket is elnyeri majd!

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

9 megjegyzés:

  1. Annyira, de annyira jó ez az új design *.* A régit is imádtam, de ez az új valami fenomenális! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legfontosabb pedig lemaradt! Boldog Új Évet Neked! :)

      Törlés
  2. Annyira jó "látni", hogy a Te éved is ilyen szuper volt Dii. :) Ez az új dizájn pedig egyszerűen mesés. Nagyon jól illik hozzád és a bloghoz is. :) Ez úton is sikerekben gazdag, nagyon Boldog Új Évet Kívánok Neked! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz éved volt! Mani cute manikűr vadász,Nailclub bejegyzések a kedvenceim! BÚÉK NEKED és Minden jót!

    VálaszTörlés
  4. Tökéletes a blog új külseje! :) Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  5. Szupi lett az új design! :) Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  6. Örömmel olvastalak mindig, amióta csak rátaláltam a blogodra, és jövőre se lesz másképp. Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat ♥ nektek is boldog új évet kívánok! :))

    VálaszTörlés