Elhasználtam, elfogytak #20

by - október 01, 2016
Attól még, hogy a blogon nem vagyok valami aktív mostanában, a szépségápolásban nem áll meg az élet, ami azt jelenti, pár hónap alatt sikerült ismét újabb termékeket elhasználnom, néhány újabb kiürült flakont összegyűjtenem. Ráadásul 'jubilálunk', ugyanis immár ez a 20. elfogytak poszt a blog életében - annak ellenére, hogy egy időszakban erősen gondolkoztam a rovat megszüntetésén.


Az ALVERDE hajápoló vaj avokádó olajjal és shea vajjal (teszt) abszolút olyan, mint egy krémesebb testvaj, csak ez éppen hajra való. A 200 ml hatalmas mennyiség, amit nem is sikerült elfogyasztanom teljes mértékben. Különleges egy ilyen textúrájú ápolót a hajvégeimre kenni, de hajmosás előtti pakolásként bevált. Ezzel szemben az YVES ROCHER hajerősítő szérumát (teszt) már hajmosás utáni hajvégápolóként vetettem be. Valamilyen okból kifolyólag - talán a szérumos jelleg miatt - nagyon szerettem használni, holott ápoló hatása nem kiemelkedő. Az ALVERDE vitalizáló samponját koffeinnel már korábban is használtam, ami egy teljesen átlagos sampon számomra: megfelelően tisztít, kevés vízzel összekeverve pedig jól habzik.

Az első tusfürdőm a márkától az ALVERDE tusfürdő bio gránátalma és bio gyömbér kivonattal, ami a tavaszi DM dobozban lapult és kimondottan örültem neki. Nagyon tetszik ez a zselés állag, az illatáról már nem is beszélve! Annak ellenére, hogy a zselés szaloncukorra emlékeztet, van benne valami citrusos vonal is, így nyáron imádtam használni. A NEOBIO tusfürdő bio gáránatalmával és orchideával hasonló kategória mind állagra, mind illatra: a citromos-túrós beütés miatt szintén nyári darab számomra. Ugyancsak egy tusfürdőt mutatnék be a következő kiürült flakon, mégpedig az YVES ROCHER kókuszdió hab- és tusfürdő (teszt) személyében. A szolid kókuszos illatvonalat képviseli, főleg ezért inkább tavasszal, még a hűvösebb napokon használtam. Szinte már selymes habot képez, engem azonban minimálisan szárított. Az ISANA Hello Spring tusolózselét nyereményként választottam, ami folyékony szappanként került 'terítékre'. Erre tökéletesen be is vált a kiváló habzása és őszibarackos illata miatt.


A RIVAL DE LOOP Hydro aqua spray arcpermetét kimondottan szeretem tavasztól őszig, mint reggeli frissítő és egyben hidratáló arcpermet. Ennek, a második flakonnak a pumpája viszont a felénél megadta magát és össze-vissza permetezte a vizet, ami igencsak megnehezítette a használatát. Már nem is tudom, hol sikerült rátalálnom a BABYLOVE Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni védőkrémére (teszt), mint arckrémre, de ha a bőröm ki van száradva és igazán igényli a hidratálást, ehhez a tápláló krémhez nyúlok, ami szerves részévé vált az arcápolási rutinomnak. Egyébként epilálás vagy borotválkozás után szívesen használom a lábszáramra is. Mióta kipróbáltam, sminklemosásra kizárólag a RIVAL DE LOOP olajmentes szemfesték lemosóját választom - már nem is tudom, hányadik flakonnal fogyasztottam el. Nem csíp, maradéktalanul eltávolítja a szemsminket, nem utolsó sorban pedig olajmentes, ami számomra igen fontos kritérium. Az ALVERDE iszapos arclemosó tonik mini változatát utazáshoz vásároltam, egy ideje azonban már nem használok tonikot, így ez végül a fülbevalóim takarító-, fertőtlenítőszereként végezte. Szintén egy jól bevált termék az arctisztításaim során a BALEA Med ultra szenzitív arctisztító gél (teszt) is, ami megfelelően távolítja el a sminket és a szennyeződéseket, miközben nem irritálja a bőrömet, még az érzékeny szemkörnyéket sem. A DR. ORGANIC bioaktív csigagél hidratáló arcpakolásáról eddig még nem volt szó a blogon, de mindenképp szeretnék egy külön bejegyzést szánni neki, mert nagyon pozitív véleménnyel vagyok erről a kis arcpakolásról.

Az ALVERDE kézápoló balzsam tőzegáfonya és makadámdió kivonattal a tavaly karácsonyi szett része volt, ami a munkahelyi kézkrémem lett. A megnevezéssel ellentétben nem balzsamról, hanem egy szimpla, sűrű kézkrémről volt szó, ami ugyan nem szívódott be annyira hamar, de nem képzett furcsa réteget sem. Hátravan még két sminktermék is, amitől épp ideje volt megválnom. A CATRICE Infinite matt (up to 18h) alapozó (teszt) honey beige árnyalatban nagy kedvencem volt a krémes állaga és szép fedése miatt. Viszont a CATRICE Prime and fine szemhéj alappal igencsak meggyűlt a bajom. Borzasztóan nehéz, szinte már lehetetlen felvinni, mert morzsolódik, és nem válik annyira puhává, hogy elterüljön a szemhéjon.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. Az Yves Rochernek van egy másik hajápolója is, ami folyékony,krémes állagú. Nekem az nagyon bevált, viszont ezt is szeretném kipróbálni. :) Azt hiszem ideje a Baleas koffeines sampon után kipróbálnom ezt az Alverdest is,mert csupa jókat hallani róla. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most a kókuszolajjal próbálkozom, de egyébként nézegettem már másik hajápolót az Yves Rocher kínálatából is :) A Balea koffeines sampont is szerettem, csak egy idő után 'hozzászokott' a hajam, ezért kerestem másik alternatívát. Meg persze aztán próbálkoztam a teljesen natúr samponokkal is. Most ismét a Balea barna hajra való változathoz tértem vissza :)

      Törlés
    2. Nekem is hozzászokik, ha sokáig használom ugyanazt a típust. Szerencsére elég sok közül lehet választani a termékcsaládon belül :).

      Törlés