Szépségápolási kívánságlista

by - január 15, 2013
Már a múltkor is írtam arról, hogy nálam vannak ilyen hirtelen fellángolások, hogyha meglátok valamit, az szinte azonnal kell. Szerencsére ez nem okoz problémát, mert csak szépen felírom a listámra és ha mégsem kell pár nap vagy hét múlva, egyszerűen lehúzom. Ezért nem szoktam mostanában semmilyen szépségápolási kívánságlistát közzé tenni, mert szinte állandóan változik. Viszont a múltkor összeírt 3 termék közül már kettőt sikeresen be is szereztem (az ajakvajjal csupán annyi a probléma, hogy nem kapható). Ezért gondoltam, hogy ismét megosztok pár terméket veletek, amit jó lenne majd a közeljövőben megvenni.


Alverde Hajvaj (Avokádó, Sheavaj): Ha már van testvaj és ajakvaj, miért ne lehetne hajvaj is? Rengeteg jót olvastam róla, többek között tartalmaz ricinusolajat, sheavajat, avokádót és jojobát - csupa ápoló hatású összetevőt. Terveim szerint őt egy kicsit még későbbre halasztanám, de megláttam, hogy épp most akciós, úgyhogy lehet, mégsem húzom olyan sokáig :)

Glamour Days Palette

Lipstick shade 4, shade 15 juicy

Brow Kit, Cream blusher Blossom

Az első Makeup Academy rendelésem után egyből kezdtem összeírni, mik is lesznek a következő áldozatok. Őket fogom nagy valószínűséggel megrendelni a következő akció keretein belül (ami már 50%-os lesz ingyenes házhoz szállítással): a paletta swatchok alapján gyönyörű, a két rúzsnak pedig nagyon tetszik az árnyalata. Mivel eddig nem nagyon használtam rúzst, kezdetnek pont megfelelőek ezek a visszafogott színek. Talán a szemöldökszett és/vagy krémpirosító nem landol a virtuális kosaramban, erőteljesen gondolkozok mindkettőn, de egy ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni.


Catrice Infinite Matt up to 18h Alapozó: Egy ideje szemezgetek ezzel az alapozóval, erre most szomorúan konstatálom, hogy kifutó termék. Hátha így sikerül akciósan elcsípnem egyet. Nemrég kipróbáltam egy tesztert is, azt hiszem a középső árnyalat a nekem megfelelő. A kezemen azonnal megtetszett az alapozó textúrája, nagyon sajnálnám, ha lemaradnék róla.

You May Also Like

7 megjegyzés

  1. A MUA cuccokért nekem is fáj a szívem, de utálom, hogy nincs olyan, hogy bemegyek egy boltba és élőben megnézem..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg sokkal jobb lenne, ha nyílna itt egy boltjuk *.*

      Törlés
  2. Nekem megvan az Alverde hajvaj, és az illata nagyon tetszik, de még csak egyszer használtam, így a hatását még nem annyira tudom. És a Catrice alapozó nálam is kívánságlistás.:)

    VálaszTörlés
  3. Ó, a hajvajat én is be akarom majd szerezni.:)

    VálaszTörlés
  4. A hajvaj nekem is szimpi, meg a Catrice alapozó! Remélem jó lesz a kombinált bőrömre, és nem pattogok ki tőle...

    VálaszTörlés
  5. Erre a hajvajra én is kíváncsi lennék! :)

    VálaszTörlés
  6. Tényleg kár, hogy itt nincs MUA, pedig lenne rá kereset rendesen :)

    VálaszTörlés