• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty


Taft Hajlakk: Hajlakkot csak fellépésekre használok, ahol ugyebár szükséges a betonkemény haj, ami nem esik szét könnyen - tökéletesen megfelel a célnak. Plusz pont, hogy kifésüléskor nem lesz fehér a haj, ami elég taszító látvány tud lenni, ha nincs lehetőségünk azonnal hajat mosni.

Alterra Sensitive Ajakbalzsam (teszt): Ez már a második ilyen ajakápolóm volt és azóta beszereztem még egy csomaggal (egy csomagban két darab van), de kezd valami nem tetszeni benne. Mintha már nem olyan lenne, mint régen, mikor először megvettem. Szerencsére még puhítja az ajkakat, a kirepedezett szájjal is megbirkózik, de ha ez a kettő is elfogy, nem valószínű, hogy még egyszer újravásárolnám.

Essence Winter Edition Little Bakery Kézkrém: Ez még tavalyról maradt meg, nem akartam, hogy elfogyjanak ezek a finom illatú kis krémek. Viszont most alig bírtam elhasználni, a finom epres Milka illat mellett megjelent valami furcsa szag és már hidratálni se igazán hidratált. Alig vártam, hogy elfogyjon. De a csomagolástól kicsit szomorúan fogok megválni, annyira édes.


Miss Sporty 370 körömlakk: Mikor elővettem, hogy használjam, akkor tűnt fel, hogy teljesen besűrűsödött, szinte egyáltalán nem akart megmozdulni a lakk, hiába forgattam az üveget. Szerencsére már nem volt benne sok, egy időben szinte csak ezt használtam. Imádtam a színét, gyorsan száradt és a tartósságával is nagyon elégedett voltam.

Isana Körömlakklemosó: Már egyszer elhasználtam egy ilyen körömlakklemosót, változatlanul meg vagyok vele elégedve. Ismételten újravettem, de most már a nagyobb, 250ml-es kiszerelést.

Avon Naturals Gránátalma Arcradír: Átlag heti egy-két alkalommal használok arcradírt és így is kitartott egy évig ez az egy tubus. Kicsit szárítja a bőrt, ezért használata után érdemes hidratálni, de megfelelően végzi a dolgát, ár-érték arányban nekem tökéletes, még a múltkor, akciósan újravásároltam.

Avon Naturals Eper és fehér csokoládé tusfürdő (teszt): Nagyon kellemes az illata, de ennél több pozitívumot nem tudnék mondani. Amikor már kevés tusfürdő volt a flakonban, nehezebb volt kinyomni belőle, ugyanis elég merev a flakon, de pont emiatt utazáshoz tökéletes volt.

Balea Professional Sampon (teszt): Ezt a barna hajra való sampont nagyon megszerettem, ugyanis tipikusan olyan hajam van, hogy a hajtövem hamar zsírosodik, a hajvégeim pedig nagyon szárazak. Ez a Balea sampon viszont mivel nem konkrétan egyik vagy másik problémára nyújt megoldást, tökéletes választásnak bizonyult.

Nektek mit sikerült az utóbbi időben elhasználnotok?
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés

Az elmúlt időszakban viszonylag szerencsém volt, ugyanis több drogériás márka és blog nyereményjátékának szerencsés nyerteseként kerültem ki. Így sikerült az utóbbi 2 hónapban 12 körömlakkot nyernem :) Pár hete érkezett meg az Ingrid által küldött csomag, ma pedig az utolsót, Elíz nyereményét vehettem át.

Az egyik nyereménylakk a Lovely Moulin Rouge trendkiadás Nr. 20-as darabja, a nagy piros glitteres fedőlakk. Már vannak is vele kapcsolatban ötleteim! A csomag tartalmazott még egy három darabos piros karkötőszettet, amin apró ezüst szívek vannak, nagyon édes. Külön köszönet a levélért :)


A másik lakk, ami ma került hozzám, a New York Color Mother of Pearl St. (210) árnyalata. Nagyon szépséges gyöngyházfényű rózsaszínnek tűnik az üvegben, kíváncsi leszek, hogy teljesít a körmökön. Ráadásul ez az első NYC körömlakkom is egyben, így még jobban hajt a kíváncsiság.


Nagyon szépen köszönöm még egyszer, hogy hozzám kerülhettek ezek a szépségek. Remélem egyszer utolérem magam és sikerül behoznom a lakkok tesztelésében lévő lemaradásomat.

Nektek megvan a két lakk közül valamelyik?
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés

Úgy gondoltam, a Lovely nyereménylakkok közül a 183-as számot viselő árnyalattal kezdem a tesztelést. Eleinte eléggé bajban voltam a színével, nehéz volt behatárolni. Mikor megérkezett, először azt hittem, egy bordós árnyalatról lesz szó, de legalább valamilyen bogyószínről. Két rétegben viszont a körmökön egyértelműen lila, méghozzá gyönyörű ezüst mikrocsillámokkal teli.


Az üveggel és az ecsettel semmi probléma, nem nehéz dolgozni vele. A lakk inkább folyósabb állagú, de már két vékonyabb rétegben gyönyörűen és tökéletesen fed. Száradási ideje átlagos, nem szupergyors, a két rétegnek kb. 25 perc kell. Tartósságával is teljesen meg vagyok elégedve: a harmadik napon a körömvégek minimális megkopnak, de négy napig simán hordható (pedig volt ám mosogatás, hajmosás és még a gofrisütőről is vakartam az odaégett tésztát). Szerencsére nem lepattogzik, hanem egyenletesen kopik. Nagyon tetszik ez az árnyalat, úgyhogy nagyon örülök, hogy hozzájuthattam ehhez a körömlakkhoz.



Közvetlen napsütésben:



Engem egy kicsit a nemrég bemutatott essence fedőlakkra emlékeztetett lila alaplakkal, úgyhogy gyorsan elő is kaptam őket, összehasonlításképp. Egymás mellett viszont már jól látszik a különbség.

Vipera + essence fedőlakk | Lovely Crystal Strength 183
Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés
Szerintem nem túl sok mindent árultam el eddig magamról, így a bloggerek körében most igen népszerű tumblr oldalról én is összegyűjtöttem párat, ami igaz rám - csak hogy egy kicsit jobban megismerjetek. Nem szeretném, ha töltelékposztnak tűnne, remélem pár látogató/követő számára azért érdekes az ilyen jellegű bejegyzés is, ugyanis nem ez lesz az utolsó :)
















Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Legutóbb a Saran wrap, avagy a celofános technikát próbáltam ki a manikűröm elkészítésekor, ami azt hiszem azonnal egyik kedvencemmé vált. Ezt a színkombinációt még Budapesten álmodtam meg, ott ugyebár nem körmöztem, de sokszor eszembe jutott valami :)



Hihetetlen könnyű elkészíteni, nem igényel kézügyességet és a lakkokon kívül csupán egy kis celofánra van szükségünk. Alapnak két rétegben vittem fel az essence re-mix your style TE (02) someone like you igazi csoki barna lakkját, majd megvártam, míg kopogósra szárad. Ezután egy fóliadarabra kevés arany lakkot (H&M Duo nail polish Back By Noon) öntöttem és egy másik fóliát összegyűrve picit belemártottam, majd a körmömre nyomkodtam vele a mintát. A legjobb benne, hogy szinte lehetetlen elrontani! Végül az egységes felület érdekében megérdemelt egy fedőréteget is.


Szerintem egy kicsit antik hatást kelt a két szín együtt, nekem nagyon tetszik a végeredmény. Élőben nem ennyire feketés a barna, hanem az az igazi sötét csoki színe van. Pár másik színkombináció is azonnal összeállt a fejemben, ezentúl biztos előszeretettel fogom használni a celofánt.

Ismeritek ezt a technikát? Ti próbáltátok már?
Share
Tweet
Pin
Share
15 megjegyzés
Mivel nekem viszonylag hosszúak a pilláim, de elég világosak, ennek megfelelően választottam anno az Avon Super Enchant szempillaspirált, amit kifejezetten dúsításra fejlesztettek ki. Akciósan 1000ft körüli áron juthatunk hozzá.


Kiadós mennyiség (8ml), bár nem használom minden nap és tisztában vagyok vele, hogy higiéniai okok miatt 3 havonta kellene cserélni, már elég régóta megvan. A szavatosságát elvileg 6 hónapig őrzi meg, még nem száradt be és nem is érzem, hogy bármi baja lenne, így nyugodt szívvel használom.


A csomagolásban semmi különös nincs, a felirat szerencsére nem kopott le (egy régi Avonos spirálomnak lekopott a felirata és nem tudtam később, hogy pontosan melyik volt az), viszont könnyen karcolódik. Abszolút kézre áll, nem vastag, a kupak jól rátekerhető. A kefe homokóra alakú, ami megfelelő mennyiségű festéket vesz fel egyszerre, két réteg bőven elég belőle. Én úgy használom, hogy a szempillatövekhez kenek egy keveset és egy régi, megtisztított szempillaspirál kefével eloszlatom a festéket, különben nekem túl erős lenne hétköznapra és így nem is ragadnak össze a szempilláim. De amúgy sem csomósodik és egyáltalán nem kelt mű hatást.

Sajnos nem elég élesek a képek, ugyanis egyik esti fellépésem előtt csináltam, nem is saját fényképezőgéppel..

Tartóssága kiváló, gyorsan szárad, erős dörzsölésre is csak minimálisan maszatolódik. Alapjáraton egy egész napot kibír anélkül, hogy elmászna. Ha kopik is, minimálisan, nem láthatóan teszi. Nagyon szeretem és valószínűleg újra is fogom vásárolni, ugyanis minőségre és tartósságra is teljes mértékben elégedett vagyok vele és ami számomra talán a legfontosabb, nem csinál 'pókláb pillákat'.

Ti milyen szempillaspirált használtok jelenleg?
Share
Tweet
Pin
Share
15 megjegyzés
Először is szeretném leszögezni, hogy ez az ecsetkészlet az eBay-ről van (innen rendeltem). Talán a márka eredetisége miatt fontos, de lehet nincs is semmi jelentősége és teljesen megegyezik az ecotools.com-on található ecsetekkel.


Magáról a cégről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy környezetbarát termékeket készít. 'Az ecsetek nyele bambuszból készült, ami rendkívül tartós anyag, ezért felhasználása kíméli a föld erőforrásait. A szálak szintetikus taklonból készülnek, így egyetlen állatnak sem kell szenvednie. Az elegáns fémfoglalatokhoz újrahasznosított alumíniumot használnak. A kozmetikai táska anyagát pamut és kender szálakból szövik.'

Amint kivettem a csomagolásból és megtapogattam az ecsetek végét, tudtam, hogy igazán jó döntés volt, hogy megrendeltem. A legelső gondolatom mindenképp az ecsetszőr puhasága volt, a szálak nagyon finomak, szinte simogatnak. Nem bántják az arc és a szem bőrét, élvezet használni őket. Nincsenek benne kiálló szálak (egyenlő hosszúságúak) és nem is állnak szét, a tömöttsége is pont megfelelő, elég sűrű.

Blush Brush, Eye Shading Brush, Concealer Brush, Eyeliner Brush, Lash and Brow Groomer

Az ecsetkészlet tartalma:
1. Blush Brush - Arc/pírecset: arcpirosító, bronzosító felviteléhez.
2. Eye Shading Brush - Szemhéjárnyékoló ecset: szemhéjfesték felviteléhez és összedolgozásához.
3. Concealer Brush - Korrektorecset: korrektor felviteléhez.
4. Eyeliner Brush - Tusecset: zselés tus felviteléhez.
5. Lash and Brow Groomer: Szempilla- és szemöldökkefe: szempilla és szemöldök fésüléséhez.
6. Cosmetic Brush Roll - Kozmetikai táska: összetekerve tároláshoz és utazáshoz is tökéletes.

Szerintem kezdőknek nagyon hasznos ez a szett, ugyanis viszonylag sokféle ecsetet tartalmaz, amikkel könnyű dolgozni és az ára is kedvező - nagyon sok helyen körbenéztem már az ecsetek között és az olcsóbb árkategóriásak közül is csak másfelet kapnánk ennyi pénzért. Még csak párszor volt alkalmam használni őket és még nem is avattam fel mindet, hosszabb használat után mindenképp szeretnék áttekintőbb bejegyzést írni róluk, hogy mennyire bírják a strapát.
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Már a múltkor is írtam arról, hogy nálam vannak ilyen hirtelen fellángolások, hogyha meglátok valamit, az szinte azonnal kell. Szerencsére ez nem okoz problémát, mert csak szépen felírom a listámra és ha mégsem kell pár nap vagy hét múlva, egyszerűen lehúzom. Ezért nem szoktam mostanában semmilyen szépségápolási kívánságlistát közzé tenni, mert szinte állandóan változik. Viszont a múltkor összeírt 3 termék közül már kettőt sikeresen be is szereztem (az ajakvajjal csupán annyi a probléma, hogy nem kapható). Ezért gondoltam, hogy ismét megosztok pár terméket veletek, amit jó lenne majd a közeljövőben megvenni.


Alverde Hajvaj (Avokádó, Sheavaj): Ha már van testvaj és ajakvaj, miért ne lehetne hajvaj is? Rengeteg jót olvastam róla, többek között tartalmaz ricinusolajat, sheavajat, avokádót és jojobát - csupa ápoló hatású összetevőt. Terveim szerint őt egy kicsit még későbbre halasztanám, de megláttam, hogy épp most akciós, úgyhogy lehet, mégsem húzom olyan sokáig :)

Glamour Days Palette

Lipstick shade 4, shade 15 juicy

Brow Kit, Cream blusher Blossom

Az első Makeup Academy rendelésem után egyből kezdtem összeírni, mik is lesznek a következő áldozatok. Őket fogom nagy valószínűséggel megrendelni a következő akció keretein belül (ami már 50%-os lesz ingyenes házhoz szállítással): a paletta swatchok alapján gyönyörű, a két rúzsnak pedig nagyon tetszik az árnyalata. Mivel eddig nem nagyon használtam rúzst, kezdetnek pont megfelelőek ezek a visszafogott színek. Talán a szemöldökszett és/vagy krémpirosító nem landol a virtuális kosaramban, erőteljesen gondolkozok mindkettőn, de egy ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni.


Catrice Infinite Matt up to 18h Alapozó: Egy ideje szemezgetek ezzel az alapozóval, erre most szomorúan konstatálom, hogy kifutó termék. Hátha így sikerül akciósan elcsípnem egyet. Nemrég kipróbáltam egy tesztert is, azt hiszem a középső árnyalat a nekem megfelelő. A kezemen azonnal megtetszett az alapozó textúrája, nagyon sajnálnám, ha lemaradnék róla.
Share
Tweet
Pin
Share
7 megjegyzés

Ezt a fedőlakkot, ami a 01 Feels so good Top coat névre hallgat, az adventi nyereményjátékon nyertem. Mivel a re-mix your stlye egy régi TE, így már nem lehet kapni, de a különlegessége miatt megérdemel egy külön posztot. Az üvegben gyöngyházfényűnek látszik, de már akkor is észrevehetőek az apró rózsaszín csillámok, felkenve pedig még többet mutat meg magából (érdekes, mert pont fordítva szokott lenni).

Butterfly nails 137, essence re-mix your style 02 Someone like you, Lovely Jeans Club 03, Vipera 444, essence Colour & Go Date with the night (45)

Többféle színű körömlakkon szerettem volna látni, hogy teljesít (így egy kicsit nagy a színkavalkád a kezemen). Első körben direkt sötétebb alapokat választottam, de azért kíváncsi leszek arra is, egy fehér lakkal hogy mutat. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, de egy kicsit 'kaméleon' lakkról van szó. Nemcsak, hogy rózsaszínes, lilás, zöldes fénye van, attól függően, hogy esik rá a napfény. De teljesen máshogy mutat a különböző színeken, lilán inkább lilás, míg rózsaszínen a rózsaszínes arcát mutatja.


  • Hüvelykujj: Sötét rózsaszínen kicsit elvésznek ezek a fénylő csillámok, de jó párosítás, mert feldobja ezt az egyszerű lakkot. Tompítja az alaplakk erősségét, így nem olyan rikító árnyalatot kapunk.
  • Mutatóujj: Ezen a sötétbarna lakkon érvényesülnek legjobban a csillámok.
  • Középső ujj: Kék körömlakkal nekem annyira nem tetszik, nem is annyira feltűnőek a csillámok. Bár egy sötét-, vagy királykék lakkal lehet szépen mutatna, ezzel az árnyalattal nem jött be.
  • Gyűrűs ujj: A lila csillámos lakkal nagyon jól harmonizál, mintha csupán egyféle lakkot használtam volna és az eleve ilyen szép fényes, csillogós lenne. Nagyon szép.
  • Kisujj: Számomra a legkülönlegesebb ezzel a grafitos körömlakkal, így ez a befutó. Ezen mutatkozik meg leginkább a csillámok zöldes árnyalata. Azt hiszem ők együtt egy új szerelem. Egy kicsit az essence Chic reloaded (122) lakkra emlékeztet a színvilága.




Külön fedőlakkot nem igényel, mert használata után egyenletes felszínt kapunk. Az ecsete kellő mennyiséget vesz fel, nem kell sokszor az üvegbe mártogatni. Szerencsére lemosni nem okoz gondot, mivel apró csillámokat tartalmaz. Összességében egy nagyon szép és különleges hatású fedőlakkról van szó, nagyon örülök neki.

Nektek melyik színnel tetszik a legjobban?
Share
Tweet
Pin
Share
11 megjegyzés
Általában a szezonális leárazásokat messziről elkerülöm, ugyanis nem sok jó tapasztalatom van róluk, a hosszú nézelődés után mindig üres kézzel térek haza. Ez valahogy nem nekem való. Persze mindig meghazudtolom magam, idén is megpróbálkoztam vele.. eredménytelenül. Az újabb kudarc azonban nem tántorított el attól, hogy szükségem van egy új csizmára.

Téli cipőt konkrét elképzelés nélkül kerestem (na jó, valami bakancsszerű, fűzős volt az alapkoncepció, persze ez nem jött össze), a lényeg csak az volt, hogy ne egy vacak, beázós csizmát vegyek, abból már köszönöm, van elég, és lehetőleg jó vastag legyen. Két Deichmannban is voltunk, de már eléggé le voltak fosztva, csoda, hogy valami megtetszett, amiből még a méretemben is volt. Végül kettő között nagyon sokat vacilláltam, de azzal győztem meg magam, hogy ez bőr, ráadásul olcsóbb is, mivel utolsó előtti darab volt. Sajnos nem olyan vastag, mint szerettem volna, ráadásul hasított bőr, de eddig jól teljesített.


A Takko-ban mostanában csalódtam, most is inkább csak amolyan 'ne kint várakozzunk a hidegben' okkal mentünk be. Ez a felső viszont már a múltkor is megtetszett, de akkor egy másik üzletükben néztem és nem volt a méretemben, pedig akkor még kedvezményes kuponom is lett volna. Egy egyszerű burgundi kötött hosszú ujjú felsőről van szó, semmi extra, de valamiért nagyon megfogott.


Olyan ígéretesnek tűntek a téli limitált kiadásos essence kézkrémek, azt hittem, alig tudok majd választani közülük. Alig vártam, hogy végre megszaglászhassam őket, de mikor végre a kezem ügyébe akadtak, hiába szagolgattam percekig a mézeskalácsosat és karamellásat, elég mű illatuk (szaguk) volt, nagyon nem tetszettek. Végül az utolsó darab almás-fahéjas puncs illatú hazajött velem, ennek még egész kellemes, abszolút nyers alma illata van.


Még decemberben is vettem egy-két apróságot, amiket nem mutattam eddig. A Dove deom vészesen fogyóban volt, de helyette most más alternatívát kerestem a Balea dezodorok között. Még nem használtam golyós deot, alapjáraton nem kedvelem őket, de ez valamiért megfogott és épp 299ft volt. A Balea Nature éjszakai arckrém pedig már tervben volt, valamiért szeretem húzni-halasztani a dolgokat, de az arcom szörnyen kiszáradt, így nem várattam tovább és megvettem. Róluk később lesz tesztes bejegyzés is.


Még egy nadrágot is sikerült teljesen véletlenül találnom, szerencsém volt vele. Államvizsga után a városban (nem is vásárolni mentem, csak sétáltunk) a kirakatban szúrtam ki, bementem, felpróbáltam és már jött is velem haza. Előtte már 4 hónapja kerestem tudatosan nadrágot, addig sikertelenül. A boltban a hülye fények miatt bordósabbnak tűnt, itthon már inkább pirosasnak látszik, de így is tetszik (ezt persze képtelen voltam normálisan lefényképezni).

Ti sikerrel szoktatok járni a leárazásokon?
Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ▼  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ▼  január (14)
      • Elhasználtam, elfogytak #5
      • Apró örömök
      • Lovely Crystal Strength 183
      • ..and that's who I am #1
      • Nail of the Day - Saran wrap
      • Avon Super Enchant Szempillaspirál
      • Ecotools ecsetkészlet - első benyomás
      • Szépségápolási kívánságlista
      • Essence - Feels so good Top coat
      • Zsákmányolás - vegyes
      • Meglepetés a Lovely-tól
      • Nail of the day - Pelyhes barack
      • Balea Professional Balzsam Barna Hajra
      • Nail of the day - Goodbye 2012
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes