Alverde Testvaj - Karácsonyi limitált kiadás

by - november 27, 2013
Az Alverde idén télen is előrukkolt néhány karácsonyi csomaggal, s az egyik tartalma nem is egy, hanem egyből három téli illatú mini testvaj volt. Amint megláttam a DM prospektusban, majdhogynem azonnal rohantam is a legközelebbi DM-be. Persze az első üzletükben az eladó még csak nem is találkozott a csomaggal, de a következőben már szerencsém volt: bár szintén nem volt kipakolva, a pénztárosnőt megkérdezve azonnal a kezembe nyomta ezt a csomagot én pedig örömmel és dobogó szívvel nézelődtem tovább (tényleg fülig ért a szám). Így kezdődött a mi töretlen szerelmünk.


Egyszer már ódákat zengtem az Alverde testvajáról, ami azóta is igencsak nagy kedvencem, ezért már csak egy leheletnyi van az alján. Így régóta tervezgettem a nagy kiszerelés megvételét, azonban rájöttem, hogy nekem a sima testápolók mellett az rengeteg, ezért arra pályáztam, hogy ismét lesz egy limitált kiadás, amiből lesz kicsi, 50ml-es kiszerelés is. Milyen jól gondoltam! S bár majdhogynem ugyanott vagyok, mintha megvettem volna a nagyot, azért ez csak más. Meg persze az illatuk, ami miatt éreztem, hogy azonnal be kell szereznem őket.


Ami meglepett, hogy a papírdobozon már magyarul is rajta voltak az információk (vagyis nem egy külön matricával volt ráragasztva). Tetszik, hogy minimális helyet foglal el a doboz, nem háromszor akkora, mint amennyire valójában szükség lenne. Mindhárom testvaj - az Alverdétől megszokottan - vegán. Nem tartalmaznak szintetikus illatanyagot, színezéket, tartósítószert, ásványi olaj alapú és állati eredetű összetevőket.

A tégely csordultig van krémmel, de ezeket most nem fedte a kupak alatt külön-külön fémfólia. Kibontáskor első dolgom volt végigszaglászni őket:
  • Vanília és fahéj: imádni való krémtúró, valamint aki ismeri a Play-doh gyurmát, azt arra is emlékeztetheti ez az illat.
  • Áfonya és csokoládé: először ez tetszett a legkevésbé, használat után viszont szinte a kedvencem lett (azért csak szinte, mert egyszerűen képtelen lennék dönteni). Szintén krémtúróra emlékeztető illata van, az áfonya miatt viszont icipicit savanykásabb. Vagy olyan, mint gy áfonyalekvárral töltött túró rudi, hmm.
  • Sült alma: almachipsre, vagy valamilyen almaborra hajaz, ami a tégelyben annyira nem tetszik, használat után viszont elillan ez az 'erjedt', számomra kellemetlenebb szag és a bőrön csak a finom illat marad meg.

Az állaga vajas, de még a kezelhető, krémes kategóriába tartozik, imádom ezt a textúrát. Annak ellenére, hogy milyen sűrű a krém, nagyon könnyű eloszlatni a bőrön, a beszívódási ideje sem vészes - bár a reggeli zuhany után nem ezt érdemes használni, inkább estére ajánlom. Az eredmény pedig finom pihe-puha bőr, nem is tudom, mikor volt ennyire sima és puha a lábszáram. Igazán jól hidratál, így sajnos nincs is szükség rá, hogy mindennap elővegyük. Árban sem utolsó: arányaiban megegyezik a teljes kiszerelésűvel, ráadásul nekem akkor még 10%-os végösszegi kuponom is volt, így 810ft-ot fizettem a három 50ml-es testvajért. Nem tudom, milyen mennyiséggel rendelkeznek az egyes üzletek, de aki teheti és gondolkozik a megvételén, az ne habozzon. Végül is én is magamat leptem meg vele - szívem szerint vennék még egyet, tartalékba ;) Tényleg csak jót tudok róluk mondani!


Ti beszereztétek ezt a testvaj triót? Melyik illat a kedvencetek?

You May Also Like

5 megjegyzés

  1. Nekem is nagy kedvencem ez a szett, bár én eddig az almásat fogyasztottam el csak, a többit még szagolgatom:)

    VálaszTörlés
  2. Hasonló véleménnyel vagyok én is ezekről a testvajakról, korábban én is írtam róluk.
    Tégelyenként haladok, elsőnek a sült almást választottam és lassan el is fogy. Nekem is tetszik a kis csomagolás, így nincs az a veszély hogy megcsömörlenénk a illatoktól. A fahéjas tetszik a legkevésbé, valószínű új gazdát keresek neki :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a csomagolása tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Már megvettem, de még nem teszteltem. Viszont a leírásod alapján még jobban érdekel, úgyhogy remélem, a hétvégén én is megismerkedem majd valamelyikkel közelebbről :-)

    VálaszTörlés