Elhasználtam, elfogytak #9

by - október 04, 2013
A Manikűrvadászos poszt miatt most pár nappal eltoltam ezt a bejegyzést, de ismét eltelt újabb két hónap, ezért megosztanám veletek, mit használtam el ez idő alatt. Valahogy az Elfogytak sorozat képei sosem a legjobbak, de úgy vagyok vele, ezeknél még úgy ahogy megbocsátható. Ma viszont nem a saját gépemmel voltam kénytelen készíteni a képet, így pláne nem az igazi, de olyan szépen sütött a nap és a hétvégén amúgy se lenne már időm erre a posztra, ezért kénytelen vagyok elfogadni a jelenlegi állapotot. Bocsánat, akkor hát a kisebb technikai kitérő után következzenek az elhasznált termékek.


Balea Tusfürdők -  Fügés-csokoládés és Grapefruitos (teszt): A fügés-csokoládés még mindig kedvencem, borzasztóan sajnálom, hogy limitált kiadás volt - szerencsére még van egy tartalék, amit nem tudom, meddig leszek képes tartogatni. A grapefruitosat a családnak vettük, nyaraláshoz egy uniszexebb tusfürdő volt a cél, így rábeszéltem őket erre. A szokásos Balea minőség, szokásos áron. Egyetlen hibájuk ezeknek a tusfürdőknek, hogy gyorsan fogynak.

Balea Kókuszos Testápoló (teszt): Ezt még tavaly nyáron szereztem be, amikor utazáshoz szükségem volt egy tubusos krémre. Igazából nem olyan hű de szörnyű, az illatáért kifejezetten oda voltam, de nem a hidratálóhatásáról volt híres ez a testápoló.

Star Nature Vattacukros Parfüm: Lehet, hogy tömegillat és egyesek számára gyerekes, de én kifejezetten szeretem ezt a parfümöt. Annyira, hogy még gondolkozok is az újravásárlásán. Nagyon szeretem magamon, igazán kis könnyed, jó pár órát simán ki is bír és hihetetlen olcsó.

Nivea Zuhanyzás Közbeni Testápoló (teszt): Az a pár alkalom, amíg használtam ezeket a mintákat, igencsak meggyőzőek voltak. Tényleg lényegesen kényelmesebb ez a megoldás és a hidratálása is megfelelő.

Nivea Supreme Touch Krémtusfürdő: Kellemes tusfürdő, az illata valamire nagyon emlékeztetett, így használatakor mindig nosztalgiáztam. Ez a kis kiszerelés is elég sokáig elég volt, egy hosszabb vagy akár két rövidebb nyaralásra tökéletes.

Nivea Pure & Natural Action Jasmine Deo Spray: Szerintem nagyon kellemes az illata (bár elég erőteljes) és magamon is tetszett, abszolút megkedveltem. Utazáshoz szintén kiváló ez a mini kiszerelés.

Avon Naturals Gránátalma Bőrvédő Arckrém: Akkor, amikor használtam, nem volt vele problémám. Inkább vizesebb állagú, viszonylag gyorsan beszívódó nappali arckrém volt. A végén már nem használtam, mert beszereztem helyette egy éjszakai arckrémet, ami bőven elég volt. Így az alján maradt egy kevés, de már elég régóta állt a polcon, ezért a leselejtezése mellett döntöttem. Ha jól láttam, már nem is gyártják, de szilikontartalma miatt nem is venném újra.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Balea tusfürdőből pont ez a kettő van épp nekem is :D Imádom mindkettőt, talán a narancsosat kicsit jobban is! :D Vagyis a Grapefruitos-at :D

    VálaszTörlés
  2. Mekkora boldogság lenne, ha találnék olyan grapfruitos tusfürdőt. A Niveának volt anno hasonló, rengeteget kinyírtam belőle, és a mai napig tudnám szeretni, csak azt hiszem már kivonták, legalább is már nem látom sehol. A dezodornak meg a stiftes verzióját imádtam egy ideig, újabban az óceánosra kaptam rá, az még jobb, csak sajnos alumíniumos.

    VálaszTörlés
  3. A graipfruitos tusfürdőt nagyon sokáig használtam én is, de mostanában áttértem a Fa tusfürdőkre mert találtam 1 üzletet ahol csak 300ft és nagyon jók az "új" fajták. A kókuszos kakaós olajos a kedvencem még órák múlva is érződik a bőrön az illata. http://kremmania.hu/kremek/fa-cream-oil-kremtusfurdo-kakaovajjal-es-kokuszolajjal A gránátalmás Avonos arckrém nekem túl híg volt és nem nagyon éreztem pozitív hatását szóval nálam is úgy repült a szemetesbe, hogy még volt benne. Valamiért mindig befürdök az Avonos termékekkel egyedül a Planat Spa termékcsaláddal vagyok elégedett, de néha elég horror áron kínálják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Planet Spa-ból csak a rizses lehúzható arcmaszkot szerettem, de már mostanában sehol se kapni... Pedig úgy szerettem :)

      Törlés