Balea Sensitive Golyós Deo

by - május 02, 2013
Már régóta tervezem megírni ezt a posztot, de örülök, hogy vártam vele, ugyanis az utóbbi 2-3 hétben egy kicsit megváltozott a véleményem erről a termékről. Még decemberben valami olcsóbb dezodor után kutattam, gondoltam a Balea dezodorai között érdemes keresgélni. Alapjáraton a fújós, spray változatokat szeretem, de most ezen a Balea golyós Sensitive deon akadt meg a szemem. Nálam dezodorvásárláskor fő szempont az alkoholmentesség, ugyanis ez nem csípi a hónaljam közvetlenül epilálás után sem. Nem kellett sokáig gondolkoznom, ennek az ára azonnal meggyőzött (akciósan 299ft volt, de teljes áron is csupán 349ft).


A csomagolása letisztult, semmi csicsa, egyszerű műanyag, a kiszerelés a szokásos 50ml. Az illata enyhén parfümös-púderes, de nem nyomja el a mellette használt illatokat. Olyan természetes illatom marad tőle egész nap, még egy esti edzéssel megspékelve is. Viszonylag lassan szárad, érdemes öltözés előtt legalább 5 perccel használni. Kevés is elég belőle, felesleges vastagon kenni, akkor tényleg soha nem szárad meg, viszont néha akaratlanul is túl sok jön ki a golyó mellett, erre érdemes odafigyelni. Száradás után egyáltalán nem hagy foltot a ruhán.

Sajnos akkor most jön a feketeleves. Azt érdemes tudni rólam, hogy én mindentől ugyanúgy izzadok, még télen is. Akkor még úgy elég is volt izzadásgátlásra is, viszont mióta beköszöntött a jó idő, azóta egyszerűen semmit nem ér, de olyan szinten, hogy lefolyik a karomon az izzadtság (már elnézést, de tényleg). Azért ilyen velem sem szokott előfordulni, elég kellemetlenül érzem magam tőle. Még kb. az egyharmada megvan (egész lassan fogy), de lehet, félreteszem egy időre. Nemrég láttam egy új, stiftes Balea dezodort, azt még lehet ki fogom próbálni.

Nektek van valamilyen Balea dezodorotok?

You May Also Like

7 megjegyzés

  1. Én az alumentes pumpás Balea dezodort használom, egyelőre nem döntöttem el, bevált-e. De gondolom, az alumínium mentes deók így szóba sem jöhetnek nálad. Régebben a Garnier mineral deói voltak a kedvenceim, azokat merem ajánlani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erősen gondolkoztam alumíniummentes dezodoron, mondván nekem mindegy, úgysem segít semmi :) Ezek után nem biztos, hogy van értelme kipróbálni, de még nem mondok le róla :)

      Törlés
  2. én is ilyen izzadós vagyok mint Te. :(

    VálaszTörlés
  3. Én ennek használom az alumíniummentes változatát, de sajnos én is rettentően izzadós vagyok. Most már tényleg fel kell turbóznom szódabikarbónával, csak persze mindig a reggeli rohanásban jut eszembe. :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem a Garnier Mineral egy darabig bejött, aztán hozzászoktam vagy nem tudom és már nem használt :( Most van egy a fajtáját nem tudom a Dmből vettem le volt akciózva, de még soha nem hallottam erről a márkáról és ez most bejött :)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű, letisztult a blog, és a bejegyzéseidet is nagyon szeretem, éppen ezért díjaztalak a Best Blog díjjal. :)
    http://petalsintheashes1.blogspot.hu/2013/05/best-blog.html

    VálaszTörlés