Labello kékáfonyás ajakvaj

by - április 01, 2015
Elég régóta nem használok Labellot, mert sokkal olcsóbb és jobb alternatívákat találtam helyette, de ez az ajakvaj két hosszú évig szerepelt a kívánságlistámon. Egyébként itthon is kaphatóak, sőt most már a Müller mellett a DM is forgalmazza, mégis úgy alakult, hogy én Németországban szereztem be az enyémet. Persze semmi különbség nincs közöttük, valahol azonban Nivea néven lehet kapni őket.


Igen, engem a tégelyes kiszerelés és ajakvaj név fogott meg igazán, előtte nem ismertem ezt a formulát. Az ízesítés kiválasztása nagy gondot okozott, olyan ínycsiklandozó változatok közül lehet választani, de mivel akkor ez számított a legújabbnak, azt hittem, ilyen itthon még nem kapható (tévedtem), de amúgy is oda vagyok az áfonyáért. A kis tégely külön papírcsomagolást kapott, maga a fém fogása pedig nagyon kellemes.

Amikor először kibontottam, nagyon finom édeskés illat csapott meg és az ajakvaj lilás színe is kellemes meglepetést okozott. Persze ez az ajkakon már nem látszik. Az állaga inkább balzsamos, mint vajas, de könnyen olvad, így könnyű felvinni. Talán nem tűnhet túl higiénikusnak, de én egyszerűen csak végigsimítom a számon - viszont ha jobban belegondolunk, ugyanezt tesszük a stiftest ajakápolóknál is. Nem szívódik be azonnal, de nem is képez zavaró réteget. Egyszerűen kellemes viselni és egy kis fényt ad az ajkaknak. Hidratáló hatása átlagos, amolyan szinten tartásra tökéletes választás. Az összetevői pedig meglepően szépek (csak az a BHT ne lenne benne).


Ugyan nem szeretek halmozni, de alig várom, hogy a többi, legfőképp a kókuszos változatot is magaménak tudhassam - és azt hiszem, ez mindent elárul. Bár lehet, csak az újdonság ereje van rám ekkora hatással (nem). Az árát egyébként eleinte drágállottam (itthon ~895ft), viszont a szokásoshoz képest háromszor annyi mennyiséget (16,7g/19ml) kapunk érte.

Ti kipróbáltátok már a Labello ajakvajak valamelyikét?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Én nagyon vártam, hogy megvehessem a kókuszost, de az ízesítésében csalódtam. Egyáltalán nem érezni a kókuszt, sem illatban, sem ízben. A vaníliás viszont király :D

    VálaszTörlés
  2. Már régóta nézegetem, de még nem próbáltam. Talán mert inkább rúzst használok mindig (?), pedig annyira cuki! :)

    VálaszTörlés
  3. Engem annyira de annyira vonz ez az áfonyás kiszerelés , de nagyon zavar , hogy tégelyes. Most is van ilyenek , egy Balea de azzal is az a gond ,hogy félek , mert minden szennyeződést beleviszek a kezemmel. De szerintem kibírom mist az egyszer ezt a problémát :)

    VálaszTörlés
  4. Olyan cukik, hogy ha elfogy a mostani ajakápolóm, lehet ilyet szerzek be, annak ellenére, hogy olyan nagyon jókat nem olvastam róla :D

    VálaszTörlés
  5. Én már az itthoni megjelenésekor megvettem. Nem életmentő, de szinten tartásra nagyon bevált. Nekem is fáj a fogam a többire, de ez is olyan sok és nem vagyok a halmozás híve. :/

    VálaszTörlés
  6. Én karácsony előtt vettem meg Bécsben a vaníliást, de utálok belenyúlkálni, utálom hogy alig tudom kinyitni... így egy nem használt labellos ajakápoló tégelyébe tuszkoltam bele a fele cuccot. :D Így sem az igazi, mert krémesebb állagú, de legalább nem belenyúlós. :)

    VálaszTörlés